A negyedik zonális szántóföldi célprogram a “Szántóföldi növénytermesztés madár- és apróvadélőhely-fejlesztési előírásokkal”. A program azoknak a madár- és emlősfajoknak kedvez, amelyek szántóinkon élnek, és erősen kötődnek az extenzív termelési színvonal által nyújtott táplálékhoz és búvóhelyhez.
Az extenzív színvonal
Puszták, gyepek, legelők szomszédságában a szántóföld színesíti az élőhelyválasztékot, másutt viszont a szántó az egyedüli élőhely, ahol a földön fészkelő madarak, a mezei nyúl vagy éppen a róka megtalálja életfeltételeit. A cikksorozat korábbi részeiben szóba került már több tucat szántókon megfigyelhető madárfaj; átvonulók és fészkelők, növényevők és ragadozók egyaránt. Ha a táplálékpiramis alsó részén elhelyezkedő gyomnövények, talajlakók, rovarok az extenzív színvonalnak köszönhetően nagyobb számban vannak jelen, az jó hatással van az összes többi élőlényre, emlősökre és madarakra egyaránt. A célprogramot Magas Természeti Értékű Területeken (MTÉT) írták ki, a négy zonális kiírás közül ez a legkevésbé specifkus, hiszen nem kötődik a meglevő túzok-és kékvércse-populációkhoz, illetve a daru- és vadlúd-gyülekezőhelyekhez.
A célprogramban előírt vetésszerkezet: 5 év alatt legalább 30% gabona, legalább 20% pillangós szálas (vagy füves here), legalább 10% zöld-ugar, legfeljebb 25% egyéb kultúra. Szerény mértékű vegyszeres növényvédelem engedélyezett. Lehetőség van évi egy gyomirtásra, környezetbarát fungicidek kijuttatására. Rágcsálóirtók és talajfertőtlenítők használata tilos, és
inszekticidekkel is csak a keresztesek (repce, mustár, olajretek) kártevői ellen szabad védekezni. Nitrogénműtrágyából 90 kg/év hatóanyag a maximális kiszórható mennyiség; öntözés, melioráció, hígtrágyázás nem megengedett. A táblaszéleken legalább 3 méter széles vegyszerezetlen szegélyt kell hagyni, ahol szükség esetén mechanikai gyomirtás végezhető. Pillangós táblákon a kaszálást előre be kell jelenteni, majd vadriasztóval, madárbarát módszerrel kell dolgozni; a széleken 5-10%-ot lábon kell hagyni. A támogatás mértéke évente hektáronként 220 €.
Elrettentő nyugati példák
Bár a magyar vidéket nehéz volna összehasonlítani a száz évvel ezelőttivel, a mezőgazdasági területek még mindig gazdag élővilággal rendelkeznek. Különösen akkor igaz ez, ha ismerjük az uniós országokból érkező riasztó híreket. Nagy-Britanniában nemcsak a fogoly, a vadgerle, a mezei pacsirta és a sordély állománya zuhant az utóbbi években; egyes vidékeken a nálunk oly közönséges mezei veréb is katasztrofálisan megritkult! A fogyatkozó rovarvilág mellett ott a gyomok visszaszorulása is gond; sok énekesnek ugyanis a gyommagvak jelentik a téli táplálékot. Az üzenet egyértelmű:
a nyugati mezőgazdasági színvonalat nem úgy kell utolérni, hogy közben elpusztítjuk magunk körül azt, amit eddig megőriztünk. A Natura 2000-es és Magas Természeti Értékű Területeken levő szántókon környezet- és természetbarát gazdálkodást kell folytatni!
Énekesmadarak
A hazai szántókon szerencsére még gyakoriak az énekesek. Közülük a mezei pacsirtára (Alauda arvensis) az angliai vizsgálatok szerint a vegyszerezés mellett a vetésszerkezet változása is negatívan hat. Az áttelelésben oly fontos tarlók eltünedeznek; az egyre nagyobb területen vetett őszi kalászosok télen nem nyújtanak táplálékot; fészkelési időben pedig már túlságosan sűrű állományt alkotnak (Hayman és Hume, 2008). Ez tipikus brit probléma: a mi zordabb telünkön a mezei pacsirta ritkán telel át, és az őszi búza jellegzetes fészkelő madara. Mezőgazdasági területeinken rokona, a búbos pacsirta (Galerida cristata) is megszokott látvány.
