Az állattartó gazda keményen dolgozik, éjt-nappallá téve, meg sem áll egész évben, sőt legtöbbször még a karácsonyok, ünnepnapok meghittségét is alárendeli a teendők fontosságának. Aki termelésre született, az nem a papírhalmok és iratok között érzi jól magát, a bürokrácia és hivatali ügyintézés útvesztőiben sem szívesen időzik. Dolgozni akar, tenni azt, amihez a legjobban ért. Ha azonban megfárad és elcsügged, legyen fiatal vagy sokat megélt, tapasztalt szakember, kell valami, ami átlendíti a nehézségeken.
Uzonyi Antal (30) ifjú állattartóhoz látogattunk el Hajdúböszörménybe, aki édesapjával és két bátyjával közösen vezeti tejelőmarha-gazdaságukat. A fiatalember örömmel meséli, milyen felemelő érzés számára, amikor egy kisborjú világra jöttének a részese lehet. Ez az a pillanat, ami mindig átlendíti őt egy-egy krízisen, holtponton. Vele beszélgettünk következő interjúnkban.
Kimondottan zord, embert és járművet próbáló téli időjárás mellett érkeztünk meg a Hajdúböszörmény határában található Uzonyi-tanyára. A bensőséges fogadtatás után a cserépkályha melege mellett gyorsan megeredt a házigazda nyelve, és az apai családi történetekről beszélgettünk.
– Milyen családi előzményei voltak a mai birtok kialakulásának?
– A családunk talán az 1600-as évekre visszatekintő múlttal rendelkezik, ennek emlékeit leírásokban, családfa-kutatásokban leltük fel. Az általunk ismert összes generáció gazdálkodással foglalkozott. Ezt a vonalat vitték tovább édesapámék is.
Gyermekkoromban szomorúan mesélte, amikor a 60-as években megindult a téeszesítés, hogyan veszítették el egyik napról a másikra mindenüket, földjüket, házukat, birtokukat. Az akkor fiatal legényember édesapám számos munkával megpróbálkozott, még vagonkirakodással is, hogy boldogulni tudjanak. Életének fontos és meghatározó momentuma azonban az volt, amikor állatorvos unokatestvére mellett vállalhatott állást, mint segédfelcser.
A kemény élet megedzette és szorgalmassá tette őt. A folyamatosan gyarapodó tudásának köszönhetően azonban az állattenyésztésben egyre inkább kiismerte magát. Édesanyámmal, aki ugyan saját, de rossz minőségű földdel rendelkezett, közösen indították el a vállalkozást.
A kimondottan gyenge területen a kertészeti kultúrákkal kezdtek el foglalkozni; burgonyát vetettek tavasszal, a betakarítás után pedig őszi káposztával palántázták be a földet. A környékben a káposztasavanyításnak nagy hagyománya volt, szüleim is ebben látták a fejlődésük lehetőségét. Minden eszköz és ismeret a rendelkezésre állt a feladathoz, a tudás pedig itt generációról generációra szállt. Úgy gondolták, „egy rókáról így lehet két bőrt is lehúzni”; a földek mindig művelés alatt álltak, ami folyamatos bevételt is biztosított a család megélhetéséhez. Édesapámék hamar felismerték, hogy mivel ezen a környéken rendkívül sokféle a talajok minősége, ezért a termelésre kiváló, vagy megfelelő földekről a silány, csak legeltetésre alkalmas területek körzetében lehet a legjobb áron értékesíteni a megtermelt árut.
– Ezekre az évekre már kisgyermekkorodból te is emlékszel?
– Igen, hiszen szüleim egészen fiatalon minden munkába bevontak, a bátyáimmal együtt. Az iskolaidőben csak hétvégente, viszont nyári szünetben már teljes időben és aktívan részt tudtam venni a feladatokban.
Édesapám az állattenyésztésben sok tapasztalatot szerzett korábban, ezt kihasználva először csak néhány malaccal kezdtek foglalkozni, majd időről-időre gyarapodott az állomány, míg végül a 100-as állatlétszámot elérték. A sertéstartást a házunknál kezdték el.
Szintén gyermekkorom emléke, amire még most is nagyon jó szívvel gondolok vissza, amikor az első MTZ traktor megérkezett hozzánk, 1986. december 5-én. Azt gondoltam, hogy a Mikulás ajándéka, csodálkozó szemekkel örültem neki. Voltak a környékben olyan földterületek, amiket nem lehetett bérbe venni, ezért szüleim ezeket felesben művelték. A lekaszált lucernát, szénát forgatni kellett, kis biciklivel jártunk ki a határba mi is elvégezni a munkát. A gépeket és az állatokat egyaránt szeretem, de igazán a termelés vonzott.
