Magyarország 2050-re klímasemlegességet vállalt, ami elsőre távoli dátumnak tűnhet, azonban a mezőgazdaság szempontjából távolról sem az. A gazdák számára a szélsőséges időjárás, a vízhiány, a drága műtrágya és az új elvárások egyszerre alakítják át a növénytermesztést, ahol a túlélés kulcsa egyre inkább a hatékonyság lesz. De hogy lehet emellett nyereséget termelni?
Mindezekről beszélt lapunknak adott interjújában és az SZTE Mezőgazdasági Karán tartott, „Klímasemlegesség 2050-re? És mi lesz a fenntarthatósággal?” című előadásában Dr. Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója, aki szerint a klímasemlegességet nem szabad önmagában kezelni. „Igazából a fenntarthatóság, ami magába foglalja a klímavédelmet.” A fogalom mögött ugyanis nem csupán kibocsátás-csökkentési célok állnak, hanem egy jóval szélesebb fenntarthatósági fordulat is.
(fotó: Dr. Toldi Ottó)
A klímasemlegesség nem minden, a fenntarthatóság több ennél
A szakember szerint alapvető félreértés, amikor a közbeszéd a klímavédelmet és a fenntarthatóságot azonosnak tekinti. A klímasemlegesség fontos cél, de csak egy része a fenntarthatóságnak. Utóbbi magában foglalja azt is, hogy a természeti erőforrásokat ne használjuk túl, hogy a gazdasági rendszer működőképes maradjon, és hogy technológiailag is megvalósítható legyen az átállás. A kutató úgy fogalmazott: „A fenntarthatóság az, amikor úgy adjuk át a következő generációknak a bolygót, hogy az ő életminőségüket, az ő lehetőségeiket, a számukra rendelkezésre álló forrásokat ne használjuk túl.” Ez a mezőgazdaságban különösen érzékeny kérdés, hiszen az ágazat egyszerre függ a természeti rendszerektől, és alakítja is azokat.
Milyen határidők szorítják a mezőgazdaságot?
A klímacélok ma már nem politikai nyilatkozatok, hanem jogszabályokban rögzített vállalások. Az Európai Unió 2050-re klímasemlegességet vállalt, 2030-ra pedig legalább 55 százalékos nettó kibocsátás-csökkentést az 1990-es szinthez képest, miközben az uniós klímarendelet napokban elfogadott módosítása 2040-re már 90 százalékos nettó csökkentési célt is rögzít.
Magyarország saját klímatörvénye szerint szintén 2050-re kell elérni a nettó klímasemlegességet. Dr. Toldi Ottó szerint ezek a vállalások közel vannak a nemzetközi trendekhez. Kína 2060-ra, India 2070-re ígért karbonsemlegességet, miközben a fejlett világ nagy része 2050 körüli céldátumokkal számol. A különbség inkább abban van, hogy ki milyen eszközökkel és milyen gazdasági háttérrel próbál idáig eljutni. A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország több részterületen kifejezetten jó helyzetben van. Az energiahatékonyság javulása, a megújuló energia térnyerése és egyes kibocsátási trendek alapján a magyar pálya több ponton teljesíthetőnek látszik. Ugyanakkor szerinte a fenntarthatóságról nem lehet pusztán elvi síkon beszélni, mert pénzügyileg is fenntarthatónak kell lenni, sőt, műszaki és technológiai szempontból is ugyanez a helyzet. A mezőgazdaság azonban külön történet, mert itt nem elég a villanyszámlát lefaragni: az egész termelési logikát kell újragondolni.
