fbpx

Európa dupla annyi fokhagymát exportál, mint importál

Írta: Szerkesztőség - 2020 november 27.

Szeptemberig megdupláztuk a fokhagyma-behozatalunkat. Az olaszoktól, spanyoloktól, hollandoktól vásároltuk a legtöbbet.

Piciny termelők vagyunk

Az Európai Unióban közel 46 ezer hektáron mintegy 400 ezer tonna fokhagymát termeltek 2019-ben. A legtöbb fokhagymát évek óta Spanyolország bocsátja ki, ahol 271 ezer tonnát takarítottak be – derül ki a NAIK AKI piaci jelentéséből. Az unió piacán a spanyol termelésen kívül jelentősnek számít az olasz (29 ezer tonna), a román, a francia (28 ezer tonna) és a lengyel (15 ezer tonna) terméseredmény. Az Eurostat adatai szerint az unió belső piacán a legtöbb friss fokhagymát Spanyolország, valamint Hollandia értékesíti (az ország Európa kapuja a kínai termékek számára – a szerk.). Magyarországon a KSH adatai szerint a fokhagyma termése 6,8–7,9 ezer tonna között alakult az elmúlt öt évben. A KSH adatai szerint 2019-ben 1080 hektárról 7117 tonna fokhagymát takarítottak be. Ez a mennyiség 10 százalékkal volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi. Csongrád megyében termesztenek legnagyobb területen (674 hektáron) fokhagymát. Idén tavasszal az aszály okozott gondokat, emiatt szakértők szerint kevesebb fokhagymára lehet számítani.

 

fokhagyma

Hazai hagyma (Forrás: szentesimag.hu)

 

Megugrott az importunk

A közösség nettó exportőr fokhagymából: a kivitel 2019-ben 97,9 ezer tonna volt, míg a behozatal csak 45,8 ezer tonna (ennek 45 százaléka érkezett Kínából – a szerk.). 2020 első nyolc hónapjában a közösség 9 százalékkal több kínai importot igényelt, 22,5 ezer tonna fokhagymát hozott be az ázsiai országból. Eközben az uniós export kis mértékben, egy százalékkal csökkent.

Magyarországon a fokhagyma kínálata az elmúlt három évben a hazai termés12–16 százalékát kitevő importtal (965-1174 tonna) egészült ki. Az exportunk évente 400-800 tonnát tesz ki, és főleg a szomszédos országokba (Románia, Szlovákia) irányul. A behozatalunk 2020. január és augusztus közötti időszakban gyakorlatilag megduplázódott (+94%) 2019 azonos időszakához mérten, elérte az 1451 tonnát. Az olaszországi beszállítás 89 százalékkal 372,7 tonnára emelkedett, a spanyolországi több mint tízszeresére (!) bővült (21 tonnáról 239 tonnára), míg Hollandiából 15 százalékkal kevesebb, 193,7 tonna fokhagyma érkezett. Idén a kivitel 39 százalékkal emelkedett a jelzett időszakban.

A Budapesti Nagybani Piacon a belföldi fokhagyma a 22. héten jelent meg 1200 forint/kilogramm áron. A 47. hétig tartó időszak átlagára (974 forint/kilogramm) 5 százalékkal haladta meg 2020. az előző év azonos időszakának átlagárát. A hazai szezont megelőzően a spanyolországi fokhagymát májusig értékesítették, a korábbi éveknél lényegesen magasabb áron.

 

A magyar zöldség-gyümölcs ágazat helyzetéről beszélgetünk Csizmadia Györggyel ebben a riportban.