A biodízel tekintetében az Európai Uniót Kína már jó ideje csúnyán megszorongatja, sőt, úgy is mondhatjuk, hogy „átveri”. 2023 eleje óta ezek az ügyek már olyan méreteket öltöttek, hogy erőteljes hatást gyakoroltak különösen a német biodízelpiacra, ennek következtében a repcemag árára, így közvetve a gabonáéra is. Sajnálatos módon szélesre tárultak a kapuk a csalások előtt, és úgy tűnik, hogy sem a német kormánynak, sem az EU Bizottságának nem áll érdekében, hogy megállítsa ezt a folyamatot. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan működik a visszaélés, először is figyelembe kell vennünk a bioüzemanyag-piac igen összetett alapjait.
A RED II irányelv (a rövidítések magyarázata a keretes írásban található) előírja, hogy valamennyi uniós országnak növelnie kell a bioüzemanyagok arányát, ezzel egyidejűleg pedig csökkentenie kell a közlekedésből származó üvegházhatású gázok (ÜHG-k) mennyiségének kibocsátását. Az irányelv szerint 2023-ig ezen a téren 8%-os csökkentést kellett elérni. Hogy ezt az egyes országok milyen módszerekkel érték el, kizárólag a saját hatáskörükbe tartozott.
Az egyes uniós országokban eltérő a jogi szabályozás
Az EU-tagállamok tekintetében megkülönböztetünk ún. hagyományos nyersanyagforrásokat (ilyen például a repceolaj), valamint olyan továbbfejlesztett alapanyagokat, mint a fahulladékból előállított bioetanol. Ez utóbbit nagyrészt a finnek állítják elő, akik számos faipari üzemmel rendelkeznek. A hagyományos nyersanyagok és a fejlett nyersanyagforrások mellett meg kell említeni még a fáradt sütőolajok kategóriáját (UCO) is. Ez utóbbiaknál az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentési értéke (GHG) magasabb, mint a biodízel esetében. Mivel itt a nyersanyag már eleve rendelkezésre áll, a szántóföldi termeléshez pedig nem szükséges további energia, ezért nem keletkezik olyan károsanyag-kibocsátás, mint például a dinitrogén-oxid. A repcemagból előállított biodízelre vonatkozóan is rendelkezésre állnak olyan meghatározott GHG-csökkentési értékek, amelyek az adott országokra egyenként jellemzőek. Létezik például egy olyan alapérték, amely kifejezetten az Ukrajnából származó repcemagimportra vonatkozik, valamint vannak még egyéb, ország- és régióspecifikus értékek is. Így például a francia repcéből származó biodízel nagyobb ÜHG-megtakarítást eredményez, mint a német repcemag, mivel a franciák a talajban megkötött CO2-t is figyelembe veszik, ezáltal alacsonyabb kibocsátást érnek el a termesztés során.
A kettős elszámolás szintén országonként eltér
A korszerűbb bioüzemanyagokat, amelyek Németországban elsősorban a hidrogénezett növényi olajokat (HVO) foglalják magukban, egy bizonyos részkvótán túl – amely jelenleg a teljes energiafogyasztás 0,3%-a az üzemanyagpiacon – kétszeresen számolják el. Mindez azt jelenti, hogy az ásványolajipari vállalatoknak forgalmazóként az ásványi dízelhez kevesebb mint feleannyi hidrogénezett növényi eredetű olajat kell keverni, mint repcealapú biodízelhez, hogy a követelményeket teljesítsék.
Fontos rövidítések, melyek az értelmezést segítik:
Ha a bioüzemanyagok piacát szeretnénk leírni, nem kerülhetők el bizonyos szakkifejezések, elsősorban fontos rövidítések. Ezek közül a leginkább lényegesek:
RED II: A RED („Renewable Energy Directive”) a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv kifejezés rövidítése. A RED II az a jelenleg hatályos változat, amelyet minden uniós tagállam bevezetett, bár némileg eltérő módon. Az uniós rendeletekkel ellentétben (amelyek minden országban változatlanul alkalmazandók) ez a jellemző gyakorlat egy irányelv esetében.
