Alapok, amelyekre az előkészítés során érdemes figyelni
Az őszi időszak ideális a gyümölcsfák telepítésére. Az ültetési anyag minősége, a telepítés kivitelezése hosszú évekre meghatározza a fák kezdeti vitalitását és termőképességét. Legyen szó almáról, körtéről, meggyről vagy más gyümölcsfajtáról, a megfelelő ültetési időpont, a gondos talajelőkészítés és a helyes ültetési technika elengedhetetlen a sikerhez. Az előző számban az alany- és fajtaválasztás kérdését, valamint az ültetési anyag minőségét jártuk körbe. Ezúttal a talajelőkészítés és az ültetés helyes kivitelezésének lépéseit tekintjük át.
Mit mutat meg a talajvizsgálat?
A termőhelyi adottságoknak megfelelő faj-, fajta- és alanyhasználat fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ahhoz, hogy a talajadottságokat, illetve a talaj fizikai és kémiai paramétereit összefüggéseikben tudjuk értékelni, érdemes a telepítés előtt átlagmintát venni a területről. Egy átlagminta – vagyis több pontról vett, a területet – beleértve a kisebb, eltérő foltokat – jól jellemző minta – általában 4–5 hektár területet fed le. Ezt a mintamennyiséget célszerű legalább 20 leszúrásból, a táblán átlósan áthaladva összegyűjteni. A vizsgálat az alapja a telepítésnek és a későbbi tápanyag-gazdálkodásnak, ezért lehetőség szerint ne hagyjunk teret a mintavételi hibáknak. Érdemes legalább két talajréteget megmintázni: egyet a 0–40 cm, egy másikat pedig a 40–80 cm mélységű rétegből.
A nitrogéntartalom szempontjából ügyeljünk arra, hogy a mintazsák száját ne kössük be huzamosabb időre, mert más eredményt kaphatunk, mint a talaj tényleges N-tartalma. A tápelemtartalomra vonatkozó eredményeket az általános talajfizikai és -kémiai paraméterek ismeretében és a szinergista (egymás felvételét támogató), valamint antagonista (egymás felvételét gátoló) elemekhez viszonyítva vegyük figyelembe. Hiába van például elegendő mennyiségű kalcium a talajban, ha a fő Ca-felvételi időszakban a túl magas foszfortartalom akadályozza a feltáródását és a felvételét. Ha az antagonista elem túlsúlyban van, mindenképpen figyeljünk oda a pótlásra, ami elsősorban a talajon keresztüli kijuttatást mellőzve levélen keresztül történhet meg hatékonyan.
Talajvizsgálati eredmények
A talajvizsgálati eredmények közül a lassan vagy egyáltalán nem változtatható paraméterek, mint az Arany-félekötöttségi szám, a humusztartalom, a fizikai szemcseösszetétel, a mész- vagy a sótartalom jelenthetnek kizáró vagy korlátozó tényezőt telepítés előtt.
Az Arany-féle kötöttség (KA-érték) 28 és 55 között változhat, és a talaj kötöttségét mutatja. Az alacsonyabb értékek a könnyű, szerves anyagban szegény, jellemzően szerkezet nélküli homoktalajokra jellemzőek, míg a magasabb értékek a nehéz, hideg, nehezen művelhető, magasabb szervesanyag-tartalmú, levegőtlen, agyagos talajokra utalnak. Sem a túl alacsony, sem a túl magas érték nem kedvező; ideális, ha az Arany-féle kötöttség 34–47 között van.
HU% – a talaj humusztartalma, amely a talajélet, valamint a tápanyag- és vízháztartás szempontjából meghatározó. Növeli a talaj tároló- és pufferkapacitását, valamint stressztűrő képességét. A magasabb humusztartalom kedvezőbb feltételeket biztosít a gyümölcsös számára. Sok termőhelyen azonban a humusztartalom nagyon alacsony (0,5% alatti) vagy alacsony (1,5% alatti) értéket mutat, amit tudatos szervesanyag-feltöltéssel és megfelelő agrotechnikai beavatkozásokkal fokozatosan fel lehet javítani.
Vízoldható pH – nagyon leegyszerűsítve talaj vizes oldatának kémhatását jelenti, míg a talajvizsgálati jegyzőkönyvben szereplő AL-oldható pH azt jelzi számunkra, hogy a talajban uralkodó nem tiszta vizes oldatban a későbbiekben mennyi tápanyag alakul át a növény számára felvehető formába. A tápanyagok felvétele szempontjából kedvező, ha a vizes pH a semlegeshez közeli tartományban van 6,2–7,2.
