fbpx

A szokásosnál is pesszimistábbak a lengyel almatermelők

Írta: Szerkesztőség - 2024 július 21.

A nem hivatalos prognózis szerint a tavalyi terméshez képest csaknem egyharmadával kevesebb alma terem idén Lengyelországban, ami 3 millió tonna körüli mennyiséget jelentene – áll a FruitVeB oldalán. A szedés előtti erős pesszimizmus egyébként is jellemző a lengyelekre, de most több áll mögötte, mint az árfelhajtási szándék.

Gála alma
A Gála fajta egész jól megúszta a fagyokat (forrás: gardeningknowhow.com)

Nem szerencsés az idei szezon időjárása

Idén a virágzás nagyon korán kezdődött, ami a tavaszi fagyok több hullámával együtt gyakorlatilag minden nagyobb gyümölcstermesztő régióban károkat okozott. Nagyon nehéz egyértelműen felmérni a veszteségek mértékét, de sok régióban, például a lublini vagy a sandomierzi régióban biztosan nagyon súlyos károkról beszélhetünk.

Lengyelországban a gyümölcsösöknek csak kis százaléka van felszerelve korona feletti fagyvédelmi öntözőrendszerrel; a fagyok elleni küzdelem egyéb hagyományos módszerei pedig, mint például a tűzgyújtás vagy a füstölés, idén gyakran bizonyultak hatástalannak a mínusz 6 Celsius-fokig zuhanó éjszakai hőmérséklet miatt.

A fagyokkal azonban nem volt vége a hányattatásoknak, mivel egyrészt június-július során jégesők okoztak újabb veszteségeket, másrészt a hűvös, esős tavasz miatti gyengébb megporzást a rügyek sokkal korábbi és intenzívebb hullása követte. 2023-ban 3,9 millió tonna alma termett Lengyelországban, az idei termés 30%-os kiesés esetén 3 millió tonna körül alakulhat.

 lengyel almatermés
Forrás: worldpopulationreview.com

Egyes fajtákból lényegesen kevesebb lesz

Az idei almatermés jóval kisebb lesz, mint egy átlagos szezonban, de a lengyel gyümölcsből így sem lesz hiány, azonban fajtánként jelentős kínálatbeli eltérések várhatók. Így például a Jonagold fajtakörből a szokásosnál sokkal kevesebb lesz a piacon, és kevesebb lesz a Ligol is. Ennek okai csak részben vezethetők vissza a kedvezőtlen időjárási körülményekre, inkább a gyengébb virágzás és rosszabb gyümölcskötődés a fő probléma.

Sokkal jobb a helyzet más népszerű fajták, például a Champion vagy a Gala esetében. Ez utóbbi fajtát, illetve a teljes Gala fajtakört egyre gyakrabban ültetik a lengyel gyümölcsösökben, és növekvő népszerűségnek örvend a hazai fogyasztók körében. Ez egyben a lengyelek egyik fő exportfajtája is.

Lásd még: Portugáliában hamarosan szedik a Gála almát.