Teendők a vegetációs időszak végén
Hamarosan közeledik a téli mélynyugalmi szakasz gyümölcstermő fáink életében. Ahhoz, hogy a következő évben fenntartsuk fáink termőegyensúlyát, érdemes áttekinteni, hogy mely tényezőkkel tudjuk a megfelelő növényi kondíciót biztosítani.
A következő évi gyümölcstermés minőségének és mennyiségének javítása több tényező együttes figyelembevételét igényli, beleértve a növényápolást, a talajkezelést, a vízellátást, valamint a megfelelő metszést és a növényvédelmet is. Íme, néhány fontos lépés, amelyek segíthetnek a jobb gyümölcstermés elérésében.
Gyakori látvány, hogy a csonthéjas ültetvények a nyár végi-őszi időszakban már részlegesen vagy teljesen lombjukat veszítve várják a telet, miközben az almatermésűeknél még október közepén is haragoszöld levél van a fákon. Egyik jelenség sem kívánatos a fák kondíciója és a termőrügyek beérése szempontjából.
A téli nyugalmi időszak
Minden törzses gyümölcsfaj termőrügyképződése hosszú hónapokat igénylő folyamat. A virágrügyek képződése során már az előző vegetációban a termőrészeken a vegetatív helyett generatív folyamatok dominálnak. Vagyis a rügyfakadást követően rövid termőrészeken található rügyek csúcsmerisztémája hosszanti irányba megnyúlik, és körülbelül június közepéig meghatározott számú levélkezdemény képződik.
Ebben a stádiumban beszélünk virágindukcióról. Ez egy olyan impulzus, amely a korábban vegetatív fejlődést generatív irányba tolja el. A csúcsmerisztéma szövetei megduzzadnak, a levelek hónaljában a tenyészőcsúcsból egy vagy több virág- és levélkezdemény alakul ki. Ekkor a rügyek belsejében a virágkezdemények már mikroszkóppal megkülönböztethetők (viráginicializáció). Az iniciális fázis hossza elsősorban faj függvénye, a legkorábban a bogyósok, ezt követően a csonthéjasok, majd az almatermésűek esetében figyelhető meg.
A következő időszakban a virágkezdeményekből virágok vagy virágzatok fejlődnek, amelyekben már szeptembertől/októbertől általában felismerhetők egyes virágszervek (csészelevél, sziromlevél). A fejlődés a téli hónapok során is folytatódik, majd közvetlenül a tavaszi rügyfakadás előtt elválnak a hím- és a női ivarszervek/-sejtek (differenciálódás).
Ahhoz, hogy megfelelő minőségű – jobb fagyálló képességű – virágrügyeink legyenek, minden egyes napra szükség van a nedvkeringés kora tavaszi megindulásától egészen a tél eleji fagyok bekövetkeztéig. A növénytáplálás és a növényvédelem tehát nem érhet véget a szüreti időszak befejeztével. A virágrügy-differenciálódást kísérő minőségi változások leginkább a hajtásnövekedés leállása után gyorsulnak fel.
A csonthéjasoknál ez a szüreti időszakot követő hetekben a legintenzívebb, de ez után sem áll meg, csak az első fagyok beálltával. De a virágok még ilyenkor sincsenek teljesen „kész” és érett állapotban. Szükség van a téli hideghatásra, valamint a tavaszi időszak zavartalanságára is a teljes funkcióképességhez.
Mi lenne a legkívánatosabb a gyümölcsfák számára?
Ha a szüreti időszakot követően is megfelelő növényvédelemben és -kondicionálásban részesülnének, hiszen ez az időszak a legfontosabb a virágrügyképződés szempontjából. A csonthéjas fajok esetében a rügyfakadás során a virágrügyek általában korábban nyílnak, mint a hajtásrügyek, s ebben az energiaigényes folyamatban a fák nagymértékben támaszkodnak az előző vegetáció során feltöltött raktáraira. Ezzel szemben gyakori az a hozzáállás, hogy az ültetvényeket, kerteket, fákat a termés leszüretelése után sokan magukra hagyják, mivel „már megtették kötelességüket”, azaz termést hoztak. Ez a lehető legrosszabb gyakorlat!