A talaj természetes mésztartalma (CaCO3) szintén fontos mutató. Sok talajunk teljesen mészmentes, amin tudunk segíteni. A túlságosan meszes talaj (10 feletti érték) már erősen korlátozó tényező. Fontos figyelnünk arra is, hogy milyen a Ca-feltáródás üteme, és milyen a kalciumfelvételt gátló elemek koncentrációja a talajban. Előfordulhat, hogy magas foszfortartalom esetén a – számszerűen nézve – jó Ca-ellátottság mellett is szükség van mészpótlásra, mert a Ca-igényes időszakokban a talajban elégtelen mennyiségben szabadul fel Ca vagy a P túlsúlya akadályozza a felvételét. Az összes sótartalom-érték kedvező, ha 0,00 és 0,25 között alakul. Az ennél magasabb értékek már szikesedést jelentenek és sóstresszt okozhatnak a növényeknél.
Talajlakó kártevők
A talajlakó kártevők közül a különböző cserebogár-pajorok, lárvák és fonálférgek veszélyeztetik a gyümölcsfáinkat. Bizonyos fonálféregfajok (Globodera sp.) nagyon sok növényi vírus vektorai lehetnek, azonban ritkán kizáró tényezők a telepítés során. A cserebogárpajorok érési táplálkozásuk során pár nap alatt képesek elfogyasztani a fiatal gyökérzetet, vagy átrágni az egész gyökérnyakat. Laza talajokon akácerdők közelében majdnem minden esetben számíthatunk a jelenlétükre. Az 1–2 éves pajorok még nem okoznak jelentős kárt, viszont az L3-as lárvák napokon belül képesek végezni akár egy 3–4 éves fával is. Érdemes mintázni a területet, s amennyiben a mélyebb talajelőkészítési munkák (szántás, talajlazítás, gödörásás) során négyzetméterenként egy cserebogárpajorral találkozunk, inkább tegyünk le a telepítésről.
A cserebogarak lárváit egyetlen jelen pillanatban forgalomban lévő talajfertőtlenítő hatóanyag sem képes elpusztítani. A talajfertőtlenítő szereknek kizárólag riasztó hatásuk van, amely ideig-óráig (maximum 3–4 hétig) távol tartják a pajorokat a gyökérzónától. A biológiai szerek hatástartama hosszabb, viszont hatásuk lassabb. Érdemes a védekezést arra az időszakra időzíteni, amikor a pajorok hatóanyaggal elérhető talajrétegben találhatók. Október–novemberben már olyan mélységbe húzódnak, hogy a kijuttatott szerek nem hatásosak ellenük.
Elővetemények hatása és a talaj előkészítése
Tartós gyümölcskultúra telepítése esetén sem mindegy, hogy milyen kultúra volt előzetesen a területen. Lehetőség szerint kerülendő a gyümölcsfaj azonos helyre történő újratelepítése, illetve, ha erre nincs mód, kerüljük adott faj újbóli ültetését. A talajuntság egy összetett tünetegyüttes, amely az egyoldalú összetételű tápelem-felvételre, azonos gyökérsav-összetétel kiválasztására és a talajban a hasznos és káros gombák, baktériumok összetételének eltolódására vezethető vissza. A talajuntság a frissen telepített fák fejlődését hosszú időn keresztül visszavetheti.
Amennyiben elkerülhetetlen azonos faj visszaültetése a területen, válasszunk erőteljes növekedésű alanyt. A térállást is változtassuk meg lehetőség szerint, az új telepítés sorai lehetőleg ne essenek egybe az előző ültetvény soraival. Ha azonban mód van rá, legalább egy évig próbáljuk valamilyen zöldtrágyanövény-keverékkel pihentetni a területet és csak utána újratelepíteni.
Új telepítés esetén kedvezőtlen előveteménynek minősül a dohány, a napraforgó és a burgonya, mert ezek alatt szaporodnak fel leginkább a vírusvektor fonálféregfajok. Szintén nem túl kedvező elővetemények a későn lekerülő, hosszú tenyészidejű növények, mint a kukorica, mert sok szármaradványt hagynak vissza és kevés az idő a megfelelő talajelőkészítésre. A kalászos gabonafélék viszonylag korán lekerülnek a területről, van idő jó állapotba hozni a talajt, valamint a gabonafélék jó talajszerkezetet hagynak a talajban és gyommentes terület marad utánuk.
