A repce a világ szántóföldiolajnövény-termesztésében jelentős szerepet játszik. Vetésterülete a bioüzemanyagok iránti igény növekedése miatt nagyon felértékelődött. A repce termése az élelmiszeripar és az energetikai ipar számára egyaránt rendkívül fontos, ugyanakkor agrotechnikai szempontból is előnyös növénykultúra.
Elővetemény-értéke többek között a gabonafélék számára rendkívül kedvező, korai lekerülése, talajlazító hatása miatt. A múlt század utolsó évtizedeiben a hazai őszikáposztarepce-termesztés jelentős mértékben növekedett, és 2018-ban a termőterülete elérte a 330 ezer ha-t. Ökológiai igényei miatt korábban elsősorban a Dunántúl hűvösebb, párásabb klimatikus viszonyai között termesztették, míg az elmúlt időszakban az ország más területein is elterjedt. A klímaváltozás kedvezőtlen hatásai a repcetermesztésben is megmutatkoztak, termőterülete 2018 óta csökkenni kezdett, 2021-ben 256 ezer hektárra esett vissza hazánkban.
Az őszi káposztarepce országos termésátlagai is termésingadozást mutatnak, amiben a kedvezőtlen környezeti tényezők nagy szerepet játszanak. 2014-ben az országos termésátlag 3,2 t/ha fölé emelkedett, és 2016-ban elérte a 3,6 t/ha-t, azonban 2020-ban és 2021-ben 2,8 t/ha-ra esett vissza. A tavalyi év őszén vetett repceállományok számára kedvezőtlen vízellátottsági viszonyok alakultak ki egészen szárba indulásig. A kialakult csapadékhiány sok állományt károsított. A legnagyobb termésbiztonságot a hűvösebb, csapadékosabb, egyenletesebb csapadékeloszlású termőkörzetekben, nagyobb fagyoktól mentes téli időszakot követően lehet elérni. Fokozott ökológiai érzékenysége miatt nagyon fontos a környezeti stressz csökkentése, az agrotechnika optimalizálása, főleg szélsőséges évjáratokban, amire az előrejelzések alapján egyre gyakrabban számíthatunk.
Az őszi káposztarepce ökológiai érzékenységét tovább növeli a mérsékelt fagytűrő képessége. Átázott talajokon már rövid ideig tartó -6 és -8 oC közötti hőmérsékletű fagyok is jelentős károkat képesek okozni. A növény őszi és kora tavaszi fejlődését ugyanakkor a vízellátottság nagymértékben képes korlátozni, főleg akkor, ha a tél végi és tavaszi időjárás is aszályos. A vízellátottsági problémák fokozódása következtében egyre inkább felértékelődnek a vízmegőrzést elősegítő agrotechnikai módszerek. Már az elővetemény esetében is fontos a talajba kerülő víz helyben tartása, melynek egyik legfontosabb eszköze a betakarítást követően elvégzett szakszerű tarlóművelés és a talajmunkákat követő talajzárás. Az őszi káposztarepce korai vetése miatt a vízmegőrzés a forgatás nélküli művelési módokkal elősegíthető. A lazításos vagy tárcsás művelés használatával energiatakarékos és víztakarékos alternatívát találhatunk a repce talajművelésében. Az agrotechnikai tényezők közül a vetéstechnológia, a tápanyagellátás és különösen a növényvédelem szerepe emelhető ki, ugyanakkor a betakarítás is magas színvonalú szaktudást igényel.
