Nápolyt látni és meghalni – tartja a mondás (akár ezt jelenti az olasz eredeti, akár nem). Erről hamar eszébe jut az embernek az analógia: Amerikát látni és meghalni, főleg, ha valaki mezőgazdasággal foglalkozik Magyarországon.
Azért kár lenne meghalni rögtön azután, miután mindenféle ismerettel gazdagodtunk, ha van szemünk és fülünk! Hiszen az Amerika-látásban nem maga az ottlét az érdekes, hogy megfordultam Amerikában, jártam ott, és ezután már akármi jöhet, hanem olyan ismeretekkel tudjuk magunkat felvértezni, amelyeket megfelelő kritikával történő adaptáció esetén hasznunkra tudunk fordítani!35 farm, 4 egyetem – ezt nem lehet 1-2 nap alatt bejárni.
12 napot töltöttünk (az Agrofil-SZMI Kft. kollégái és partnerei) az Egyesült Államokban. 5300 km utaztunk, 9 (+1 jövendőbeli) mezőgazdasági szakember vett részt a tanulmányúton. Ezek a számszerűsíthető indikátorok, egy ilyen utat azonban ezekkel a mérőszámokkal nem lehet teljes körűen leírni.
A meglehetősen sűrű program elsősorban a no-tillre, vagyis a talajbolygatás nélküli gazdálkodásra fókuszált. Emellett tájékozódtunk a takarónövények szerepéről, hasznosságáról, korlátairól.
Egy ilyen tanulmányút után úti beszámoló kívánkozik. A szükségesnél kevesebben jutnak el külföldi gazdaságokba Magyarországról, nem beszélve arról, hogy a külföldi szakirodalmat is kevés gazdatárs tudja eredetiben olvasni. Emiatt a látottak elhallgatása szakmai szűklátókörűség lenne, és egyáltalán nem szolgálná az ágazat érdekeit.
Egy úti beszámolóban le lehet írni, hogy milyen farmokon pontosan milyen vetőgépeket, milyen traktorokat, kombájnokat, egyéb gépeket, illetve ismert vagy kevésbé ismert technológiai elemeket láttunk. Ekkor olvashatunk egy 30-40 farmra kiterjedő, dokumentumfilm-szerű összeállítást, amely száraz tényeket, adott esetben lenyűgöző gépméret-adatokat, hihető-hihetetlen technológiai leírásokat közöl.
Ez az út viszont tele volt élettel, érzelmekkel, rácsodálkozással és felismeréssel, Magyarországhoz képest azonosságokkal és különbségekkel. Emiatt sajnálnám, ha a tanulságok a gépekre szorítkoznának – az „csak” technika, eszköz, azokat mi is meg tudjuk Magyarországon vásárolni, és kapunk hozzá néha jobb, néha kevesebb információt tartalmazó támogatást a forgalmazóktól.
Egy külföldi, esetünkben földrajzilag és gondolkodásmódban is távoli országban elsősorban a gazdálkodók hozzáállását érdemes megfigyelni, tanulmányozni, és ami hasznos, azt hazahozni, használni. Ezek jelentik az igazi különbséget, a megfelelő hazai alkalmazás esetén pedig magát a fejlesztést.
Az egyik résztvevő találóan kérdezte az utazás vége táján: „Ezek a gazdák mitől ilyen nyugodtak?”. Ez a nyugalom a tervezettségen, az együttműködésen, vagyis az ügyekhez való hozzáálláson múlik. Nem szakadnak szét, nem akarnak mindent maguk megoldani, de amit csinálnak, arra maximálisan odafigyelnek és vezérlő elvük a költséghatékonyság. Az időjárásnak, a felvásárlóknak – láttuk – ők is kiszolgáltatottak.
Az amerikai gazdaság szélsőségesen profitorientált – mindent a gazdálkodás pénzügyi hatékonyságnövelésének szolgálatába állítanak, semmi olyat nem csinálnak, ami nem a fejlesztést szolgálja. Nincs benne romantikus elem, még ha meg is említik, hogy hányadik generációs farmerek, és szeretik a „régi” hagyományaikat életben tartani.
A gazdálkodás kezdete éppen a földek fehér telepesek általi elfoglalására esik. Gazdálkodásuk és a farmokat körülvevő külső körülményeik majdnem bármelyik elemét említhetjük a jövedelmezőségnövelési szándék és törekvések terén.
1. kép. 9 (+1 jövendőbeli) mezőgazdasági szakember és vendéglátónk
2. kép. A gépek nagy munkaszélessége hozzájárul a jövedelemhatékonyság növeléséhez
A legfontosabb jellegzetességük, hogy állandóan figyelik a körülöttük lévő folyamatokat, változásokat, és ami még fontosabb, tervszerűen, átgondoltan reagálnak rájuk. Döntéseik során általában minden lehetséges és elérhető külső információforrást igénybe vesznek. Van is független külső forrás elegendő – 1862ben hozták meg azt a törvényt, amely alapján az állam földet adományozott elsősorban mezőgazdasági kutatással, oktatással és szaktanácsadással foglalkozó egyetem alapítására.
Ezeket a területeket értékesítették, ebből az összegből az akkor legkorszerűbb felszereléssel hozták létre az oktatási hátteret. Így sem maradtak terület nélkül, mert – itthonról nézve megmagyarázhatatlan – egyes farmerek a területükből adományoztak később ezeknek az intézményeknek kisebb-nagyobb részt, azért, hogy a farmerek számára szolgáltatott tanácsadást minél szélesebb körű kutatásokkal tudják megalapozni.
