Az idei év február végén, március elején megjelent a hír, hogy 2024-ben – az előző évhez hasonlóan – ingyenes lesz az öntözővíz. A hír nem volt szenzáció, hiszen már nem először fordul elő, hogy az öntözővízért a használó gazdálkodónak nem kell fizetni, és újdonságnak sem nevezhetjük, hiszen az elmúlt években nem egyszer jelentek meg a hírekben az öntözés egyes elemeinek – engedélyezés, vízhasználat stb. – ingyenességével kapcsolatos információk és kormányzati döntések.
Szándék – és következmény
A hír mögött meghúzódó ágazati, kormányzati célok, szándékok egyértelműek, és azt gondolom, az elmúlt két év után a növénytermesztési ágazat számára örvendetesek. A növénytermesztési ágazatnak az elmúlt két évben nagyon sok kihívással kellett megküzdenie: a magas felvásárlási árak utáni folyamatos csökkenő terményárakkal, az extrém magasságokat is elérő inputanyagárakkal, valamint a jövedelmezőség határát súroló gazdálkodási körülményekkel. A kiszámíthatatlanak látszó jövőkép szorításában az öntözővíz ingyenessé tétele egy pozitív üzenetnek hat. Nemcsak azért, mert így az öntözés és a termelési költségek is csökkennek, de az elmúlt évek öntözési beruházásainak megtérülése is gyorsabb lehet. A fenti pozitív képet erősen árnyalják a döntés hosszú távú közvetlen és közvetett hatásai.
Az elfogadott vízstratégia célkitűzéseit – az öntözött terület jelentős növelésének víziója – és a kormányzat az agrárium GDP-termelő képességének közép- és hosszú távú növelésére tett lépéseit jelentősen veszélyezteti, hogy a vízkészletek felhasználásának ilyen módú költségcsökkentése nem a víz hatékony felhasználásának irányába mutat. A probléma nem azzal van esetünkben, hogy a kormányzat szeretné csökkenteni a mezőgazdasági gazdálkodók terheit és termelési költségeit, hanem annak kivitelezésében és a kialakítás hosszú távú hatásaiban.
Mindannyian rengeteg példát ismerünk az ingyenes vagy költségcsökkentett szolgáltatásokkal kapcsolatosan bekövetkező minőségi és mennyiségi változásokra. Aminek „nincs” ára, azzal a felhasználók pazarlóan bánnak vagy túlhasználják, sem a minőségére, sem a mennyiségére nem vigyáznak. A szolgáltatói oldal pedig a szolgáltatási kötelem mellett kieső finanszírozás miatt általában nem tud mást tenni, minthogy a szolgáltatás minőségét „rontja”, nem szándékosan, de kényszerből.
Az alulfinanszírozott rendszerek problémái ágazattól függőn jelennek meg azonnal vagy hosszú évek alatt. A vízgazdálkodási ágazat ebből a szempontból nehezebb helyzetben van, mint a tömegközlekedés, egészségügy, közműszolgáltatás, mert kapcsolata minden az országban élő emberrel van, de ez a kapcsolat nem közvetlen, hanem nagyobbrészt közvetett. Ezért a leépülés, képességcsökkenés hatásai is csak hosszú idő után válnak szembetűnővé és érezhetővé.
Technikai vízhiány jelentkezik
Az öntözővíz-szolgáltatás esetében a szolgáltatás minőségének rontása nehezen kivitelezhető, így a költségcsökkentést az ágazat nem tudja végrehajtani, tehát marad a saját aktívák átcsoportosítása és a hatás továbbgyűrűzése. A hatások így már nemcsak a mezőgazdasági vízszolgáltatási ágazatot érintik, hanem a teljes rendszert, ezen belül például az árvízvédelmet is. A pénzhiány pedig általános leépüléshez vezet. A leépülés ráadásul már elég régen tart, de a helyzet mára már kritikus méreteket öltött, és strukturális problémákat jelent.
A felhasználói oldalon a túlhasználatot a vízjogi engedélyben lekötött vízkészlet mennyisége és az öntözéshez felhasznált energia korlátozza, ami csak részben tekinthető hatékony eszköznek, hiszen jelenleg még nem a víz abszolút mennyiségével vannak problémák, hanem a rendszereket egyidejűleg terhelő vízsugárigénnyel. Ez elsősorban technikai vízhiányt okoz, nem pedig abszolút vízhiányt.
