A történelmi dokumentumok szerint Probus császár idején jutott el a mai Pannónia területére a szőlőtermesztés kultúrája. Ezekben az időkben a mai villányi és a szekszárdi borvidéken is termesztettek szőlőt. Az itt termesztett szőlőkből készült bor már akkor jó minőségű volt. A szőlőtermesztés az utóbbi évtizedben a reneszánszát éli hazánkban.
A mai hatékony növényvédelem kialakulása is egyértelműen a szőlőtermesztésre vezethető vissza. Amerika felfedezése után évszázadokkal ugyan, de a 19. században csúcsosodott ki az a folyamat, melynek során számos kártevő és kórokozó bekerült Európába, ezen belül a Kárpát-medencébe.
A szőlő gombabetegségei
A gombabetegségek közül a nagy problémát okozó kórokozó a lisztharmat. Az európai szőlőfajták fogékonyak erre a gombabetegségre. Az akkori szakemberek úgy gondolkodtak, hogy az ennek ellenálló amerikai szőlőfajokkal meg tudják akadályozni a gomba terjedését. Az Európába szállított gyökeres alanyokkal ekkor hurcolták be a filoxérát (Phylloxera vastatrix /Daktulosphaira vitifoliae/). Nagyon hamar, már 1875-ben Magyarországon is megjelent ez a veszedelmes kártevő. A filoxéra tevékenysége következtében a régi magyar szőlőfajták, az érzékenységük miatt, eltűntek. Csak az amerikai alanyra oltott fajták élték túl a filoxérát. Így megjelentek az új szőlőfajták: az olaszrizling, a furmint, a hárslevelű.
A szőlő növényvédelme mindig nagy hangsúlyt kapott, de az utóbbi évtizedekben a bor iránti kereslet örvendetesen megnőtt, főleg a minőségi bor iránti igény.
Kártevők a szőlőben
A szőlő kórokozói és kártevői (ízeltlábú) ellen csak komplex módon lehet védekezni. Csak egy kártevőre vagy kórokozóra koncentrálva a tevékenység nem lesz eredményes. Ezért a vegetáció kezdetétől figyelni, monitorozni kell a szőlőültetvényeket, és több kártevő vagy kórokozó ellen egyszerre kell védekezni. A legveszélyesebb szőlőkártevő az alapvetően talajlakó szőlőgyökértetű (Daktulosphaira vitifoliae /Phylloxera vastatrix/). A szőlőgyökértetű elpusztítja az európai szőlőfajtákat. A lisztharmat elleni védekezéshez hozták Európába azokat az amerikai szőlőfajtákat, -alanyokat, amelyeken a filoxéra alakjai voltak. Sajnos néhány év alatt meghódította egész Európát.
A kártevőnek gyökérlakó és levéllakó (1. kép) alakja is ismert. A fő kártétele a szőlő gyökerének szívogatása, amivel elpusztítja a károsított tőkét. A gyökereken a szívogatás hatására gubacsok képződnek, majd elpusztulnak.
Az Amerikából származó szőlőfajok a gyökérkártételt tolerálják, így azok nem pusztulnak el. A magas, akár 75%-os vagy afölötti kvarctartalmú talajokban, az ún. immunis homoktalajokon kártétele nem jelentkezik, mert a filoxéra kültakarója fizikailag nem bírja elviselni a magas kvarctartalmat. Mivel a kötött talajok kvarctartalma ennél jóval alacsonyabb, ott az egyetlen lehetőség a kártevő elleni védekezésre az amerikai fajokra oltott oltványkészítés.
Az egyéb gyökérkártevők közül a fiatal és az idősebb növények gyökereit főleg a cserebogárpajorok (2. kép), a pattanóbogár lárvái, valamint a lótetű és egyes fonálféregfajok is károsíthatják. Nem ritkán előfordul Agrobacterium tumefaciens által okozott sejtburjánzás is. Ezekben az esetekben az egész szőlőnövényt gyökerestől meg kell semmisíteni, és oda 6 évig nem ajánlatos fás szárú növény ültetni.
