Alaposan meglepte a szeptemberi kéthetes, majd pedig az októberi egyhetes csapadékos időjárás az őszi munkacsúcsra készülő növénytermesztőket. Elsősorban az ország déli felében, de egyes más régiókban is annyi csapadék hullott, hogy azt víztelítettségük miatt a földek már nem voltak képesek befogadni.
Az álló és aratásra váró napraforgók és kukoricák okozták a legnagyobb fejtörést az ugrásra készen várakozó termelőknek, de az elvetett repcék víznyomás okozta foltos pusztulása és a vetés előtt álló őszi kalászosok sorsa is nagyon kínos napokat szerzett a gazdáknak. Mert minden zsebre ment a felsoroltak közül, jelesül az idei termés mennyisége és a jövő évi termés megalapozása volt a tét.
Az idén hatalmas gyökértermést adó répa kiszedése lassan megy, ráadásul a nagy tömeg nem párosul megfelelő cukortartalommal
A napraforgó mégsem vesztes
A napraforgók a tenyészidőszakban nagyon kedvező viszonyok között fejlődtek, ezért arra lehetett számítani, hogy magas termésszintek születnek. Sajnálatos módon azonban a termelők egy része nem rendelkezik „fejlett veszélyérzettel”, vagy éppen csak takarékoskodni akar egy növényvédelmi kezelésen.
Akik a gombák elleni utolsó kezelést elhagyták – mondván, hogy már „látótávolságra” van az aratás –, azoknál bizony komoly gondokat okozott a szeptemberi vízözön. Megjelent ugyanis a szártő- és tányérrothadás, ami zavartalanul tizedelte a termést, hiszen beavatkozni már nem lehetett. A csapadék okozta felázások hatására pedig a betakarítógépek nem tudták kezdeni az aratást.
Voltak, akiknél már deszikkálva állt a vízben a napraforgó hetekig, amire rá lehetett menni a földekre, de addigra visszaszívta a tányér a vizet, és szétkorhadva elengedte a termést. Elemükben voltak a madarak is, hiszen ilyen terülj asztalkám már régen kínálkozott számukra. Összességében talán átlagosan 10-15 % veszteség becsülhető tehát a napraforgóban országosan, amivel szemben tehetetlenül álltak a termelők. Aztán szerencsére a szeptember végi és októberi kellemesebb időben beindult a nagyüzem, és a napraforgók – ha legtöbb helyen szárítással is –, de bekerültek a magtárakba. Mégpedig meglepően jó eredményt produkálva, hiszen az országos átlag a nehézségek ellenére is 2,65 t/ha volt, ami eddig egyszer, 2008-ban fordult elő. A mintegy 1,8 millió tonna országos termés annak ellenére született, hogy a finisben sok helyen veszteségekkel kellett számolni. Ez azt jelenti – és egyben bizonyítja –, hogy még jelentős tartalékok vannak a hazai napraforgó-termesztésben…
Repcék víz alatt
Az egyébként szép repcevetéseken fél- és harmadhektárnyi területeken állt tartósan a víz, aminek következtében egyenes következmény lett a kipusztulás, befulladás. Október végére már tisztán látszott, hogy a repce-termőterületeknek akár 5-8%-a is kárt szenvedhetett ettől a csapadékbőségtől.
A repcék általános állapota viszont nagyon bíztató, különösen ott, ahol a víznyomás nem jelentkezett. Köszönhető ez a következetes termesztéstechnológiának, a sok helyen elvégzett altalaj lazításnak, amely a vizet jobban befogadhatóvá tette. De ugyanolyan fontos volt a jó magágykészítés és a korszerű vetőgépek összes előnyének kihasználása.
