A szója (Glycine max) őshazája Délkelet-Ázsia, ez a kultúrnövény azonban mára az egész világon elterjedt. Európában a XVIII. századtól honosodott meg, Magyarországon az 1930-as évek végétől termesztik.
A korábbi 35-40 ezer hektáros területről 2017-ben a vetésterülete 75 ezer hektár fölé emelkedett. Szójában az irányított mikrobiológiai technológia egyes elemeinek a termésre gyakorolt hatása talán nagyobb, mint a többi szántóföldi növény esetében.
Növényvédelmi szempontból az irányított mikrobiológia fontos lehet, mert:
- a szójatermesztés kritikus pontja a gyomszabályozás: az irányított effektív mikroorganizmusokkal végzett mikrobiológiai technológiát gyomirtás (alapkezelés /preemergens kezelés/ és állománykezelés /posztemergens/) során kijuttathatják a gazdák;
- ennél a növénykultúránál a vegyszeres (fungicid, baktericid, inszekticid) védekezésre gyakorlatilag nem kerül sor, vagy kevés az engedélyezett készítmény: közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) ellen akariciddel (inszekticid) eseti engedéllyel lehet védekezni – az előbb említett irányított mikrobiológián alapuló technológiát inszekticiddel kijuttathatják a gazdák;
- szója termesztéséhez 6,0 és 6,8 közötti pH-érték a legkedvezőbb, amit ez a technológia képes biztosítani a termőtalaj optimális levegő- és vízháztartásával, valamint anyagcsere-folyamataival és a létrehozott szerves vegyületekkel.
Az effektív mikroorganizmusokon alapuló irányított mikrobiológia, mint technológia alkalmazhatóságát egyedül a napraforgóhoz és a keresztesvirágúakhoz hasonló gyom- és gyomirtási problémái, valamint a fentiekkel megegyező sok tápnövény gombás betegségei, a fehérpenészes szárrothadás (Sclerotinia sclerotiorum) és a hamuszürke gyökér- és szártőkorhadás (Macrophomina phaseolina) befolyásolja.
Agrotechnikailag a szójának mindenképpen helye van a megfelelő növénysorrendben, mert az előbbieket figyelembe véve bármely növényi kultúra jó előveteménye. Ráadásul, mint minden hüvelyes növény, a szója is nagy mennyiségű légköri nitrogént köt meg, amivel csökkenteni lehet a N-műtrágya használatát.
Legjobb előveteményei az őszi kalászosok: őszi búza, őszi árpa, valamint a silókukorica és az őszi káposztarepce. Közepes előveteménye a kukorica és a burgonya (az USA-ban rendszerint a szóját kukorica elővetemény után termesztik). Magyarországon a gyakorlatban rendszerint két kalászos között (őszi búza–szója–őszi búza sorrend) vagy kukorica elővetemény után termesztik.
Itthon a vetésváltás szabályait betartva a szóját a legkevésbé veszélyeztetett növények közé sorolhatjuk kórtani szempontból. Gazdasági kártételt jelentő betegségek megjelenésére szélsőséges időjárási körülmények és fogékony szójafajták termesztése esetén számíthatunk.
Vetésforgóban – kórtani megfontolások miatt – nem kedvező termeszteni napraforgó, repce, borsó, bab, burgonya, lucerna, mustár, len és önmaga után, mivel a szója betegségei közé sorolunk számos ismert úgynevezett polifág kórokozót (Sclerotinia sclerotiorum, Diaporthe phaseolorum, Fusarium sp., Phytophhtora megasperma, Macrophomina phaseolina).
Ezek a polifág kórokozók főként a mag és csíranövény minőségét rontó kártételük miatt lehetnek jelentősek. A megfelelő vetőágy készítésével a szója kezdeti fejlődése meggyorsítható, ezáltal ellenállóbb a csírakori fertőzésekkel szemben.
A szója fajlagostápanyag-igénye jelentős, és a magfejlődés idején a legnagyobb mértékű. Mégis a mérsékelten tápanyagigényes kultúrákhoz soroljuk, mert egyrészt képes saját N-szükségletének jelentős részét légköri nitrogénből fedezni, másrészt igen jól hasznosítja az elővetemény tápanyagmaradványait.
Tavasszal általában elegendő 40-70 kg/ha N műtrágya kijuttatása. A P és K, továbbá a makro- és mikroelemek kijuttatását célszerű talajvizsgálati eredményekre alapozni.
A talaj pH-ja alapvetően meghatározza a szója termesztésének jövedelmezőségét. A szója termesztéséhez 6,0 és 6,8 közötti pH-érték a legkedvezőbb. A legtöbb tápanyag ebben a pH-tartományban hozzáférhető a növény számára.
Itthon a vetésváltás szabályait betartva a szóját a legkevésbé veszélyeztetett növények közé sorolhatjuk kórtani szempontból
A talajjavítás során érdemes ügyelni arra, hogy a pH értéke a 6,8 alatti tartományban maradjon, mivel a szimbióta gyökérbaktériumok különösen ebben a tartományban találják meg életfeltételeiket (Bradyrhizobium japonicum). Amennyiben talajunk értéke nem az optimális tartományban mozog, mindenféleképpen érdemes elgondolkozni talajjavításon, amihez szintén segítséget nyújthat az irányított mikrobiológia.
Ennek az effektív mikroorganizmuson alapuló technológiának köszönhetően természetes módon tudjuk befolyásolni a talaj paramétereit. A szójamag oltására leginkább ott van szükség, ahol még nem termeltek szóját, és a talaj nem „tartalmaz” Bradyrhizobium japonicum baktériumokat. (Megjegyzendő, hogy a szóját rendszeresen termelőknél is hasznos, ha 2-3 évente újra oltott vetőmagot alkalmaznak.) Az erősen savanyú talajoknál tápanyagforgalmi zavarok, a lúgosabb talajoknál mikroelem-felvételi problémák léphetnek fel.
