Indul a 10 hektár feletti állami földek kidobolása

Írta: Szerkesztőség - 2023 május 21.

Bár a szaktárca korábban 60 ezer hektárra becsülte az idén eladható, 10 hektárt meghaladó méretű földek összkiterjedését, végül nagyjából 22 ezer hektárt gyűjtöttek össze az árverésekhez. A tavalyi év után a gazdáknak is kevesebb a tőkéjük a földvásárlásra.

Már ki vannak függesztve

Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz – írja a kormany.hu. Az árverések keretében mintegy 22 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg, több ütemben. Az első ütemben több mint 12 ezer hektár elsősorban szántó, rét, legelő művelési ágú földrészletet kínálnak megvételre. Az árverési hirdetmények kifüggesztése péntektől az NFK honlapján elérhető.

Aratáskor erre is figyelni kell

Az árverésekre 2023. június 22. és 2023 július 14. között kerül sor, az egyes időpontokról és helyszínekről a hirdetmények adnak pontos tájékoztatást. Az árverésre kijelölt ingatlanok adatait, valamint az árverési hirdetményt a kormányhivatalok vármegyei és járási hivataliban, illetve az árverések helyszínein is kifüggesztik, továbbá a kormányhivatalok honlapján, valamint a helyi sajtótermékekben is közzéteszik. Az árveréseket az NFK közreműködőjeként a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok bonyolítják le az NFK képviselői és közjegyzők jelenlétében.

Az árverési eljárás gyors lebonyolítása és átláthatósága érdekében megváltoztak az árverési eljárás egyes szabályai. Erről itt írtunk részletesen.

▼Hirdetés

▼Hirdetés

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.