A vetéstechnológia minden eleme nagy hatást gyakorol a termésbiztonságra. A vetésidő megállapítása a növény gyenge fagytűrő képessége miatt nagy körültekintést igényel. A korszerű fajták és hibridek vetésideje kissé későbbre tolódott. Az optimális vetésidő augusztus utolsó és a szeptember első dekádja. A cél az, hogy olyan állományfejlettségben kerüljön a repce a téli fagyos időjárásba, melynek a télálló képessége a legjobb. Ehhez a növénynek 8–10 levélpáros állapotba kell kerülnie, és a gyökérnyaknak legalább 1 cm vastagágúnak kell lennie. A túlságosan korai vetésidő az állomány felnyurgulásához, a gyomok fokozott térhódításához, a fiatalkori kártevők jelentős kártételéhez vezethet, ugyanakkor romlik az állományok fagytűrő képessége. A megkésett vetésidőben, a repce téli fejletlensége miatt a fagyérzékenység szintén fokozódik, és a repce terméscsökkenését vagy kifagyását okozhatja. Késői vetésidő esetén romlik a tavaszi elágazódó képessége, ami jelentős probléma, mivel a termés 75–85%-a a primer, szekunder és tercier oldalelágazódásokon van.
A tőszámoptimum az elmúlt évtizedekben a genotípusok fejlődésével lecsökkent. Az őszi káposztarepce a tápanyagellátásra érzékeny növények közé tartozik, jól hasznosítja a kijuttatott műtrágyát. Nitrogénigénye jelentős, 110–170 kg/ha, ez a termés növelésének egyik legfontosabb hatóanyaga. A szükséges N-t azonban több menetben, döntően tavasszal szükséges kijuttatni, a növény igényének megfelelően. A túlzott N-ellátás előnytelen, mivel fokozza a betegségekre való fogékonyságot, és olajtartalom-csökkenést is okoz. A repce foszforigénye 60–80 kg/ha. A foszfor szerepe a gyökérnövekedésben és a szárelágazódásban egyaránt meghatározó. A káliumfelvétele nagy, 140–170 kg/ha, ez a tápelem a fagy- és aszálytűrő képesség javításában egyaránt fontos. A makroelem-ellátottság mellett más kémiai elemek szerepe is kiemelkedő. Lombtrágyázás formájában kijuttatva a termésképzésben és olajasszimilációban fontos szerepe van a bórnak és a kénnek. A magnézium- és kalciumellátás is fontos tényezője a tápanyag-gazdálkodásnak.
A triazol hatóanyagú fungicidek a repcében a növény giberrelinszintjét csökkentik, aminek következtében a növények hosszanti megnyúlása mérsékeltebb lesz. A regulátor hatású fungicidek őszi kijuttatásával (4–6 leveles állapotban) a gombák elleni védekezés mellett csökkenthető a hajtásnövekedés intenzitása, és ezáltal elősegíthető a gyökérfejlődés és a fagytűrő képesség javítása. A tavaszi regulátoros kezelés a termésnövelés egyik fontos eszköze. A tavaszi állománykezelés során a gombaölő szeres védekezéssel egy menetben végzett regulátorozással fokozható a tavaszi gyökérnövekedés, javítható a szárszilárdság, valamint növelhető a hajtás elágazódásainak a száma. Kétszeri regulátoros állományvédekezés jelentős termésnövekedést eredményez.
A repce a gabonaféléknél tágabb térállása miatt gyomosodásra hajlamosabb kultúra, a gyomelnyomó képessége kezdeti fejlettségben gyengébb. A gyommentes magágy biztosítása a gyomszabályozás első állomása. Ősszel preemergens és korai posztemergens kezelés is lehetséges megoldás a gyomszabályozásban. Tavasszal, amennyiben szükséges, 2–4 leveles fejlettségtől a szárba indulás kezdetéig végezhető gyomirtás. A gyomirtásban jelentős előnyt jelent a napraforgóban is nagy szerepet játszó Clearfield technológia alkalmazása. A kártevők rajzásának folyamatos kontrollja és az ellenük való védekezés feltétlenül szükséges, mivel a kártevők akár tetemes terméskiesést is okozhatnak. A tavaszi időszakban a repcebecő-gubacsszúnyog, a bundásbogár, a repcebecő-ormányos, a repcefénybogár, valamint a szárat károsító kártevők elleni védelem a hangsúlyos. Ősszel a repcedarázs és a repcebolha idézhet elő nagyobb problémát.
