Hol tart az oktatás a talajmegújító mezőgazdaságban?

2014 óta számos eseményen hívtam fel a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szinten is naprakész oktatásnak kulcsfontosságú szerepe van a fenntartható mezőgazdasági technológiák bevezetésében.

A profit reményében

A magyar számok azonban azt mutatják, hogy az oktatásnak máig nincs hatása a fenntarthatóságot elősegítő tájhasználati döntésekre, mert legtöbbször olyanok határozzák meg egy gazdaság sorsát, akik a rövid távú profit esélyén kívül más érvet nem tartanak szem előtt. A profit esélyéről beszélek csak, mert a termelési költségek már egyre kevésbé igazolhatóak az alföldi régióban, és a legutóbbi éveket a gazdaságok többsége észrevehető profit nélkül vagy épp veszteséggel zárta.

A magyar termőföldek mérete folyamatosan zsugorodik, a második világháború óta 2,5 millió hektárral csökkent. Az urbanizáció, útépítések, ingatlanspekulációk mellett felzárkózik a megújuló energiaforrások területfoglalása is, így nem egy esetben az ország legjobb minőségű termőtalajait teszik tönkre örökre a napelemparkok és akkumulátorgyárak. Csak az elmúlt 30 évben több mint 1,39 millió hektár termőföldet vontak ki termelésből, ez a jelenlegi termőföldek több mint 25%-a!

A termőföldek csökkenése mellett számomra riasztó adat, hogy a mezőgazdasági irányítók 37%-a már 65 évesnél idősebb, és trendszerűen öregszik el a gazdatársadalom. A legmegdöbbentőbb viszont, hogy több mint 100 000 gazdaságot mezőgazdasági képzettség nélkül irányítanak – azaz a termelők 55% a szent „Így Szoktuk Csinálni” (ISZCS) alapján dolgozik, miközben egy nemzetközi piacon a legmodernebb ismeretekkel és technológiával rendelkező, a magyaroknál nagyságrenddel hatékonyabb gazdaságokkal kellene versenyeznie az MTZ mögé kötött 3-fejes ekéjével. Hogyan várhatunk el adatokra és a legfrissebb tudásra épülő döntéseket emberektől, akik soha nem tanultak még a töredékéről sem azoknak a témáknak, amelyek alapján alkalmazkodniuk kellene a megváltozó környezeti és piaci viszonyokhoz?

Mélyebb összefüggések

A mélyebb összefüggések megértéséhez már felsőfokú végzettségre is szükség lehet, de a gazdaságirányítók mindössze 10%-a rendelkezik ilyennel, és ezek közül jó néhány eleve semmilyen releváns mezőgazdasági ismerettel nem rendelkezik, mert befektetőként vesz csak részt az irányításban az elsősorban csak növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságokban. Ez utóbbi helyzet a termesztéstechnológiai döntéseket illetően súlyosabb probléma, mert a nagy cégeket vezető közgazdászoknak vagy jogászoknak szinte kilátástalan küldetés felhívni a figyelmét arra, hogy a talaj egészségére és a termékenység szerepére fordítani illene némi költséget a hosszú távú fenntarthatóság érdekében, vagy miért volna érdemes évelőkultúrákban és állattartásban gondolkozni a jövő érdekében az évente felsülő kukorica helyett.

2023-ban 196 000 agrárgazdaság termelt, de 2024-ben már csak 159 500 gazdaság adott be egységes kérelmet, ami egyetlen év alatt 8% csökkenést jelent a gazdaságok számában, az elmúlt tíz évben pedig gyakorlatilag megfeleződött a gazdaságok száma. Idén ismét drasztikus létszámcsökkenés fog bekövetkezni az aszály sújtotta vidékeken, a birtokkoncentráció emiatt folyamatosan növekszik, de a növekvő gazdaságok sincsenek mind felkészülve a megváltozó termesztési körülményekre és piaci helyzetre. A vegyes gazdálkodást folytató üzemegységek, amelyeknek lehetőségük van egy kiegyenlített, több lábon álló működésre, már csak kevesebb mint 8%-átteszik ki a gazdaságoknak, számuk folyamatosan csökken.

Egy olyan mezőgazdasági modell viszont nem tartható fenn, amelyben a minimálisra szorított létszámú iskolázatlan munkaerő alkalmazásával a lehető legnagyobb földterületen, alacsony hatékonysággal alapanyagokat termel valaki, vagy csak azért tart legolcsóbb technológiával állatot, hogy 100 forint megtermelt értékhez 150 forint uniós támogatást felvegyen.

Hogyan lehet kilépni ebből a lefelé ívelő spirálból?