A mezőgazdaság egyszerre kibocsátó és kárvallott
A növénytermesztés ma egyszerre áldozata és alakítója a klímaváltozásnak. A szárazodás, a hőhullámok, az egyenetlen csapadékeloszlás, a talajromlás és a vízhiány közvetlenül csökkentik a hozamot. Közben maga az agrárium is része a kibocsátási problémának: a műtrágya-felhasználás, az állattenyésztés, a talajművelés, az energia-felhasználás és a teljes élelmiszerlánc jelentős üvegházgáz-terheléssel jár. A szakértő szerint a mezőgazdaság fenntarthatósági fordulatát úgy akarjuk végrehajtani, hogy közben az ehhez szükséges technológiák jelentős része még nincs teljesen a gazdák kezében. Ahogy ő mondta: „Úgy akarunk a mezőgazdaságban egy ilyen fenntarthatósági fordulatot, hogy az ehhez szükséges technológiák nincsenek a kezünkben.” Tudjuk, hogy az intenzív, nagy inputigényű rendszerek hosszabb távon nem tarthatók fenn változatlan formában, de az is látszik, hogy a teljes visszalépés nem reális válasz. A kérdés tehát nem az, hogy termeljünk-e kevesebbet, hanem az, hogyan lehet kisebb veszteséggel, jobb erőforrás-hatékonysággal és nagyobb termésbiztonsággal termelni.
A profit a hatékonyság felől jöhet vissza
A dekarbonizáció korában a nyereségesség egyre kevésbé a maximális hozamról és egyre inkább a stabilitásról szólhat. Aki sok inputtal, gyenge vízhasznosítással, rossz talajállapottal és nagy hozamingadozással dolgozik, az könnyen kiszolgáltatottá válhat. Aki viszont pontosabban gazdálkodik a nitrogénnel, jobban bánik a talajjal, kevesebb veszteséggel termel, és jobban tud alkalmazkodni az időjárási stresszhez, az a szigorodó környezetben is versenyképes maradhat. Dr. Toldi Ottó szerint a mezőgazdaságban az egyik legfontosabb felismerés, hogy a kibocsátás sokszor nem más, mint gazdasági pazarlás. A túlhasznált műtrágya, a felesleges menetszám, a rossz vízgazdálkodás vagy a nem megfelelő technológiai fegyelem egyszerre növeli a karbonlábnyomot és csökkenti a jövedelmezőséget. Tágabb gazdasági összefüggésben erre utalt, amikor azt mondta: „Ebben az energiahatékonyság javulása is fontos szerepet játszik.” Ebben az értelemben a klímavédelem nemcsak korlátozás, hanem üzemi racionalizálás is lehet.
A talaj lesz a legfontosabb üzemi tartalék
A jövő mezőgazdaságában a talaj szerepe felértékelődik. Nemcsak azért, mert a jó szerkezetű, magasabb szervesanyag-tartalmú talaj több vizet tud megőrizni, hanem azért is, mert a termésbiztonság egyre inkább ezen múlik. A dekarbonizáció korában a talaj nem pusztán termőközeg, hanem víz-, tápanyag- és szénraktár. A takarónövények, a vetésváltás, a kisebb bolygatás, a szervesanyag-gazdálkodás és a vízvisszatartás így nem csupán „zöld” gyakorlat, hanem közvetlen gazdasági eszköz. Az a gazda, aki jobb állapotban tartja a talaját, nemcsak környezetvédelmi szempontból kerül előnybe, hanem egy aszályos vagy hektikus évben kisebb terméskieséssel is megúszhatja a szezont. Ez pedig sokszor többet ér, mint egy rekordtermés egy ideális évben.
