Nem az a lényeg, hány tonnát termelünk egy hektáron, hanem hogy mekkora eredményt állítunk elő
Reng Zoltán, a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. vezérigazgatója ismerős szereplője a hazai agrárszakmának. Beszélgetésünk során kiderült, hogy szakmai életútja sokkal szerteágazóbb, mint elsőre gondolnánk.
Új tantárgyat indított a MATE-n
– Családi kötődés vezette a mezőgazdaság felé?
– Bár a tágabb családban korábban nagy hagyománya volt a gazdálkodásnak, anyai nagyapámék például kulákok voltak Tiszaföldváron, én Székesfehérváron nőttem fel, és egész más irányba indultam. Mindig is építészmérnök szerettem volna lenni, ez a vágyam teljesült is, különösen a kivitelezés, a szervezés, a menedzsment érdekelt. Szakmai életem első tíz éve ezen a területen telt, Írországban dolgoztam. A mezőgazdaság felé így szinte teljesen véletlenül indultam, még Írországban „talált meg” egy ír befektető, aki a Magyarországon felépíteni kívánt bioetanolgyárhoz hívott projektmenedzsernek.
Így 2009-ben hazaköltöztünk feleségemmel és elsőszülött gyermekemmel, és vezettem a zöldmezős bioetanol-beruházást. Minden tekintetben sikeres volt ez a projekt, és a tulajdonos felkért, hogy irányítsam én a céget, amikor 2012-ben elkezdte a működését. Egyébként már a beruházás alatt nagyon sok mindenben részt vettem, nemcsak az építésben, folyamatosan jártam gazdatalálkozókra is. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy 2012 óta vagyok beágyazva a mezőgazdaságba.
– Kicsit visszalépve, nem hagyhatom ki a kérdést, hogy mi az, amiben az írek hasonlítanak ránk, és mi a fő különbség a két nép között?
– Lehet, hogy kicsit sablonos a válasz, de alapvető, hogy az ír nép sem volt évszázadokig szabad, ahogy a magyar sem, ezért a hazával kapcsolatban sok dolgot hasonlóan élnek meg, mint mi. Ugyanakkor nagy különbség, hogy „nem viszik haza a munkát”, nagyon el tudják választani a munkát a privát élettől. Függetlenül attól, hogy targoncát vagy céget vezetnek… Én az építőiparban dolgoztam mérnökként, ha letettük a bakancsot, a tollat, a laptopot, másnap reggelig senkinek nem jutott eszébe a munka – és mégis működött az ország… Az meg egy kifejezetten kedves dolog, hogy egy pubban biztos, hogy 1-2 órán belül valaki elővesz egy gitárt, és mindenki énekel…
– Az építész diploma mellé került még másik is az évek folyamán?
– Igen, elvégeztem például egy MBA-iskolát még a CEU-n, erre nagyon büszke vagyok, nagyon színvonalas volt ott az oktatás. Azóta már a katedra másik oldalán is szerepet kaptam, létrehoztunk egy új, választható tantárgyat a MATE-n, ahol időközben címzetes egyetemi docens lettem.
– Ez nem várt fordulat! Mi ez a tantárgy?
– Agrobiznisz a gyakorlatban. Nagyon gyakorlatias az egész, és a való életből hozunk példákat arról, hogy mire tudják használni később a diákok a tudásukat, mi köti össze például az agrobiznisz különböző szereplőit. Ez lehet műtrágyagyár, traktorgyár, vetőmagüzem, tejüzem, izocukorgyár – bármi, ami nagyvállalat, és az értékláncon belül van. Mindenhol van controlling, pénzügyi tervezés, dolgoznak fenntarthatósággal stb. Olyan szakemberek vagy jelenlegi és volt cégvezetők tartanak órákat, akik ezeknek a területeknek a szakértői. Megtanulhatják a diákok, hogy a globális kereskedelem hogyan működik, hogyan befolyásolja mondjuk a dél-amerikai El Niño az európai traktoreladásokat. Amikor egy fiatal szakember kikerül az egyetemről, és nem a családi gazdaságban találja magát, hanem elkerül egy nagyvállalathoz, akkor el kell helyeznie magát abban a rendszerben, tudnia kell, ki miért, mit csinál, mik az összefüggések.
– Milyen volt a tantárgy fogadtatása?