A gyümölcstermő növények az egész vegetáció folyamán három alapvető folyamatra használják fel az energiát. Hajtásnövekedés, virágzás-termésképzés, termőrügyképzés. Ezek a folyamatok rengeteg energiát igényelnek, és ráadásul konkurálnak egymással a vízért, táplálékért folytatott küzdelemben.
Az egészséges mértékű hajtásnövekedés fontos a termőfelület fenntartása és megújítása szempontjából. A virágzás-termésképzés önmagában is rengeteg vizet, tápanyagot, energiát igényel. Emellett pedig fontos, hogy a növények a következő évi terméshozásra megfelelően érett virágrügyekkel tudjanak felkészülni. Túlzott terhelés vagy túlzott hajtásnövekedés mellett a termőrügyképzés szenved csorbát, hiszen az energia a termésképzésre és hajtásnövekedésre fordítódik.
A rügyek ellátottságában kulcsfontosságú a szénhidrát-ellátottság, valamint a növény megfelelő C: N aránya. A virágrügyek differenciálódását az adott évi termésterhelés, az elsősorban a termésben és a magkezdeményekben termelt hormonok is gátolhatják. Szakszerű tápanyag-ellátással és kondicionálással ezeket a folyamatokat számunkra előnyösen befolyásolhatjuk a termőegyensúly fenntartása érdekében.
A növénytáplálás a gyümölcsösökben is fontos
A növénykondicionálás és a növényvédelem nem egy kampányszerű feladat, hanem egész éves odafigyelést igényel. De a szüret utáni időszak mégis kiemelt jelentőségű a növénytáplálás, -kondicionálás szempontjából, hiszen termés már nincs, hajtásnövekedés már nincs, a fagyokig hátralévő pár hétben a növények kizárólag a termőrügyek megfelelő beérésére és a raktárak feltöltésére fordítják az energiát.
Ekkor lehet a leghatékonyabban segíteni, hogy a következő évi virágzás valóban funkcióképes virágokkal kezdődhessen meg! A gyümölcsfák fagyvédelmének alapját is ekkor tudjuk lefektetni. Kora tavasszal, a fagyok előtt és után kapkodva kijuttatott bór, cink, huminsav, borostyánkősav, aminosav önmagában csak „szépségtapasz”.
A virágrügyek tavaszi felkészítését a szüret után kell elkezdeni. A szerves komplexbe csomagolt bór és cink különösen hatékony segítség a rügyek őszi feltöltéséhez. A cink nemcsak a virágszervek képződésében, hanem a folyamatosan lehűlő talaj mellett az őszi gyökérképződési időszakban kiváló támogatás.
A bór közismerten a generatív folyamatok legkiválóbb támogatója, különösen, ha aminosavak komplexében juttatható ki. Az amionsavkomplexbe ágyazott bór könnyedén átjut a levélfelszínen, és behatol a levéllemezbe, ahol azonnal felhasználható tápanyagforrást jelent a megfelelő minőségű, valóban funkcióképes és fagyállóbb virágrügyek kialakulásához. Erre az őszi támogatásra mind a csonthéjasoknak, mind az almatermésűeknek szükségük van.
A kondicionálás, a rügyek feltöltése csak az egyik feladat. Szüret közben – akarva, akaratlanul – sok ezer sebet ejtünk a fákon. Minden egyes gyümölcs eltávolításakor nyílt sebfelület képződik a leválasztóalapon. (Ugyanígy lombhulláskor is a levelek alapi részén kialakuló elválasztórétegnél.) Minél természetesebb a gyümölcs és a lomb hullása, annál kisebbek a fertőzési kapuk. A gyümölcs zömét azonban nem teljes érettségben, hanem technológiai érettségben szedjük, amikor még nem képződik természetes leválasztóalap. Így a sebfelületek is nagyobbak, és nehezebben gyógyulnak. Elsődleges fontosságú ezek lezárása.
