A gazdaságátadáshoz az elsődleges tervek szerint több tízmilliós támogatások kapcsolódnak majd. A fiataloknak ezt kell összevetniük a tervezetében már ismert az induló gazda kiírással.
Megjelent a kormány 480/2024. (XII. 31.) rendelete az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény végrehajtásáról. Ebből a gazdaságátadási szerződés kötelező tartalma elemiről és a jóváhagyási eljárásról tájékozódhatunk. A gazdaságátadás lényege, hogy egy az egyben – minden vagyonelemmel, jogokkal és kötelezettségekkel együtt – történik, melynek eredményeként a gazdaságátvevő nem lépheti át a földforgalmi törvény szerinti földszerzési, illetve birtokmaximumot. A gazdaságátadás végrehajtási rendelete ezen a linken érhető el. Maga a gazdaságátadási törvény itt érhető el.
A gazdaság átadása
A törvény értelmében az minősül gazdaságátadónak, aki
- az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte vagy a szerződés megkötésétől számítva legfeljebb 5 éven belül eléri,
- legalább 10 évig saját nevébenés kockázatára mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve kiegészítő tevékenységet folytatott, és ebből igazoltan árbevétele származott,
- a gazdaságátadási szerződésben meghatározott föld több mint háromnegyedének legalább 5 éve tulajdonosi földhasználója (az 5 éven belül szerzett mező-, erdőgazdasági hasznosítású föld kivételével), bejegyzett földhasználója, vagy ilyen személy közeli hozzátartozója, vagy a földhasználóként bejegyzett termelőszervezet legalább 25%-ban tulajdonosa.
A gazdaságátvevővel szemben elvárás, hogy
- a gazdaságátadónál legalább tíz évvel fiatalabb legyen, maximum 49 éves,
- őstermelőként vagy mezőgazdasági egyéni vállalkozóként megfeleljen a gazdaság működtetésére vonatkozó jogszabályoknak,
- a gazdaságátadóval vagy hozzátartozói láncolatban álljon, vagy legalább 7 éve munkaviszonyban legyen vele.
A felek a gazdaságátadási szerződésben legfeljebb 5 év időtartamra együttműködést vállalhatnak a gazdaság közös működtetésére. Az együttműködés időtartama alatt a gazdaságátvevő a gazdaság működtetésében személyesen részt vesz. Ha a felek a gazdaság működtetésének költségeit megegyezésük szerint közösen viselik, akkor a gazdaságátadó a költségek viselésének arányában jogosult a gazdaság működésének eredményére is.
A gazdaságátadásról szóló szerződést a megkötését követő hatvan napon belül be kell nyújtani a mezőgazdasági igazgatási szervhez jóváhagyásra. A jóváhagyott gazdaságátadási szerződésekről a hatóság nyilvántartást vezet. A gazdaságátadó kötelezettsége, hogy a gazdaságátadásról tájékoztassa a polgári jogi és munkajogi szerződésekben maradó feleket.
A gazdaságátadási szerződés jóváhagyása iránti eljárás díj- és illetékmentessé válik. Továbbá díjmentesen kell szolgáltatni például az ingatlan-nyilvántartásból a tulajdoni lap másolatát, a földhasználati nyilvántartásból a földhasználati lap másolatát és a földhasználati összesítőt, az Országos Erdőállomány Adattárban szereplő és az adóhatoság által kezelt adatokat.
Támogatás pályázat révén
Az eredeti tervek szerint a támogatás formája átalány kifizetés. Összege a gazdaságátadó részére
- 10–50 ezer STÉ átadott gazdaságméretnél 50 ezer euró,
- 50–100 ezer STÉ méretnél 60 ezer euró,
- 100 ezer STÉ feletti méretnél 70 ezer euró.
A gazdaságátvevő a következő támogatási összegekre számíthat:
- 10–50 ezer STÉ átadott gazdaságméretnél 40 ezer euró,
- 50–100 ezer STÉ méretnél 70 ezer euró,
- 100 ezer STÉ feletti méretnél 100 ezer euró.
Itt jegyezzük meg, hogy a szaktanácsadók az előzetesen beharangozott támogatási összegeknél kisebbekre számítanak a végleges kiírásban. Jelen pillanatban még a pályázat tervezete sem ismert, ennek megjelenését a bennfentesek februárra teszik.
Induló gazda támogatás
A fiatal gazdálkodók perspektivikusabbnak ítélhetik meg a tervezetében már ismert, induló gazda pályázatot, melynek végleges formája várhatóan ebben a hónapban megjelenik. Ennek lényege, hogy a fix induló összeghez egy kötelezően megvalósítandó, 70%-ban támogatott beruházást kell társítania a kedvezményezettnek. (Lásd: Kedves fiatalok: 75 vagy 40 milliós támogatást kértek?) Ez a kiírás a tervezet szerint idén áprilisban nyílik, és decemberig négy szakaszban lehet pályázni rá.