Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban – friss piackutatási adatok
Az AgroStratéga 2018-ban már hetedik alkalommal indította útjára azt a kutatást, melynek célja a döntéshozatal megkönnyítése.
Az AgroStratéga 2018-ban már hetedik alkalommal indította útjára azt a kutatást, melynek célja a döntéshozatal megkönnyítése.
Mindig is voltak és talán vannak is olyan családok, ahol a szakma, a mesterség, a hivatás megválasztása a fiatalok számára nem jelent nehézséget, mert dinasztiában gondolkodnak, mert természetes…
A velünk élő ösztön és a több-kevesebb eredménnyel belénk plántált üzleti szellem közös mozgatórugója, hogy egészséges ember sikerre törekszik.
Mindig is voltak és talán vannak is olyan családok, ahol a szakma, a mesterség, a hivatás megválasztása a fiatalok számára nem jelent nehézséget…
Állatok fertőző betegségeinek kontrollálása
Halász László egész eddigi életpályája a szorgalmas, kitartó és tudás alapú növényvédős szakirányú munkára épült.
Egyes szabályozói döntések, mint például az áfa-csökkentés eredményeként kedvező irányba mozdult el a hazai sertéságazat.
A szakmáját ma is imádó szakember életpályája modell értékű lehet a felnövő új generációk számára.
Összességében nincs oka kételkednie a kormánynak abban, hogy az Európai Bizottság meg akarja védeni a Közös Agrárpolitikát, Magyarország pedig partner lesz ebben.
Dózsa László élvezi cégében a mára kissé lekarcsúsított, finomhangolt tevékenységi kört, amely az esszenciális zöldség-gyümölcs kereskedelmet jelenti.