HVO: „Hydrogenated Vegetable Oils”, azaz hidrogénezett növényi olajok. Ennél az eljárásnál a növényi olajokat kémiai úton dízelüzemanyaggá alakítják át. Mivel ez nem egy egyszerű átésztereződési folyamat, mint a biodízel esetében, a kiindulási termék nem azonosítható analitikus módon.
UCO: „Used Cooking Oil”, azaz használt sütőolaj. Ez a sütőzsír vagy egyéb konyhai zsiradék felhasználásából keletkező maradék.
POME: „Palm Oil Millers Effluent” (pálmaolaj-feldolgozók által termelt másodlagos /hulladék/ kibocsátás) – Ez az a fajta pálmaolaj, amelyet az olajsajtoló üzemek szennyvizéből szűrnek ki. Vegyi szempontból a POME sem más, mint pálmaolaj.
RIN: „Renewable Identification Number” („megújítható-azonosítási szám”). Ez jelenti az Egyesült Államokban a bioüzemanyagokról szóló tanúsítványt.
GHG reduction quota: Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó kvóta azt határozza meg, hogy a megújuló energiaforrásoknak (például a biodízelnek) milyen mértékben kell az üzemanyagokban lévő üvegházhatású gázokat csökkenteniük. Ez a mennyiség jelenleg 8%.
Tehát minél több HVO-t, növényi alapú hidrogénezett olajat adagol pl. a Shell, a BP vagy mások a biodízelhez, annál kevesebb bioeredetű üzemanyagra van szükségük. Sőt, ami még ennél is kedvezőbb: még a tanúsítványon feltüntetett bioüzemanyagot sem kötelesek belekeverni. Spanyolországban például a HVO-t lehet gázolajjal keverni, de a tanúsítványt Németországban is jóvá lehet írni. Az EU-n belül ugyanis a tanúsítványok szabadon értékesíthetők, és csak a bizonylaton feltüntetett mennyiséget kell belekeverni, amely így akár repcealapú biodízel is lehet. A következmény nyilvánvaló: a tényleges keverési arányoktól függetlenül a tanúsítványokat ott jegyzik be, ahol azok a legnagyobb hasznot hozzák az ásványolaj-ipari vállalatok számára – márpedig a HVO vagy más fejlett üzemanyagok kettős elszámolása miatt ez elsősorban Németország. Az igazolásokat a következő évre is el lehet halasztani. Ez azt eredményezte, hogy 2023-ban sokkal több HVO érkezett Németországba, mint amennyire az üvegházhatású gázok kvótájához szüksége lett volna. Ez azt jelenti, hogy Németországnak 2024-ben már lesz felhalmozott készlete. Más uniós tagállamokban (például Franciaországban) ugyanakkor nem gyakorolják a kettős elszámolást, így ott a HVO nem ér többet, mint a repcemagból előállított biodízel. Mindez azt eredményezi, hogy a Kínából származó import (vagy legalábbis a tanúsítványok) szinte kizárólag Németországba irányul.
Hogyan működik az „ügyeskedés”?
Mivel a pálmaolaj mint biodízel-alapanyag 2023 januárjától már nem számítható be a német üvegházhatású gázok kvótájába, az indonéz és malajziai olajgyárak számára természetes érdek, hogy pálmaolajukat más módon „csalják” biodízellé az Európai Unió számára. Az útvonal Kínán keresztül vezet, ahol korábban sem volt semmi probléma az áruk átminősítésével… Így a pálmaolaj vagy a pálmaolajból származó HVO Kínába kerül, ahol vagy hidrogénezik (lesz belőle pálmaolaj), vagy egyszerűen csak újraexportálják mint használt étolajból származó HVO-t vagy mint az olajsajtoló üzemek hulladékát (POME).
