A mezőgazdasági vízgazdálkodás már soha nem lehet olyan, mint 2022 előtt volt?
Az elmúlt év sok szempontból vízválasztónak, határvonalnak bizonyul majd, nemcsak a mezőgazdaság, de a vízgazdálkodás szempontjából is. Ízelítőt kaphattunk egy olyan jövőből, amely egyaránt próbára teszi a szervezettségünket, ahogyan a kitartásunkat vagy leleményességünket.
A fúrt kút és az Alzheimer már hír. És az öntözés?
A hosszan elhúzódó vízhiány, a kialakuló hosszú, nagyon meleg, számottevő csapadék nélküli aszály, majd az utána következő rövid, de csapadékos időszakok szélsőségei nem újdonságok Magyarországon. Ami új volt, az a mértékük és hatásuk. Azt gondolom, a 2022-es évben tapasztaltak mégsem lesznek általánosak a jövőben, de mint szélsőség, a 2022-es évhez hasonló helyzetek száma jelentősen nőni fog. Ami előtte volt, ahogyan előtte csináltuk, vagy ahogyan előtte éltünk, az már soha nem lesz ugyanolyan, soha nem lesz a régi. Változnunk és változtatnunk kell, még ha ez nem is tetszik, vagy nem akarjuk. A változásnak pedig elkerülhetetlenül lesznek, vagy már most is vannak áldozatai és haszonélvezői. A klimatikus viszonyok és a tágabban értelmezett gazdálkodási környezet megváltozott, és ehhez nemcsak a mezőgazdasági értéklánc minden szereplőjének, hanem az ehhez kapcsolódó vagy ezzel a rendszerrel együttműködő szerveződéseknek, szakmáknak is változniuk kell.
Eljött az idő, amikor az eddigi gyakorlatokat újra kell értelmezni, meg kell vizsgálni, és ha szükséges, meg kell változtatni. Nemcsak a mezőgazdaság, hanem a vízgazdálkodás területén is. A változást mindenkinek magával kell kezdeni, és saját közösségében kell gondolkodnia. A változásnak azonban nemcsak saját közösségeinkben, hanem a másokhoz való viszonyban is meg kell jelennie. A hosszú ideje jellemző szakmai vagy dogmatikus szembenállást fel kell hogy váltsa egymás megértésének és megismerésének igénye, mert csak így tudnak az eltérő közegből érkezők a jövőben konstruktívan együttműködni a közös célok elérése érdekében. Amennyiben ez a változás nem következik be, akkor azt nemcsak a mezőgazdaságból élők vagy a vízgazdálkodással foglalkozók, hanem mindenki meg fogja érezni, aki az országban él. Ma már szinte mindenki ismeri a következő jelmondatot: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” – de mégsem érti ennek valós üzenetét. A lokális kis közösségekből kiindulva a kiterjedt nagy közösségek felé haladva közösen együttműködve kell megtalálnunk a megoldást a problémákra.
Az elmúlt időszakban, aki olvasta a hazai és nemzetközi sajtót, lépten-nyomon láthatta, hogy a víz és a vízzel kapcsolatos kérdések kiemelten fontos témává váltak. Egyre többen foglalkoznak a vízzel mennyiségi és minőségi értelemben. Az elmúlt bő egy hétben kiderült, hogy az idei évben az öntözővíz díját a kormány átvállalja, hogy könnyítést kívánnak bevezetni a lakossági fúrt kutakkal kapcsolatos szabályozásban, vagy az, hogy az Alzheimert a genetikai hajlamon kívül a vízben élő baktériumok okozzák. A víz életünk szerves része, nem csak azért, mert testünk több mint 50–70%-a víz, hanem mert minden tevékenységünkben megjelenik a mezőgazdaságtól az iparon át a rekreációig. Víz nélkül nem tudunk élni, mégis sokan nagyon keveset tudnak magáról a vízről, a vízgazdálkodásról vagy a magyar vízgazdálkodás rendszeréről.
A vízgazdálkodásnak tanulnia kell a gazdát, a gazdának pedig a vízgazdálkodást
A meglévő tudás felszínes, és nagyon sok esetben téves, mint a „Magyarország vízben bő ország” meghatározás. A jelen cikk egy olyan sorozat első része szeretne lenni, amely ezt a fajta ismerethiányt és az ebből következő félreértéseket próbálja felszámolni. Mindez azért is fontos lenne, mert az elmúlt év eseményei és a megoldások keresése közben sokan a félreértésekből, tudáshiányból fakadóan olyan délibábokat hoztak létre, melyeknek nincs valóságalapja. A tudásátadásra való kísérlet nem öncélú, szeretném, ha az agráriumban dolgozók is tágabb és rendszerezett tudással rendelkeznének a vízgazdálkodásról és a vízgazdálkodással összefüggő területeken. A megismerés nem lehet egyoldalú, és a vízgazdálkodási szakmának is jobban meg kell ismernie és meg kell értenie az agrárium problémáit, mert csak így lehet megtalálni a közös hangot, és megérteni a másik „oldalt”.
A sorozatban szeretnénk foglalkozni a vízgazdálkodás és az agrárium közös problémáival, ilyen többek között az öntözés, talajművelés, természetvédelem, örökségvédelem, vízvisszatartás, víztározás, víztakarékosság, „visszakanyargósítás” vagy a birtokszerkezet, az öntözési közösségek és a vízgazdálkodási pályázatok – valamint sok egyéb kérdést is érintő témával. A sorozat keretében szeretnénk széleskörűen, a formai keretek között lehetséges mértékben tájékoztatást adni a hazai vízgazdálkodást és agráriumot érintő közös kérdésekről. Szeretném, ha a leendő sorozat keretében átadott szerény, de reményeim szerint széles körű információ és tudás megfelelő alappal segítené az olvasókat a vízgazdálkodási kérdések közötti eligazodásban és a megfelelő döntések meghozatalában.
Célom, hogy az olvasók az elkerülhetetlenül bekövetkező változásoknak ne áldozatai, hanem a lehetőségek szerint haszonélvezői lehessenek. Amennyiben van olyan kérdése, amelyre választ szeretne, vagy úgy gondolja, hogy írjunk róla, foglalkozzunk vele, kérem, írjon levelet az e-mail címemre ([email protected]) vagy a MezőHír szerkesztőségének címére ([email protected]).
SZERZŐ: CIFKA GÁBOR