– Nagyon szeretik a diákok, és nagyon interaktívak az órák. A végén van egy dolgozat, ahol a diákok választanak egy témát. A legtöbben legutóbb az európai szabályozást, a KAP-rendszert választották. Száraz anyagnak tűnik, de erről még mindig kevés ismeretanyaguk van, pedig jelentősen befolyásolja az életüket.
A nedves kukorica felvásárlásában kiemelkedőek
– Mikor került a Hungrana vezetői székébe?
– A bioetanolos céget 4 évig vezettem, aztán megkeresett egy fejvadász, mert a Hungrana 2015-2016-ban egy teljesen új menedzsmentet akart felépíteni. Érdekelt a feladat, igent mondtam, és 2016 óta itt dolgozom. A cégnél kettős ügyvezetés működik, megosztott feladatkörrel.
– Hogy érdemes összefoglalni a cég nem is annyira rövid történetét?
– A Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. Európa legjelentősebb kukoricafeldolgozó vállalataként 112 éve meghatározó szereplője a magyarországi élelmiszeriparnak. Az itt készült természetes cukor- és keményítőféleségekkel, alkohol- és takarmány-alapanyagokkal nap mint nap találkozhatnak a fogyasztók, amikor tejtermékeket, péksüteményeket, lekvárokat, üdítő- és szeszesitalokat és háztartási tisztítószereket vásárolnak, vagy akár ezek papírcsomagolását veszik a kezükbe.
Mi büszkék vagyunk arra, hogy idén leszünk 112 évesek – nem sok iparvállalat van, amelyik ennyi ideje működik Magyarországon. Ez alatt folyamatosan fejlődtünk, új termékeket dolgoztunk ki. Meghatszoroztuk a kapacitásunkat, megújulóenergia-beruházásaink vannak, folyamatosan bővülünk és fejlődünk.
– Mekkora most a piacuk?
– Az izocukor-, keményítő- és alkoholtermékeinknél 6-700 km sugarú körben helyezkedik el a partnerkörünk, bizonyos takarmányok, mint a glutén esetén pedig ez 1000 km-es távolságot is jelent. Vevői oldalon több száz, nagyon speciális céggel vagyunk kapcsolatban, rengeteg iparági alapanyagot állítunk elő.
– Mekkora a partnerkör a beszállítói területen, a mezőgazdasághoz kapcsolódóan?
– Több mint 800 beszállítónk van, akiktől nem feltétlenül vásárlunk minden évben. Kb. 75–100 tonna árualaptól tudunk egy gazdával számolni, és ha kell, betakarítási szezonban szántóföldről, nedvesen vesszük át a terményüket. Napi 3000 tonna a feldolgozási kapacitásunk, tehát ezt nem lehet túlságosan elaprózni.
A magyar szabvány követelményeinek megfelelő termést veszünk át, a toxinok tekintetében kicsit szigorúbbak vagyunk, mint a hasonló gyárak – de ha valaki jól gazdálkodik, akkor ez a szint nyilván tartható. Felvásárlásnál mi mindig követjük a piaci árakat, amiket a nemzetközi kereskedelem diktál. Nem tudnánk megvenni 1 millió tonna kukoricát évente, ha arra az1 millió tonnára nem nekünk lett volna a legjobb árunk, vagy egyéb szerződéses feltételünk.
– Mi az, amiben többet, mást tudnak nyújtani, mint a versenytársak?
– Legmeghatározóbb az ár, és hogy milyen gyorsan fizetünk. A nedves kukorica felvásárlásának a lehetősége kiemelkedő jelentőségű, mert akár 28–30%-os nedvességtartalmú kukoricát is fel tudunk dolgozni. Így a szárítási, tisztítási költség megspórolható. Mi a teljes betakarítási szezonban tudunk nedves árut fogadni, a legelső, korai érésű, augusztus végén már termő kukoricától, sőt, akár augusztus 20-tólindítva, aztán szeptember közepén átállunk nedves kukoricára, és a teljes szezonban azt vásároljuk. Még most is jön be hozzánk nedves kukorica, február elején! Januárban sok ezer tonnát vettünk, vannak, akik akkor jutottak oda, hogy learassák, eladják. Ebben biztosan egyedülállóak vagyunk.
Pótolni kellett a kieső mennyiségeket
– Az elmúlt két-három év finoman szólva sem volt szokványos. Hogyan tudták kezelni a gazdasági nehézségeket?