A szója gyomirtása, illetve a gyomirtási technológia kidolgozása a tábla kiválasztásánál kezdődik!
A Rhizobium-félékről általánosságban elmondható, hogy a semleges (pH=7), illetve az enyhén savas (pH=6-7) közeget kedvelik. 5 alatti pH-értéknél a Rhizobiumok már életképességi problémákkal küszködnek, illetve az ilyen mértékű savanyúság már meggátolja magát a szimbiózis (gümőképződés) kialakulásának kezdeti fázisában létrejövő kapcsolatot a Rhizobium és a hajszálgyökerek között; a Rhizobium ugyanis képtelen behatolni a növény gyökérszövetébe, így a gümőképződés elmarad.
Az irodalmi adatok a gümők nitrogénkötési hatékonysága szempontjából a makro- és mezoelemek közül kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a kalcium- és foszforellátottságnak. Különböző stresszhatásoknál (például: hőmérséklet, pH, szárazság) a Rhizobiumok igénye megnő a kalciumra és foszforra is.
A szója növényvédelmi technológiájának egyik legjelentősebb eleme a gyomirtás. Évjárattól függő a védekezés jellege: csapadékosabb időjárásban a gombás betegségek, aszályos, száraz periódusokban pedig a rovarok kártétele jelentős. Ezen az egyik legfontosabb fehérjenövényünkön számos kártevő él és táplálkozik.
Magyarországon a szója növényvédelmi technológiájában nincs előre tervezett rovarölő szeres védekezés, mivel a ráfordítás költségei nem állnak arányban az elérhető terméstöbblettel. Az utóbbi években azonban az időjárási anomáliák, a vetésváltási szabályok nem megfelelő betartása, illetve a külföldről behozott (és csávázás nélkül elvetett) fajták magjával behurcolt betegségek kezdenek figyelemre méltó mértéket ölteni.
Szemben a szója gyomirtásával, ami teljesen tervezhető, a rovarok elleni kémiai beavatkozás szakmailag nehezebb feladat, mivel a probléma észlelését követően a vegyszeres védekezés már megkésettnek mondható. A termelők helyzetét az is nehezíti, hogy a kártevők ellen alkalmazható növényvédő szerekre eseti felhasználási engedélyt kell kérni az illetékes megyei növény- és talajvédelmi igazgatóságoktól, ami szintén késlelteti a védekezés optimális idejét!
Ezek az engedélyek egy meghatározott területre és legfeljebb egy vegetációs időszakra korlátozott időtartamra érvényesek.
Hazánkban a szója levélkórokozói ellen növényvédőszeres állománykezeléseket csak igen ritkán végeznek. A levélen károsító betegségek nem okoznak olyan mértékű terméskiesést, hogy az indokolttá tegye a költséges növényvédőszeres kezeléseket.
A termesztés az egészséges szaporítóanyag használatára, az ellenálló fajták termesztésbe vonására és a kiegyensúlyozott termesztéstechnológiára épül. Jó agrotechnikával és a kisebb befektetést jelentő magcsávázással már fontos lépést tehetünk a mennyiségi és minőségi veszteségek csökkenése érdekében.
Ahogyan azt korábban említettük, a szójatermesztés növényvédelmi gyakorlatában meghatározó és kulcsfontosságú tényező a sikeres gyomirtás. Amikor a szója gyomirtását tervezzük, komplex rendszerben kell gondolkodnunk. Aki régóta foglalkozik szójatermesztéssel, az jól tudja, hogy a hatékony gyomirtása gyakorlatilag elképzelhetetlen alapkezelés nélkül.
Tény, hogy az alap gyomirtó szerek akkor működnek megfelelően, ha időben megkapják a megfelelő mennyiségű bemosó csapadékot. Egy jó alapgyomirtás megkönnyíti a későbbi állománykezelés jó időzítését, hiszen a később kelő, mélyről csírázó gyomok így egyszerre, egy időben fognak megjelenni. Gyakori érv az alapgyomirtás ellen, hogy amennyiben a kezelés után nem érkezik meg az eső, vagy kevés csapadék hullik, a preemergensen kipermetezett gyomirtó szer „kidobott pénznek” tekinthető.
Megjegyzendő, hogy az alap gyomirtó szerek hatóanyagai hetekig ott vannak a talaj felszínén, és a későbbi esőzések hatására is aktiválódnak. Vegyük figyelembe, hogy állománykezelésre jelenleg csupán néhány hatóanyag áll rendelkezésre, és a kijuttatható hatóanyagok mennyisége is korlátozott. Nem túlzás kijelenteni, hogy az alapgyomirtás nagymértékben hozzájárul az állománykezelés sikeréhez.
Összefoglalva kijelenthetjük, hogy a szójatermesztés jól felkészült gazdát kíván, aki a gazdálkodás általános tudnivalói mellett rendelkezik mindazon ismeretekkel, amelyek sikeres termesztővé avatják. Lényeges az adott ökológiai körülményekhez, adottságokhoz megfelelő fajta megválasztása.
A növényi sorrend kialakításánál érdemes figyelni a szója által visszahagyott nitrogén hasznosulására. Használjuk ki a szója gyökerével szimbiózisban élő Rhizobium baktériumok légkörinitrogén-megkötő képességét, ezért oltott vetőmagot vegyünk igénybe! Tartsuk szem előtt, hogy a szója gyomirtása, illetve a gyomirtási technológia kidolgozása a tábla kiválasztásánál kezdődik!
SZERZŐ: SIPOS NIKOLETT, ZÖLD TÜNDE