Levélkártevők
Hernyók és atkák
A levélkártevők csökkentik az asszimilációs felületet, illetve egyes fajokon vírus- vagy fitoplazmavektorok is lehetnek. A levelet fogyasztók közül a szőlőilonca (Sparganothis pilleriana) a nevével ellentétben polifág (sok tápnövényes) kártevőfaj. Az elmúlt évtizedek növényvédelmi előrejelzései szerint, általában 5–8 évente gradál, ilyenkor jelenik meg nagyobb tömegben. A lepkehernyó elsősorban a fakadó rügyeket rágja ki, ezért vagy nem fejlődnek ki a levelek, vagy a kifejlődő levelek lyukasak lesznek. A nagyobb (L3-L4-es) hernyók a levél fonákán rágnak. Itt finom szövedékből egy levélgubacsokat alakítanak ki, amiben bábozódnak. Az imágó (lepke) előrejelzése szexferomoncsapdával és fénycsapdával kiválóan megoldható. Az első generáció lárvái ellen kontakt vagy felszívódó inszekticides kezelés javasolt.
Az ékköves faaraszoló hernyója a rügyekben és levelekben tud számottevő károkat okozni. Az araszoló hernyója a sikeres áttelelés után, jóval rügyfakadás előtt megrágja a rügyeket, amikből nem fejlődnek ki levelek és virágzó hajtás sem. A fenológiát tekintve egyszerre károsít a kendermagbarkóval. Védekezés kontakt inszekticiddel lehetséges.
A levélkártevők új jövevény faja az észak-amerikai származású kígyóaknás szőlőmoly (Phyllocnistis vitegenella) (3. kép). Európában ezt a molylepkefajt elsőként Olaszországban találták meg (1994), majd 2008-ra az egész országot ellepte, így ott akár 30%-ot is meghaladó levélfelület-vesztést is megfigyeltek. Európában ezután a következő országokban jelent meg és okozott kárt: Szlovénia, Svájc déli területei. Hazánkban először 2014 őszén találták meg a fajt.
A hernyók a szőlő levelén felső aknát készítenek. Egy levélben akár 3–5 hernyó is rághat. Életmódja érdekesen alakul. A hernyó a levélakna végén bölcsőkamrát rág, és abban bábozódik. A kész kamra hozzávetőlegesen spatula alakú, a benne lévő báb világosbarna színű. A lepkék kora délután rajzanak, körülbelül 14–20 óra között. A gyorsan repülő, fényes, ezüstfehér színű lepkéket könnyű észrevenni a zöld leveleken. A lepkék a fénycsapdákba nem repülnek.
Magyarországon általában évente három-négy nemzedéke fejlődik ki, azonban a melegebb években ennél több is. A lepkealak telel, majd tavasszal, amikor szőlőlevelek kiterültek, helyezi a levélre a petéit. Az eddigi vizsgálatok szerint a lepke a fajták között nem válogatva teszi le a tojásait. A fehér és kék szőlőfajtákon egyaránt lehet levélaknákat találni. Hatékonyan a hernyók ellen felszívódó inszekticiddel, az imágók ellen pedig kontakt szerekkel tudunk védekezni, csökkentve azok számát.
A leveleken három olyan atkafaj van, amelyek megkeserítik a szőlőtermesztő életét. Az egyik gondot okozó faj a kétfoltos takácsatka (Tetranychus urticae). Ez az atka szélsőségesen polifág, szinte nincs olyan zárvatermő növény, amelyen ne okozna kárt. Főleg a meleg, csapadékmentes és alacsony páratartalmú időszakban tud érzékeny kárt okozni. A csapadékos, nedves, párás időszakban nem is tud felszaporodni. A nőstények elsősorban a talajban vagy az életben maradt gyomnövényeken telelnek át.