„A szakirodalommal ellentétben mi 7-8-szor próbálunk termékenyítéssel vemhet elérni”
– Az iskoláid megválasztásában mennyire játszott szerepet a családi háttér?
– Amikor pályaválasztás elé kerültem, a középiskola megjelölése nem volt kérdéses. Az állatok szeretete és a gépek iránti érdeklődésem már nagyon hamar kialakult bennem, mégis a termelés volt az, ami a legtöbb újdonságot nyújtotta számomra. Komolyan bátorítottak és támogattak a középiskolás évek alatt, hogy „az eszem a helyén van”, jelentkezzem magasabb szintű iskolai képzésbe. Mivel ekkor már kezdett előttem körvonalazódni, mi is az, amit igazán szeretnék, így Gödöllőre a Szent István Egyetemre adtam be a jelentkezésemet, ahová felvételt is nyertem. 2005-ben végeztem mezőgazdasági gépészmérnökként termeléstechnológiai szakirányon.
– Hajdúböszörmény is egy régi mezőváros, ahol az állattenyésztés mindig fontos mozgatórugója volt a térségnek. Napjaink kulturális igényeivel összeegyeztethető volt a településen belüli állattartás? Nem okozott ez gondot?
– A családi háznál, még az egyetemi éveim előtt, rövid időn belül felszaporodott a 100-as sertéslétszám 200-ra, amelyet rotációban tartottunk, illetve ekkor már 20-30 tejelő marhánk is volt. Az állatok, létszámuknál fogva, folyamatos tennivalót adtak nekünk. Állandóan búgtak a fejőgépek, a hajnalban földekre induló munkagépek hangosak voltak, és azért valljuk be, az állattartás intenzív szagát a lakókörnyezetben az emberek, a szomszédok is nehezen fogadták el. Egyre inkább szükségessé vált egy nagyobb, és a várostól távol eső tanya kialakítása.
Még az egyetemi tanulmányaimat folytattam, amikor megpályáztuk egy növendékmarha-telep megvásárlását. Szerettünk volna végleges megoldás találni a problémákra, és ez a telep éppen ideálisnak tűnt. Sajnos nem rendelkeztünk elegendő önerővel, így még jó néhány évig terheket kell cipelnünk a vállunkon…
– Az állatok átköltöztetésére mikor került sor?
– 2002-ben, amikor pályázat útján megvásárolhattuk a telepet, a családi háznál lévő sertésállományt teljes egészében felszámoltuk, s erre a telepre már csak egy 50-es létszámú Holstein-tehénből álló felnőtt állomány és a nőivarú szaporulata került.
2005-től, miután végeztem az egyetemen, a szívem is és az eszem is a családi gazdaságba húzott vissza. A vállalkozásnak a szüleimmel, testvéreimmel együtt 4 családnak kellett volna biztosítania a megélhetését, de a villany- és egyéb járulékos költségek a bevételekhez viszonyítva többszörösére növekedtek, így az már nem volt elegendő mindannyiunk megélhetéséhez.
Egy 2006-os AVOP-os pályázaton viszont nyertem, így ebből a pénzforrásból és egy banki hitel segítségével 66 Holstein-vemhes üszővel tudtuk bővíteni az állatlétszámot. A bővítés eredményeként a mai napig átlagosan 120-130-as létszámból álló állatcsoport alkotja a gazdaság állattenyésztési bázisát.
A géppark egy 100 LE-s Claas traktorral és a hozzá tartozó bálázóval,
kaszával, rendképzővel bővült
– Szeretnétek a továbbiakban a létszámot bővíteni? A selejtezés okozta csökkenést hogyan tudjátok korrigálni?
– Természetesen a hely adottságai és a kapacitásunk lehetőséget adna a bővítésre. Egyelőre azonban nem gondolkodunk vásárláson. Az 1×8-as fejőgép kapacitása sem tenné ezt lehetővé, mert már ennyi állat megfejése is komoly időráfordítást jelent, komolyabb fejőgép-beruházás nélkül ez nem lenne kivitelezhető.
A saját nevelésből beállított üszők és a selejtezés aránya miatt a fejlődés intenzitása is sokkal kisebb. Hozzávetőlegesen éves szinten az állomány 20%-a kerül leselejtezésre, ezeket az állatokat vágóhídra adjuk el.
