Az Agrárközösség Kft., a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az OTP Agrár közös agrárszakmai roadshow-ja idén három állomáson (Gyöngyös, Kecskemét és Kaposvár) várta az érdeklődőket. A rendezvény célja, hogy a következő gazdálkodási évre a szakemberek átfogó, gyakorlati szemléletű képet kapjanak az ágazatot érintő legfontosabb aktuális kérdésekről.
Koncentrált információszerzés egy helyen
Tizenegy évvel ezelőtt azzal a szándékkal hívták életre a rendezvénysorozatot, hogy a gazdálkodók egy helyen, koncentrált formában juthassanak hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek a mindennapi döntéseiket és a hosszabb távú tervezést egyaránt segíthetik. Ahogy azt már megszokhattuk, az idei kecskeméti helyszín is nagy létszámú érdeklődésnek örvendhetett.

A gazdálkodóknak fel kell készülniük arra, hogy a következő évek összetettebb döntési helyzeteket teremtenek, miközben az időjárási kockázatok, a piaci bizonytalanságok és a szabályozási környezet változásai egyszerre jelennek meg. Éppen ezért különösen fontos, hogy a termelők osszák meg a megszerzett gyakorlati tudásukat. Így egymástól is tanulva készülhetnek fel – hangsúlyozta köszöntőjében Török Zoltán, az Agrárközösség Kft. ügyvezetője.
A roadshow nem pusztán információátadásra szolgál, hanem arra is, hogy életszerű példákon keresztül mutassa meg, milyen döntési helyzetekkel találkoznak a gazdálkodók a gyakorlatban. A lexikális tudás önmagában kevés, a valódi értéket azok a tapasztalatok adják, amelyek több gazdaság működéséből, hosszabb időszak alatt szűrődnek le.
A cégvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az agrárdigitalizáció és a precíziós gazdálkodás alkalmazása nem egy divatos kifejezés. Ezek olyan eszközök és módszerek, amelyek a munkaerőhiány kezelésében, a költségek optimalizálásában és a döntések megalapozásában is egyre nagyobb szerepet kapnak. Azonban ezeknek a technológiáknak akkor van valódi hasznuk, ha a gazdálkodás alapjai (különösen a talaj állapota és vízgazdálkodása) rendben működnek.
A támogatásoktól a precíziós megoldásokig
A rendezvény szakmai előadásai széles tematikát öleltek fel, amelyek során az OTP Agrár, az Agrárközösség, a MATE, a BASF, Kwizda Agro Hungary Kft. és az ABZ Drone Kft. szakértői is bemutatták gyakorlati megközelítéseiket.
A résztvevők átfogó képet kaphattak a támogatási rendszer aktuális kérdéseiről, az ellenőrzések során szerzett tanulságokról és a pályázati lehetőségek alakulásáról. Szó esett a finanszírozási környezetről, a beruházási döntések megalapozásáról és a kockázatok kezeléséről is.

A programban hangsúlyos szerepet kaptak a növénytermesztést érintő szakmai kérdések, így a kórokozók és kártevők elleni védekezés időszerűsége. Továbbá azok a technológiai megoldások is, amelyek a termésbiztonság növelését szolgálhatják. Emellett a precíziós gazdálkodás gyakorlati lehetőségei, a digitális eszközök alkalmazása és a dróntechnológia mezőgazdasági felhasználása is terítékre került.
A rendezvény zárásaként kerekasztal-beszélgetés foglalkozott a 2025-ös év tanulságaival, valamint a 2026-os időszakra vonatkozó tervekkel és felkészülési lehetőségekkel.
A kecskeméti állomás összképe alapján az idei roadshow is azt a célt szolgálta, hogy a gazdálkodók a saját helyzetükhöz szabható, gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhassanak. Nem kész recepteket kaptak, sokkal inkább irányokat, amelyek segítséget adhatnak a következő időszak kihívásaihoz való alkalmazkodásban.
Fotók: Horizont Média
MezőHír Tudástár: Agrárszakmai roadshow – Többállomásos, gyakorlatorientált szakmai rendezvénysorozat, amely a gazdálkodók számára egy helyen nyújt naprakész információkat a támogatási rendszer, a finanszírozás, a növénytermesztés, az agrárdigitalizáció és a precíziós technológiák területéről, támogatva a komplexebb döntési helyzetek megalapozását.