A fungicides védekezést időjárási viszonyoktól függően egy vagy több alkalommal kell elvégezni. Csapadékos évjáratokban a gombák okoznak jelentős kártételt. A legveszélyesebb kórokozó a fehérpenészes szár- és becőrothadás (Sclerotinia sclerotiorum), a fómás szár- és levélfoltosság (Phomalingam), az alternáriás szár-, levél- és becőfoltosság (Alternaria brassicae), valamint a szürkepenészes szár- és becőrothadás (Botrytis cinerea).
A repcetermesztés sarkalatos pontját képezi a betakarítás előkészítése és a kivitelezése. Az alkalmazott genotípus befolyásolja a betakarítás sajátosságait. Napjainkban a rövidebb tenyészidejű genotípusok is képesek nagyobb termőképességet elérni. Az eltérő tenyészidejű repcegenotípusok használatával nagy területű termesztés esetén lehetőség nyílik a korai és megkésett betakarítás miatt bekövetkező terméscsökkenés mérséklésére. Az őszi káposztarepce esetében a betakarítási optimumtól való eltérés terméscsökkentő hatást válthat ki. A korai betakarítás a tenyészidő lerövidülése miatt okoz terméskiesést, a késői betakarítás a repce egyenetlen érése miatt fokozhatja a szempergést. A szempergés csökkentésére a deszikkálás hatékony megoldást jelent. A repce pergése különösen csapadékos időjárás esetén fokozódhat a becőtermés felnyílása következtében, ami 10–15% szemveszteséget is okozhat, és szélsőséges időjárás esetén akár az 50%-ot meghaladó termésveszteség is kialakulhat.
A pergés okozta termésveszteség csökkentésére speciális technológiai elem is rendelkezésre áll. A növény deszikkálásával egy menetben becőragasztó készítmények is kijuttathatók, melyek a becőtermés száradása után meggátolják a becők varratainak tömeges felnyílását. A repcenemesítők a becőfelnyílás megakadályozására kipergés-ellenálló genotípusokat is nemesítenek. Az őszi káposztarepce akkor betakarítható, ha a becőkben lévő magok 70%-a érett, barnás vagy barnásfekete. Ebben a fenofázisban végezhető el az állományszárítás, ami az egyenletes, szakszerű betakarítás feltétele. Az állományszárítás segítségével javítható a betakarítás minősége, csökkenthető a veszteség, és növelhető a betakarítás sebessége is.
A repce betakarításában alkalmazott arató-cséplő gépek esetében is kialakulhatnak nagyarányú veszteségek. A repce betakarítására a kalászosgabona-vágóasztallal és rendleválasztó oldalkaszával rendelkező gabonakombájnok, valamint kifejezetten repcebetakarításra felszerelt adapterekkel felszerelt cséplőgépek is alkalmasak. Az oldalkaszák alkalmazásával a veszteség 5–7%-ról 1-2%-ra csökkenthető. A vágóasztaltoldatok jelentős mértékben csökkentik a szemveszteséget. A veszteség csökkentése érdekében kerülni kell a hibás vágásimélység-választást. A betakarítás során a cél az, hogy a legalsó becők alatt történjen a szár vágása. Ha túl magasan történik a vágás, az nedvesítheti a termést a nagy mennyiségű szármaradvány miatt. A repce betakarítása során fontos, hogy a motolla hátsó állásban kerüljön rögzítésre. Az őszi káposztarepce a szántóföldi növényeink közül az egyik olyan kultúra, amelyik a legkomplexebb szaktudást és agrotechnikai precizitást igényli. A termesztés során mindig törekedni kell arra, hogy szakmai hibáktól mentesen ki tudjuk használni az adott termőhely és évjárat adta lehetőségeket.
SZERZŐ: DR. SZABÓ ANDRÁS ADJUNKTUS; DR. RAGÁN PÉTER ADJUNKTUS; DR. RAGÁNNÉ DR. SZABÓ ÉVA ADJUNKTUS; DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP ADJUNKTUS