A legideálisabb elővetemények a zöldtrágyanövények, mint a mustár, olajretek, facélia, pohánka, vagy ezek keverékeit. Egyes fajok (mustár, facélia, büdöske) gyökérváladékai riasztják a talajban a káros fonálférgeket. Mivel tartós kultúrát telepítünk, sokáig nem lesz lehetőségünk a talaj megfelelő lazítására. Tehát az egyik legfontosabb feladat a talaj megfelelő lazítása legalább 70–80 cm-es mélységben. A mélyebb rétegekben a lazítás segít a tömörödött rétegek megszüntetésében, ám abban az esetben, ha a mélyebb rétegben például glejes réteg van, érdemes odafigyelni arra, hogy ne hozzuk a felszínre a kedvezőtlen tulajdonságú réteg talaját. A talajlazítást érdemes lehetőség szerint kétszer, azaz hosszirányban és merőlegesen is elvégezni.
A fák előkészítése, ültetése
Az oltványok elszállítására a faiskolából mindenképp fedett rakterű járművet használjunk, ahol a menetszél miatti kiszáradás veszélye minimalizálható! Kerüljük el, hogy az oltványok, főként a gyökerek nedvességtartalma a kritikus szint alá csökkenjen. Ha lehet még berakodás után is öntözzük be a fákat, vagy kisebb tétel esetén szállítsuk őket vízbe állítva! Ha csak a szállítást követően néhány hét múlva telepítünk, ássunk egy vermelőárkot, tegyük bele a kötegeket, a talajt jól tömörítsük meg, és öntözzük be alaposan, hogy minden levegő kiszoruljon a gyökerek környezetéből. Lehetőleg bekerített területre vermeljük a fákat, hogy a nyulak ne férjenek hozzá! Ha hosszabb ideig vermelünk – esetleg tavaszig – akkor a gyökerek alá és a gyökérnyak köré tegyünk rágcsálóirtószert!
Ha a szállítás után a telepítést egy héten belül elvégezzük, nem szükséges vermelni. Ebben az esetben érdemes az oltványokat beáztatni, amihez helyezzük őket a gyökérnyak magasságáig feltöltött víztartályba. A gyökerek víztartalma 1–2 nap alatt helyreáll. Mintegy 7 napig nem is károsodnak a gyökerek a vízben. ezt követően azonban már számolnunk kell a gyökérfulladással. Az áztatóvízhez javasolt 1–1,5 ezrelék cinktartalmú permettrágya adagolása a gyökerek gyors regenerációja és erőteljes kezdeti fejlődése érdekében. Semmiképp ne tegyünk az áztatóvízbe réz hatóanyagot, vagy más gombaölőszert!
Ideális esetben a fák az áztatóvízből közvetlenül az ültetőgödörbe kerülnek. Ültetés előtt csak a vastag gyökereket kell visszavágni mintegy 2–4 cm-rel, a hajszálgyökerek maradjanak érintetlenek! Ez segít a gyökerek gyors megindulásában és fokozza az elágazódásukat. A magonc alanyoknál (sajmeggy, mirobalan, vadcseresznye, vadkajszi stb.) különösen fontos, hogy a visszavágás ne maradjon el a visszavágás, míg a vegetatív alanyok gyökerei általában nagyon bojtosak, nagyon elágazódnak, ezért ezeknél finomabb visszavágást kell alkalmazni.
A gyökerek visszavágása után az oltványok azonnal kerüljenek az ültetőgödörbe megfelelő tömörítés mellett! A szemzési/oltási hely minden esetben a talajfelszín felé kerüljön legalább 5 cm-rel. Az ültetőgödör ugyanis a legjobb tömörítés után is süllyedni, tömörödni fog. A szemzési hely ilyenkor könnyen a talajszint alá kerül, ami később a nemes legyökeresedéséhez vezet. Ha a nemes saját gyökereket fejlesztve lelép az alanyról, elvesztjük az alany törpítő hatását. Arra is érdemes ügyelni, hogy a szemzési görbület az uralkodó szélirány felé nézzen.