Cserébe semmit nem kértek, csak annyit, hogy az intézmény vegye fel a nevüket. Így lett a világ egyik – a hollandiai Wageningen egyeteme mellett – legjobb agráregyetemének neve a Purdue, John Purdue után. Ennek az egyetemnek az egyik kutatóállomásán jártunk utunk első napján, amely szintén egy magánszemély, William Pinneynevét viseli, akinek a lánya adományozott közel 200 hektárt kísérleti célokra. A kutatóintézetben láttunk no-till területeket, illetve volt lehetőségünk a takarónövényekkel kapcsolatos véleményekről beszélgetni a kutatókkal.
A no-tillben biztató eredményeik vannak, a takarónövényekkel kapcsolatosan rövid és középtávon egyértelmű kétségeiket fogalmazták meg, hosszabb távra pedig még nem terjednek ki a kísérleteik.
A kísérletezéshez, a független és a saját gazdaságra jellemző információkhoz való hozzáállásra jó példa a Dakota Lakes kutatófarm. Ezt a gazdaságot helyi gazdák alapították 1983ban, összeadták hozzá a földet, illetve a pénzt, amin még több földet és gépeket tudtak vásárolni. A farm egyrészt egy profitorientált gazdaság, másrészt egy kutatóintézet.
A kutatási költségeket a gazdaság jövedelme fedezi. Ennek eredményeként a kutatási eredményeket sem speciális érdekek, sem a politika nem tudja befolyásolni. A kutatási program kivitelezője a Dél-dakotai Állami Egyetem. A kutatóintézet a legkorszerűbb technológiák vizsgálatával foglalkozik, mert a tulajdonos, illetve az igazgatótanácsban helyet foglaló gazdák a saját gazdaságukban hasznosítják a kutatási eredményeket.
A vizsgált kérdések a kutatóintézet alapításkor öntözési témakörbe tartoztak, ma pedig elsősorban a no-tillre és a takarónövényekre fókuszálnak. A notill területeken hosszabb és rövidebb vetésforgókat vizsgálnak. A talajok felső rétegét kiemelve (ismét egy tipikus jellegzetesség: minden gazdálkodónál ott van az autóban a Magyarországon csatornázó vagy karólyukásó néven futó ásó, amelyekkel bármikor meg tudja nézni a talaja állapotát) 30 évnél régebben nem forgatott talaj esetében is szerkezetes, porózus jelleget láttunk.
A takarónövényekkel kapcsolatban nagyon sokféle kísérletet állítanak be évről évre.
3. kép. A Pinney-Purdue kutatóintézetben a no-tillben biztató eredményeik vannak
4. kép. A takarónövények hatásának számszerűsítéséről senki nem tud beszámolni
5. kép. Az 5 éves évelő egyszikű kultúra talaja is kitűnő állapotban van
Csapadékellátottság tekintetében különböző övezeteket jártunk be az út során. A csapadékosabb Illinois, Indiana, Wisconsin, Minnesota államokban elsősorban kukoricát és szóját termesztenek, míg Dél-Dakota és Kansas szárazabb területein megjelenik a gabona és a napraforgó is a vetésforgóban. A no-till ezeken a területeken még nagyobb hagyományokra tekint vissza.
A kevesebb (évi 400-450 mm) csapadék miatt a takarónövényekkel még csak kísérleteznek, sem pozitív eredményeket, sem különösebben kedvező kilátásokat nem fogalmaztak meg. A no-till és a speciális gépek összhangjára érdekes példát láttunk. A gabona-vágóasztal nem elvágja az aratáskor a szárat, hanem letépi a kalászt, és a növényi szárak állva, többé-kevésbé épen a helyükön maradnak.
Tavaszi növény kerül utána. A tél folyamán a hó ledönti a szárakat, de a direktvetőgép sortisztítója a hosszú szalmaszárakat könnyedén oldalra tereli vetéskor; ahelyett, hogy egy összefüggő szalmaszőnyeggel kellene küszködnie, egyenetlen vetést eredményezve.
6. kép. A kalásztépő vágóasztal
7. kép. A kalásztépő vágóasztal munkája elősegíti a no-till körülmények között a tavaszi egyenletes vetést
Összefoglalásként megállapíthattuk, hogy utunk eredményeként a no-till gazdálkodással kapcsolatosan egyértelmű és pozitív tapasztalatokat gyűjtöttünk, a takarónövényekre vonatkozóan viszont nem láttunk biztató eredményeket és nem kaptunk megerősítéseket.
Bármennyire is különböznek az amerikai és magyar gazdálkodási körülmények, az időjárás, a technikai felszereltség, de akár a növénytermesztésben felhasználható genetika, a no-till hazánkban is perspektivikus, de még természetesen vannak tisztázandó körülmények.
Ilyen tisztázandó kérdés például, hogy vannak-e korlátai a no-tillnek Magyarországon, a rendre elmaradó tartós téli fagy és hiányzó hótakaró miatt. A független információkra és a saját kísérleti tapasztalatokra itthon is szükség van – amint láttuk, a jövedelemorientált farmerek ezt már évekkel, évtizedekkel ezelőtt felismerték.
A gazdálkodás elengedhetetlen része a megfelelő inputok kiválasztása, begyűjtése. Mint ahogy rossz genetikai háttérrel rendelkező vetőmagot sem vetünk, a hibás adatokra alapozott gazdálkodásunk sem lehet eredményes.
SZERZŐ: KOVÁCS LÁSZLÓ • AGROFIL-SZMI KFT.