Egyszerűbben megfogalmazva a problémát: víz van, de a rendszerek nem tudják eljuttatni a felhasználóhoz az igényelt vízmennyiséget. Ezáltal a víz ingyenessé tételével a rendszerek egyidejű túlterhelése nő, mert olyanok is öntözni fognak, akik adott esetben engedéllyel rendelkeznek, de az adott évben olyan növénykultúrákat vetettek, melyek az öntözést nem feltétlenül igénylik, vagy addig a költségek miatt az engedély ellenére nem öntöztek. A fentiek mellett jelentősen emelkedni fog az eddig is problémás egynyári öntözések mennyisége is. Ez persze az agrárium oldaláról örvendetesnek nevezhető jelenség – hiszen nő az öntözött terület, feltételezhetőleg nő a termésátlag, nő a kiöntözött vízmennyiség, javul a környezeti „állapot” – de nemzetgazdasági szinten nem feltétlenül fog hosszú távú pozitív hatása jelentkezni, mert az ilyen öntözés nem a jó értelemben vett öntözéses gazdálkodás, hanem sok esetben eseti locsolás.
Kényszerítő eszközökre is szükség van
A probléma egyik fő eleme a differencia nélküli költségelengedés. Az, hogy előre deklaráltan mindenki, aki állami műből veszi ki a vizet – és persze rendelkezik legalább egynyári engedéllyel –, előre tudja, hogy feltétel nélkül nem kell az öntözővízért fizetnie. Amennyiben az öntözővíz díja nem előre, hanem kompenzációs módszerrel, a fizetés után igazolt számla ellenében kerülne az öntözési idény végén visszatérítésre, akkor ez a megoldás nemcsak technológiailag vagy gazdaságilag, hanem pszichológiailag is jobb lenne, mindenkit az észszerűség irányába terelne, és nagyobbrészt annyi vizet használnának, amennyire ténylegesen szükségük van.
Másrészről nem az öntözővíz-szolgáltatók finanszíroznák meg az utólagos állami kompenzációt, így a gazdálkodási szemlélet egyik oldalon sem sérülne. Másrészről a differenciált kompenzációval előnyben lehetne részesíteni azokat, akiknek vagy a gazdaság mérete, vagy az elavult eszközök miatt nagyobb terhet jelent a vízdíj, vagy azokat, akik korszerűbb, jobb víz- és energiahatékonyságú eszközökkel öntöznek. Így az öntözéses gazdálkodást végzők egy technológiai és szellemi fejlesztési nyomás alá kerülnének, miközben a fejlesztést meglépők versenyelőnyt szereznének azzal, hogy ők már javítottak a képességeiken.
A probléma megoldása sokrétű, kiterjedt és kompromisszumoktól sem mentes. A folyamat szerteágazó és többlépcsős, és mind az agráriumban, mind a vízgazdálkodásban változásokat és változtatásokat igényelne. Jelen cikk keretei nem teszik lehetővé a probléma és a megoldás minden aspektusának taglalását, de azt gondolom, a fő elemei pontokba szedésére elegendő.
Az öntözés közgazdasági alapra helyezése: differenciált kompenzáció
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján be kell látni, hogy a magyar agrárium és vele együtt a magyar vízgazdálkodás egyik nagyon fontos célterülete az öntözés és öntözéses gazdálkodás kérdése. Az öntözött terület tervezett növelésének víziója csak akkor érhető el, ha egyrészről racionalizáljuk és – még ha nehéz is – közgazdasági alapra helyezzük az öntözés, öntözővíz-szolgáltatás, valamint öntözéses gazdálkodás kérdését. A gazdasági alapot pedig nem az ingyenesség, hanem a jól differenciált kompenzáció teremtheti meg, amelyben a felhasználó annyit fizet, amennyibe az öntözővíz kerül, és az állam az öntözés hatására megjelenő többletbevételekből kompenzálja az öntözést végző gazdát. A kompenzáció vezérelve pedig az európai uniós pályázatokban is mindig deklarált: „pénzért (valódi) értéket” elv kell hogy legyen.