A szakirodalom szerint (MME No-menclator Bizottság, 2008) a parlagi pityer (Anthus campestris) a Dunától keletre jellemző; a Dunántúl keleti felében már csak szórványos fészkelő. Nagy örömömre szolgált, amikor Székesfehérváron vegyszerezetlen zöld ugarban költését észleltem. A sordély (Emberiza calandra) nevű sármányfaj a gyomos gabonák, pillangósok, árokpartok, kaszálók madara.
Szívesen rovarászik a szántókon a bokrosokban fészkelő tövisszúró gébics (Lanius collurio). Gyakori madár a cigánycsuk (Saxicola torquata), a sárga billegető (Motacilla fava). A külterjes szántó télen sem néptelen: vegyes pintycsapatok járják a szántatlan napraforgótarlókat, a dűlőutak melletti katángkórókon tengelicek (Carduelis carduelis) ügyeskednek.
Fogoly és fürj: két jellegzetes fészkelő
A fogoly (Perdix perdix) a külterjes mezőgazdasági területeken, szántók és gyepek találkozásánál, erdősávok, sövények közelében él. A fészekalj együtt marad, a mutatós fogolykakas őrt állva vigyáz a többiekre. A kifejlett madarak magevők, de a fókákat rovarokkal nevelik fel. Az intenzív vegyszerezés ezt a táplálékbázist gyengítette meg. A túzokhoz hasonlóan a fogoly sem vonul el télen, így a magas vagy kérges tetejű hótakaró nagy pusztítást vihet végbe az állományban, mint ahogy ez 1940 (Sterbetz, 1983) és 1987 februárjában bekövetkezett. A foglyot korábban erősen vadászták, jelenleg csak ott vadászható, ahol tenyésztik is. Főleg a kisparcellás, gyomos szegélyekkel tarkított, sokszínű vetésszerkezet kedvező számára. Télen akár utak, dűlők mellett is felbukkannak a magvak után keresgélő tömzsi madarak. Hazai állományát csupán tíz-húszezer párra becsülik (MME Nomenclator Bizottság, 2008).
A fürj (Coturnix coturnix) vonuló, ezt a madarat tehát a tél nem fenyegeti. Bár állományának – egyedszámát tekintve – volt egy mélypontja, manapság gyarapodóban van. Jellegzetes pitypalattyoló hangja igen hasznos a madármegfigyelők számára, a madarat magát ugyanis nehéz megpillantani. Az extenzív, gyeppel határos szántókon és a nagy táblák szegélyeiben, forgóiban egyaránt hallani. Saját tapasztalat, hogy a vegyszerezetlen (ökológiai) kisparcellákat nagyon kedveli (zabos bükköny, zab, zöld ugar).
Apróvadak
A célprogram nevében az apróvad kifejezés elsősorban két állatra, a fácánra (Phasianus colchicus) és a mezei nyúlra (Lepus europaeus) utal. Mindkét faj vonzódik a sokszínű, változatos táplálékot nyújtó, erdősávokkal, fasorokkal, bokrosokkal tarkított mezőgazdasági területekhez. Ahol van a szántó közelében háborítatlan menedék (nagyobb gyepterület, erdő, löszvölgy), ott őz, róka vagy akár gímszarvas felbukkanása is jellemző. A sávos vadföldeken egyaránt otthonra lelhetnek apróvadak (fácán, nyúl) és fokozottan védett madárfajok is – így történt például a Mosoni-síkon (Faragó et al., 2000).
Féltett kincsek védelme
A túzok mellett (MezőHír, 2009/9. sz.) más fokozottan védett madárfajok is megtelepszenek a szántókon. Valamilyen különös okból a pár évtizede még a szikes pusztákhoz vonzódó fajok sorra „döntenek úgy”, hogy szántóföldeken fészkelnek. Az ugartyúk (Burhinus oedicnemus), a székicsér (Glareola pratincola) és a szikipacsirta (Calandrella brachydactyla) ma már kapáskultúrákban (kukorica, napraforgó, olajtök) vagy még különösebb helyen (a székicsér rizsföldeken) is költ, sokszor igen távol a védett területektől. Féltett madárritkaságaink érdekében fontos a folyamatos kapcsolattartás a földhasználók és a természetvédők között (székicsértelepek a Nagykunságban, magányos ugartyúkpárok a Hortobágy szántóin).