Nem kell feltétlenül felszívódó hatóanyagokhoz nyúlni, elegendő kontakt szereket, akár a legolcsóbb és legkézenfekvőbb elemi réztartalmú hatóanyagokat vagy rézpótlókat alkalmazni, természetesen figyelembe véve az egyes fajok (kajszi, őszi) fokozott rézérzékenységét. Érzékenységtől függően 1–3 ezrelék réz-hidroxid, réz-oxiklorid, tribázikus réz-szulfát vagy réz-szulfát egy jó hatásfokozóval kiegészítve tökéletesen megfelel a sebek zárására.
Ezzel nemcsak annyit érünk el, hogy zárjuk a sebeket, hanem a jellemzően szüret után fellépő levélbetegségek zömét is meg tudjuk előzni. Biztosítjuk azt, hogy a virágrügyek fejlődéséhez megfelelő mennyiségű és minőségű, fotoszintetikusan aktív levélfelületet maradjon a fákon. Ezt az előzőekben említett bórral, cinkkel, huminsavakkal, flavonoidokkal megtámogatva egy menetben teremthetünk alapot az egészséges lombozatnak és a megfelelő rügykondíciónak.
Vajon fontos-e, hogy milyen színnel hullik a fáinkról a levél?
Az átlagembernek a lomb színe nem sokat jelent, pedig a következő évi rügyállapotra következtethetünk belőle. A gyümölcstermők leveleiben nagyon sokféle festékanyag van. Klorofill, xantofill, karotinoidok, antocianidok, csersav. Amíg a vegetációs aktivitás magas, sok a napsütés, hoszszúak a nappalok, intenzív a fotoszintézis, és magas a fák növekedésihormon-termelése, addig a klorofill zöld színe minden más színanyagot elnyom. Ilyenkor még harsogóan zöld a levélfelület.
Ahogy a nappalok rövidülnek, és lehűl a levegő, úgy lassul a fotoszintetikus aktivitás, csökken a növekedésihormon-termelés, a klorofill a levelekben szétesik, és minden tartalék tápanyag megindul a rügyek és a fás részek felé. Ha már a levélnyelekben megszűnik az auxin (növekedési hormon) áramlása, és felerősödik az öregedésért felelős növényi hormonok (főként etilén) termelődése, a levélnyelek alapján leválasztóréteg képződik, és kezdetét veszi a lombhullás. Ilyenkor már sem víz, sem tápanyag nem tud közlekedni a levélzet és a fás részek között.
Ha zöld színnel hullik a levél, vagy a zöld levél ráfagy a fára, az jelenti a legrosszabb kilátásokat a következő év virágzására. A zöld lombhullás jelzi, hogy a tartalékok nem tudtak megfelelően beépülni a fás részekbe, és jelentős mennyiségű tápanyag távozik a talajra hulló levelekkel együtt. Ez főleg az almánál fordul elő. A sárga-barna levélhullás már sokkal jobb következő évi rügykondíciót feltételez, de a legjobb előjel, ha vöröses, bronzos színű lombozattal indulnak a fák a télbe.
A hőmérséklet csökkenése és a rövidülő nappal csak az egyik feltétele a lomböregedési folyamatok megindulásának. Ezt jelentősen befolyásolja az öntözés vagy a vegetáció végén hulló nagy mennyiségű természetes csapadék. Minél csapadékosabb a nyár vége, annál tovább lesz zöld a levél, annál később várható a lombhullás, és annál nagyobb a veszélye, hogy a zöld lomb ráfagy a fákra. A korán érkező fagyokkal, a ráfagyó levélzettel a teljes növény kondíciója és téli, illetve kora tavaszi fagyokkal szembeni ellenálló képessége is jelentős mértékben romlik.
Az idei év is egy hasonló évjárat. Az ország legtöbb részén a nyár második felében 60–70 napos teljesen csapadékmentes periódus volt, majd szeptember közepétől országosan nagy mennyiségű csapadék hullott. A szeptemberi nagy esők ellenére a szántók zöme és az altalaj még mindig vízhiányos, de a gyümölcstermő növények a lehullott 60–120 mm csapadékot megérezték. Újabb növekedési hullámot ez ugyan nem váltott ki, de az öregedési folyamatokat és a természetes lombhullást ez a csapadékmennyiség már hátráltatja.
