Hirdetés

Sokat lezártak, sok még elnyerhető

Öntözésre, ültetvénytelepítésre és sok egyébre lehet még pályázni!

A magyar gazdaság és agrárium jól teljesít, ugyanakkor a mezőgazdaság és az élelmiszer-gazdaság fejlesztése elengedhetetlen – mondta a napokban Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Kecskeméten, a XX. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon. A mintegy 1300 milliárdos keretösszegű Vidékfejlesztési program aktualitásairól elmondta: a meghirdetett 74 pályázatból 64-et már lezártak, és idén ősszel, valamint jövőre lesznek még új pályázatok.

Az államtitkár arra is figyelmeztetett, hogy vannak még nyitott pályázatok, amelyekre most is lehet jelentkezni. Ezek között említette, hogy több mint nyolcmilliárd forintot különítettek el tanyavillamosításra, vízellátásra, szennyvízkezelésre. Lehet pályázni öntözésfejlesztésre is, továbbá rövid ellátási láncok, együttműködési lehetőségek kialakítására, borszőlőültetvények telepítésére is. Az idén ősszel, illetve jövőre megnyitni tervezett pályázatokról szólva megemlítette a minőségi rendszerekhez való csatlakozás támogatását, továbbá hogy idén ősszel tervezik a termelői csoportok támogatását újra meghirdetni.

 

Ezeket olvasta már?

Géppiac: új rekord és erősödő koncentráció
Előtérben a korszerűsítő beruházások, de egyben a piac fokozódó koncentrációja is.
Borúsak a hazai agrárium kilátásai: miközben romlik a versenyképességünk, a kihívások mind fenyegetőbbek.
Új törvény lendít nagyot az öntözésfejlesztésen
A gazdaságok az öntözővíz átvezetésére – kártalanítás mellett – öntözési szolgalmat alapíthatnak.
Négy ok, amiért érdemes befektetni az agráriumba
Sokszor a kényszer szüli a holnap jövedelmező üzletet hozó beruházásokat.