Szabó István arról, miért fontos a gyakorlati tudásmegosztás, a gazdákkal való párbeszéd
A gazda nem lehet egyszerre talajtani, növényélettani, növényorvos és gépész szakember, számára a gyakorlati információk a leghasznosabbak. Ezt vallja Szabó István, a Pro-Feed Kft. üzletág-fejlesztési vezetője, aki korábban Vona Mártonnal (Csernozjom Kft.) és Daoda Zoltánnal (AGRO.bio Kft.), jelenleg leginkább a Magyar Talajtani Társasággal rendszeresen szervezi a szemleköröket, szántóföldi talajelemzési bemutatókat annak érdekében, hogy hasznos, konkrét, egyben mégis átfogó tudást cseréljenek a termelőkkel. Miért csinálják? – kérdeztük Szabó Istvánt.
Összefogás a tudás megosztása érdekében
– Kezdjük nem szakmai kérdéssel. Mi az a belső motiváció, ami önt arra készteti, hogy a szakmai munkáján túlmutató közösségszervezési, közösségi munkát végezzen a talajelemzéssel egybekötött szántóföldi bemutatók, a szemlekörök megszervezésével? Mi motiválja ebben az agrár-tudásmegosztásban?
– Elsősorban az üzlet.
– Üzlet?
– Elsősorban igen. Egy hároméves piackutató „kitérőt” leszámítva én mindig forgalmazással foglalkozó cégeknél dolgoztam, ahol mindig valamit el kellett adni. Amikor kikerültem a növényvédelemből, és áttértem a talajbiológia területére, azt vettem észre, hogy nagyon nehéz úgy értékesíteni valamit, hogy sem én, sem a felhasználó nem tud róla semmit. Ez olyan, mint az udvarlás: ha nincs közös téma, rövid kapcsolat lesz.
Elkezdtem tehát tanulni. Kerestem, hogy honnan lehet tudást szerezni, és amit megtanultam, azt szerettem volna átadni is. A mostani munkahelyemen, a Pro-Feednél közvetlen értékesítéssel dolgozunk, így a személyes kapcsolattartás kiemelten fontos. De a piacon már annyira elterjedt a promóciós, kampányalapú értékesítés, hogy az emberek belefáradtak. Innen jött a felismerés: ha valóban el akarunk érni valamit, ahhoz előbb a szakmát kell elővenni.
– Tehát találkozik a profitorientáltság és a közszolgálatiság?
– Pontosan. A világ bonyolult. Ahogyan a talajtan és a növényélettan is az. Sok hatás éri a mezőgazdaságot, és ezekre folyamatosan reagálnunk kell. Ha el akarunk jutni egy célhoz, akkor nem az a kérdés, hogy az eszköz „üzleti” vagy „közösségi”, hanem hogy hatékony-e. A célfelismerés a lényeg, és szerencsém volt, hogy mindig olyan partnerek vettek körül – cégek és szakemberek egyaránt –, akik hasonlóan gondolkodtak. Innen jött a konzorciumi szemlélet is. A szemlekörök is ilyen alapon jöttek létre. Kisebb, piaci szempontból nem jelentős cégek fogtak össze, akik mégis képesek voltak olyan tudásmegosztásra, amit a gazdák elismertek, mert értéket jelentett számukra.
– Milyen háttérrel került ebbe az agrárkereskedelmi világba?
– Agrármérnök vagyok, német-magyar szakfordítói specializációval. Német nyelvtudásom révén kerültem egy német piackutató céghez, ott három évig dolgoztam. Megismertem a vetőmagos és növényvédős cégek vezetőit. Innen léptem át a növényvédelem területére, értékesítőként. Mivel kis szervezet voltunk, mindenki több feladatot is ellátott, én például a marketinget is. Később ez a szerepkör hozott kapcsolatba a fejlesztéssel, és ez a sokoldalúság – bár kényszerből alakult – később nagy előnnyé vált.