Az egyenletes kelés arról árulkodik a repcékben, hogy jó volt a vetéstechnika, egyenletes volt a vetésmélység és jó a visszatömörítés. Ahol a jó kelés feltételei adottak voltak, ott szép állomány díszlik, és megy fejletten a télbe. A repceállományok nagyobbik hányada ugyanakkor a kellemes októberi időben megkövetelte, a regulátorok használatát, hogy a túlfejlődést kissé visszafogják, és optimális gyökérnyakméret/-átmérő mellett menjenek a télbe. Ezt a bevált technológiai beavatkozást mindenhol el is végezték, ahol jelentősebb taposási kár nélkül rá lehetett menni a földekre.
Nagyon lassan húzódott vissza a víz az elöntött területekről, így aztán már ősszel egyértelművé vált, hogy mennyivel lesz biztosan kevesebb a termést hozó terület. Persze, a tél még sokat ronthat a helyzeten, és tavasszal a kipusztult foltok gyommentesítése is komoly feladatnak ígérkezik.
Késett az őszi kalászosok vetése
Miközben a megkésett és gondokkal teli napraforgó-betakarításon és a víznyomással küzdő repcevetések sorsán kesergett a gazdatársadalom, szembesülniük kellett azzal, hogy az őszi árpa és az őszi búza vetését – nagyon sok helyen az országban – a talaj-előkészítési munkák késése miatt nem lehetett megkezdeni. Volt egy időszak szeptember legvégén, amikor teljes gőzzel mentek a vetőgépek, de aztán mire a búza került volna sorra, megint a csapadéké volt a főszerep.
Ebből eredően csak azokban a gazdaságokban sikerült október végéig végezni a kalászosok vetésével, ahol szeptember végén és október első hetében is vetettek. Egyébként pedig már néhány éve terjedőben van egyes termelőknél az a gyakorlat, hogy az őszi búza vetését október első napjaiban elkezdik, mert a tapasztalat szerint a hosszabb őszi időszakban jobban megerősödnek és majd később jobban is bokrosodnak a növények. Egy kemény tél hatására persze minden bizonnyal ismételten komoly szakmai vita tárgyát képezheti az optimális vetésidő definiálása, de kétségtelen, hogy az idei évben a nem várt sok őszi csapadék szempontjából előnyhöz jutottak a korán vetők.
Másik észrevétel, hogy a magas színvonalon gazdálkodó és nagy teljesítményű gépekkel rendelkező termelők ki tudták használni a kevés rendelkezésre álló időt az optimális talaj-előkészítésre és a precíz vetésre. Most nem volt idő a gépek javítására, hegesztgetésre, folyamatos két műszakos munka kellett ahhoz, hogy a mag mindenütt a földbe kerüljön az optimális időhatárok között.
A novemberi vetés – ahogy gazdakörökben mondják – már kétesélyes, mert lehet gyenge időjárás, és akkor lesz ideje a növénynek megerősödni, de lehet hirtelen érkező tél, amikor fejletlen és fagyérzékeny marad a kultúra. A mezőgazdasági hivatás szépsége talán abban is rejlik, hogy a várható kockázatokat inkább csak sejteni, mint tudni lehet…
A magas színvonalon gazdálkodók ki tudták használni a kevés rendelkezésre álló időt az optimális talaj-előkészítésre és a precíz vetésre
A kukorica aratása elhúzódik
Rekordtermésről beszélgettek szeptember végén szakemberek a médiában, az idei kukoricatermés esélyeit latolgatva. Az egyikük kimondta a bűvös számot, miszerint jó eséllyel 8,5 millió tonna országos termés várható. Akkor még nem tudták, hogy újabb esőzóna fenyegeti a magyar földet, ami meg is érkezett.
Tény, hogy a kukoricákra az idei év időjárása viszonylagosan kedvezett, kár, hogy a betakarítás elé viszont akadályokat gördített/gördít a temérdek víz. Baranyában, Zalában, de az Alföld déli megyéiben is nem egy helyen november első hetében még vízben álltak a komoly terméssel bíró állományok, és a gazdák csak nézik a megtermelt gyönyörű csöveket, és nem lehetnek biztosak abban, hogy belátható időn belül azt kombájnokkal be is tudják takarítani. Így is van még emellett elég gond a szemek víztartalmával, a szárítók teljes kapacitással dolgoznak országszerte. Biztosan lesznek olyan területek is, ahol meg kell várni a fagyot, akkor talán eredményes lehet a gépek munkája.
