Több mint két évtizedes tapasztalat gabonaszárítás és tárolás területén

A Pannonagri Kft. fő tevékenységi köre gabonaszárító, tisztító és tároló komplexumok megvalósítása. 1995-ös alakulása óta a vállalat több mint 200 korszerű és nagyteljesítményű gabonaszárító telepet létesített. Emellett a tatai cég nyílászáróüzeme is több mint egy évtizede termel.

Jó évet zárt a Pannonagri Kft.

Petróczy Balázzsal, a Pannonagri Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatójával beszélgettünk tatai telephelyükön, akit az esztendő végéhez közeledve rövid évértékelésre kértünk.

– A 2017-es évben a munkánk legnagyobb része silótechnológiák telepítéséből tevődött, emellett a tárolótechnológia megvalósítása is jelentősnek mondható. Összesen 20-22 nagyobb méretű – 1 000 tonna és annál nagyobb tárolókapacitású – silót telepítettünk országszerte.

A 2017. évre vonatkozóan talán legnagyobb büszkeségünk tárolótechnológia tekintetében a Sajtoskálon megépített, négyszer 3 000-3 500 tonnakapacitású, teljes egészében PLC vezérelt silótelep nagyteljesítményű be- és kitároló gépekkel: ez önmagában mintegy 300 millió forint költségvetésű projekt volt, amit mindössze néhány hónap alatt felépítettünk.

Összességében elmondhatom, hogy idei árbevételünk közel kétszer annyi, mint a tavalyi, vagy a tavalyelőtti. Azt tapasztaljuk, hogy a piac megmozdult, ami egyértelműen a 2016-ban kiírt szárító- és tárolópályázatoknak köszönhető, annak, hogy a gazdák már nem kényszerültek tovább várakozni. Beadva a pályázatukat, elbírálás nélkül is megvalósíthatták beruházásukat, a megfelelő szabályok betartása mellett.

Úgy látom, hogy idén a gazdálkodók főként a tárolókapacitás bővítésére, valamint földvásárlásra költöttek, a munkaeszközök kevésbé bizonyultak keresettnek. Tárolás tekintetében a nagyobb gazdálkodók kifejezetten a jól ellenőrizhető, modern silóban gondolkoznak, míg a kisebbek gyakran választják a többfunkciós síktárolókat, ahová akár gépeikkel is beállhatnak, vagy egyszerre többféle terményt is tárolhatnak.

Mivel ilyen jó évet tudhatunk lassan magunk mögött, elkezdtük felújítani irodaházunkat, de más egyéb beruházásokat is megvalósítunk, hiszen mi is próbálunk fejlődni. Emellett a jövőre vonatkozóan saját kontrolling rendszerünk fejlesztését is fontos feladatnak tartom.

Az idei erős évnek köszönhetően sokat tanulhattunk, és számos tapasztalattal lehettünk gazdagabbak a szerteágazó feladatoknak, s gyakran igen komoly és összetett projekteknek köszönhetően.

Napjainkra eljutottunk oda, hogy az egyszerű, csatornás, szondákkal alul és felül felszerelt, szellőztető padozatos rendszer mellett a minden extrákkal felszerelt berendezéseket is építhetünk. Egyik megrendelőnk például minden lehetséges opcionális lehetőséget kért a rendszerbe – habár a felső rédlerhez vezető személyszállító liftről lebeszéltük –, így megtalálható a tároló komplexumában egyebek mellett belső hőszigetelés, teljes szellőzőpadozat, a siló egészében folyamatos szintérzékelés, de a belső hőmérsékletet is állandóan méri. Örülök, hogy ilyen megrendelésünk is akadt, hiszen megtudhattuk, hogy milyen plusz költséget jelent mindez a vásárló számára, s mire képes egy ilyen nagyteljesítményű, szinte minden lehetséges opcióval felszerelt modern tároló komplexum.

– Szárítóberendezések tekintetében is elégedett az idei évre vonatkozóan?

