fbpx

A bolgárok az orosz búza alá ígértek

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 augusztus 22.

Alig két hónap telt el az új búza értékesítési szezonjából, de az máris látszik, hogy a kevesebb búza nem ingerli kapkodó vásárlásra a vevőket, sőt. Eddig mind Európa, mind Oroszország kevesebb kenyérgabonát tudott értékesíteni a nemzetközi piacon, mint tavaly. Az árak ennek ellenére inkább emelkednek, mint csökkennek. A bolgárok igyekeznek versenyképesek maradni.

búza kéz
A vevők is kivárnak (forrás: pixabay.com)

Meg kell dolgozni az eladásért

A SovEcon szerint az új szezon első két hónapjában Oroszország várhatóan 8,2 millió tonna búzát exportál, ami lényegesen kevesebb a tavalyi 9,8 millió tonnánál. Pedig az orosz búzát – szemben az egy évvel korábbi 252 dolláros árszinttel – most 220 dollárért hajóra rakják. A kikötőkben viszont dollárban számítva magasabb összegért veszik át a terményt, mint tavaly. A mostani összeg (16.400 rubel) 177 dollárnak felel meg, míg a tavalyi 16.550 rubel csak 170 dollárt ért. Végeredményben az exportőrök tonnánként pár dolláros nyereséggel kell hogy beérjék a tavalyi kétszámjegyű haszonkulcshoz képest.

Árérzékeny vásárlók

A búzavásárlók folyamatosan az alacsonyabb árakra várnak, miközben azok inkább emelkednek. A múlt héten az egyiptomi GASC a tervezett 3,8 millió tonnára meghirdetett tendert végül mindössze 280 ezer tonna búza megvásárlásával zárta, és így is tonnánként 23 dollárral többe került neki az üzlet, mint július közepén. A legolcsóbb ukrán ajánlatot a Cargill tette (241 dollár/t FOB), de leszállítva (269,25 dollár/t) még így is a bolgárok búzája bizonyult kedvezőbbnek (260,74 dollár/t). Az egyiptomi kereskedők ennek ellenére az ukrán búzából vásároltak többet, 180 ezer tonnát. Az oroszok 13 tétellel jelentek meg a pályázaton 253 és 274 dollár közötti árszinttel (FOB), ami nagyon drágának bizonyult az arab vevők számára.

Algéria viszont augusztus első hetében 630 ezer tonna malmi búzát vásárolt leszállítva 250,5-252 dollár/t áron. A pályázat részletei nem nyilvánosak, de az alacsony árak leginkább orosz eredetre utalnak. Algéria az orosz búza öt legnagyobb vásárlója közé tartozik, az előző szezonban 2,3 millió tonna kenyérgabonát importált a Nagy Medvétől.

Kevesebb az exportáru a régiónkban

Az Európai Bizottság adatai szerint a közösség július 1-től augusztus 18-ig (Franciaország kivételével) 3,1 millió tonna búzát szállított ki, szemben az egy évvel korábbi 3,6 millió tonnával. A SovEcon a 2024/25-ös szezon orosz exportját 48,8 millió tonnára becsüli szemben az előző évi 52,4 millió tonnával. A térségünkben mindenkinek kevesebb az eladó portékája, de mint látjuk, a nagy üzletre még várni kell. Akinek több van raktáron, az engedhet többet az árból, amit a következő tenderen Oroszország be is bizonyíthat. (Lásd: Lesz vevő a takarmánybúzára, de az EU piacot veszít.)