A szakirodalommal ellentétben mi 7-8-szor próbálunk termékenyítéssel vemhet elérni, s csak ezután ítéljük vágásra az állatot. Mesterséges megtermékenyítést alkalmazunk. Szőnyi Viktor barátom elismert szakember, aki sokéves tapasztalattal rendelkezik a párosítás terén, vele dolgozunk együtt. A tehén tőgyállása, láb- és egyéb adottságait pontozva választja ki a hozzá legideálisabb bika szaporítóanyagát. Ennek eredményeképpen nagyon szép és egészséges állatok születnek.
– Az állattartás során keletkező trágyát hogyan tudjátok hasznosítani?
– Az állattenyésztés profittermelése akkor a leginkább biztonságos és eredményes, ha az állatok takarmányozását saját előállításból tudjuk megoldani. Mi jelenleg 150 hektár területen folytatunk növénytermesztést, így sem a takarmányt, sem az almozásához szükséges szalmát nem kell megvásárolnunk.
A vetésszerkezetben lucerna, takarmányfű, kukorica (siló- és szemes), búza (malmi), árpa, tritikálé (takarmánynak és szalmájáért) és burgonya szerepel. A trágyát 4 évente juttatjuk ki a földekre, jelentős mennyiségű műtrágyát megspórolva vele.
A 2007-es évben, amikor nemcsak a tej ára volt nagyon magas, hanem géppályázatokat is írtak ki, a növénytermesztési vonal erősítésére és korszerűsítésére csoportosítottuk az erőforrásainkat. A beruházás keretében vásároltunk egy Manitou-t, lecseréltük a kombájnt, a géppark egy 100 LE-s Claas traktorral és a hozzá tartozó bálázóval, kaszával, rendképzővel bővült. Áttértünk az úgynevezett „hógolyós” csomagolású bálázásra, ami egy olyan savanyító eljárás, amely az állatok kedvelt tejhozamnövelő takarmányának előállításában játszik szerepet.
A bővítés eredményeként a mai napig átlagosan 120-130-as létszámból álló
állatcsoport alkotja a gazdaság állattenyésztési bázisát
– Milyen tejtermeléssel számoltok? A tejet nyerstejként értékesítitek, vagy kerül belőle feldolgozásra is?
– Genetikában még biztosan van hová fejlődnünk, nem tartunk a csúcson, de a napi 27 literes fejési átlaggal teljesen elégedett vagyok. Ennek a hozamnak a fokozását aránytalanul sok fehérjehordozó hozzáadásával érhetjük csak el, ami a nyereséget ennél csak jóval kisebb mértékben növelné. Az állomány napi tejtermelése 2 500-2 700 liter.
A tejet a Köröstej Kft.-nek adjuk el, amely cég pontosan és megbízhatóan fizet.
Ma már a tej 10%-át fel is dolgozzuk. 2008-ban, a válság idején a svájci frankos hiteleink árfolyamai az egekbe szöktek, a tej ára pedig 55 forint alá esett, így a szükség vitt rá bennünket, hogy olyan megoldást keressünk, ami segít a nehézségek leküzdésében. Bátyám és felesége a házuknál alakított ki egy műhelyt; gomolya jellegű fűszeres lágysajtokat készítenek, oltóanyagot használnak, de nem érlelik. Ez az eljárás nem igényel speciális szaktudást, csak odafigyelést. 2009 óta foglalkozunk sajtkészítéssel, ami segített átvészelni a komolyabb pénzügyi nehézségeket. A környékben nagyon sokan ismernek már bennünket, és vásárolják háztól a termékeinket.
– Mivel ez egy családi vállalkozás, amiben a testvéreid is veled egyenrangúan részt vesznek, kire milyen feladatkör hárul?
– A gazdaságban a növénytermesztés, az állattenyésztés és a feldolgozás egyensúlyát igyekszünk megtalálni. A munkák között elég nagy az átjárás, és rugalmasak is vagyunk. Nehéz lenne konkrétan megmondani, ki milyen munkát végez. Gyakorlatilag mindenki mindent csinál. Ha kell, ülünk a gépekre, az állatok ellátásában, vagy a fejésnél segédkezünk, attól függően, hogy éppen kinek van szabad kapacitása. Ez a fajta munkamegosztás mindig is működött közöttünk.
Sok fejtörést okoz viszont az a véget nem érő papírmunka és ügyintézés, ami szerves része egy vállalkozás működésének. Ezt a sokszor zavarosnak, keszekuszának tűnő háttérmunkát a feleségemmel ketten intézzük, ő ugyanis a végzettségénél fogva sokat tud ebben segíteni. Ez az a tevékenység, ami leginkább a kedvemet szegi. Ilyenkor elvonulok az állatok közé, és kizárom a külvilágot magam körül. S ha éppen ilyenkor látja meg a napvilágot egy kisborjú, ez a csodálatos élmény mindent feledtet velem.