A tél elmúlta után először fűféléken táplálkoznak, csak a későbbiekben mennek át a szőlőre. Az atkákat könnyű észrevenni a jellegzetes levélfonákon jelentkező, pókhálószerű bevonatról, amelynek védelmében a nimfák és a kifejlett atkák szívogatnak. A szívogatás következtében a sejtek sárgulnak, barnulnak, később elhalnak. Az így károsodott levelek nagy valószínűséggel lehullanak. Gyomirtással, amely lehet mechanikai vagy vegyszeres, elkerülhető az atka felszaporodása. Védekezési lehetőség a bioültetvényekben a Typhlodromus pyri ragadozó atka alkalmazása.
A szőlő levélatkája (Calepitrimerus vitis) (4. kép) a rügypikkelyek alatt vészeli át a téli hideget. Már kora tavasszal a rügyek védelme alatt megkezdi a levélkezdemények szívogatását. Ennek az lesz a következménye, hogy tavasszal vontatottan indulnak fejlődésnek a rügyek és a levélkezdemények. A károsított tavaszi levelek deformáltak lesznek. Ezek a levelek sárga foltosak, mozaikosak lesznek. Fő jellemzőjük a közepükön keletkező apró barna foltok. Védekezés speciális atkaölő szerekkel lehetséges. Kidolgozott biológiai védelem ragadozó atkák (Typhlodromus pyri) betelepítésével (vagy betelepülésük elősegítésével) áll rendelkezésre.
Kabócák: inváziós jövevények
Szintén amerikai inváziós kártevő az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) (5. kép). A kabóca a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma terjesztője, ez adja a faj jelentőségét. A fitoplazma zárlati károsító (6. kép). Azokban az ültetvényekben, ahol a kórokozó megjelenik, növényegészségügyi zárlatot kell elrendelni! Ezekről a területekről szaporítóanyag nem készíthető! A beteg szőlőtőkéket meg kell semmisíteni!
A kabóca életmódjára jellemző, hogy egynemzedékes, monofág, és kizárólag a szőlőn táplálkozik. Ősszel, amikor a levelek hullani kezdenek, a nőstények a szőlő kérge alá helyezik el a tojásaikat. Az időjárástól függően a lárvák kelése elhúzódhat. Jellemzően május elejétől-közepétől egészen július első hetéig tarthat. A lárvák a levelek fonákain élnek, és a fejlődésük alatt ötször vedlenek. Amikor elérik a fajra jellemző imágóállapotot, akkor a szőlő minden részén megjelenhetnek.
Szintén inváziós kártevő az amerikai bivalykabóca (7. kép). Ez elsősorban a szőlővesszőkön (8. kép) kárt okozó faj. Ez a jövevényfaj nem tipikus szőlőkártevő, évtizedekkel ezelőtt még körtekártevőként tartották számon. Az amerikai lepkekabóca a szőlő vörösfoltosság megbetegedését okozó vírus potenciális terjesztője. Ez a polifág kabócafaj még a zöld vesszők epidermisze alá helyezi a petéit, és ezzel okoz kárt, nem pedig a szívogatásával. A tünetek erősen hasonlítanak az aranyszínű sárgaság (grapevine flavescence dorée phytoplasma) tüneteire. A megsebzett vesszőkön keresztül kórokozók juthatnak be a vesszőbe.
Darazsak és molyok
Az érő fürtöket a darazsak közül a következő fajok károsítják: a német darázs, a lódarázs, a kecskedarázs. Ezeknél a fajoknál csak a megtermékenyített nőstények tudnak áttelelni, a többi alakjuk elpusztul. A vegetációs időszakban a nőstények több száz, akár ezer egyedből álló kolóniát is fel tudnak nevelni. A fiasításhoz szükségük van fehérjére és cukorra. A nyár végi, ősz eleji időszakra érik el a legnagyobb méretüket a darázsfészkek. A legnagyobb kárt augusztus-szeptember hónapban okozzák. Kedvencük a nagy cukortartalmú fajták bogyói (9. kép). Ilyenkor a kártételével a Botrytis konídiumát is széthordja, átviszi más fürtökre. A kisebb területű ültetvényben, házi kertekben cefre- vagy ecetes csapdával lehet ellenük védekezni.