Kínából 3 millió tonnányi HVO, biodízel és használt étolaj érkezik. Ez azt jelenti, hogy nemcsak hogy felhasználható a pálmaolaj az uniós biodízelben, hanem még kétszer annyit is ér, mint a repceolajból előállított biodízel. Az EU egészébe Kína 200 000 tonna HVO-t,800 000 tonna UCO-t és 2 millió tonna UCO biodízelt exportál. A felvásárlók között szerepel a BP, a Shell és más olajvállalatok, amelyek így nemcsak hogy olcsóbban teljesítik az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó kvótakötelezettségeiket, de kevesebb mennyiséget kell ténylegesen hozzákeverniük, így több olcsó ásványi dízel üzemanyagot tudnak felhasználni.
Amennyiben Kínából az állítások szerint valóban több HVO származik a pálmaolajmalmok gyártási folyamatainak hulladékából, mint amennyit a termesztés országaiban, Indonéziában és Malajziában ténylegesen előállítanak, akkor a dolog erősen „bűzlik”. Ha pedig igaz, hogy hatalmas mennyiségben érkezik Kínából az UCO-alapú, feljavított biodízel – ráadásul röviddel azután, hogy Németország elismerte ezt a nyersanyagot feljavított nyersanyagként –, és mindezt rendkívül alacsony áron, akkor ez ugyancsak csalásra enged következtetni. Akárhogy is nézzük a HVO piacát: Kína érintett a dologban, és lekövethetetlen a származási hely.
Ki akar hinni a kínai auditoknak?
Magától értetődik persze, hogy a Kínából származó UCO és HVO rendelkezik érvényes tanúsítvánnyal, de azért itt is érdemes a kulisszák mögé nézni. Az Európai Unióban mindössze egyetlen olyan hitelesítőszervezet működik, amely kínai HVO tekintetében felhatalmazással rendelkezik, ez pedig nem más, mint a kölni ISCC – azaz egy német cég. Kínában ugyanakkor az auditokat maguk a kínaiak végzik. Az európai felügyeleti hatóság (például a németországi Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Hivatal, a BLE) által végzett ellenőrzés nem lehetséges. Ha emellett még azt is tudjuk, hogy az Indonéziából érkező hajók első állomásként kínai kikötőkbe futnak be, hogy aztán rövid tartózkodás után Európába induljanak (ez az információ műholdakon keresztül könnyen nyomon követhető, és az interneten is bárki számára elérhető), akkor sejthető, hogy nem minden megy szabályszerűen. És ez nemcsak a „feljavított” eredetű HVO-ra, hanem a Kínából származó használt sütőolajokra is vonatkozik.
Vajon miért nem gyűjtik ezt össze a konyhai étkezdékből, adagolnak hozzá pálmaolajat, és miért nem adják el így a pálmazsírral dúsított UCO-t, azaz használt sütőolajat (vagy az abból készült hidrogénezett növényi olajokat, HVO) Európának?
Németország szintén fogad HVO-t az Egyesült Államokból, ennek fejében pedig repcemagból előállított biodízelt szállít vissza; ez a mennyiség 2023-ban 350 000 tonnányit tett ki. Az amerikai tanúsítványok helytállónak tekinthetők. De ez így még mindig kifizetődő, mert az USA csak a RIN-eket ismeri el (ezek az amerikai GHG-tanúsítványok), és ott nem történik kettős elszámolás. Az USA-t ugyanis nem foglalkoztatja a felhasznált nyersanyag, de a mi számunkra ez „papíron” többet ér.
A jövőben szinte lehetetlen lesz az ellenőrzés
Ez az üzlet még vonzóbbá válhat az ásványolajipari vállalatok számára, ugyanis az új szövetségi emisszió-ellenőrzési rendelet (BImSch) tervezete szerint az olajfinomítók a jövőben biogén nyersanyagokat is beépíthetnek a finomítási eljárás folyamatába. Leegyszerűsítve: nyersolaj + repceolaj = kész gázolaj… Így már nincs is szükség semmilyen adalékanyagra. A repceolaj azonban nem engedélyezett, csak a hulladékanyagokból származó nyersanyagok. Mindez további hozzáférést biztosít a kínaiaknak a német biodízelpiachoz, amelyet gyakorlatilag képtelenség ellenőrizni.
