A szóbeszédből jól ismert mondás – miszerint minden évjárat más – az idei gazdasági évben is bebizonyosodott.
A legfőbb befolyásoló megint az időjárás volt, amely egyre inkább és visszavonhatatlanul igazolja az éghajlatváltozás tényét. Ha nem is kiszámítható módon, de ismét szerephez jutottak a négy alkalommal is jelentkező hőhullámok, amelyek napokon keresztül sanyargatták a haszonnövényeket. Az ipari növények közül a jobban ellenálló napraforgó mellett a kevésbé ellenálló kukoricák élettani folyamataiban okozott főképpen megtorpanást a hőség, amely az egyébként is vízhiányos – vagy inkább csapadékhiányos – időszakban jelentkezett. Mindez meghatározó szerepet játszott a mezőgazdaság idei teljesítményének alakulásában és értékelésénél. A szerényebb paraméterek okai között kézenfekvő az időjárás szélsőséges megnyilvánulásait első helyre pozicionálni, de vajon a növénytermesztés eredményeinek idei, mintegy 25%-os kiesését valóban csak erre a kétségtelenül kellemetlen tényezőre lehet-e fogni? Gyaníthatóan nem, hiszen már korábbi lapszámunkban is foglalkoztunk a korrekciós lehetőségekkel, amelyek természetesen költségtöbbletet igényelnek, viszont a terméseredmények mérsékeltebb kiesését eredményezik. A jövő gazdálkodásában aligha lehet elkerülni azoknak a termesztéstechnikai megoldásoknak az alkalmazását, amelyek bizonyíthatóan megoldást hoznak. Az öntözés bevezetése az ipari növények esetében sem lesz mellőzhető a jövőben, ha az időjárási trendek nem változnak, már pedig erre aligha van remény. Emellett az okszerűbb, vízmegőrző talajművelés, a célirányosabb tápanyag gazdálkodás, a talajok termőképességének fenntartására irányuló tudatosabb, összehangoltabb gazdálkodói szemlélet és cselekvés jelenthet előrelépést. 2017 növénytermesztési gyakorlatában nyomokban ugyan fellelhetők voltak ezek a törekvések, de ennél sokkal hatékonyabban, nagyobb akarattal és meggyőződéssel kell a megújulás útjára lépni. Csak így lehet eredményesen fellépni a gazdálkodást nehezítő anomáliák, a külső éghajlati és ökonómiai/közgazdasági szorítások ellen. Minden elkövetkező évben úgy kell felkészülni, hogy a növénytermesztésben az ideihez hasonló nehézségekkel kell megküzdeni. Ez azt jelenti, hogy minden egyes termelőnek az általa jól ismert termőhelyi adottságok, a közgazdasági környezet, a vetőmaghasználat, a technikai felszereltség, a szakmai ismeretek birtokában ki kell hozni a maximumot ahhoz, hogy tisztes nyereséget tudjon abszolválni. Nem is lehet más célt kitűzni egyébként sem, de az időjárási és piaci fenyegetettséget egyetlen pillanatra sem lehet szem elől téveszteni.
Csak jobb eredmény lesz elfogadható
Az idei, 2017-es év növénytermesztésének teljesítménye nem kényeztette el sem a termelőket, sem az országot. Ennél több van a magyar mezőgazdaságban, több van a növénytermesztésben, aminek kiaknázása az elkövetkező évek feladata. A magyar termőhely ennél többre jogosítja fel a termelőket, és ezt az elmúlt évtizedekben számos alkalommal megtapasztalhattuk. Természetesen elfogadható lenne a külső körülmények ismeretében a növénytermesztés eredményeinek 5-15%-os – de nem 25-30%-os eltérése, ám ennek megakadályozásáért nagyon sokat kell még tenni. Sokkal stabilabb alapokra kell helyezni az ősziek termésbiztonságát, kevesebb esetleges megoldást szabad belevinni a termesztéstechnológiába, és az indokolatlan költségkímélő, ún. „házilagos praktikákat” ki kell iktatni. Az adottságaink mellett nem elég megtermelni az ország kenyerét – ahogyan az minden értékelésben előkerül –, hanem jelentős export árualapot kell termelnünk. Lobbizni kell azért, hogy Európa fogyasztói megismerjék a magyar prémium búzából készült sütőipari termékeket, mert annak minőségét régen elfelejtették. Sajnálatos módon a magyar termelők is a gyenge minőséget képviselő bőtermő fajták felé fordultak, mert ezt ismeri el a piac, és ebből képesek hamarabb, nagyobb nyereséget realizálni. Az ősziárpa-termelés gyakorlata talán megfelelő méreteket képvisel évek óta, és minőséget képes produkálni az állattenyésztés számára és export célra. Igaz, kisebbek az elvárások, kevesebb a kockázat és kisebb a volumen is. Az idei év alapján megállapítható, hogy a repcetermesztésünk az elmúlt évek sikerei után stagnál, a vetésterület kissé mérséklődött, mert a termelők belátták, hogy csak a valóban alkalmas repcetermő-helyeken szabad ezzel az olajos növénnyel foglalkozni. Ez nagyjából bő 200000 ha területet tesz ki, amiből az is következik, hogy nem leszünk pl. Franciaországhoz, Csehországhoz hasonló repcenagyhatalom. A magyar termelők számára marad az alkalmazkodás, ami csak a termésszintek további emelése következtében – és jó kalászos gabona utónövény terméssel együtt – hozhat gazdálkodói sikereket.