– Amikor én kezdtem itt a munkát, a cukorkvótarendszer épp megszűnt, így 2018-19-ben a cukorpiacon óriási többlettermelés jelentkezett, beszakadtak az árak, azt kellett kezelni – majd jött a pandémia. Ott az ominózus március 13-ai lezárás után mi április közepére már rohammenetben előálltunk egy saját kézfertőtlenítővel, akkoriban ez nagy hiánycikk volt. Ezt nem értékesítettük, hanem kórházaknak, hivataloknak, rendőrségnek, tűzoltóságnak, óvodáknak, iskoláknak, valamint a munkatársaknak adományoztuk. A 2021-es év kicsit konszolidáltabb volt, majd következett az energiapiaci válság és a nagy aszály – folyamatosan változtak a körülmények. Szerencsére mi sok hónapra előre tervezünk, megvannak az alapanyagaink, az energia stb., ez a szemlélet sokat segített ebben a nehéz időszakban.
– Az árupiacokon is óriási kilengések voltak…
– Az energia- és a gabonaárak már 2021 nyarán elkezdtek emelkedni. Az energiakitettségünk az elmúlt években a többszörösére növekedett, ahogyan az alapanyag ára is drasztikus magasságokba csapott. Emellett az aszály sújtotta 2022-es évben rekord-alacsony kukoricatermés mellett az aflatoxinproblémával is szembe kellett nézni, rengeteg időt és pénzt áldozva a toxinellenőrzésre, szűrésre. Ugyanakkor az üzletek polcain található termékek ára is meredeken emelkedett, aminek következtében a lakossági fogyasztás jelentősen visszaesett, ezzel arányosan az általunk előállított termékek értékesítése is csökkent. Tehát a feldolgozó- és takarmányipari felhasználás mennyisége is mérséklődött, kevesebb kukorica-alapanyagra van szükség.
– Merre mozdulhat most a piac?
– Nagyon nehéz helyzetben vannak a termelők. 2022-ben a hosszú távon tervezők számára még nem is voltak olyan kedvezőtlenek a gazdasági körülmények, mint tavaly. Mindennek a mozgatórugója a fogyasztás jelentős visszaesése, például Kínában, valamint az inflációs problémák. Tavaly minden termékünkből kevesebbet tudtunk eladni, nemcsak Magyarországon, hanem minden piacunkon – ilyen még soha nem volt a Hungrana életében. Ahhoz, hogy kedvezőbb fordulat következzen, az kell, hogy az emberek újra vásárolni, fogyasztani merjenek. Akkor kell több alapanyag, és az a felvásárlási árakban is jelentkezni fog. Az EU-ban talán idén már konszolidálódhat a helyzet, nálunk lehet, hogy csak jövőre.
Tanuljunk egymástól!
– Mit tanácsol a gazdáknak? Hol lehet kitörési pont, hogy csökkenjen a kiszolgáltatottságuk?
– Csak a szokásosat tudom mondani: a legmodernebb, precíziós gazdálkodást alkalmazzák, figyeljenek a talajaikra, a vízháztartásra! Minden inputot, értékesítést diverzifikáljanak! Az nem fog sikerülni, hogy mindig a legolcsóbb inputot vegyük, és a legdrágábban adjuk el a termésünket – ez néha szerencsésen összejöhet, de egyszerűen nem szabad erre játszani.
– Milyen lehetőségeik vannak, hogy alakítsák a gazdák szemléletét?
– Tulajdonképpen ezzel a céllal hoztuk létre 2021-ben a Kukorica Kör Egyesületet, hogy tanuljunk egymástól. Célul tűztük ki a magyar gazdák ismereteinek bővítését, a hazai és nemzetközi gabonapiaci hírek folyamatos átadása mellett azok szakmai értelmezését. Át kell alakítanunk a gondolkodást. Nem az a lényeg, hány tonnát termelünk egy hektáron, hanem hogy mekkora eredményt állítunk elő! Egyébként egyre többen vannak, akik nyitnak az új lehetőségek felé, akik tudnak mástól is tanulni, de még sok feladatunk van ezen a téren – nemcsak nekünk, hanem a felsőoktatási intézményeknek és más piaci szereplőknek is.
SZERZŐ: FODOR MIHÁLY