– Egy családi vállalkozásnál dolgozik most. Milyen a vállalati kultúra ott?
– Nagyon egészséges. Olyan szemlélet uralkodik, amely nem az esztelen növekedésről vagy megalomániáról szól, hanem arról, hogy a 23 munkavállaló és családjuk számára hosszú távú megélhetést biztosítson. Ez jellemzi a partnerekkel, vásárlókkal való együttműködést is. Nem tarolni akarunk, hanem tartós együttműködést fenntartani az üzletfeleinkkel. Szóval, nem piacelsőség, nem hangzatos célok hajtanak minket, hanem az, hogy stabilan tudjunk működni. Ehhez pedig stabil piacot kell építeni – nem promóciókra, hanem tudásra alapozva.
– Ez egyfajta kritikája is a mai szakmai diskurzusnak, ami gyakran marketing-, nem pedig tudásalapú. Mi a véleménye a tudásszint általános helyzetéről?
– Régen én is úgy gondoltam, milyen szomorú, hogy az agráriumban alig 3% a felsőfokú végzettségűek aránya. Aztán rájöttem, hogy a kereskedelemben sincs mindenki képesítve: ha én agrármérnökként növénykondicionáló anyagot árulok, nem tudom, hogyan működik a növény és a termékem, ugyanúgy nincs szakirányú képesítésem, mint annak a gazdának, aki villanyszerelőként búzát termel. A felismerés az volt, hogy ne kívül keressük a hibát – az oktatásban, az egyetemeken vagy a gazdákban –, hanem saját magunkban. A tudáshiány miatt nehéz eladni úgy egy biostimulátort vagy talajoltót, hogy nincs közös nyelv. Ezért döntöttünk úgy, hogy ne a gazdát küldjük vissza tanulni az iskolapadba, hanem mi menjünk el hozzájuk.
Terroir: azaz minden gazdaság önálló választ érdemel
– Az utóbbi tíz, de különösen az utóbbi 3–5 évben a klímaváltozás, másrészt a piaci átalakulás extrém változékony környezete próbára teszi a gazdaságok döntésképességét. Különösen a tömegtermelés irányából berendezkedett gazdaságok kényszerülnek átgondolni a vetésszerkezetet, amit most a keleti importnyomás is érint. Ebben a helyzetben az önök szegmense hol látja a tudásigényt? Milyen plusz információra lenne szükség a versenyképesség megőrzéséhez?
– Mi inputoldalon állunk, nem a termelési döntéseket hozzuk. Tanácsot adhatunk, de a döntést mindig a gazda hozza meg, saját céljai és lehetőségei szerint. Ő tudja, hosszú távon mi biztosíthatja a megélhetését: megőrzi-e a gazdaságát, lesz-e kinek továbbadni, vagy épp ott gazdálkodik egy háborúban álló ország határa mellett, vadkár sújtja, elfagy a gyümölcsöse, netán épp fajtaváltásban gondolkodik.
A ma gazdája valószínűleg úgy jutna legszívesebben információhoz, hogy feltenne egy kérdést, és kapna rá egy konkrét választ. De minden gazdaság más, és nem lehet egyértelmű választ adni, mert az „attól függ”. Nagyon illik ide a szőlészetből ismert „terroir” fogalma: nemcsak a termőhely, hanem a fajta, klíma, gépesítés, tudás és az ember együttese határozza meg a termelést. Egy 100 hektáros gazdaságban más döntések születnek, mint egy 1000 hektárosban.
– Szántóföldi kultúráknál most kampányszerűen próbálják a takarmánybúzáról a prémium irányába terelni a gazdákat. Emellett a kiskultúrák és stressztűrő fajták iránti érdeklődés is nő. De ezek még mindig általános javaslatok – lehet-e ezekre konkrét válaszokat adni?
