Zűrzavar a káposztafélék piacán

Írta: Szerkesztőség - 2025 szeptember 13.

A káposztafélék piacát Közép-Európában a bőséges termés és az ebből következő túlkínálat határozza meg. A magyarországi árak az egyes termékkörökben ellentétes irányú mozgásokat mutatnak.

káposztafélék
Fotó: Shutterstock

A nyári árutorlódást nyögik a német termelők

A brokkoli és a karfiol németországi piaca június óta nyomás alatt volt: a hozamok 15 százalékkal nőttek a tavalyihoz képest, miközben az árak 10–15 centtel alacsonyabbak voltak az év első felében. A betakarított árutömeg júniusban és júliusban volt a legnagyobb. A túlkínálat augusztusra csökkent, a kereslet javult szeptemberre. A következő hetek értékesítési kilátásait már pozitívan ítélik meg a termelők, de a szezon elején elszenvedett veszteségeket nem biztos, hogy le tudják dolgozni.

Megkezdődött a korai fehér káposzta betakarítása is. A termelés jelentősen meghaladta az előző évek átlagát. A korai fehér káposzta termőterülete is jelentősen bővült. Ez a szezon elején nyomást gyakorol a piacra. A termelői árak jelenleg0,25 euró/kg (kb. 100 Ft/kg) körül mozognak, míg a kiskereskedelmi árak 0,30–0,40 euró/kg (120–155 Ft/kg) között alakultak.

Lengyelország: nagyon olcsó a fejeskáposzta

Mit szóljanak akkor a lengyelek? Náluk a jó minőségű káposzta nagybani ára jelenleg 0,60–1,00 zlotyi/kg (55–95 Ft/kg) között mozog, ami rendkívül alacsony szintnek számít. Lengyelországban is megszokott, hogy augusztusban mérséklődik a káposzta ára, de az idei zuhanás mértéke példátlan volt. A szeptember eleji ár már némi emelkedés mutat, de a nagybani átlagár így is a tízéves átlag alá került.

Magyarország: brutális brokkoliárak

A Budapesti Nagybani Piacon a múlt héten a fejeskáposzta (fehér és vörös) ára elhanyagolható, 2 százalékos árcsökkenést mutat a tavaly ilyenkor mért árszinthez képest. A kelkáposzta viszont 33 százalékkal, a karalábé 35 százalékkal volt olcsóbb, mint 2024 azonos időszakában. Ellenben a karfiol 9 százalékkal, a brokkoli 28 százalékkal (!) meghaladta a tavalyi árszintet az AKI piaci jelentése alapján.


MezőHír Tudástár – Káposztafélék piaci helyzete

A káposztafélék piaca Közép- és Kelet-Európában 2025 őszén a túlkínálat és az áringadozások kettősségét mutatja. A brokkoli, karfiol, fejeskáposzta és kelkáposzta termésmennyisége jelentősen nőtt, ami nyomást gyakorol a nagybanin és a kiskereskedelmi árakra. Lengyelországban rekordalacsony nagybani árak, Németországban a nyári árutorlódás utóhatásai, Magyarországon pedig szélsőséges eltérések – például dráguló brokkoli és olcsóbb kelkáposzta – jellemzik a piacot. A káposztafélék iránti kereslet szezonális ingadozása, a termőterület bővülése és az eltérő termelési költségek erős árversenyt hoznak, ami a termelők számára tudatos fajtaválasztást, pontos betakarítási időzítést és rugalmas értékesítési stratégiát tesz szükségessé.

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.