Nagy nyomás alatt a repcepiac a Kínából érkező import miatt
Az EU-ban mintegy 9 millió tonna repceolajat állítanak elő, ebből eddig mintegy 6 millió tonnányit használtak fel biodízel előállítására. Amennyiben ebből 3 millió tonnát ténylegesen a Kínából származó kétes importtal helyettesítenek (ami a kettős elszámolás miatt tanúsítvány formájában 3,4 millió tonnának felel meg), akkor ez a repceolaj-mennyiség már nem lesz eladható. A termék ekkor étolajként kerül majd forgalomba, viszont így Európában egy olyan piaccal találkozik majd, amely már túlságosan telített a napraforgóolajjal. Az egyetlen fennmaradó lehetőség az export (például Mexikóba). Mindez azonban csökkenti az olajsajtoló üzemek árrését, következésképpen a repcemag árát is. Eddig Argentína tudott valamelyest enyhíteni a nehézségeken, ugyanis 1,2 millió tonna szójadízelt szállíthat vámmentesen az Európai Unióba – ám az argentin szójatermesztés gyenge teljesítménye miatt ebből gyakorlatilag semennyit sem szállítottak. Az idei télen viszont Argentínában már a szokásos termés várható, ami azt jelenti, hogy az 1,2 millió tonna be tud majd érkezni.
Következtetés
A repce piaca mindaddig nehéz helyzetben marad, amíg a Kínából érkező ellenőrizetlen importot tolerálják. Ez közvetetten befolyásolja a búzapiacot is, mivel itt egy általános, valamennyi üzemanyagra vonatkozó GHG-kvótáról van szó, ami azt jelenti, hogy minél több biodízelt kevernek a gázolajhoz, annál kevesebb etanolra van szükség a benzinben. A nyomás talán némileg enyhülhet a tanúsítványok árainak mérséklésével, ám azok a többletek, amelyeket a 2024 utáni időszakra fognak átvinni, még nem adnak okot arra, hogy gyors javulást reméljünk. A repce így továbbra is csapdában marad a kínai csalás, az ukrán napraforgóolaj és a mindezek feletti berlini „szemhunyás” között.
Hogyan lehetne megszüntetni a hidrogénezett növényi olajokkal (HVO) kapcsolatos csalást?
A Német Bioüzemanyag-ipari Szövetség javasolja a kettős elszámolás eltörlését az olyan országokból származó bioüzemanyagok esetében, amelyek nem teszik lehetővé a német vagy európai hatóságok általi ellenőrzést. Ezzel természetesen nem lehetne minden csalást megakadályozni, de ez egyelőre egy bizonyos akadályt jelentene. De akár követhetnék az osztrák megközelítést is: ott például minden olyan üzemtől megkövetelik az akkreditációt, amelyből bioüzemanyagot szállítanak Ausztriába.
A németországi Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Hivatal (BLE) mint felügyeleti hatóság nem tekinti magát felelősnek a nemzetközi ellenőrzésekért. A német szövetségi kormány pedig nem akar cselekedni, inkább az EU illetékesére hivatkozik. Brüsszel a minősítőszervezetekre hagyatkozik, és mindaddig nem hajlandó intézkedni, amíg nincs konkrét bizonyíték a csalás tényére. Ilyen azonban mindaddig nem is lehet, amíg senkit sem engednek Kínába, és ezzel bezárult a kör. Úgy tűnik, hogy a brüsszeli és berlini politikai vezetők e kérdésben nem akarnak ujjat húzni Kínával.
DR. CHRISTIAN BICKERT, A DLG SZAKEMBERÉNEK ÍRÁSA ALAPJÁN
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: FODOR MIHÁLY
