fbpx

Ha lehet, emelni fogják a nitrogén árát

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 október 17.

A közel-keleti háború eszkalációjának réme felhajtja a gázárakat, és ezzel együtt a nitrogéngyártás költségeit is. A legnagyobb tételben vásárolt műtrágyák drágulhatnak – figyelmeztet egy német elemző. Ugyanakkor arra is rávilágít, hogy az érvényesíthető ár a keresleten is múlik.

 műtrágya
Forrás: AI által generált kép

Valós kockázat

Az európai földgáz határidős ára hétfőn 40 euróra emelkedett megawattóránként, és ezzel megközelítette az október 7-én látott, 10 hónapos csúcsot. Ennek oka a közel-keleti konfliktus, és ezzel járó ellátási kockázat. A félelem valós, mivel az európai LNG-import, különösen Katarból, érintett lehet. Szerencsére az európai gáztárolók a 95 százalékos töltöttség közelében vannak, ami mérsékli a félelmeket a tél előtt – összegez Olaf Zinke, német elemző.

Az európai nitrogénárak eddig alig követték a közel-keleti áremelkedést, noha itt a karbamid tonnánkénti ára már 368 dollárt ér, 15 dollárral többe kerül, mint a hónap elején. Az egyiptomi exportkikötőkben pedig 398 dollárt kérnek érte – ez már közel 30 dollárral több, mint két hete volt. Viszont mindkét helyszínen történt egy 10 dolláros visszarendeződés az október első hetében meglódult árszinthez képest.

Volna rá igény, hogy nőjön az ár…

Egyszóval érződik egy nyomás az emelkedés irányába, de változó erővel és sok bizonytalansággal. Franciaországban már megtörtént egy felfelé mozdulás: most 35 euróval drágább a karbamid, mint a hónap elején volt (407,5 euró/t). Németországban sokkal óvatosabbak a forgalmazók. Ennek oka nyilvánvaló: a gazdálkodók több mint egy éve nem hajlandóak költeni, visszaesett minden inputanyag értékesítése. A kereskedők nem mernek megkockáztatni egy áremelést.

Ezen a héten a karbamid spot piaci árai a németországi importkikötőkben 450 euró/tonna körül mozog, semmit nem változott a hónap eleje óta. A mészammon-salétrom esetében szintén változatlanok az árak, tonnánként kb. 318 eurót kérnek érte az importkikötőkben. Az UAN-oldat aktuális ára valamivel 290 euró felett van, nem nőtt az elmúlt két hétben. A leginkább ősszel kiadandó foszfor- és káliumtermékek terén sokkal kisebb az ellátási kockázat. A diammónium-foszfátért (DAP) az importkikötőkben ezen a héten tonnánként közel 670 eurót kell fizetni, pont annyit, mint a hónap elején. A granulált káliumért pedig 25 euróval kevesebbet, tonnánként körülbelül 287 eurót.

Mi várható?

A tanulság az, hogy a nitrogén árát a háborús helyzet és a magyar gazdák anyagi teherbíróképességeegyütt fogja meghatározni. Az AKI adatai szerint a hazai nitrogénhatóanyag-felhasználás az idei első félévben 37%-kal nőtt a tavalyi évhez képest, amiben erősen szerepet játszott, hogy ezen műtrágyák ára 25-30%-kal mérséklődött egy év alatt, továbbá a terméskilátások is jók voltak júliusig. (Lásd: Csökkenő árak és jobb időjárás: megugrott az inputforgalom.)

A műtrágya-forgalmazók a keresletnövekedés ellenére 25%-os bevételcsökkenést könyveltek el az első félévben. Nyilván szeretnének ezen módosítani. A piaci folyamatok alapján van esély rá, hogy 2024 végére a tavaly évzáráskor tapasztalt árszinteket fogjuk viszontlátni a kereskedők ajánlataiban.