Ilyenkor több tényező együttes megléte szükséges. Kell egy madarakat ismerő magánember vagy természetvédő, aki felfigyel az adott fajra. Kell egy megértést tanúsító, a természeti kincs érdekében némi áldozatot hozó gazda vagy gazdálkodó szerv (időben eltolt munkafolyamat, művelésből, vegyszerezésből vagy betakarításból kihagyott terület). Szerencsés esetben pedig mindezt segíti egy támogatási rendszer (AKG, Natura 2000, egyéb akciók), amely anyagi ösztönzést és kompenzációt nyújt. Ennek alátámasztására ismertetünk egy 2009-es esetet, amely több tanulsággal is szolgál.
Az Újfehértó környéki homokos talajú szántókon az 1990-es évek második felében jelentek meg a hortobágyi pusztákat elhagyó szikipacsirták. A szakemberek 2009-ben egy kis kukoricatáblában találtak három fészkelő párt; ez volt a teljes ismert hazai költőállomány! A tulajdonossal megegyezve a területileg illetékes Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai elkészítettek egy terméskiesési jegyzőkönyvet, és egy hektárt június 23. és július 20. között kihagyattak a mechanikai és vegyszeres növényvédelemből, hogy az ott megjelenő rovarvilág táplálékot biztosítson a fókákat etető pacsirtáknak. (A vizsgálatok szerint a rovarok faj- és egyedszáma csakugyan megnőtt.) Az egy hektár terméskiesésére 50.000 Ft kompenzációt fizettek a gazdának (ennek jogcíme: „Védett madárfaj miatti terméskiesés ellentételezése”). A tervek szerint a jövőben a környékbeliek további támogatásokat vehetnek igénybe, ha részt vesznek a faj élőhelyvédelmében („A szikipacsirta élőhelyfejlesztése és -fenntartása”); erről az érintettek szerződést köthetnek a nemzeti parkkal (Dudás Miklós zoológiai felügyelő személyes közlése).
A tanulságok:
– A gyengébb talajadottságú területeken (homok, szik, öntés) nemcsak gazdasági, hanem természetvédelmi okból is érdemes integrált, low-input vagy akár ökológiai módszerekkel gazdálkodni. Nem véletlen, hogy az ellenőrzött bioszántók zöme igen alacsony aranykorona-értékű. – A 2009-es kukoricaárak és a terület talajadottságainak tükrében az ebben az esetben kifizetett kompenzáció igen tisztességes. – A természetvédő és a gazda nem feltétlenül ellenségek; az együttműködés sem mindig „csikorgó” vagy kényszerű. – Ha a gazda maga vesz észre szántóján fészkelő ritka madarat, nem feltétlenül kell mindezt titokban tartania, hiszen még jól is járhat a ritka albérlővel.
Vannak tehát egyedi lehetőségek is arra, hogy a nem védett szántókon megtelepedő madárritkaságok háborítatlanul fészkeljenek, a természetet védő gazdálkodót pedig ne érje anyagi kár.
Kovács Gergely Károly
Fotók: Dr. Kovács Gábor és Kovács Gergely Károly
Irodalom:
Faragó S., Boros E., Fatér I., Kurpé I., Mödlinger P. , Széll A. (2000): Akcióterv a túzok (Otis tarda) védelmére Magyarországon. Magyar Túzokvédelmi Munkacsoport. pp. 67.
Hayman, Peter; Hume, Rob (2008): Madarak. Alexandra. pp. 553.
MME Nomenclator Bizottság (2008): Magyarország madarainak névjegyzéke. Nomenclator Avium Hungariae. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest. pp. 278.
Sterbetz I. (1983): Őszi vizeken. Móra Ferenc Könyvkiadó. p. 63-73.