Naprakész tudással és hatékonysággal és olyan mezőgazdasági technológiákkal, amelyek a talaj termékenységét, vízbefogadó és -megtartó képességét jelentősen tudják javítani, ami a növénytermesztésnek és a legelők gondozásának egyaránt alapja.

Termékeny, az aszálynak jobban ellenálló, robusztus talaj nélkül nincs esély felvenni a kihívást az egyre szélsőségesebb klímával rendelkező, trendszerűen kiszáradó országban.

Mit várhatunk az oktatástól és a tudománytól?

Elméletileg sokat kellene várnunk, bár ahogy elnézem a súlypontokat, a magyar tevetej-feldolgozási technológia nagyobb hangsúlyt kap, mint a talajmegújító no-till bevezetését elősegítő kutatások, amelyekkel meg lehetne fordítani a sokszor hangoztatott talajpusztulást és az ország kiszáradását.

Nézzünk meg egy kitekintést arról, hogy mivel járulnak hozzá tudásunk gyarapításához a különféle oktatási intézmények és kutatószervezetek, hogy naprakész információkkal gazdagodjunk a talajvédelmet fókuszban tartó talajmegújító mezőgazdaság technológiáival kapcsolatban.

REGINA Erasmus+ együttműködési partnerségi projekt A REGINA egy Erasmus+ együttműködési partnerségi projekt, amely 2021 novemberében indult, 5 európai ország (Görögország, Magyarország, Szlovénia, Olaszország és Írország) és 8 projektpartner részvételével. A projekt a regeneratív mezőgazdaságra helyezi a hangsúlyt, amely a „földfelszín felett és alatt” a biológiai sokféleség fokozásával jelentős eredményeket kínálhat a fenntartható gazdálkodás számára, ezáltal hozzájárulva a víz- és tápanyag-felhasználás hatékonyságának növeléséhez, valamint a jobb és fenntartható növénytermesztéshez.

Magyar oldalról a Szent István Egyetem, GYMSM Gazdakörök Szövetsége és a Széchenyi István Egyetem Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium vesz részt a projektben. A magyar részvétel 270 magyar gazdaság kérdőíves kikérdezésében testesült meg a regeneratív mezőgazdaság magyarországi elterjedéséről.

Aki ezen a területen dolgozik, gondolom, már felhúzta a szemöldökét, hogy mégis melyek lehettek azok a regeneratív gazdaságok Magyarországon, amelyek erre a kérdőívre értékelhető választ tudtak adni, mert én 14 év alatt egy kezemen meg tudom számolni azokat a gazdaságokat, amelyek működése megfelel a regeneratív alapelveknek. A kérdőív kiértékelése meg is mutatja azonnal, hol található a magyar gazdálkodók regeneratív mezőgazdaságról alkotott tudásszintje a nemzetközi mezőnnyel összehasonlítva – az ismerethiány sokkoló.

A magyar résztvevők olyan véleményeket fogalmaznak meg, amelyek a többi partnerországban az érdekeltekkel folytatott interjúk során nem merültek fel, valamint erőteljesen bírálják a regeneratív mezőgazdaság megvalósíthatóságát a nagy becsült terméscsökkenés és a bizonytalan termelési szintek miatt. Véleményük szerint az olyan koncepciók, mint a regeneratív mezőgazdaság, egyértelműen az extenzifikáció felé terelik a magyar mezőgazdaságot, és igen gyorsan kiderül, hogy mire is alapozzák ezt a véleményt: összetévesztik a biogazdálkodást a talajmegújító mezőgazdasággal.

Az ökológiai és hagyományos technológia terméskülönbségeiről közzétett tudományos adatok meglehetősen ijesztőek is: ha a hagyományos gazdálkodásban a kártevők évszaktól függően 30%-os termésveszteséget okoznak egy átlagos évben, akkor ez a szám észszerű kémiai növényvédelem hiányában meghaladhatja a 70%-ot, nem is beszélve az egyéb abiotikus tényezőkről vagy a műtrágya hiánya miatti terméskiesésről. Bár a magyar résztvevők elismerik, hogy a regeneratív mezőgazdaság eszköztárában vannak hasznos és adaptálható elemek, mint például a talajtakarás vagy a minimális talajbolygatás (no-till és min-till rendszerek), úgy vélik, hogy a talajmegújító technikák alkalmazása a hozamok és a veszteségek csökkenéséhez vezet, ami hátrányos helyzetbe hozza az EU mezőgazdasági termelését a harmadik országok hagyományos mezőgazdaságának termeléséhez képest, ahol a termelésre korlátozott vagy semmilyen korlátozás nem vonatkozik.

Téves következtetések

A kérdőívből így kiderült, hogy a gazdálkodók még azt sem tudják, miről beszélnek, de olyan következtetéseket vonnak le, amelyek valóságalapja nem igazolható, mert világszerte már több mint 205 millió hektáron termelnek no-till technológiával, különösen olyan országok, amelyek például a szójaellátói a magyar állattartásnak is, mert a magyarok nem képesek megtermelni a konvencionális technológiákkal a szükséges proteintakarmány-mennyiséget.