A tavasziak jobb kiszolgálása
Úgy a napraforgók, mint a kukoricák esetében teljes mára a hibridek uralma. Ez persze jelentős kötelezettségekkel is jár, hiszen a hibrideket maximálisan ki kell szolgálni ahhoz, hogy a fajtaleírásban szereplő módon teljesítsenek. Az idei év több szempontból is a hibridek vizsgájaként vonul be az évkönyvekbe, hiszen valóban csak ott teljesítettek jól, ahol megfelelően megkapták a tápanyagot és a vizet, továbbá a fejlődést szolgáló egyéb szempontok is teljesültek.
A napraforgókkal volt a kevesebb probléma, hiszen azok élettani adottságuknál fogva jobban viselték az időjárási szélsőségeket. A termésszintek is elfogadhatóak voltak, azonban azt minden termelő maga képes felmérni, hogy „mennyit vettek ki” a talajokból ennek érdekében. A napraforgótarlók gondozása és tápanyagokkal való feltöltése igen alapos felmérést és munkát igényel, nem beszélve a költségekről. A kukoricahibridek teljesítményének igen komoly próbája volt az idei év. Mint ismert, magas hőösszeg igényű, meleg igényes növény a kukorica, de az idei sokkot előidéző hőhullámok túl soknak bizonyultak egyes hibridek és egyes termőhelyek esetében. Nem volt jó kukoricatermés, inkább gyenge közepesnek minősíthető.
Ez persze a jól bevált mondásnak megfelelően a hazai igényeket fedezi ugyan, de jelentős export árualapot aligha képez, úgy mennyiségben, mint minőségben. Kukoricából sokkal jobbak vagyunk – sőt, legjobbak Európában –, de az idei évben ezt nem tudtuk megmutatni. Kár, mert talán jobb hibridválasztással és jobb kiszolgálással, netán az árukukorica öntözésével tarthattuk volna a színvonalat. A tanulságokat nyilván le kell vonni, és a következő évben – az idei fiaskóból okulva – jobb kiszolgálásban kell részesíteni a hibrideket, és még jobban fel kell készülni az időjárási szélsőségek kivédésére.
Alternatív növények és burgonya
Az aprómagok, vagy alternatív növények összefoglaló néven ismert haszonnövények szerepe lényegesen felértékelődött az elmúlt években. Korábban a zöldtrágyázási gyakorlatból ismerten, most a zöldítés címszó alatt előtérbe kerülő növények magtermesztése beszédtéma szakmai körökben. A néhány tízezer hektár területen termelt növények átlagos évet zártak, sőt a szélsőségekre kevésbé érzékeny facélia például idén is hozta a magas termésszinteket. Az olajretek, a mustár már érezte, és terméscsökkenés volt a következménye a kedvezőtlen anomáliáknak, de jelentős terméskieséssel nem fenyegetik a zöldítés program végrehajtását. Az aprómag termesztésnek a magyar klíma és termőhely nagyon kedvező – ahogyan azt már a múlt század első felében is felismerték Európa-szerte –, tehát a céltermeltetések továbbra is teljes bizalommal folytatódnak a külföldi termeltető cégek részéről. Burgonyatermesztésünkről azonban nem mondható el, hogy konjunktúra időszakában lenne. Hiába a temérdek munkával, szakértelemmel előállított vírus rezisztens magyar fajták sora, nincs elég akarat és pénz ahhoz, hogy a magyar burgonyatermesztés minden szegmensben kiteljesedhessen. Hatalmas a külföldi nyomás, a külföldi fajták magyar forgalmazása jóval nagyobb marketingtevékenységgel folyik, ami a „háttérpénzek” célba érését mutatja. A magyar burgonya hiába jó, a képzeletbeli csúszdán egyre lejjebb kerül és pozíciót veszít a külföldi, favorizált fajtákkal szemben. Talán a szaktárca által jobban felkarolt, jobban dotált programmal lehetne ezen változtatni, amíg nem késő…
SZERZŐ: NZ.
