fbpx

Bayer: fenntarthatóbb élelmiszer-termelést!

Írta: Kohout Zoltán - 2019 október 30.

A Bayer 2019. évi Future of Farming Dialogue konferenciáján gazdálkodók, felsőoktatási szakemberek, vezető nemzetközi iparági szakértők, újságírók és a terület egyéb érdekeltjei sorakoztak fel, hogy együttműködésen alapuló párbeszédet folytassanak az éghajlatváltozásról, a mezőgazdaság jövőjéről és a fenntartható fejlődésről.


A 2019-es Future of Farming párbeszédre több mint 250 résztvevő érkezett 30 országból

„A mezőgazdaságnak a bolygó kizsákmányolása nélkül kell élelmeznie a világ növekvő népességét. Forradalmi innovációkra van szükség ahhoz, hogy a gazdálkodók a természeti erőforrások megőrzése mellett tudjanak elegendő egészséges élelmiszert termelni a világ növekvő népessége számára” – mondta Liam Condon, a Bayer AG igazgatótanácsának tagja, a Crop Science Divízió elnöke, aki azt is bejelentette a rendezvényen, hogy a Bayer a fenntarthatóságra és az éghajlatváltozásra tekintettel három kötelezettségvállalást tesz 2030-ig: a növényvédő szerek környezeti hatásainak 30%-os csökkentése új technológiák révén; a legnagyobb kibocsátású haszonnövény-rendszerek szántóföldi üvegházhatású gáz-kibocsátásának 30%-os csökkentése a Bayer által kiszolgált régiókban; valamint a világ különböző fejlődő országaiban élő 100 millió kistermelő számára biztosítani a fenntartható mezőgazdaság és az egészséges élelmiszer megteremtését célzó megoldásokhoz való jobb hozzáférést. Condon kifejtette, hogy a Crop Science hosszú távú sikerének titka a mezőgazdaságban nem a termékeladások növelésében rejlik, hanem abban, hogy a gazdálkodókat olyan személyre szabott megoldásokkal lássa el, amelyek segítségével a terméshozamot az éghajlatváltozás figyelembevétele mellett fenntarthatóbb módon, kevesebb erőforrás (így víz, termőföld, inputanyag és energia) felhasználásával növelhetik egészséges élelmiszerek előállításához.

A múlt hónapban a Bayer újabb tanúbizonyságát adta kimagasló kutatás-fejlesztési szakértelmének az iblon™ márkanév alatt forgalmazott, innovatív gombaölő szer piacra dobásával a mezőgazdaságban. Izoflucipram hatóanyagának köszönhetően a búzához kifejlesztett új gombaölő szer kiváló védelmet nyújt a gabonafélék számára a kórokozók ellen, így a növény egészségesebb élelmiszer, a terméshozam pedig következetesen magasabb lesz a piacon jelenleg elérhető más megoldásokkal szemben.

További beruházások az adattudományba és új technológiákba

Az adattudományi és innovatív digitális eszközök lehetővé teszik a Bayer számára, hogy a fenntartható fejlődés jegyében fokozza üzleti tevékenységei hatékonyságát, egyúttal pedig segítse az éghajlatváltozással is küzdő gazdálkodókat, hogy jobb döntéseket hozhassanak a növénytermesztéssel kapcsolatban és egészségesebb élelmiszereket tudjanak előállítani. Páratlan kukorica-, szójabab-, gyapot- és zöldségféle-csíraplazmaraktárának, új generációs növényjellemzőinek, a kis molekulák és mikróbák ezreinek felfedezésére szolgáló robusztus kutatás-fejlesztési platformjának, valamint a létező legnagyobb vetőmagteljesítmény-adatbázisának köszönhetően a Bayer Crop Science üzletága rendelkezik a tervezett termékfejlesztések mellett egyben a legnagyobb innovációs potenciállal is.


Liam Condon (jobb) és Dr. Bob Reiter (középen) a 2019-es Future of Farming párbeszéden

„Nagyon büszkék vagyunk 75 tervbe vett, vetőmagokkal és fajtajellegekkel foglalkozó, növényvédelmi, valamint digitális mezőgazdasági projektből álló vezető kutatás-fejlesztési portfóliónkra. Az évente több száz forgalomba hozott új hibridnek és növényfajtának köszönhetően kiváló helyzetben vagyunk ahhoz, hogy különféle megoldásokat fedezzünk fel, ötvözzünk és szabjunk személyre a világ termelői számára” – mondta Bob Reiter, a Crop Science Divízió kutatási-fejlesztési vezetője.

A terméshozam növelése digitális gazdálkodási eszközökkel

Mára a Bayer Crop Science üzletága több millió hektárhoz biztosítja a fenntartható fejlődés alapelveinek figyelembevétele mellett gazdálkodók számára a digitális gazdálkodás terén elérhető vezető platformját. „A Bayer világszínvonalú termék- és technológiai portfóliójának, tervben lévő kutatás-fejlesztési projektjeinek és a FieldView™ platformunkon keresztül érkező masszív adatmennyiségnek köszönhetően a mezőgazdaság jövője még sosem volt izgalmasabb” – mondta Sam Eathington, a The Climate Corporation tudományos vezérigazgató-helyettese. A FieldView az Egyesült Államokban, Kanadában, Brazíliában, Argentínában és 15 európai országban – köztük olyan kiemelt piacokon, mint Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Ukrajna – érhető el. 2018-ban a Climate piacra dobta FarmRise™ névre hallgató, kistermelőknek szánt digitális megoldását, amely lényeges növénytermesztési információkkal szolgál a gazdálkodóknak mobileszközeiken keresztül tevékenységeik optimalizálásához a fenntartható fejlődés megteremtéséhez.

„A digitális gazdálkodás lehetővé teszi az egyedi, az egyes gazdaságok igényeihez igazodó, személyre szabott megoldások biztosítását” – fűzte hozzá Eathington. 2018-ban a FieldView platform világszerte évi több mint 60 millió fizetett hektárhoz nyújtott szolgáltatásokat. A vállalat jó úton halad, hogy elérje az idei évre kitűzött 90 millió fizetett hektárt. A platform segíti a gazdálkodókat az éghajlatváltozás miatt is folyton változó szántóföldi adatok egyszerű gyűjtésében és vizualizációjában, a haszonnövények teljesítményének értékelésében, valamint a szántóföldek változatosságának kezelésében a haszonnövény termelékenységének optimalizálását célzó, testreszabott termékenységi és vetési tervek révén. „Egymilliárd hektárnyi területen tudnánk kamatoztatni digitális technológiánkat a világ élelmiszer-termelési rendszerének kedvező és fenntartható javítása érdekében. Átfogó célunk az, hogy az innováció éllovasaként és a digitális átalakulás úttörőjeként elősegítsük a fenntartható mezőgazdaság új kereteinek megteremtését” – mondta Eathington.