Volt már ilyen helyzet persze, de addig a vadkárral is sokkal nagyobb mértékben kell majd számolni. Ismeretes ugyanis a vaddisznóállományok felszaporodása, de a nagyvadak is tizedelik, törik, zúzzák a termést. És emellett ne feledkezzünk meg a kukoricatermés minőségét veszélyeztető fuzáriumgomba megjelenéséről sem, amihez a csapadék és az októberi kellemes őszi hőmérséklet kedvező viszonyokat teremtett. Talán mondani sem kell, hogy a fuzáriumos kukorica az állattenyésztők mumusa – joggal – és az értékesítés halála. Különösen akkor nincs esély – akár a nyomokban – fuzáriumos termés eladására, ha dömping van a piacon és alacsonyak az árak. Most pedig éppen ez a helyzet…
Piaci érdektelenség – egyelőre
Persze, nagyon nehéz országosan megbecsülni, hogy a talaj magas víztartalma és a belvizek miatt mekkora az a kukoricaterület, aminek késik az aratása, és ennek mennyi a termésvonzata. November első hetéig azonban a kukoricatermés mintegy 60%-át tudták levágni a kombájnok, a maradék 40% viszont még a közutakról nézve is nagyon soknak tűnt. A betakarított területről elért termésátlag 7,56 t/ha, ami megmozgatja a bátrabbak fantáziáját, és ők már 9 millió tonna országos terméseredményt emlegetnek. Tartva a rossz idő megérkezésétől, nagyon igyekeztek a termelők a gépeikkel, de számos táblán csak kerülgetve lehetett dolgozni, vagy éppen beragadtak a sárba, majd következett a cseppet sem egyszerű mentés.
Kétségtelen, hogy az aratás közben mért tábla szintű termésátlagok nagyon magasak, nem ritkák a 14-15 t/ha-os eredmények, és nem is a legjobb talajokon. Van/lenne alapja tehát az előzetes becsléseknek, de nagy kérdés, hogy a fent említett nehézségek ellenére be lehet-e takarítani mindenhol veszteségek nélkül, vagy kis veszteségekkel a kiváló termést.
Ráadásul azért sem felhőtlen a termelők öröme, mert a kereskedelem azonnal lereagálta a nagy mennyiségűnek becsült kukoricatermést, és nagyon régen nem tapasztalt alacsony árakon veszik a kukoricát a termelőktől.
Talán csak az állattenyésztők örülnek ennek az alacsony árnak, hiszen egyébként is kedvezhetne számukra már az olcsóbb abraktakarmány, az ágazat felemelkedése érdekében. A 30-35 000 Ft/t-ás kukorica felvásárlási ár – amely térségenként és kikötőktől mért távolságok alapján erősen változik – mindig azokat sújtja jobban, ahol rosszabb a termőhely, ahol kevésbé korszerű a technika, ahol víz áll jelenleg is a földeken, és nem megy a betakarítás. A szegény embert az ág is húzza, ami fokozottan igaz azokra, akik most is a szokatlan őszi vízözöntől szenvednek…
Egy gondolat még ide kívánkozik a növénytermesztés nehéziparának nevezett cukorrépa-termesztés háza tájáról. Ott is gondokat okozott/okoz a sok csapadék a déli megyékben, ahol zömmel egyébként is termelik a Kaposvári Cukorgyár alapanyagát. Az idén hatalmas gyökértermést adó répa kiszedése sok helyen lassan megy, a szállítás pedig akadozik. Ráadásul félő, hogy a nagy tömeg nem párosul megfelelő cukortartalommal. Emellett még a Horvátországba tervezett szállítás is okafogyottá vált, hiszen a Verőcei Cukorgyár is a magyar szintre vitte le a korábban magasabb felvásárlási árakat.
