Az egy alkalommal világra hozott kutyakölykök száma általában 4 és 8 közötti, ám időnként ennél több vagy kevesebb is születhet. Az ismert rekordszülések közül az egyik egy német dog szukáé, amelyik egy alkalommal 22 kölyköt ellett (12 kant és 10 szukát), a második hely pedig egy 21-et kölykezett szentbernáthegyi szukának jutott.
Az újszülött kutya születése napjától szaglás- és – ha kezdetleges módon is – ízlelőképességgel rendelkezik. Továbbá hangokat is hallat: az élvezet, az ijedtség, a fájdalom megnyilvánulásait. Szopik, mászik, fejét és farkát emelgeti, ám feltehetően nem hall, mivel füle zárt; nem lát, mivel csukva vannak a szemhéjai, amelyek csak a második hét végén nyílnak ki. A táplálkozási ösztön világából eredő érdeklődései életének harmadik hetében válnak észlelhetővé. Ekkorra olyan jelzéseket is ad, amelyeket játékkedvként lehet értelmezni.
Élete negyedik hetének kezdetén a kölyök külvilágának egyes objektumaival kedélyes vagy kedélytelen kapcsolatba kerül. Megkezdi egyes emberek iránti érzelmeinek kinyilvánítását, főként barátságos farkcsóváláson keresztül. Új, ismeretlen helyzetekben rendszerint kezdeményezően viselkedik. Az erős zörejek meghökkenést és kíváncsiságot, de félelmet szemmel láthatóan nem váltanak ki belőle.
A tárgyakat, amelyeket az ember dob neki, legkorábban hathetes korában veszi fel. Ekkor éri el az apportozás első lépcsőjét. Az emberhez most már nemcsak a táplálék köti. A kölyök elkezdi a többi embertől megkülönböztetni a gazdáját.
Ami a társas együttlétet illeti, a többi kölyökkel való első kapcsolatai 3 hetes korában fejlődnek ki. Az első érvényesülési harcokat hat-hét hetesen vívja. Az emberrel és a felnőtt kutyákkal szemben a kölykök az első két hónapban barátságosan és meghunyászkodóan viselkednek, minden más állattal szemben is békés hajlamúak. A gyengébb kölyköket azonban máris elnyomják. Az egyívásúak és az egyforma erősek között rangsorolási harcra kerül sor.
10 hetes korig számítják a kölyökidőt, addig az időpontig, amikor a fogváltás megindul. Ha összehasonlítjuk a kiskutya életét az emberével, akkor az első két hét állapota a csecsemőkornak felel meg. A harmadik és a hatodik hét között jelentkeznek a külvilágra való első reagálások; ez az embernél azzal az időszakkal azonosítható, amikor a gyerek mászkálni kezd. A héthetes kölyök belép a “nagyvilágba”. Ekkor éri el az óvodás kort.
A kölykök közötti hancúrozás nem más, mint a fajtársakkal, a környezettel, a tárgyakkal való ismerkedés, mindent összevetve: “felkészülés az életre”. A serdülő ebek játékaiban az érett kor szinte valamennyi fontosabb viselkedésmintája fellelhető, amely megtanítja a fiatal egyedet a vadászatra, a harcra, a párzásra. A növendékek játéka egyúttal versengés is, amely barátságos haddel-hadak sorozatában dől el, hogy később az egyed milyen helyet foglalhat el a hatalmi rangsorban.
Egyfajta határozatlan mozgásigény váltja ki a kutya játék utáni vágyát. A gazdák megfigyelhetik kedvenceiken, hogy mindig hallatlan mozgásigény kínozza őket, valahányszor szűkös lehetőségeik adódnak a tevékenységre, az izmaik tornáztatására. Ilyenkor azután nem győzik a legkülönbözőbb “kihívásokkal” játékra unszolni egymást, vagy gazdájukat. Különösen így van ez a nagyobb termetűeknél, illetve a munkakutyáknál.
Három csoportba sorolhatjuk a kutya játékos viselkedését:
- érzékszervi mozgásos,
- társas (csoportos) játék,
- valamint a játékos kutatás, ismerkedés, a tárgyak manipulációja.
A kölyök és fiatal kutya életében hallatlanul fontos szerepe van a játéknak egyebek között abban a folyamatban, amelynek során a gazdájához kötődik.
A gazda keze
A kutyának vannak kedvenc játékszerei. Ezek megpillantása kiválthatja a pajkos hangulatot és fordítva; a játékos kedélyállapotban keresi saját játékait. Ilyen kedvelt játékok a különböző fadarabok, labdák, kötelek, cipők, pokrócok, stb. Számos játékban fontos elem annak rágása, ami egyértelműen a vadászat körébe vágó magatartás. Az igazi harc és a játékos viselkedés között azonban természetszerűleg lényeges eltérés van.
