A mezőgazdasági jövedelmek alakulása az EU-ban
Az Eurostat előzetes adatai szerint az EU-tagországok (inflációval kiigazított) mezőgazdasági reáljövedelmei 2009-ben átlagosan 12,2 százalékkal csökkentek, ami egyértelműen arra utal, hogy a gazdasági válság a mezőgazdasági szektort is rendkívül erősen érinti. A reáljövedelmek tulajdonképpeni 14,2 százalékos visszaesését ugyanis csak a munkaköltségek átlag 2,2 százalékos csökkenése kompenzálta valamelyest.
A 27 tagország által beküldött adatokból kiszámított átlagos jövedelemcsökkenés gyakorlatilag a fogyasztói árak csökkenését, illetve azoknak a felvásárlási árakra kifejtett hatását tükrözi vissza. A közvetlenül karácsony előtt nyilvánosságra hozott statisztikai adatok megismerése után Mariann Fischer Boel, leköszönő mezőgazdasági biztos a következőképpen kommentálta azokat: „Ez a helyzet minden eddiginél egyértelműbben rávilágít arra, hogy egy erős, modern és hatékony közös agrárpolitikára van szükségünk. A direkt kifizetések biztosítják a farmerek jövedelmének alapszintjét, és megvédik őket az árak fluktuációitól. Ezenkívül még egy nagyon fontos szerepet betöltenek: az EU-tagországok mezőgazdasági jövedelmeinek durván egyharmadát nyújtják.”
A Közösségen belül az előállított mezőgazdasági termékek értéke 2009-ben – termelői áron számítva – 10 százalékkal, előállítási költségük viszont csak 9,2 százalékkal csökkent. Az összes előállított növényi termék értéke 13,2, az állati termékeké 9,2 százalékkal esett vissza. A csökkenés oka mindkét esetben elsősorban a termékárak visszaesése, mivel a megtermelt mennyiség csak jelentéktelen arányban csökkent. A csökkenő termékértékek mellett nem tekinthető számottevőnek egyes input költségek (műtrágya- és takarmányárak) visszaesése sem. A legnagyobb áresés a gabonafélék (27,5%), a tej (20,3%), az ipari növények (15,6%), az olívaolaj (14,7%) és a gyümölcsök (12,3%) esetében volt tapasztalható.
Mindössze öt tagországnak sikerült megtörnie a negatív trendet, és könyvelhetett el növekedést a mezőgazdasági jövedelemben; nevezetesen az Egyesült Királyság (14,3%), Málta (9,1%), Finnország (2,6%), Ciprus (1,1%), valamint Görögország (1,0%). A legnagyobb jövedelemcsökkenés az Eurostat szerint Magyarországon (35,6%), Olaszországban (25,3%), Luxemburgban (25,1%), Csehországban (24,1%), Írországban (22,3%), Németországban (21,0%), Ausztriában (20,4%) és Franciaországban (19,8%) következett be.
A COPA-COGECA megítélése alapján a kisebb családi vállalkozások nem tudják elviselni az áringadozásokat, ezért hosszabb távon kevés reményük van a túlélésre. A COPA elnöke, Padraig Walshe ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az SFP-támogatás egy létfontosságú eszköz, amely lehetővé teszi a farmerek számára, hogy átvészeljék a nehéz időszakot, egyesek számára pedig az egyetlen bevételi forrást jelenti. „A piac egyszerűen nem működik megfelelően. Ezért az EU Bizottságnak minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használnia a piac megfelelő irányítására” – mondta az elnök.
Walshe emellett rámutatott a piactorzító hatásokra, és bírálta Nagy-Britanniát, amiért az a font-sterling árfolyamának mesterséges alacsonyan tartásával akarja elérni a brit farmereknek járó, euróban kalkulált SFP-támogatás növekedését. Véleménye szerint nem lenne szabad megengedni ilyen eszköz igénybevételét.
Az egy dolgozóra jutó mezőgazdasági reáljövedelmek alakulását az egyes tagországokban a táblázat szemlélteti.
Növekszik a termőföld stratégiai jelentősége
Cees Veerman, holland akadémikus, korábbi mezőgazdasági miniszter szerint a következő években fokozatosan megnövekszik a termőföld stratégiai jelentősége, mivel a klímaváltozás által kiváltott negatív hatások a várható vízhiánnyal együtt egybeesnek a világ népességének növekedésével. A holland tudós a január első hetében, Oxfordban tartott mezőgazdasági konferencián kifejtette, hogy a mezőgazdaság új szerepének központi helyet kell elfoglalnia az EU 2014 utáni Közös Agrárpolitikájának kialakításában. Bár az európai mezőgazdaság alakításában a spontán piaci erőké lesz a döntő szerep, Veerman szerint az EU nem vetheti el a piacszabályozás eszközeit. „Egy labilis világban Európának az élelmiszer-ellátásban legalábbis törekednie kell a harmadik országoktól való függőség elkerülésére. El lehet képzelni olyan forgatókönyveket, amelyekben az élelmiszer-biztonság nagyobb szerepet fog játszani, mint amilyet valaha is megálmodhattunk. Ebben az összefüggésben, a belső stabilitás miatt nyitva kell hagynunk azt a kérdést, hogy a legfontosabb termékek esetében szükség van-e a határok védelmére” – mondta Veerman.