– Nincs általános recept. Mi egy kicsi, tudásalapon működő cég vagyunk egy nagy piacon. Ha jól dolgozunk, akkor nem szabad megéreznünk az iparági problémákat. A piac nem határoz meg minket, mert nem követjük a flow-t, hanem járjuk a saját utunkat. A biostimulátor-piac az elmúlt években rendre 30–40%-kal csökken – ez mutatja, hogy amit nem ismernek vagy nem tartanak nélkülözhetetlennek, azt elsőként hagyják el a gazdák. A technológiai elemeket három kategóriába – alapvető, racionális és emocionális – sorolhatjuk. Esszenciális, vagyis lényegi minden olyan tényező, amely nélkül a termelés elképzelhetetlen. Ilyen a talaj, a vetőmag, a gép, az üzemanyag és a többi hasonló. Racionális az, ami nem okvetlenül alapvető, de alkalmazásának oka van, tudatos – ilyen a növényvédelem, a szerves- vagy műtrágya-kijuttatás, a gazdaság finanszírozásának biztosítása. Végül emocionális mindaz, ami nem alapvető, nem is racionális okok miatt használom, vagy tervezem alkalmazni, hanem más, érzelmi okokból: kíváncsi vagyok rá, hiszek valakinek, hogy be fog válni. Mi akkor maradunk piacképesek, ha az általunk kínált termékportfólió a racionális zónába kerül, vagyis ha meggyőződéssel, tudásalapú döntések mentén használják a termékeinket.
– A szemlekörök és tudásmegosztási kezdeményezések célja épp az, hogy az érzelmi zónából a racionálisba mozdítsanak technológiákat. Ez leginkább gyakorlati bemutatókon működik?
– Igen, a mi módszereink erre épülnek. Nem a trendeket követjük, hanem saját utunk van. A piac sokszor emocionálisan vezérelt, és a támogatások is gyakran pénzügyi, nem szakmai alapú döntéseket indukálnak.
– Az AÖP ilyen szempontból ön szerint működik? Szakmai igényen alapult itthon vagy csak pontgyűjtés miatt?
– Mi tudatosan nem foglalkoztunk az AÖP-vel. Nem tudtuk, ki kerül be, ki nem, így inkább a termékeink valós tudását kommunikáltuk. Aki csak az AÖP-ről beszélt, elvesztette a differenciálási lehetőségét, amikor mindenki bekerült. Ráadásul a rendelet „motiválta” sok engedélymódosítás azt sugallta, hogy eddig nem megfelelően ajánlották a termékeket. Mindez ártott a piac hitelességének is.
– De azért az AÖP alapgondolatával egyetért? Egyetért azzal a szemlélettel, hogy az EU nem szankcionálni, diktálni akart, hanem támogatta a költségesebb, fenntarthatóbb technológiákat?
– Az alapgondolat jó, de a kivitelezés gyakran elcsúszik. Aki ügyes, megtalálja a kiskaput, és ez torzítja a rendszert. Pedig a minisztériumban dolgozó szakemberek jószándékkal, legjobb tudásuk szerint igyekeznek a hazai viszonyokra és feltételekre szabni a támogatásokat. A szakmai kamarákban, a cégeknél is alapvetően mindenki jót akar. De ha nincs valódi párbeszéd a döntéshozók és a gazdák között, akkor az információ nem jut el minden érdekelt félhez.
Senki sem felejti el többé
– Az elején az edukációról beszéltünk. Visszakanyarodva: akkor az lenne a cél, hogy minél több technológiai elem és innovatív készítmény kerüljön át a racionális zónába?
– Pontosan. Nem az esszenciálisra kell törekedni, hanem a racionálisra. Ehhez tudás kell – nem lexikális, hanem gyakorlati, célzott, példákon alapuló. Nem száz információt kell egyszerre átadni, csak azt a néhány kulcselemet, ami szemet nyit vagy konkrét igényt elégít ki. Ezért fontos, hogy kimenjünk a helyszínre, valós talajt, növényt nézzünk. Ez élményszerű, nem tankönyvi. Megmutatjuk a talajrétegeket, a művelés nyomait, a növény fejlődési fázisait és a hozzá kapcsolódó termesztéstechnológiai elemek hatását.