Az ültetőgödörbe visszakerülő talaj tömörítésére, lábbal való taposására azért van szükség, hogy a gyökértérfogatból minél jobban kiszoruljon a levegő, a gyökerek ne levegővel, hanem lehetőleg nedves talajjal érintkezzenek. Így óvjuk őket a kiszáradástól és a fagy kártól. A beöntözéssel segíthetjük a tömörítést. Ehhez fánként 20–30 liter vizet juttassunk ki ügyelve, hogy a víz ne folyjon el a felszínen az oltvány gyökérzetétől. Az öntözést őszi telepítéskor egészen a talaj átfagyásáig szükséges folytatni heti rendszerességgel.
Tavaszi telepítéseknél szintén fánként 20–30 literrel heti rendszerességgel öntözzünk egész vegetációban szükség szerint figyelembe véve a természetes csapadékhullást is. Ajánlott ritkábban, nagyobb dózissal öntözni annak érdekében, hogy a gyökérzet a talaj mélyebb rétegei felé fejlődjön, s így a későbbi vegetációkban kellő rögzítést és vízfelvételt biztosítson a fa számára. Nagyon súlyos hiba lehet a túlöntözés is, ami különösen kötött, magas agyagtartalmú talajoknál szokott előfordulni. A túl sok víz ugyanolyan hervadásos tünetet okoz, mint a szárazság, ezért érdemes figyelni a gyökérfulladás elkerülésére.
További teendők a frissen eltelepített ültetvényben
Az elültetett oltványokat – ültetési anyag minőségtől függetlenül – minden esetben vissza kell vágni annak érdekében, hogy fenntartsuk a gyökérzet és a korona térfogatának egyensúlyát. Visszavágás nélkül visszamarad a hajtások elágazódása, növekedése.
A vadkár elleni védelem szükségességét is hangsúlyozzuk annak érdekében, hogy a befektetésünk ne sérüljön már közvetlenül a telepítés után. Akár egyetlen nyúl, őz vagy szarvas egy éjszaka alatt tönkre tudja tenni minden erőfeszítésünket. A vadvédelem a kerítéssel kezdődik, de nem ott ér véget. Szükség van a fák egyedi törzsvédelmére és kiegészítő kémiai védelemre is, mert a kerítés, kapu is sérülhet, maradhat nyitva, illetve a rókák, borzok is előszeretettel készítenek alagutat a kerítés alatt, amit utána a nyulak is használnak.
Szarvas és őz számára nem feltétlenül jelent akadályt a kerítés, riasztásukra nagyon jó kémiai szerek is vannak, amikkel a kerítés nyomvonalát szoktuk kezelni. A kezelést érdemes 4–6 hetente frissíteni. A mezei pocok szintén ellensége a gyümölcsfáknak. Az életmódjuk részben rejtett, de a tevékenységük nyomai a felszínen is jól láthatók. A fák gyökérnyaka környékén látható lyukak, a lyukak között a fűben kijárt csapások aktív populációra utalnak. Egyetlen pocok pár nap alatt képes kihegyezni egy 6–8 éves fa gyökérnyakát is. A fiatal fákhoz elég egyetlen éjszaka.
A pocok rágása jellegzetes, nem keverhető össze a nyúléval. A pocok a gyökérnyak körüli részt rágja a föld alatt és felett is, de a föld felet ritkán találunk 5 cm magasabbnál lehelyezkedő rágást és az apró fognyomok is megfigyelhetők. Számos pocokirtó készítmény van forgalomban, amelyek alkalmazásánál fokozottan be kell tartani minden előírást. Biotermesztésben ezek a szerek nem használhatók, itt a ragadozó madarak, mint a barna rétihéja-, varjú- és bagolyfajok aktív segítségére számíthatunk, ha kihelyezünk T-fákat, magasabb pontokat az ültetvényben.
SZERZŐ: BABICZ SZABOLCS, SZAKTANÁCSADÓ, TANSZÉKI MÉRNÖK, DR. SIPOS MARIANNA, ADJUNKTUS • DE MÉK KERTÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET
MezőHír Tudástár: gyümölcsfa-telepítés – tartós gyümölcsültetvény létesítésének komplex folyamata, amely a talajvizsgálatra épülő termőhely-értékelést, a megfelelő alany és fajta kiválasztását, a mély talajelőkészítést, a szakszerű ültetést és a kezdeti ápolást foglalja magában a hosszú távú termőképesség érdekében.