Ezeket a tévhiteket erősítette fel a 2023 augusztusában rendezett REGINA projektnapokon a regeneratív mezőgazdaságról tartott professzori prezentáció is, 100%-ban a biogazdálkodásról beszélve, megfűszerezve IoT-tal és precíziós gazdálkodással úgy, de a talajmegújító alapelvek nem bukkantak fel a prezentációban. A magyar termelők csoportelőadása pedig még elkeserítőbb képet vázolt fel a „regeneratív mezőgazdaság” magyarországi helyzetéről. A porrá szántott biokertészet és erodált, műanyag fóliával takart eperföldek látványa minden valódi talajmegújító termelő számára szívrohamot okozna, de a szülésznő gazdálkodó büszkén hirdeti felszántott földekkel a fotón, hogy 1990 óta regeneratív mezőgazdasággal dolgozik a gazdaság teljes területén.

Én csak tanácstalanul ülök az ilyen bemutatók előtt, ahol euromilliók kerülnek elköltésre európai szinten hasonlóan színvonaltalan és tárgyi tévedéseken alapuló mezőgazdasági projektekben, és amelyek eredménye, mivel már eleve hibásan feltett és értékelt kérdésekre épülnek, nem járulnak hozzá semmilyen szinten a magyar mezőgazdaság fejlődéséhez és a talajok védelméhez. A befizetett adónkból támogatott projekt azonban elköltötte a büdzsét és néhányan jót szendvicseztek különböző országokban a regeneratív mezőgazdaság nevében.

Tudáskülönbség aszályban

Az aszály idén problémát jelent néhány régióban, ezért a talajmegújító mezőgazdaság vízmegtartásra pozitív hatást gyakorló elemeinek egyre nagyobb fontosságot kellene kapniuk, ha eddig nem lett volna fontos, hogy ne süljön fel rendszeresen a kukorica.

A gazdálkodók tudáskülönbsége azonban az aszályos táblákon is kiválóan nyomon követhető. A fenti képeket Dunaalmás mellett készítettem, ahol kilométer hosszan felsült kukorica állt a 10-es út mellett már júliusban. Mondhatnánk, hogy az erős aszály kényszerítette térdre a kukoricát, és nem tudunk semmit tenni ellene, hiszen nyakunkon a klímaváltozás (és néhány kultúrkör szerint a Jéger, a chemtrail és a HAARP is), és az eddigi éves csapadékátlag alig haladta meg a 280 millimétert a környéken.

A gazdálkodó mindent úgy csinált, ahogy csinálni szokott, szépen megszántotta a földet ősszel, majd kissé megkésve lezárta tavasszal, és most majd áll sorban az aszálykár megtérítéséért, hiszen mit tehet az ember, ha nem esik az eső. A közvetlen táblaszomszédjában azonban 2 csöves, talpig zöld kukoricaállomány volt található ugyanabban az időben, és szerte a környéken ugyanilyen zöldek voltak ennek a gazdálkodónak a kukoricaföldjei.

Az aszály sújtotta tábla közvetlen szomszédja a két csővel délcegen zöld kukoricának, azonos talajon és szinten helyezkedve el. Lehet, hogy vannak gazdálkodók, akiknél szögletes esők esnek? Vagy megeshet, hogy magasabb tudással rendelkezik, és alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez a forgatás nélküli műveléssel és számos más technológiai fogással, amellyel csökkenthető a nedvességhiány? Lehet, hogy jobban választ hibridet, és támogatja a megfelelő tápanyag-gazdálkodással? Én tudom a választ, de sejthető, hogy akár 280 mm is elégséges lehet a talaj nedvességét megőrző, időben elvégzett munkákkal – és akkor még rá sem tértünk a no-tillt alkalmazó, maximális nedvességmegtartásra törekvő talajmegújító mezőgazdaságra, csak hatékonyabban használtuk ki a környezeti erőforrásokat.

Ha a csapadék- és talajviszonyok azonosak, de mégis csak az egyik termelőnél sül fel a kukorica, akkor nem az időjárás a probléma. A vízmegtartás kulcsfontosságú a trendszerűen csökkenő csapadékmennyiség és időben és térben nagy kiterjedésű aszályos periódusok számának növekedésével, ezért a tudáshiány a gazdaságok életképességét nagymértékben veszélyezteti. Azt már ismerjük, hogy a télen állva hagyott takarónövények és szármaradványok páracsapdahatása jelentős mennyiségű nedvességet képes kivonni, és talajba juttatni a légkörből csapadék nélkül is. Az is közismert, hogy a magas szármaradványok árnyékoló hatása és a szármaradványok talajtakarása számottevően csökkenti a talajból a nedvesség párolgását, értékes millimétereket mentve meg a tenyészidőre a főnövényeink számára. A földeket járva télen mégsem lehetett szinte sehol talajtakarást látni, és februárban a szokatlan melegekben akadálytalanul párolgott el a talajnedvesség, majd a maradékot a böjti szelek akadálytalanul fújták el.