A kutya például úgy játszik a gazdája kezével, hogy az egyáltalán nem forog veszélyben, emiatt a “fogás” ereje tökéletesen igazodik a kéz, illetve a bőr érzékenységéhez. Ilyenkor ugyanazok a fogak, amelyek képesek könnyedén elropogtatni a hatalmas csontokat, módfelett gyengéden, óvatosan ragadják meg a szeretett gazda kezét vagy karját.
Játékos harcnak nevezzük a fiatal kutyák egymás közötti látszólagos “mérkőzését”, s ez szemmel láthatóan elősegíti a hatalmi rangsor kialakulását. Általában az ilyen fiatal kutyák harci erőlködései elsődlegesen olyan cselekményekből állnak, amelyek idősebb kori viselkedésükben dominánsak lesznek. A német boxerek, a rottweilerek, a dobermannok, stb. például elég keményen, erőszakosan birkóznak egymással. Hancúrozás közepette a terrierfélék valamennyien rámenősebbek, és bizony nem kímélik egymás bőrét. A beagle- vagy a spánielkölykök viszont még felnőtt korukban is csupán hébe-hóba harcolnak.
Tehát a kölykök – pajkos verekedés révén – megtanulják, hogy melyik társukkal állnak alá- és melyikkel fölérendelt viszonyban, méghozzá anélkül, hogy súlyosabb testi sérüléseket okoznának egymásnak. Négy hónapos korukra az almon belül kialakul a viszonylag stabil “hierarchia”, s a fölé- és alárendeltség jóval békésebb, rituális megnyilvánulásai fokozatosan felváltják az egymás közötti agressziót.
Hagyj békén!
A kölykök a dulakodás során azt is elsajátítják, hogy óvatosan bánjanak a fogaikkal, hiszen, ha az egyikük véletlenül a szokottnál erősebben harapja meg a másikat, az védekezésképpen tüstént elégtételt vesz a sérelem miatt. A kiskutyák életük harmadik és negyedik hónapja között általában ún. “puhaszájúak”, vagyis nem harapnak durván, ám ha teljes elszigeteltségben, “tápszerrel” nevelik fel őket, akkor ez a bizonyos “puhaszáj” nem alakul ki náluk.
Így azután, amikor először kerülnek idegen kiskutyák társaságába, az ilyen elszigeteltségben felnevelt kölykök kergetődzése és birkózása bizony hamarosan véget ér, amint egy-egy erősebb harapás véletlenül becsúszik a játékba. Az egyik félnek hirtelen elmegy a kedve a további játszadozástól, vagy éppen játékos hangulata agresszivitásba csap át.
Az efféle “élményeken” keresztül minden egyes kiskutya kitapasztalja, milyen messzire mehet el a vagánykodásban, a keménységben. Rövidesen követi ezt a szakaszt az ugrató, kötekedő és egymást gyötrő játék, amely bár ritkán, de a durva hetvenkedésig is eljuthat, hogy az illető kiskutya lássa az alárendelt társa reakcióját. Egyébként az alomtársak közötti játékos viselkedés a kutyáknál már egészen fiatal korban rendkívül rituális formákat ölt. Az alárendelt kölyök passzívan megadja magát, és vinnyogva közli a másikkal: “Hagyj békén!”, illetve esetenként próbálja kibékíteni a domináns egyedet.
A kölykök játék és szocializálódás nélkül később nem tudnak megfelelő kapcsolatokat kialakítani az emberrel és fajtársaikkal. Az elszigetelten nevelt kutyák többnyire “szuper erőszakosak”. Feltehetően azért, mert nem volt módjukban játékos harcok során megfelelő korlátok közé szorítani öröklött agresszivitásukat. Az is nyilvánvaló, hogy a legtöbb esetben az ilyenfajta “harciasság” alapja a félelem.
Az elkülönítve, játék nélkül felnevelt kutyák szexuális viselkedése is meglehetősen rendellenessé válik. A társas birkózások lehetőségétől megfosztott szuka történetesen túlzottan agresszív lesz a kannal, a fiatal korában elkülönítve tartott kan pedig teljesen célszerűtlen testhelyzetből vagy irányból próbálja meghágni a szukát, magától értetődően teljesen eredménytelenül. A játék ilyen értelemben is fontos tényező, hiszen a kiskutyák már az alomban is csintalanul gyakorolják a hágási mozdulatokat, és ezek a korai tapasztalatok segítik a szokásos társas, ez esetben a szexuális viselkedés kialakulását.
