A legfontosabb gyümölcsök kudarcot vallottak idén

Írta: Gönczi Krisztina - 2025 október 26.

Fontos gyümölcseinkből 20-40-100 százalékos mennyiségi növekedéseket mutatott idén az importunk. A nagy kultúrák közül csak a szilva termett jól idén.

gyümölcs alma
Fotó: Shutterstock

Elszálltak az almaárak

Miközben a zöldségek – kevés kivételtől eltekintve – 10–30 százalékkal olcsóbbak, mint tavaly ilyenkor, a gyümölcsök – a tavaszi fagyok következtében – jellemzően lényegesen drágábbak az AKI kimutatása szerint. Kirívó az almák 50–60 százalékos áremelkedése. A Budapesti Nagybani Piacon a 42. héten 510 és 625 forint közötti áron lehet elérni egy kilogrammot belőlük. A körte „csak” 20–30 százalékkal drágult (875 Ft/kg), a szilva pedig nagyjából 10 százalékkal olcsóbb (500 Ft/kg) volt a tavalyi árszintnél.

Csak szilvából, őszibarackból és körtéből volt jó termésünk

A gyenge hazai almatermésről árulkodnak a külkereskedelmi adatok is. Augusztus végéig már 40 százalékkal több ipari almát kellett beszállítaniuk a hazai feldolgozóknak, míg friss fogyasztásra – az export 44 százalékos visszaesése mellett – 8 százalékkal több érkezett az országba. Legfontosabb exportgyümölcsünkből, a meggyből idén 30 százalékkal kevesebbet tudtunk kiszállítani az országból, miközben a behozatala bő kétszeresére emelkedett.

Harmadik legjelentősebb gyümölcsük a szilva, ebből 70 százalékkal csökkent a kivitel, de a behozatal is esett 22 százalékkal – az itthon maradt gyümölcs nagyjából ellátta a piacot. Általában kajsziból van még számottevő exportunk, ami idén közel 90 százalékkal zsugorodott, így is 20 százalékkal többet kellett behozni belőle a fogyasztói igények kielégítésére. Cseresznyéből lényegesen kevesebbet termelünk, ebből az export 80 százalékos visszaesése mellett 20 százalékkal nőtt az import. Körtéből is szerény a termelésünk, de ez legalább szép hozamokat mutatott idén, és javította a külkereskedelmi adatokat, és ugyanez igaz az őszibarackra is.

Az import áru is drága

Az importból származó alma nagyjából harmadával kerül többe, mint 2024 azonos időszakában, a körtéért mintegy 10 százalékkal kell többet fizetni – mindkét gyümölcs jóval többe kerül, mint a hazai termékek. A drága almák láttán sok fogyasztó a banán után nyúl a pultokon, ami így szintén 20 százalékos áremelkedést tudott produkálni.

Ősszel fontos kérdés a dió árának alakulása is. A hazai és a külföldi termékek ára összesimult a Budapesti Nagybani Piacon (3800–3900 Ft/kg): a találkozási ponton a külföldi pár százalékot drágult, míg a hazai dió 5 százalékkal gyengült a tavalyi évhez képest. Megfelelő termésszint mellett így is nyereséges a csonthéjas gyümölcs termesztése.

Lásd még a témában:

A román almatermesztés is stabilabb, mint a magyar

Alma: a termelés leszálló trendje magas árakkal jár

Mélyponton a magyar almatermés, az EU-ban változatlan

Kajszi és szilva: létezik fagytűrőbb, piacos fajtasor


MezőHír Tudástár: Gyümölcstermés és importnövekedés – Az idei szezonban a tavaszi fagyok miatt a legtöbb hazai gyümölcs gyenge termést adott, miközben az import 20–100%-kal nőtt; a nagy kultúrák közül csak a szilva termett jól, az alma ára pedig kilőtt.

▼Hirdetés

▼Hirdetés

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.