fbpx

Árpa, kukorica: Kína most nem ad támaszt az áraknak

Írta: Gönczi Krisztina - 2024 október 05.

A világpiaci gabonaárakra erőteljesen kihat az, hogy Kínában milyen volt a termés, és mennyi állatnak gyárt takarmányt. Nagy kérdés az is, hogy az egyes gabonafélékből a világ nagy exportőreinek mennyi áruja van. Az már biztosnak látszik, hogy most nem a kínai igények fogják hajtani az árakat.

gabonák
Forrás: pixabay.com

Lassan bővülő állatállomány

A világ sertéshúsexportőrei nem örülnek neki, de a kukoricakereskedők biztató jelnek vélik, hogy májusban növekedni kezdett a kocalétszám Kínában, és így a sertésállomány is bővülésnek indult. Az előrejelzések alapján ez a trend végig megfigyelhető lesz 2025 folyamán is, mivel a sertésárak kedvezően alakulnak a kínai termelők számára. A becslések szerint a csirkehús-előállításban is növekedés indult, ami szintén kitart a jövő évben. Mindkét állatfaj 1-2 százalékos állománybővülést mutathat a közeljövőben.

A helyi takarmánygyártás lassan felzárkózik ehhez a trendhez. 2024 első felében 7,3 százalékkal kevesebb sertéstápot gyártottak az előző évhez képest, de a nyár végétől fordult a kocka. Ezt segítette, hogy a kukorica augusztusban 18 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt, plusz az árpa és a szemescirok ára is hároméves mélypontra került.

Javult a gabonatermés

A helyben termelt idei kukorica mennyisége valamivel (kb. 3 millió tonna) több lesz a tavalyinál, mintegy 290-293 millió tonna, a fogyasztás viszont 315 millió tonna körül lesz Kínában. A búzatermés is javult némiképp, 140 millió tonnára becsülik, és hasonlóan alakul a rizstermelés is (145 millió tonna).

A kínai kormányzat kvótákkal szabályozza az országba áramló kukorica, búza és rizs mennyiségét, míg az árpára és a szemescirokra nincs ilyen megkötés. A kormányzat azonban tudtára adta az importőröknek, hogy nem tetszik neki, ha 10 millió tonna fölé ugrik az árpa behozatala. (Lásd részletesebben: Kína korlátozni akarja a gabonák importját.)

Megj.: Az ausztrál kalászosok importja évről évre erősen hullámzik attól függően, hogy milyen az ausztrál termés és milyen az ország kereskedelmi viszonya Kínával.

Visszafogott import várható

A legfrissebb becslések szerint a betakarítást követően 20 millió tonna kukorica behozatalára lesz szüksége Kínának, amit javarészt Brazíliából szerezhet be. Az idei év adatai legalábbis azt mutatják, hogy a beszállított kukorica fele a dél-amerikai országból származott, harmada pedig Ukrajnából. Az amerikai export több mint 60 százalékkal csökkent, és a kínai igények hatodát sem fedezte.

Cirokból 7,5 millió tonnát, árpából 10 millió tonnát, búzából 11 millió tonnát importálhat Kína a futó értékesítési szezonban. Mindegyik gabonaféléből csökken az ország importigénye, leginkább árpából, de búzából és kukoricából is 2-3 millió tonnával kevesebbet szállíthatnak be a jobb gabonatermés és az állatállomány (valamint az ipari felhasználás) vártnál lassabb bővülése miatt.

Kulcspont: kukorica

A fentiek alapján aggódhatunk az árpa áráért. A csökkenő kínai igény ráadásul a 10 éves átlagot felülmúló ausztrál terméssel párosul. Másrészt a kanadai export akár ötödével is kevesebb lehet, mint az ötéves átlag, emellett gyenge volt a francia árpatermés és kevés az európai kukorica, ami a takarmánygyártást a kalászosok felé fordította. Most azonban már megversenyeztethetik az ukrán, a brazil és az amerikai kukoricát is.

A Kínából kiszoruló, tengeren túli kukorica az európai piacokon kopogtat. Itt tavaly elveszítették a versenyt az ukrán áruval szemben, idén viszont fordulhat a kocka, lévén az ukrán termés kisebb, a korábbi készleteik pedig elfogytak. Az amerikai export szebb számokat írhat a brazilnál is, feltéve, hogy Washington nem bonyolódik kereskedelmi háborúkba a választások után.