fbpx

Új SsangYong-márkakereskedésnyílt Dél-Pesten

Írta: Csomor Zsolt - 2019 március 28.

A SsangYong Motor Company Dél-Korea legrégebbi autógyártója: 60 éves története során kezdetben autóbuszokat és teherautókat, majd 4×4-es járműveket gyártott. A nemcsak kiváló minőségű, de szemre is tetszetős gépjárművek hazai márkakereskedői hálózata új taggal bővült, hiszen megnyitotta kapuit a SsangYong Délpest Márkakereskedés.

A SsangYong minőségét hazánkban is igazolja az ügyfélelégedettség

Az ünnepélyes szalonnyitón Klár József, a AUTO-PEL Kft. ügyvezető tulajdonosa köszöntötte a vendégeket, majd Andrew Prest, a WAE Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy cégük 30 éves tapasztalattal rendelkezik függetlengépjármű-nagykereskedelem területén.

Ahhoz, hogy az általuk forgalmazott márkákhoz megfelelő kereskedelmi partnert találjanak, több tényező együttese szükséges. Kell hozzá tőke, megfelelő és forgalmas helyszín, színvonalas környezet, ami mind megtalálható a SsangYong Délpest esetében.

A sikerhez azonban mindez nem elegendő: a vállalkozás hajtómotorja a csapat. A most megnyitott kereskedés esetében elmondta, hogy szakmailag hozzáértő és tapasztalt team dolgozik együtt, akik szenvedéllyel és elkötelezettséggel végzik munkájukat évtizedek óta.

A sikerhez megfelelő termék is szükséges. A SsangYong minőségét igazolja a magas ügyfél-elégedettség, valamint a garanciális hibák és az alkatrészigény csekély mértéke.

A SsangYong Rextonnal kapcsolatos tapasztalatait Mátrai Zoltán, az AGROTREND csoport társtulajdonosa osztotta meg a hallgatósággal, aki mintegy 100 ezer kilométert vezette eddig az autót autópályán és szántóföldön egyaránt. A cégvezető eddigi tapasztalatai alapján kiderült, hogy a Rexton amellett, hogy szép, gyors és kényelmes, nem szervizigényes: eddig csupán a kötelező szervizelést kellett elvégezni.

A SsangYong múltja, jelene és jövője

Az 1954-ben Ha Dong-Hwan Motor néven alapított vállalat Dél-Korea legrégebbi autógyártója, amely kezdetben autóbuszokat és tehergépjárműveket készített. A vállalat 1974-ben az amerikai hadsereg megbízásából áttért katonai terepjárók gyártására: így kezdődött a Korando sikertörténete. A cég a nyolcvanas évektől összkerékhajtású terepjárók gyártására specializálódott.

1988-ban a SsangYong Group megvásárolta a Ha Dong-Hwan Motort, azóta SsangYong Motor Company néven működik. Később 15 éven át a Mercedes-Benz AG szállította a motorokat és az automata váltókat a SsangYongnak.

Az autógyártó 76 százalékos tulajdonrészét 2011-ben megvásárolta az indiai Mahindra csoport, azóta a márka hatalmas fejlődést tudhat maga mögött. Ennek gyümölcse a Tivoli, az XLV és a negyedik generációs Rexton G4 is. A SsangYong tervei szerint minden évben új modellt szeretne piacra vinni – tájékoztatott előadásában Bíró Attila, a SsangYong Magyarország márkamenedzsere.

Az idei év újdonságai

Május végétől a hazai márkakereskedésekben is megvásárolható a Musso Grand pick-up, munkaautó, illetve prémium felszereltséggel.

A vállalat júliustól indítja az új Korando gyártását, amiből az első darabok ősz elején érkeznek hazánkba: ennél az autónál a lenyűgöző dizájn igen komoly technikai tudással párosul. A Tivoli facelift változata decemberben érkezik Magyarországra: az autó eleje, hátulja, valamint motorja újul meg.

A SsangYong az európai trendet követve 2020 áprilisában tervezi piacra juttatni tisztán elektromos autóját, amely körülbelül 500 km hatótávra lesz képes.

A SsangYong sikere dizájnjának és minőségének köszönhetően minden bizonnyal hazánkban sem marad el: ez a márka akár a magasabb árkategóriában is megállná a helyét.

Klár József, Andrew Prest és Turzai Árpád a szalonátadón

CÍMKÉK Ssangyong