fbpx

A Corteva véradói közel 200 életet mentettek meg hazánkban

Írta: Szerkesztőség - 2023 november 30.

A Corteva Agriscience önkéntes munkatársai 2023-ban összesen 63 alkalommal adtak vért Szarvason, a Magyar Vöröskereszt által szervezett véradó eseményeken. Ezzel a tevékenységgel közel 200 ember életének megmentéséhez járultak hozzá.

Corteva véradás
Véradáson a Corteva munkatársai (forrás: Corteva)

A Corteva az emberi életet és annak védelmét helyezi működésének középpontjába, ugyanakkor elkötelezett a környezet, a társadalom és a rászorulók támogatása mellett. „Fontosnak tartjuk, hogy ne csak pénzadományokat juttassunk el civil szervezetekhez, hanem munkatársaink önkéntes munkaidejével is hozzájáruljunk a vállalat társadalmi felelősségvállalásához. Kollégáink véradáson való részvételével életeket mentünk” – mondta Jenei Ágota, a Corteva regionális HR tanácsadója.

Pljesovszki Ágnes, a Magyar Vöröskereszt szarvasi területvezetője kiemelte, hogy a Cortevánál nagyon sok a fiatal véradó, és van pár igazán ritka vércsoportú önkéntes is. A Vöröskereszt üdvözli a vállalat példamutató magatartását. A cég munkatársai már második éve elkötelezetten vesznek részt a véradásokon.

A Corteva folyamatosan keresi a karitatív lehetőségeket és várja partnerei ötleteit, javaslatait, hogy bővítse azon szervezeteknek a számát, akikkel közösen tud együtt dolgozni, hogy a társadalom számára értéket teremtsen.

Ez a cikk is érdekelheti: Sikeresen zárult az év a Corteva szarvasi vetőmagüzemében.