A technológiai fordulat nélkül nem lesz valódi átállás
A szakember előadásában hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság nem lehet pusztán vágy vagy szlogen. Pénzügyileg és műszakilag is működnie kell. Ez azért kulcskérdés, mert Európában sokszor úgy várnak el kibocsátás-csökkentést a mezőgazdaságtól, hogy a gazdák nem kapják meg teljes egészében azokat az eszközöket, amelyekkel veszteség nélkül végre tudnák hajtani az átállást. A kutató szerint a jelenlegi agrártechnikák további fokozása nem járható út. Ahogy fogalmazott: „Ha továbbra is ilyen módon termelünk, agrokemikáliákkal, nehéz gépek használatával, egyre intenzívebb módon, akkor ez nem fenntartható.” Ugyanakkor az is látható, hogy egy teljesen alacsony inputú, nagyüzemi szinten is könnyen működtethető alternatíva még nincs teljesen készen. Ezért a következő évek valószínűleg az átmeneti, vegyes modellek időszakát hozzák majd: nagyobb precizitás, jobb inputgazdálkodás, talajkímélőbb rendszerek, nagyobb figyelem a vízre és a veszteségek csökkentésére.
Mi lesz az élelmiszer-termeléssel?
A klímavédelmi viták egyik legnehezebb pontja, hogy miközben a világ népesség-növekedése lassulhat, a fogyasztás összességében tovább nő. Dr. Toldi Ottó szerint a probléma nemcsak az, hányan élnek a Földön, hanem az is, hogy milyen szinten fogyasztanak. A középosztály bővülése világszerte növeli az erőforrás-terhelést, ez pedig a mezőgazdaságra is nyomást helyez. A kutató úgy látja, a jelenlegi rendszerben az élelmiszer-termelés fenntarthatósága még nincs megnyugtatóan megoldva. Vannak próbálkozások, vannak részmegoldások, de a teljes rendszerfordulat még előttünk van. Így fogalmazott: „A helyzet nem egyszerű, mert a fogyasztás folyamatosan fog nőni.” A kérdés különösen nehéz Európában, ahol a termelőknek egyszerre kell megfelelniük a szigorú környezeti előírásoknak és a globális piaci versenynek.
Lehet-e klímabarát és nyereséges egy gazdaság?
A rövid válasz: igen, de nem automatikusan. Ebben a korszakban azok a gazdaságok kerülhetnek előnybe, amelyek nem külön környezetvédelmi feladatként kezelik az átállást, hanem üzemi stratégiává formálják. A kisebb inputfüggőség, a jobb talajállapot, a pontosabb technológia, a vízmegőrzés és a kockázatcsökkentés egyszerre szolgálhatja a klímacélokat és a nyereségességet. Közben új jövedelemlábak is megjelenhetnek: a karbonfarming, a környezeti szolgáltatások, a hitelesen igazolt szénmegkötési gyakorlatok vagy a támogatási rendszerekhez kapcsolódó többletjövedelmek idővel komolyabb szerepet is kaphatnak. Ezek azonban csak azoknál működhetnek igazán, akik eleve fegyelmezetten, dokumentáltan és hosszabb távú stratégiában gondolkodnak.
Nem feltétlenül a legzöldebb gazdaság nyerhet
A klímasemlegesség tehát nem azt jelenti, hogy a növénytermesztésnek le kell mondania a nyereségről. Inkább azt, hogy másképp kell majd megkeresnie. Kevesebb pazarlással, jobb erőforrás-hasznosítással, nagyobb technológiai fegyelemmel és olyan termelési modellekkel, amelyek nemcsak jó évben működnek. Dr. Toldi Ottó szerint a fenntarthatóság végső soron nem pusztán környezetvédelmi, hanem civilizációs kérdés. A mezőgazdaság szempontjából ez azt jelenti, hogy a jövő nyertese nem az lesz, aki a leghangosabban beszél a zöldítésről, hanem az, aki a legkisebb veszteséggel tud stabilan termelni.
SZERZŐ: ÁRGYELLÁN EDINA
MezőHír Tudástár: klímasemlegesség – a gazdaság nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátásának olyan állapota, amikor a kibocsátott és a megkötött szén-dioxid-egyenérték egyensúlyba kerül; a mezőgazdaságban ezt a hatékony inputgazdálkodás, a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzése, a vízvisszatartás, a precíziós technológiák, a kibocsátáscsökkentés és a termésbiztonság együttes javítása szolgálja.