– Mindenképp elégedett vagyok. Ha minden évben annyi gabonaszárítót telepítenénk, mint 2017-ben, az már megfelelő lenne.

Egy lépéssel a meglepetés előtt

– A kivitelezői szolgáltatás megfelelő és stabil a cégüknél?

– Természetesen, mint sok más vállalkozás életében, nem mindig egyszerű feladat a kivitelező alvállalkozókkal szerződni, hiszen kevés lakatos kivitelező található jelenleg hazánkban, de az építésztervezők és statikusok is nagyon leterheltek. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy több alvállalkozóval is kapcsolatban álljunk egy időben, de a meglepetések előtt egy lépést tartva folyamatosan tárgyalunk új kivitelező cégekkel is.

SYMAGA – jó választás

– Termékpalettájukon szándékoznak bővíteni, változtatni?

– Az idei évben is ellátogattunk a hannoveri szakkiállításra, hogy partnereinkkel tartsuk a kapcsolatot, de megnéztük a konkurencia termékeit is. Összehasonlítottuk az általunk forgalmazott tároló silót másik két gyártó termékével, s azt mondhatom, hogy kedvező áron kínáljuk silóinkat, tehát biztos maradunk a SYMAGA márkánál.

Érdemes előre elkészíteni a kiviteli tervet

– A pályázatokról rendelkezik már újabb információval?

– Hallottunk friss információt a pályázatokról: annyit tudunk, hogy ügyfeleink jelentős részének státusza az MVH rendszerében jóváhagyottra váltott december 15. után. Tudjuk még, hogy milyen lesz azok lebonyolítási rendszere, mivel az idei évben már építettünk néhány pályázatos gabonaszárítót. A közbeszerzés után hirdethető ki nyertes, így érdemes előre elkészíteni a kiviteli terveket a megfelelő ajánlatadás érdekében, hiszen az is időbe telik. Azt javasolom a gazdálkodóknak, hogy készíttessék el mielőbb a kiviteli terveiket, mert az szükséges ahhoz, hogy őszre talán meg is valósulhasson a gabonaszárítójuk felépítése.

– Országhatáron túlra is dolgoznak?

– Nem jellemző, hiszen a nyugati országokban általában a gyártó cégek közvetlenül szolgálják ki az ottani igényeket. A keleti országokban próbálkoztunk több-kevesebb sikerrel, de úgy gondolom, hogy mi inkább országon belül gondolkozunk. 22 éve építettük az első STELA gabonaszárítókat, azokat esetleg már modernizálják, s gabonatárolók tekintetében is található sok elavult technológia hazánkban. Még mindig látok lehetőségeket ezen a területen.

Rekordévet zárt nyílászáróüzemünk

– A Pannonagri Kft. egy nyílászáróüzemet is működtet. Ez mennyire hozza az el várt teljesítményt?

– Az üzem 12 éve dolgozik, s időközben átálltunk a kiváló minőségű, német Schüco profilra. Idén rekordévet tudhatunk magunk mögött, kollégáink akár kettő műszakban is dolgozhattak volna.

A következő év bizonyára nem lesz ilyen erős nyílászáróüzemünk tekintetében, hiszen 2017-et a panelprogram is javította, a jövő év pedig már inkább a valós piaci helyzetről szól.

Az építőipar elképesztően megindult, nyílászáróink ár-érték arányban erős középkategóriába sorolható német termékek, így bízom abban, hogy jövőre sem lehet okunk panaszra.

SZERZŐ: FM

Ezeket olvasta már?

Tudásközpont a korszerű gazdálkodásért
A Pannon Breeding program a klímaváltozás okozta gondokra keresi a megoldásokat.
Új törvény lendít nagyot az öntözésfejlesztésen
A gazdaságok az öntözővíz átvezetésére – kártalanítás mellett – öntözési szolgalmat alapíthatnak.
A hatékonyság, versenyképesség javításának kényszere hirtelen fog erősödni.
Kihirdették az őszi búza posztregisztrációs fajtakísérlet eredményeit
Zaklatott időszakon vannak túl a gabonatermesztők!