A differenciált kompenzáció alapjai:
‑ Jobb öntözésivíz- és/vagy energiahatékonyság → magasabb kompenzáció.
‑ Rosszabb öntözésivíz- és/vagy energiahatékonyság → kisebb kompenzáció.
‑ Megállapított hatékonysági értéket el nem érő öntözési tevékenység →nincs kompenzáció.
‑ Nagyobb területarányos előállított termelési érték → magasabb kompenzáció.
‑ Alacsonyabb területarányos előállított termelési érték → alacsonyabb kompenzáció.
‑ Száraz gazdálkodást meg nem haladó területarányos előállított termelési érték → nincs kompenzáció.
‑ Nagyobb hozzáadott érték → nagyobb kompenzáció.
‑ Kisebb hozzáadott érték → alacsonyabb kompenzáció.
‑ Hozzáadott érték nélküli termelés →alacsonyabb vagy nincs kompenzáció.
‑ Vízmegosztási/öntözési rendet alkalmazó vízfelhasználók → magasabb kompenzáció.
‑ Vízmegosztási/öntözési rendben nem résztvevő vízfelhasználók → nincs kompenzáció.
‑ Terhelt vagy túlterhelt vízkészletű vízrendszerekből öntöző gazdálkodók → kisebb vagy nincs kompenzáció.
‑ Alulterhelt vagy stabil vízkészletű vízrendszerekből öntöző gazdálkodók → magasabb kompenzáció.
A differenciálás rendszerénél meg kell állapítani a megfelelő határokat, és tovább kell pontosítani és finomítani a kormányzati célok, a gazdasági szükségszerűség, pályázati hajlandóság vagy új fejlesztések racionalizálása alapján. Ezzel elérhető, hogy egy permanens technológiai szinten tartást és/vagy fejlesztést érjünk el az öntözés végzők és az öntözési vízszolgáltatók körében.
A differenciált kompenzáció hatásai:
‑ Folyamatos technológiai, technikai fejlesztési kényszer.
‑ Folyamatos tudásszerzés igénye, digitalizációs kényszer.
‑ A kisebb hatékonyságú öntözések csökkenése, a nagyobb hatékonyságú öntözés térnyerése.
‑ A lekötött vízkészletek felszabadulása/racionalizálás.
‑ Öntözéses gazdálkodás mint összetett, komplex tevékenység támogatása.
‑ „Pénzért (valódi) értéket” elv érvényesülése.
‑ Az öntözési szolgáltatás megfelelő, költséghatékony, valamint fenntartható finanszírozásának kialakulása.
‑ Az észszerűtlen, gazdaságtalan öntözési tevékenységek visszaszorulása.
‑ Észszerűbb vízfelhasználás és öntözés.
‑ Új állami fejlesztések gazdasági alapjainak biztosítása.
‑ Az állami öntözési művek, fejlesztések támogatásának növekedése, az ellenérdekeltség csökkenése.
A differenciált kompenzáció továbbfejlesztéseként az energiahatékonysági kreditek vagy CO2-kreditek mintájára kialakítható egy kreditrendszer, mely az állami öntözővíz-kompenzáció kifizetési alapegysége lehet s amely beváltható pénzre, vagy a kormányzati szándékok szerint magasabb vagy alacsonyabb értéken felhasználható pályázati önerőként vagy fejlesztési projektekben való támogatásként mint pénzügyi alapeszköz, illetve az öntözővíz díjának ellentételezésére. Ezzel olyan érdekközösségek kialakulását lehet megteremteni, amelyek saját érdekeik mentén közösségként tudnak fellépni fejlesztésekben, vízmegosztásban vagy vízfelhasználásban.
Távjelző rendszer alapján
A kompenzációs rendszer olyan szükséges és fontos fejlesztésekkel kapcsolható össze, melyek egyrészről csökkentik az öntözés adminisztrációs terheit, növelik a digitalizációt, könnyítik az öntözési vízszolgáltatás koordinációját, másrészről jól mérhetővé, dokumentálhatóvá teszik a vízfelhasználást időben és térben. A fejlesztések célja megteremteni egy olyan távjelző rendszer alapját, mely az öntözési tevékenység mélyebb működésébe ad betekintést, ezzel segítve az államot a fejlesztések előkészítésében és a folyamatok feltárásában, növelik az ellenőrizhetőséget, de csökkentik az ellenőrzés költségeit, valamint a gazdálkodók öntözéssel összefüggő terheit.
