Magyarország északkeleti szegletében, a Bükk-hegység lábánál, a Sajó vadregényes kanyarulatai mentén fekvő Vadna község térségében lévő Felső-hegy egy olyan természeti kincset őriz, amely mellett a legtöbb utazó talán észrevétlenül elhaladna.
A szőlőbirtokok szomszédságában, az odavezető út mentén nem egy épület vagy egy műtárgy, hanem a magyar pomológia (gyümölcsészettan) egyik élő emlékműve áll, amely dacol az időjárás elemeivel és az átalakuló éghajlattal. A 80–90 évesre becsült, 4 méter magas, körülbelül 160 cm törzskerülettel rendelkező Batul almafa (Malus domestica Batul) nem csupán a vadnai helyi közösség büszkesége, hanem a Kárpát-medencei gyümölcskultúra egyik utolsó, monumentális bástyája. Sokan „hungarikumként” emlegetik kivételes értéke és magyarsága miatt, de a hivatalos Hungarikum Bizottság listáján jelenleg nem található meg. Miért különleges a Batul?
Élő kapcsolat a múlt és a jelen között
Ahhoz, hogy megértsük a vadnai fa jelentőségét, vissza kell tekintenünk a fajta eredetére. A Batul az egyik legősibb és legnemesebb erdélyi magyar almafajta. Rendkívül sok változata létezik: Mosolygós-, Zöld-, Édes-, Tüzes-, Szeges-, Vajbatul stb. Maros-Torda vármegyéből, a Maros menti kolostorkertekből indult hódító útjára. Első írásos említései a 18. századra nyúlnak vissza, de valószínűleg már sokkal korábban is termesztették a Kárpát-medencében. A Jonathan alma megjelenése előtt meghatározó vezető szerepet töltött be. Termesztésben és a piacon egyeduralkodó volt, azonban a 19–20. század fordulójára jelentősége visszaszorult. Napjainkban kis kertekben elvétve fordul elő.
Nem igényes a talaj minőségére, egyaránt jól terem kötött és laza, homokos talajokon is. A nedves, magasabb víztartalmú talajokat részesíti előnyben. A hazai fajtamegőrzésnek köszönhetően a Batul ismét elérhetővé vált a faiskolák kínálatában, ez az egyed genetikai vagy történeti értéke miatt mégis külön utat jár.
A név eredete
A népi emlékezet szerint a Maros menti bátul szó az erdélyi nyelvjárásban boglyafeneket jelentett. Mivel régen a leszedett gyümölcsöt a gazdák gyakran ősszel a szénaboglyák aljába rejtették (pincék hiányában) vagy a szalmával vastagon kibélelt padlásokon tárolva érlelték, 4–5 hónapig is eltartható volt. Ez a módszer megvédte a gyümölcsöt a fagyoktól, valamint segítette az utóérés fázisát, amitől idővel az alma íze finoman savanykás, tömör, fehér húsa omlósabbá válik, rendkívül jól tárolható. Október elején szüretelhető. Ideális körülmények között február végéig is eltartható, mely idő alatt piaci minőségét mindvégig megtartja. Gyakran hivatkoznak rá „Mosolygó Batulként” is. A közepes méretű, szabályosan lapított gömb gyümölcse ezt az elnevezést megjelenése miatt kapta, hiszen az alapszíne eleinte halványzöld vagy sárgásfehér héjú, a termés éretten szalmasárga. Azonban a nap által megsütött oldalon gyönyörű, élénk pirosas pír jelenik meg rajta, mintha az alma elmosolyodna.
A vadnai Batul almafa története
A „senki földjén” álló Batul almafa története 2011 tavaszára nyúlik vissza. Akkoriban egy idős szőlősgazda saját ültetvényének metszését követően távozáskor úgy döntött, hogy felgyújtja a szomszédságában lévő felhagyott szőlőterületet abban a hitben, hogy ezzel csak „jót tesz”. Az illető távozását követően a tűz azonban gyorsan, akadálytalanul továbbterjedt, majd a szélirány megváltozásával elérte a méteres gazban álló Batul almafát is. A tűzoltók beavatkozása után a fa törzse még mindig üszkösen parázslott, ám a végleges pusztulást dr. Tamási András borász közbelépése akadályozta meg.
Egy szerencsés véletlennek köszönhetően a szőlősgazda éppen metszett a birtokán, amikor észrevette az esetet szemtanúként. A nála lévő szódásüvegből vízzel fojtotta el az utolsó izzó sziporkákat, megmentve ezzel az utókornak a Batul fát. A különös esemény emlékezetét a mai napig őrzi a parcella szélén álló almafa. Az eset óta eltelt évek fényesen igazolták a fajta valódi életerejét. Az almafa a perzselő lángok emlékével dacolva minden évben tavasszal újraéled. Megújult lombozatot növeszt, majd termésével minden egyes pirosló almájával bizonyítja, hogy a természet képes kiheverni a legmélyebb sebeket és a legsúlyosabb fizikai traumák után is képes a teljes megújulásra.