Mi akadályozza meg akkor, hogy ne a hatékony megoldásokat alkalmazzák a gazdálkodók?

A választ talán megkaphatjuk a kormány napokban megjelent összefoglalójából, amely a Közös Agrárpolitika 2023-tól induló időszakában vizsgálta meg a vízmegtartást ösztönző agrártámogatási programokat.

Kerestem a no-till és a mulcshagyást a szántó hasznosítás listájában, de mindössze 430 008 hektár forgatás nélküli vállalást találtam a 2023-as évre, amely 2024-re 301 674 hektárra csökkent – ez az intézkedés adhatna segítséget a vízmegtartásban, de szemmel láthatóan vagy a gazdálkodók tudása nem volt megfelelő a technológia alkalmazására, vagy a sötétzöldek erőszakolta glifozáttilalom okozott jelentős hátrányt a termelőknek. A Green Deal megbukott, ezért talán érdemes volna ezt a tilalmat is felülvizsgálni, mert a stratégiai fontosságú mezőgazdaságban talán nem tévhitekre és félrevezetésekre építő aktivisták hitvilágának kellene érvényesülnie, hanem a tudományos tényeknek.

A tendenciába pontosan beleillik az az elképesztő anomália is, miszerint az AÖP vízmegtartás szempontjából fontos gyakorlatainak két győztese 2023-ban a mikrobiológiai készítmények alkalmazása, valamint a talaj- és növénykondicionáló szerek alkalmazása lett, összesen több, mint 2,287 millió hektáron. Feltettem a kérdésem az államtitkárnak, hogy milyen tudományos adatok igazolják ennek a kettőnek a vízmegtartásra gyakorolt hatását, de mai napig nem kaptam választ, és kétlem, hogy valaha is megérkezne, mert nem ismerek olyan adatot, amely igazolná az elképzelést.

Milyen adatok állnak vajon amögött, hogy egy szántásban használt mikrobiológiai készítmény vagy növénykondicionáló szerepet játszana a vízmegtartásban? Ha az oktatás és tudásátadás nélkül nincs életképes és fenntartható mezőgazdaság, vajon hogyan maradhatnak csendben a kutatók és oktatási intézmények szakértői annak kapcsán, hogy babonák és téveszmék vezérlik nem csak az iskolázatlan termelőket?

A talajmegújító mezőgazdaság fontos gyakorlatai bizonyítottan és évtizedek óta igazolják a technológia talajvédelemben betöltött szerepét az eróziós és deflációs események megelőzésével, és a hosszú távon mulcshagyó no-tillt alkalmazó területek minden évben tovább bírják az aszályt a jobb beszivárgás és vízmegtartás miatt. A regeneratív alapelveknek ezért kiemelkedő fontosságúnak kellene lenniük minden talajvédelmet szem előtt tartó kutatás számára is.

2023-ban indult el az EU Mission: a Soil Deal for Europe ambiciózus program, 100 élő laboratóriummal, amelynek 8 célkitűzése a következő:

Egyetérthetünk, hogy ezek a célok mind rendkívül fontosak és nélkülözhetetlenek a mezőgazdaság jövője szempontjából. Ez a program segítené a termelőket is, hogy 2030-ra az EU-ban található talajok 75%-a egészséges legyen, mert már a C szintet szántják fel a kevéssé felkészültek, és minden évben egyre erősebb az intenzíven művelt talajok pusztulása.

Ha azonban megnézzük a program a talaj egészségének javítására és a talajromlás kezeléséről szóló dokumentumainak gyűjteményét, a PREPSOIL Knowledge Hubot, egy szót sem találunk benne a no-till alkalmazásáról vagy a talajmegújító mezőgazdaságról. A talajmisszió oldala csak néhány több évtizede ismert adatokra épülő, újracsomagolt ÖMKI-cikket tüntet fel Magyarországról, amelyekre kattintva az „oldal nem található” üzenet fogadja az érdeklődőt.

A Soil Mission az EU eddigi legmagasabb költségvetésű projektje, 1 milliárd euróból kutatja a talajvédelmet, és kutatók százai dolgoznak bőszen, hogy az a keret el is fogyjon minél hamarabb…

Másnak is merülnek fel kérdései ezekkel kapcsolatban?

SZERZŐ: KÖKÉNY ATTILA