A holland szakértő szerint a vidéki körzetek a jövőben egyszerre több különböző funkciót töltenek be, nevezetesen az élelmiszerek, bioüzemanyagok és ipari nyersanyagok termelésének, a természet- és tájvédelemnek, valamint a rekreációnak a helyéül szolgálnak. Európának megvan a lehetősége, hogy a globális élelmiszerpiac vezető szerepét játssza, különös tekintettel arra, hogy a mezőgazdaság a jövőben fokozott mértékben tudásalapú lesz, amiben földrészünk más fontos termelési körzetekkel szemben számos előnnyel rendelkezik.
Rövid távra szólóan Veerman pragmatikus álláspontot foglalt el. Elismerte, hogy a mezőgazdasági termelők úgynevezett „biankó”, azaz feladathoz nem kötött támogatása a jövőben már nem indokolható, politikai megfontolásból – a termelők tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében -ezt a formát 2013 után mégis célszerű fenntartani. Ugyanakkor azonban elkerülhetetlennek látja a támogatások erre fordítandó részének 20-30 százalékos csökkentését.
A tejpiac alakulása
Az Európai Bizottság – a tejtermékek emelkedő áraira alapozva – a tejpiac kedvező alakulását vetíti előre. A Mezőgazdasági Tanács a december közepén, Brüsszelben tartott ülésén megállapította, hogy a tejpiac általános helyzete 2009 júliusa óta folyamatosan javult. A vaj és a sovány tejpor ára jelenleg az EU-ban jóval az intervenciós szint fölött alakul, de a sajtpiac kilátásai is kedvezőek, folyamatosan emelkedő árakkal.
A Közösség tejtermelése 2009 első három negyedévében valamivel alatta maradt az egy évvel korábbinak, bár a kibocsátás április és július között – a különösen kedvező legeltetési lehetőségek következtében – számottevően emelkedett. Végeredményben azonban a tejárak csökkenése – és ezzel együtt az alacsonyabb jövedelmezőség – éreztette hatását a termelésben. Ebben az időszakban Franciaország 4,8 százalékkal kevesebb tejet állított elő, mint egy évvel korábban. Viszonylag számottevően csökkent a tejtermelés Magyarországon és Szlovákiában is (4,0, illetve 8,9%-kal), növekedett viszont Belgiumban (5,1%), Németországban, Dániában és Lengyelországban (3,6 és 3,9% között). November-december hónapban viszont a felvásárlási árak szinte valamennyi tagországban 1-2 eurócenttel emelkedtek literenként. Ennek hatására az év egészében az EU termelése az előző év szintjén mozgott. Egyes tagországok termelésének csökkenését más országok magasabb termelése kiegyenlítette.
Az év harmadik negyedévétől kezdve a tejtermékek harmadik országokba irányuló exportja is az erős felzárkózás jeleit mutatta, a forgalom több termék esetében meghaladta az egy évvel korábbi szintet. Ez részben az (időközben ismét megszüntetett) export-visszatérítések újbóli bevezetésének hatására alakult így, de egyben a világpiaci helyzet jelentős javulását is tükrözi. Az első három negyedévben a tejporexport 16,7 százalékkal, a vajexport pedig 8,5 százalékkal túlszárnyalta az előző év hasonló időszakának értékét.
Brüsszeli források szerint a Bizottság fontolóra veszi, hogy a tejtermelőknek mentesítést adjon a versenytörvények bizonyos előírásainak teljesítése alól. Ez eredetileg a magas szintű szakértői csoport (DLG) javaslata volt, mivel a szakértők szerint javíthatja az európai tejtermelők versenyhelyzetét a nemzetközi piacokon. Ennek érdekében esetleg a versenytörvények módosítására is sor kerülhet, a tagországok között azonban meglehetősen nagy véleménykülönbségek vannak ebben a kérdésben.