A molyok közül számos faj tápnövénye a szőlő. Egyes fajok hernyói a leveleket, mások a virágot vagy a fejlődésben lévő bogyókat károsítják. A nyerges szőlőmoly (Eupoecilia ambiguella), amely az utóbbi években szerencsére visszaszorult, több nemzedékes faj. Az első nemzedék fiatal hernyói az éppen virágzó, később a kötődött szőlőfürtben rágnak. A második nemzedéke a zöld bogyót fogyasztja. A faj előrejelzésére kiváló feromoncsapdák állnak rendelkezésre.
A tarka szőlőmoly (Lobesia botrana) sokkal gyakoribb, a kártétele részben hasonlít a nyerges szőlőmolyéhoz. A tarka szőlőmoly háromnemzedékes, az első a virágot, a második nemzedéke a zöld szőlőszemeket, a harmadik, egyben utolsó az érő bogyót károsítja. Fontos az élelmezés-egészségügyi várakozási idő és a munkaegészségügyi várakozási idő betartása, illetve az engedélyokirat és a vonatkozó jogszabályok előírásainak betartása.
A szőlőültetvényekben a teljesség igénye nélkül a következő hatóanyagok állnak rendelkezésére a 2024. 10. 08-ai adatok szerint:
‑ tebufenozid: nyerges szőlőmoly, sodrómolyok, szőlőilonca, tarka szőlőmoly ellen,
‑ tebufenpirad: gubacsatka, levéltetvek, szőlőlevélatka, takácsatkák ellen,
‑ fenpiroximát: levélatkák, szőlőlevélatka, takácsatkák ellen,
‑ Bacillus thuringiensis subsp. Aizawai ABTS-1857 és GC-91 törzs: lepkefajok, szőlőmolyok ellen,
‑ ciántraniliprol: szőlőkabóca, tarka szőlőmoly ellen,
‑ spirotetramat: amerikai szőlőkabóca, gubacsatka, levéltetű, szőlőgyökértetű levéllakó alakja, takácsatka, tripszek ellen,
‑ deltametrin csemege- és borszőlőben: amerikai szőlőkabóca, levéltetvek, lombrágó hernyók, molyok ellen,
‑ lambda-cihalotrin: amerikai szőlőkabóca, levélaknázó molyok, sodrómolyok, szőlőmolyok ellen,
‑ flupiradifuron: kabócák, levéltetvek ellen,
‑ eszfenvalerát: lombrágó hernyók, szőlőilonca, szőlőmolyok ellen,
‑ klórantraniliprol: aknázómolyok, lombrágó hernyók, sodrómolyok, szőlőmolyok ellen,
‑ narancsolaj: levéltetvek, lisztharmat, szürkepenész, takácsatka ellen,
‑ acetamiprid: szőlőgyökértetű levéllakó alakja, tarka szőlőmoly, nyerges szőlőmoly, levélaknázó molyok ellen,
‑ tau-fluvalinát: aknázómolyok, amerikai szőlőkabóca, levéltetvek, szőlőmolyok ellen,
‑ azadiraktin: aknázómolyok, lepkefajok, levélaknázó molyok, levéltetvek, rágó kártevők, szívó kártevők, szőlőgyökértetű levéllakó alakja ellen,
‑ spinozad: szőlőmolyok, aknázómolyok ellen 2024. 12. 31-ig,
‑ Beauveria bassiana ATCC 74040 és GHA törzsek: levéltetvek, takácsatka, talajlakó kártevők ellen.
‑ Talajfertőtlenítő dazomet: cserebogárpajor, drótférgek, fonálférgek, gyomok, gyökérgubacs-fonálféreg, mocskospajor, talajlakó gombák, talajlakó kártevők ellen.
‑ Feromonos rovarcsapdák, ragacsos szín- és illatanyagcsapda. Feromoncsapda: nyerges szőlőmoly, tarka szőlőmoly és szőlőilonca ellen.
SZERZŐ: TAKÁCS ATTILA NÖVÉNYVÉDELMI ENTOMOLÓGUS