A Batul almafa sebezhetőségét az okozta, hogy törzsén már korábban is kéreghiány volt jelen, amelyet a tűz könyörtelenül kihasznált. A tűzeset előtt sem borította teljes kerületében kéreg a törzsét. Ahol a kéreg nem nyújtott védelmet, ott a tűz kíméletlen pusztítást okozott. Életben maradását a különleges hélikusan csavarodott kéregnek köszönheti, amely megtartja az egyetlen túlélő ágat. A viharos szélben nyikorgó, hajladozó törzs tovább dacol az idővel. A történet keserű iróniája, hogy a tűz okozója saját birtokát sem kímélte: a Batul almafa ma is az ő földjének szélén áll, némán tanúskodva a történtekről. A szőlősgazdák gondoskodása ma már a terület tisztántartásáról szól, hogy a múlt ne ismételhesse meg önmagát. A száraz ágak pedig érintetlenek maradnak, mert a fa így, a maga természetes és megviselt állapotában hiteles tanúja az élni akarásnak. A Vadnai CSAKAZÉRTIS borászat termékeinek címkéin egységes logóként a kiégett, de ma is élő Batul almafa grafikája látható, amely a kitartás jelképévé vált.
Miért fontos a megőrzése?
A mai kereskedelmi almafajták (mint a Jonagold vagy az Idared) gyakran érzékenyek a betegségekre, és folyamatos permetezést igényelnek. Azonban a Batul természetes ellenállóképessége magasabb. Beltartalmi értéke kiemelkedő, mivel vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagabb, ízvilága pedig összetettebb a „bolti” almákénál. A fajta kiválóan alkalmazkodott a Kárpát-medencei viszonyokhoz, fája erőteljes növekedésű, vadalanyon jól fejlődik. Ágai sűrű, gömb alakú koronát képeznek. Levelei közepes méretűek, tojásdadok, fénylő zöldek. Január végén ritkító metszést igényel. Nagy termőképességű fajta, azonban termésingadozásra hajlamos. Virágzása kései, így a fagyokkal szemben igen ellenálló.
Rügyei laposak és finoman molyhosak. Közepes méretű, kerekded leveleit vékony szövetfelépítés jellemzi. Szirmai feltűnően nagyok, árnyalatuk világos rózsaszín. A keskeny levélpálhák sokáig az ágakon maradnak, a levélnyelek pedig középhosszúak, vékonyak és merev tartásúak. Gombabetegségekkel szemben rezisztensnek tekinthető, almatermése jól viseli a viharos szeleket.
Első pillantásra ez az öreg almafa talán elhanyagoltnak tűnhet, kérge repedezett, ágai szabálytalanul nőnek. Közelebb lépve, a fa koronáját szemlélve észrevehetjük, hogy az ágakat szürkés, zöldes és néhol élénksárgás színű „foltok” borítják. Sokan aggódva figyelik ezt, betegségnek vélve a jelenséget. Azonban a zuzmók különleges élőlények és jelenlétük a környék tiszta levegőjéről árulkodik. Az ágakon lévő zuzmóréteg ráadásul apró rovaroknak és kisebb pókoknak is menedéket nyújt, amelyek táplálékul szolgálhatnak az énekesmadaraknak.
A fa elhelyezkedése: 3636 Vadna hrsz 1038/4 árok és hrsz. 1045 szőlő találkozásánál; GPS: 48,2651172; 20,5350033
Dr. Tamási András: Ars poetica viticolae
Vadnai CSAKAZÉRTIS
Öreg almafa áll a vadnai szőlők aljában
Látta a háborút, tőkék alatt serény kapákat
A világ terhe nehezebb, sűrűsödik a bánat
Amint a szőlőművelők is megfogyatkozának
Ártó kezek a tőkék közé tüzet is hoztak
A Batul alma törzsének is égést okoztak
Üszkösen néz le a völgybe, csak a kérge tartja
De almák dacolva ma is piroslanak rajta
Adjon az Úristen nekünk oly erőt, kitartást
Miképp az almafa késlelteti az elmúlást
Adjon szívünkbe hitet, tenyerünkre kérget
Hogy átmentsük a vadnai szőlőmívességet
Sivák Bianka, Dr. Kovács Szilvia, Aszalósné Dr. Balogh Rebeka • Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi És Környezetgazdálkodási Kar, Alkalmazott Növénybiológiai Intézet
MezőHír Tudástár: Batul almafa – A Batul almafa régi erdélyi magyar almafajta, amely hosszú tárolhatóságáról, jó alkalmazkodóképességéről, kései virágzásáról és betegségekkel szembeni természetes ellenállásáról ismert; fajtamegőrzési értéke a Kárpát-medencei gyümölcskultúra genetikai és agrárörökségi sokféleségében jelentős.