A távjelzési rendszer kialakítására tökéletes megoldás az újra megjelenő öntözési pályázat, melyben kötelezően megvalósítandó elemként beemelhető lenne a telepített és mobil rendszerek GPS-alapú távjelzési szolgáltatása, amelynek az adataival – vízkivétel indulása és befejezése, a kivett víz összegzett mennyisége és vízsugara, a vízkivétel helye – a vízügy adathoz jutna, a gazdálkodó pedig automatikusan el tudná készíteni a vízkészletbevallását. A rendszer további fejlesztéssel előrejelzésre is alkalmassá tehető, mely esetben a vetési tervek alapján előrejelezhető lenne a vízhiány vagy a vízkészletek nem elégséges volta akár öntözőfürt- vagy táblaszinten.
Együtt a gazdákkal
A differenciált kompenzációs rendszer hatására a gazdák együttműködési hajlandósága is növelhető – ami, valljuk be, mindenki által kiemelt hendikepje a magyar agráriumnak –, hiszen saját gazdasági érdeke az együttműködés, mert ezzel egyrészről vízhez jut – akár olyan helyen is, ahol eddig nem volt számára vízkészlet –, másrészről a kompenzációs rendszer az együttműködést forintosítható módon támogatja. Ezzel persze együtt nő az átláthatóság és transzparencia, amelyben a jelenlegi vízelosztási rendszer nem feltétlenül jeleskedik.
A transzparencia fontossága a rendelkezésre álló vízkészletek csökkenésével jelentősen nő, és mind az állam, mind az agárszektor érdeke, hogy a vízszétosztás transzparensen valósuljon meg, hiszen csak így védhető meg a szakma a politikai csatározásoktól és így lenne alkalmas a meglévő bizalmi viszony kölcsönös továbbfejlesztésére.
Az öntözési kompenzáción kívül fontos kiemelni, hogy a jövőben már nem folytatható tovább az időbeli vagy vízsugármennyiség szerinti öntözési rend nélküli, rendszert és szabályt nélkülöző öntözés. Egyrészről a vízkészletek szabnak határt az egyidejű öntözési igény kielégítésének, másrészről a meglévő öntözőművek kapacitásai. Egyszer és mindenkorra véget kell vetni az „akkor öntözők, amikor én akarok” hozzáállásnak. Nemcsak azért, mert ez nem tervezett és hatékony, hanem azért is, mert olyan szélsőséges hidraulikai helyzeteket eredményez, amelyekre a kiszolgáló művek nem alkalmasak.
Az öntözött területek mennyiségi növelése mára már elképzelhetetlen az állami főművek fejlesztése és rekonstrukciója nélkül. De kijelenthetjük, hogy megfelelő anyagi megbecsülés és biztos anyagi háttér nélkül a vízgazdálkodás szakmai háttere is megkérdőjeleződik. Másrészről pedig mindenképpen reorganizációra szorul az öntözővíz-készletgazdálkodás, vízelosztás jogi, gazdasági keretrendszere, melyben létfontosságú a víz- és energiahatékonyság, valamint az előállított termelési érték differenciálásának képessége. Mindenképpen megfontolandó, hogy a vízjogi engedélyek és a vízjogi engedéllyel lekötött vízkészletek jóval összetettebb és évről évre engedélyezési tevékenység nélkül is megváltoztatható vízsugár- és éves vízmennyiségigénye kezelésének kialakítása, mert enélkül nem lehet megfelelő válaszokat adni az agrárium differenciált és a vetésterületek, vetett növénykultúrák miatt évről évre dinamikusan változó igényeire.
Az öntözés és öntözéses gazdálkodás hosszú távú érdeke a jól átlátható, előre tervezhető és gazdaságilag is fenntartható rendszerek kialakítása, melyekben mind a gazdálkodók, mind a szolgáltatószervezetek – VIZIG-ek és magánszervezetek – egyaránt megtalálják a hosszú távú működés lehetőségét. Ezek nélkül ugyanis elképzelhetetlen az öntözésfejlesztésre költött pénzek hatékony felhasználása.
Szerző: Cifka Gábor, Plantor Kft.