– Egyszer tudósítottam egy Szemlekör talajszelvény-elemzéséről Kamuton, amikor elkezdte szétbontani, nagyítóval mutatni a gazdáknak, hogyan fejlődik a búza kalászkezdeménye, hogyan hatnak az egyes agrotechnológiai elemek. Én is lenyűgözve álltam, de a nálam sokkal több tudással bíró gazdák is megbabonázva hallgatták a szemléletes elemzést. Gondolom, ez az entrópikus fázis, de idővel helyreáll a fejekben a több tudás, és akkor sokkal többet fog tudni a termelő a hatékony termelésről, növényvédelemről, talaj- és növénytáplálásról.
– Igen, gyakran pontosan ez történik. A gazda ott és akkor érti meg – nagyítóval a kezében. A nagyító egy egyszerű, de csoda-eszköz, és óriási hatása van. Senki nem felejti majd el, amit ezzel látott. A gazdák lassan megszokják, hogy a mi kollégáinkkal úgy tudnak határszemlét tartani, hogy közben testre szabottan, csak nekik szólóan oktatjuk is őket. Ez sokkal hatékonyabb, mint bármelyik fórum.
– Most újra napirenden van az európai KAP-reform, ami várhatóan a kis és közepes gazdaságokat hozza majd helyzetbe. Ez ön szerint erősíti majd az említett „emocionálisból racionálisba” típusú, szofisztikáltabb, innovatív, biostimulátorokra jobban alapozó agrotechnológiák alkalmazását, a nagyobb tudás iránti igényt?
– Nem hiszem, hogy ez méretfüggő. Én láttam jó és rossz példát gazdálkodásra kis- és nagygazdaságban egyaránt. Nem a méret számít, hanem a szemlélet. A kis gazdaság is lehet profi, és a nagy is elbukhat. A mezőgazdaság szakmai alapú tevékenység. A gazdák finanszírozzák az egész agrárrendszert – ők fizetik, ők tartják fenn. Ha ők mosolyognak, akkor mi is. Ha ők sírnak, akkor mi is.
A precíziós gazdálkodás például homogén egységekre bontva kezeli a táblát, miközben a természet heterogén. A rendeletek, szabályozások is homogén alrendszerekből állnak, ezért mindig módosítani kell, újraszabályozni. Nem lehet mindenkinek jó rendszert alkotni. De az alkalmazkodás a kulcs – mint a természetben. Az ember mást akar, mint amit a növény. És jön a természet, majd beint: küld egy jégesőt vagy aszályt. A tudás és a racionalitás a megoldás. Én is inkább biztosra szeretek menni, tudásalapon. A gazda is akkor lesz sikeres, ha hiteles forrásokra támaszkodik, és folyamatosan tanul. A kutatásra is ez igaz. Nemcsak meglévő kérdésekre kell válaszolnia, hanem előre is kell gondolkodnia. Egyszer szükség lehet akár a búzaszálkák tüskéinek számáról szóló kutatásra is. Ezért kell nyitottság, és ezért van szükség szakmai párbeszédre. Ha van kérdés, lesz válasz is.
KOHOUT ZOLTÁN
MezőHír Tudástár
Talajszelvény-elemzés – A talajszelvény-elemzés a szántóföldi bemutatók kulcsmódszere: a feltárt talajrétegek (horizontok) vizuális és tapintásos vizsgálatával feltárja a tömörödést, a porozitást, a gyökerezhetőséget és a vízgazdálkodást. A talajszelvény-elemzés alapján pontosítható a művelési rendszer, a tápanyag-gazdálkodás és az öntözési stratégia, sőt a vetésszerkezet is. Előnye, hogy helyspecifikus „terroir” információt ad, így a döntések racionális, adatalapú módon hozhatók meg. A talajszelvény-elemzés gyakorlati tudásmegosztásra is kiváló: közös nyelvet teremt kutató, szaktanácsadó és gazda között.