Őszi teendők
Az év végi utolsó permetezést az alma estében mindig érdemes a legvégsőkig kihúzni, és közel 30–40%-os lombhulláskor egy rezes zárókezelést beiktatni, amihez 3–5% karbamidot is érdemes hozzáadni. A réz még egy utolsó fertőtlenítést biztosít, a karbamid pedig segít a földre hulló levéllemezek gyors lebomlásában.
Szintén ne felejtsük el a szilárd tápanyagok kiszórását szeptember-október során. A termőképesség fenntartása érdekében a foszfor- és káliumtartalmú trágyafélék vagy a szerves trágya kijuttatásának ideje is ezekben a hetekben van. Adott termőhelyre végzett tápanyag-vizsgálat hiányában a dózisokra nem lehet receptet adni, de pár alapszabály megfogalmazható a kijuttatás módját illetően.
A trágyaféleségeket soha ne a gyökérnyakhoz adagoljuk, mert a gyökérzet ott majdnem teljesen inaktív! Mind a fiatal, mind az idősebb fáknál ott a legaktívabb a gyökérzet tápanyag- (és víz-) felvevő képessége, ahol a lombfal véget ér, tehát amilyen széles a korona. Ezt hívják a korona „csurgójának”.
A kijuttatott tápanyagot – akár szerves, akár elemi – lehetőleg egy napon belül sekélyen forgassuk be, hogy minél rövidebb ideig tegyük ki a légkör oxigéntartalmával történő érintkezésnek. Minél lazább a talaj, annál mélyebbre igyekezzünk forgatni. A talajművelés/bedolgozás mélységének beállításakor arra kell figyelni, hogy a gyökérnyak környékén lehetőleg ne végezzünk mély talajmunkát, mert a felszín közeli gyökérzet sérülésével az alany kisarjadzását érjük el, ami később gondokat fog okozni.
A kalciumpótlásról
Szintén az ősz az ideje a talajon keresztül történő kalciumpótlásnak, „meszezésnek” is. A Ca egy olyan elem, amelynek nagy szerepe van a szövetek differenciálódásában, a sejtek megnyúlásában, a sejtmembránok átjárhatóságában, valamint alapvetően meghatározza a sejtfalak (így a szövetek) szilárdságát, ezzel pedig a gyümölcsök pultállóságát, tárolhatóságát. Ugyanakkor talán a „legproblémásabb” elem is. Mind a talajban, mind a növényi sejtek között, mind pedig a sejten belül nagyon nehezen mozog.
A talajban kalcium-karbonát formájában van jelen általában, ami azonban nagyon nehezen táródik fel, kerül felvehető formába. A növények számára kétszeres pozitív ionként a talajoldatból vehető fel, amennyiben nincs semmilyen gátló körülmény. A bajok azonban pont itt kezdődnek. A magas vas-, magnézium- és káliumtartalom (bázistelítettség) gátolja a kalcium felvételét, ugyanúgy, mint a túl magas vagy túl alacsony talaj-pH is. Nagyon kicsi az a pH-optimum, amely mellett a kalcium problémamentesen felvehető.
Gyakran előfordul az a jelenség is, hogy ugyan a talajvizsgálati eredmények megfelelő mésztartalmat igazolnak, a feltáródás üteme és más, a Ca számára antagonista (gátló) elemek túlsúlya azonban relatív Ca-hiányt okoz. A másik probléma, hogy a gyümölcsök csak a kötödést követően néhány hétig (5–7 hét) tudnak felvenni a gyümölcskocsányon keresztül kalciumot. A kalcium a talajoldatból a farészen keresztül áramlik a korona felé. Az áramlás sebességét a párologtatás befolyásolja. Mind légköri aszályban, mind magas páratartalom esetén leáll a kalcium áramlása a korona felé. Könnyen belátható, hogy a kalciumellátás zavartalansága a ritka esetek közé tartozik.
A kalciumtrágyázás egy hosszabb időtartamra szóló eljárás. Hatása 1–4 évig terjed. A gyümölcstermesztésre használt területeink túlnyomó többsége savanyú homok vagy vályogos homoktalaj, ahol a kalciumfelvétel eleve gátolt. A hiánytünetek leglátványosabban almánál jelennek meg besüppedő barna, később fekete foltok formájában. Ezek már gyakran a fán megfigyelhetők vagy később a tárolás során jönnek elő. Extrém esetben a gyümölcs úgy nézhet ki, mint egy golflabda.
