fbpx

Megduplázódott a kereslet a nagy értékű mezőgépekre

Írta: Gönczi Krisztina - 2023 június 15.

Minél nagyobb, minél drágább a gép, annál vonzóbb a támogatást erre fordítani – tükrözik az AKI legfrissebb adatai.

A legnagyobbat, a legerősebbet, a legjobbat akarták megszerezni a gazdaságok (fotó: Horizont Média)

Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 90,7 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket a 2023. január és március között, ez 45 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi forgalmat. Az eladott mennyiség a legtöbb gépkategóriában 20-30 százalékot esett, de néhány kitüntetett – támogatásban is részesülő – kategóriában megduplázódott az eladott gépek száma. Egy-egy kategórián belül is a nagyobb, drágább gépek megszerzésére fordították inkább a támogatást a gazdaságok. Jól példa erre a traktorok és a vetőgépek értékesítésének alakulása.

Kevesebb, de nagyobb traktor

Az értékesített traktorok adják a forgalmazott érték legnagyobb hányadát, de ezekből az első negyedévben 15 százalékkal kevesebb kelt el, mint egy évvel ezelőtt, ellenben 33 százalékkal több pénzt hagytak ott értük a gazdák. Ennek részben oka, hogy az érdeklődés a nagyobb teljesítményű erőgépek felé tolódott el: a 141–190 LE-s kategóriába tartozókból 13, a 191–260 LE-sből 4 százalékkal, a 260 LE fölötti traktorokból több mint kétszeresére nőtt az eladott mennyiség.

mg gépértékesítés

Ahol megduplázódott a kereslet

A precíziós technológiához (és pályázati kiíráshoz) kapcsolható gépek jellemzően alaposan megdrágultak. A szemenként vető gépekért több mint kétszer annyit kértek el a forgalmazók, mint egy évvel ezelőtt, ezzel szemben az eleve olcsóbb sorvetők még olcsóbbá váltak. Ugyanígy duplázni tudtak a pontosabban dolgozó műtrágyaszórók is. A legnagyobb áremelkedést azonban a növényvédelem gépei produkálták, fajlagosan 2,6-szor kerültek többe.

A forgalmazott értékből nagy szeletet hasítanak ki a gabonakombájnok, és ezekből is több mint kétszeresére nőtt az eladott mennyiség. Egy-egy gép átlagosan 27 százalékkal került többe, mint egy évvel ezelőtt, vélhetően a digitális gazdálkodást elősegítő kialakításoknak köszönhetően. A kombájnokhoz betakarító adaptereket is vásároltak a gazdaságok, tehát ezek forgalma is ennyivel emelkedett, viszont ezek fajlagos ára – üdítő kivételként – még csökkeni is tudott, dacára az élénk keresletnek. Ezen kívül csak az olcsó talajmarók árában látni hajszálnyi visszaesést.

A tavalyi év mezőgépforgalmát itt foglaltuk össze: Nagyot drágultak a mezőgépek, főként a műtrágyaszórók.