Az „élelmiszer-sétáltatás” és a liberalizált kereskedelem
Az angol Oxfam cég által a közelmúltban publikált tanulmány rámutatott arra, hogy alapvetően át kell gondolni az élelmiszer-termelés allokációját. Más szóval tévesnek tekinthető az a megállapítás, hogy az „élelmiszer-sétáltatás” (food miles), azaz az élelmiszereknek a távoli körzetekből a fogyasztás helyére szállítása nagyobb ökológiai lábnyomot hagy, mint a helybeni előállítás.
A gázkibocsátások összehasonlítását az Oxfam a Nemzetközi Környezetvédelmi és Fejlesztési Intézettel (IIED) közösen végezte. Megállapítást nyert, hogy pl. a napfényes Afrikában megtermelt és repülővel Európába szállított zöldségek alacsonyabb üvegházhatású gázkibocsátással járnak együtt, mint az olyan termékek, amelyeket európai fűtött hajtatóházakban állítanak elő, és vonattal vagy hajóval szállítanak a fogyasztás színhelyére.
A kérdés lényege abban rejlik, hogy az Egyesült Királyságban és az USA-ban a szállítás mindössze tíz százalékban felelős az élelmiszerlánc üvegházhatású gázkibocsátásaiért, ugyanis azok 90 százaléka a termelés, feldolgozás, tárolás és elosztás során jut a légkörbe. Ezért az afrikai fejlődő országok nagy értékű élelmiszertermékeinek Európába irányuló exportja gazdasági és környezetvédelmi előnyökkel járhat. Az IIED részéről James MacGregor úgy gondolja, hogy az „élelmiszer-sétáltatás” elutasítására koncentrálva az európai fogyasztók szem elől tévesztik, hogy ha a brit polgárok friss afrikai terméket fogyasztanak, azzal afrikaiak millióinak a megélhetését támogatják.
Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy az Egyesült Királyság által importált élelmiszerek légifuvarja nem egészen 0,1 százalékkal növeli az élelmiszerszektor teljes üvegházhatású gázkibocsátását. Ugyanakkor a szubszaharai övezetből évente behozott 105 millió font értékű zöldség és 89 millió font értékű gyümölcs az Oxfam becslése szerint egy-másfél millió afrikai ember megélhetéséhez járul hozzá.
Ezért az Oxfam alapvetően helyesnek tartja a brit kormány közelmúltban „Élelmezés 2030″ címmel közölt stratégiai dokumentumát, amely leszögezi, hogy az élelmiszer-kereskedelem liberalizálása a jövőbeni élelmiszer-biztonság szerves részét képezi. „A globális kereskedelem megoldást kínál a kockázatok kezelésére, ösztönzi a termelékenység növekedését, versenyképesen tartja az árakat, és növeli a kínálat sokszínűségét – ami rendkívül fontos a globális gazdasági prosperitáshoz és az élelmiszer-biztonsághoz” -állapítja meg a dokumentum. A brit stratégia emellett hangsúlyozza a környezet- és tájvédelem jelentőségét, amelyre az utóbbi évtizedekben a mezőgazdasági termelés intenzifikálásának jelszavával kevesebb figyelmet fordítottak.
A GM növények kérdésének nemzeti hatáskörbe utalása
December közepén Gerda Verburg holland mezőgazdasági miniszter a Mezőgazdasági Tanács ülésén javaslatot tett arra, hogy a GM növények termesztésének engedélyezését vagy betiltását ismételten utalják a tagországok hatáskörébe. A javaslatot több tagország – köztük Magyarország is – támogatta. Andrulla Vasziliu egészségügyi biztos megköszönte a holland delegációnak a javaslat előkészítését, amelynek alapján a Bizottság a következő hónapokban meghozhatja végleges döntését. A hollandok tulajdonképpen amellett vannak, hogy a GM termékek (takarmányok) importját általánosan engedélyezni kell, a termesztést pedig a tagországok külön-külön engedélyezzék.
Vasziliu nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az engedélyezést valóban visszautalják nemzeti hatáskörbe. Így azokban a tagországokban, ahol a közvélemény ellenzi a génmódosított növények használatát, tilos lesz, más országokban viszont szabad lesz az EU területére engedélyezett GM fajták termesztése. John Dalli kijelölt új egészségügyi és fogyasztáspolitikai biztos egyelőre semleges álláspontot foglalt el ebben a kérdésben, ezzel gyakorlatilag támogatva annak nemzeti hatáskörbe való utalását. Ausztria -amely saját országában jelenleg tiltja a GM növények termesztését – lelkesen támogatta a holland javaslatot, megjegyezve, hogy a végleges döntésnek összhangban kell állnia a WTO-szabályokkal. Egyes tagországok viszont azt hangsúlyozták, hogy az engedélyezést szigorúan tudományos alapon kell mérlegelni, és nem szabad érzelmi alapon vagy a közvéleményre támaszkodva dönteni.
Agrár Európa