Nem könnyű feladat
Amennyiben a talajon keresztül nem tudjuk megfelelő mértékben pótolni ezt a tápelemet, és rendszeresen megjelennek a kalcium hiánytünetei, ott kézenfekvő megoldásnak látszik a permettrágyával – levélen keresztül – történő kalciumpótlás. Ez azonban csak a tünetek enyhítésére szolgál, de megoldásnak nem tekinthető. A levélfelületre permetezett kalciumtrágyák nagyon alacsony hatékonyságúak. A kijuttatott hatóanyagnak csak a töredéke hasznosul. Azok a készítmények a leghatékonyabbak, melyekben a kalcium szerves molekulákhoz kapcsolódik. Ezek könnyebben oldódnak be a levelek viaszrétegébe, illetve könnyebben mozognak a sejtsorok között.
Sokan úgy gondolják, hogy a szüret előtti időszakban kell a kalcium levélen keresztüli pótlására koncentrálni, pedig pont az ellenkezője igaz. A mogyoró- és a zölddióméret közötti kalcium-permettrágyázás a leghatékonyabb, ekkor mozog a legkönnyebben a kalcium a sejtsorok között, illetve ilyenkor, a sejtosztódás, sejtmegnyúlás fázisában van rá a legnagyobb szükség.
A fajták érzékenysége is jelentősen eltérő. Kalciumhiány-tünet minden almafajtán előfordulhat, de vannak különösen érzékeny fajták. Ez az érzékenység genetikailag meghatározott. Megfigyeléseink alapján a triploid fajták mintha érzékenyebbek lennének a kalcium hiányára. A mutsu, az összes jonagold klón nagyon érzékeny a kalciumhiányos foltosodásra. Ez kisebb mértékben az orion, a sirius fajtákra is elmondható. A diploidok közül a jonatánklónok és a rozela különösen érzékeny.
A kalciumhiányos foltosodás erősen összefügg a gyümölcs méretével és a fa korával, valamint a növekedési pontok számával is. Minél nagyobb a gyümölcsméret – minél jobban „fel vannak fújva” a sejtek –, annál hamarabb jönnek elő a keserűfoltosság tünetei. Általában az is megfigyelhető, hogy a fiatalabb fák hamarabb produkálnak rendellenes tüneteket. Ahogy idősödik a fa, és növekszik a fatömeg a koronán belül, úgy a kalciumhiány tünetei maguktól is mérséklődnek valamelyest.
A savanyú kémhatású homoktalajokon létesült ültetvények talajon keresztüli kalciumpótlásának ideje ezekben a hetekben van. A legegyszerűbb ezt mészkőbányából beszerzett kalcium-karbonát (mészkőpor, mészkőgranulátum) formákkal megoldani, melyek léteznek púderszerű őrlemény és nagyobb szemcseméretű granulátum formájában is. A facsíkra 200–1000 kg közötti mennyiséget juttatunk ki (talajanalízis alapján!), és sekélyen bedolgozzuk. Az ennél nagyobb dózis alkalmazása fiziológiás szárazságot okozhat!
Bár jelenleg nem aktuális teendő, de érdemes megjegyezni: ahol ez a probléma fennáll, ott a következő években kerülni kell a talajok savanyúságát fokozó nitrogénformákkal (ammóniumnitrát) való nitrogénpótlást. Helyette érdemes kalciumtartalmú (kalcium-nitrát) műtrágyát vagy annak vízoldható változatait használni.
Összegzés
Fentieket összegezve: ne hagyjuk magukra a gyümölcsfáinkat, hiszen most van az ideje a gyümölcstermők bórral, cinkkel való feltöltésének, a lombozat egészségét biztosító záró rezes kezeléseknek, illetve a talajon keresztül történő foszfor-, kálium- és kalciumpótlásnak, valamint a potenciális fertőzési forrásként funkcionáló beteg, fertőzött növényi részek eltávolításának is.
SZERZŐ: BABICZ SZABOLCS, DR. SIPOS MARIANNA • DEBRECENI EGYEM MÉK KERTÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET
