fbpx

A Nufarm komolyan veszi Magyarországot!

Írta: MezőHír-2023/03. lapszám cikke - 2023 március 07.

2-3 éven belül már 60-70 ember dolgozik a vállalatcsoportban.

Czigány Tibor három évtizeden keresztül az egyik vezető növényvédőszer- és vetőmag-forgalmazó cégnél dolgozott, több évig vezetőként. Majd egy ötéves afrikai kiküldetés után a Nufarmnál folytatta pályafutását, így, ilyen eseménydús szakmai életutat látva kíváncsian vártuk a beszélgetést az elmúlt évekről, a mostani helyzetről és a jövőbeni tervekről.

Czigány Tibor
Czigány Tibor ügyvezető, Nufarm Hungária Kft.

Irány Afrika!

– Önnel sok évvel ezelőtt már készült egy exkluzív interjú lapunkban, de azóta is izgalmas éveket tud maga mögött. A Syngenta hazai vezetői posztja után jött egy nagy kaland…

– Igen, 2017 tavaszán megkérdezték tőlem, érdekelne-e egy afrikai feladat. Nyitottan álltunk hozzá, pár napra kimentünk a párommal, majd igent mondtam a felkérésre.
Zambia volt a helyszín, ahol a vállalat pár évvel előtte vett egy vetőmag-nemesítő és -előállító céget, amely elsősorban fehérkukorica-vetőmagot állított elő. Növekedési pályára kellett állítanunk a vetőmag- és a növényvédőszer-értékesítést is ebben az országban.

– Nem is volt kétség önben, hogy ekkorát váltson? Más kontinens, más habitusú emberek, más piac…

– 25 évig dolgoztam a Syngentánál és elődeinél, így bennem volt már egy ideje, hogy kipróbáljam magam más országban is. Kíváncsi voltam, hogy állnám meg a helyem ilyen viszonyok között. Afrika pedig mindig is izgatta a fantáziámat, voltam párszor ott, így a feladat is érdekes volt, meg a helyszín is.

– Mit szólt a család?

– Érdekes volt, hisz két nagyfiunk közül az egyik épp akkor végezte el az egyetemet, a másik célegyenesben volt ezen a téren. Normális esetben ilyenkor azt mondják a szülők, hogy találjatok jó munkahelyet magatoknak, és itt az ideje, hogy a családi bázist elhagyjátok – mi meg azt mondtuk, hogy elköltözünk Afrikába pár évre, tartsátok rendben itthon a házat… Egyébként utólag visszanézve is nyugodtan mondhatom, hogy jól működött így is a család.

– Mit érdemes Zambiáról tudni?

– Nagyon biztonságos ország, barátságosak az emberek, és a Szahara alatti Afrikában az egyik legjobb mezőgazdasággal rendelkezik. 8-szor akkora, mint Magyarország, de csak kétszer annyian lakják, mint hazánkat. 1,2 millió hektáron termelnek kukoricát, majdnem 2,4 tonna/hektár termésátlaggal…
A hibridfelhasználás kukoricában jelenleg 50% körül van. A 2-300 ezer hektár szóját is érdemes még megemlíteni.

– Mennyi ideje volt „átállítani” magát erre az új helyre, helyzetre?

– Más turistaként ott lenni, és más ott is lakni. Erre sokan mondják, hogy Afrikába vagy elmész és beszippant, vagy pedig ott vagy egyszer, és soha többé nem akarsz visszamenni… Mi az első csoportba tartoztunk.

Teljesen más a mentalitásuk a munka terén is. Amikor az egyik beosztottamat megkérdeztem egy határidős munka állásáról két héttel a feladat kiosztása után, hogy hogyan áll, kiderült, hogy még nem is foglalkozott vele. Határidő előtt egy nappal épp nekikezdett… De az ő tempójukkal mindig minden megtörténik, lehet, hogy egy héttel később, mint a terv volt, de megtörténik – és nagyon jó szándékkal állnak hozzá. Amikor kezdtem ott a munkát, fehér vezetők és fekete középvezetők és dolgozók adták a csapatot, és nagyon nem volt összhang a munkatársak között. Tudtam, hogy a helyi fekete szakemberek tudására is nagy szükség van, közöttük is rengeteg nagyon felkészült ember volt. 5 évvel később, amikor befejeződött a megbízatásom, egy nagyon jól működő, teljesen fekete menedzsmenttel rendelkező csapatot hagytam az utódomra úgy, hogy öt év alatt megháromszoroztuk a forgalmat.

– Mit adott önnek ez az afrikai időszak?

– Türelmesebb, nyugodtabb lettem, és nagyon tisztán különbséget tudok tenni aközött, mi a lényeges és mi nem. Megéreztem azt is, hogy mennyire fontos megtalálni a szövetségeseket, a jó embereket egy csapatban.

Saját ellátás és piaci termelés

– Milyen gépesítéssel, mekkora területeken, hogyan dolgoznak a zambiai gazdák?

– A hagyományos kisgazdálkodók, akik a feketék közül kerülnek ki, kb. másfél millióan vannak. 1-2 hektáron termelnek, kétharmaduk csak önellátásra. Aki valami pluszt termel, akkor azt például a gyermeke iskoláztatására fordítja, mert ott minden ilyenért is fizetni kell… Vannak profi termelők is, akik fehérek, ez a kör kb. 4-500 nagy farmert jelent. Ezek mellett a feltörekvő, növekvő gazdák nagy része fekete, akik már nem 1-2, hanem 5-10 hektáron dolgoznak. Már próbálnak gépesíteni, megművelik a szomszéd földjét, bérbe veszik stb. Ők már nemcsak önellátók, hanem a piacra termelnek.

A nagy termelők 300–1000 hektár közötti területen dolgoznak. Ők ugyanúgy, mint bárhol nyugaton, öntözőberendezést használnak, víztározóik vannak, JD kombájnokat, GPS-t használnak. Mivel a kukorica alapélelmiszer, így „politikai” növény, kiszámíthatatlan árral, a nagyok ezért igyekeznek emiatt ebből kihátrálni, és csak annyit termelni, amit a dolgozóiknak adnak. Helyette mással próbálkoznak, például abban az 5 évben, amikor ott voltam, nagyon sok avokádó-, makadámdió-ültetvényt létesítettek. Alternatív növényeket próbálnak termeszteni, amit az állam nem szabályoz, és el tudják adni külföldi piacokra.

– Csak erre az országra szólt a megbízatása?

– Nem, emellett egy év után megkaptam Zambia mellé a fél Szahara alatti Afrikát, Kongó, Angola, Zimbabwe, Mozambik, Mauritius, Malawi, Madagaszkár… Ezekben az országokban is ki kellett építeni a Syngenta hálózatát. Jól szerepeltek itt a vetőmagok, amiket Zimbabwéban nemesítettünk. Csakhogy időközben kitört a Covid, és hiába kezdtem el szervezni a rengeteg utat, a járvány miatt telefonon kellett mindezt elindítani, partnereket találni. Zimbabwéban sikerült megduplázni a forgalmunkat, a többi országban nehezebb volt jó eredményeket elérni. Nem volt egyszerű így dolgozni, de ha valaki előtte azt mondta volna, hogy Afrikában több mint 80 fős Zoom-meetinget fogok tartani, és három kolléga kivételével mindenki betárcsáz, megtartjuk a konferenciát, akkor kinevettem volna… Működött minden.

Nufarm: 30 év után váltás

– Miért jött vissza Magyarországra? Lejárt a megbízatás?

– Igen, ilyen helyeken ezek a projektek általában 3 évre szólnak, ami két évre hosszabbítható. Így én is a hosszabbítás mellett döntöttem, de most már kifutott ez a feladat. Ilyenkor alapvető, hogy a régi posztra már nincs visszaút, így szerettem volna Magyarországon vagy környékén dolgozni, és az afrikai után egy másik cég által nyújtott kihívást választottam.

Egy nagyon jól működő, teljesen fekete menedzsmenttel rendelkező csapatot hagytam az utódomra rendelkező csapatot hagytam az utódomra

– Hogy került képbe a Nufarm?

– Körülnéztem, megnéztem, melyik cég mit képvisel, hogyan működik, hol vannak esetleg ismerősök. Érdekes volt, hogy 30 évig én nem váltottam állást, jól esett, hogy a felhívott 5-6 ember mind segítőkész volt. Így két hónap alatt le is tisztult a helyzet. Még mielőtt idejöttem volna, azt már szimpatikus volt a Nufarmban, hogy kis-közepes méretű cég, családias hangulattal. Emellett megvannak azok az irányok, olyan fejlesztések, amiket kifejezetten perspektivikusnak találtam. Hazánkban is jól működik a cég, a magyar portfólió jó lehetőségeket biztosít, a csapat pedig összetartó. Az is fontos volt számomra, hogy az európai menedzsment nagyon támogatja a felvázolt terveket!

– Milyen most a Nufarm piaci pozíciója, ön szerint hová juthat el Magyarországon?

– Itthon 5-6%-os piacrésze van a Nufarmnak, amellyel jelenleg úgy a 7. a piacon. A kollégákkal teljesen egyetértünk abban, hogy ezzel a portfólióval a 4-5. hely is megcélozható. Bizakodással tölt el a termelők pozitív véleménye is a cégről, termékekről, csapatunkról.

Növényvédő szerben kifejezetten igényes, jó minőségű formulációkkal rendelkezünk. Van több olyan termék, amelyet kizárólag mi forgalmazunk, például a Fusilade, a Tropotrox XT. Kevesen tudják, hogy a Nufarm a hormonhatású készítmények területén a világon is vezető helyen áll – például a gabonagyomirtás terén nekünk 16 hatóanyagunk van, amit ajánlani tudunk. Növekedésszabályzók kapcsán is széles termékkörrel rendelkezünk. Az is komoly pozíció, hogy a világon a második glifozátgyártó és -értékesítő cég vagyunk. Van pár biostimuláns termékünk, és ezen a területen további anyagaink jönnek majd piacra. Fontos kiemelni, hogy megvan a következő5 évre az a jó pár termékünk, amivel piacra tudunk lépni, és ez ellensúlyozza az EU-s szabályok miatt kilépő készítmények hiányát.

– Mit lát ezek mellett a Nufarm erősségének?

– A világon eladott növényvédő szerek több mint 90%-a ma már nem szabadalomvédett, kevesebb mint 10% az, ami az utóbbi kategóriába tartozik. A Nufarm minőségi termékeket ad, olyanokat is, ami máshol nem található meg. Komoly tudásszerviz áll mögöttünk, teljes, egyébként még további bővítés alatt lévő csapattal.

4 termékfejlesztési központunk van szerte a világon, ahol az új formulációkat, hatóanyagokat fejlesztik, ezekben több mint 200 aktív hatóanyaggal dolgoznak a kollégák. Világszinten 11 gyárral rendelkezünk, ebből 3 Európában helyezkedik el.

Bővül a csapat

– A jó termék fontos alap, de a piaci jelenléthez jó szakembergárda is kell…

– Igen, így van. Jó, családias hangulatú céget vettem át, és megkaptam a lehetőséget a menedzsmenttől, hogy továbbfejlesszem a csapatot. Marketingtevékenység eddig nem is volt a cégnél, ma már egy nagyon tapasztalt marketingmenedzser és egy marketing- és sales asszisztens is segíti a kommunikációs munkánkat. Egy technikai menedzsert is keresünk most, valamint három területi képviselőt. Emellett szerződött promóterekkel is szeretnénk kiegészíteni a csapatot, most öt kollégát akarunk csatasorba állítani ezen a téren.

– Mennyire nehéz jó szakembert találni?

– Nem annyira, mint mostanság tartják – mi pozíciónként 15-20 jó jelentkezőt kaptunk. Nagy nyitottsággal, lelkesedéssel jönnek hozzánk, nem ismeretlen a cég számukra, ez jó hír. Igazi szakemberek érdeklődnek, nem tapasztaljuk, hogy probléma lenne a csapat bővítése. Fontos az új jelentkezőknél, hogy ne csak szakmailag legyenek rendben, hanem a csapatba is tudjanak integrálódni. – Kicsit foglalkozzunk a vetőmaggal is, mert a Nufarm rendelkezik egy ilyen üzletággal.

A Ncwala ceremónián ajándékot adtunk át a Ngoni törzsfőnöknek

– A vetőmag teljesen külön üzletág a Nufarmon belül. Még nem tudni, hogy mikor indul be Magyarországon. Azt viszont fontos tudnunk, hogy a vetőmagfejlesztés a világon új, izgalmas irányokba is megy. A Nufarmnál van például egy Carinata nevű növény, amelynek az az érdekessége, hogy másodvetésként takarónövényként termeszthető, keresztes virágú, a repcéhez hasonlítható. Ugyanakkor betakarítható a termése, és olyan olajat ad, amelyet a kerozinban keverve a repülőipar használhat. A Nufarm a BP-vel kötött szerződést, amelynek értelmében korlátlan mennyiségben átveszik ezt az olajat! Van olyan napraforgója is a cégnek, amely azért érdekes, mert sokkal rövidebb tenyészidejű, mint amik ma a piacon kaphatók. Ez is érdekes lehet majd, de egyelőre ezek még nem magyarországi lehetőségek.

– Visszatérve a növényvédelemre, a Green Deal kapcsán látni a növényvédő szerek használatának csökkentését. Hogyan látja most ezt a szegmenst?

– A klíma változik, ez nem kérdés. Erre az ipar, a termelők megpróbálnak valamilyen megoldást találni. A biológiai eredetű megoldások egy irányt jelentenek, és bizonyos mértékig a klímaváltozás negatív hatásainak kezelésére használhatók lehetnek. Ha a növényvédő szereket nézzük, nekünk is majdnem minden évben kivontak valamilyen termékünket. De mindig van olyan, amelyik a piaci lehetőségeket jobban kihasználja, így a forgalmunkban messze nem érzékelhető visszaesés.

Európában van egy 6-8 fős portfóliómenedzsment csapatunk, ők foglalkoznak azzal, hogy mindig legyen valami új és jó termék a kínálatunkban. Nem kell félnünk a következő 5 évtől. Rugalmas ebben a cég, és egyegy új lehetőséget sokkal hamarabb meg tudunk vizsgálni, akár piacra tudunk lépni vele, mint pár nagyobb versenytársunknál. Emellett nagy szabadságunk van a magyarországi csapatunkkal is ezen a téren, akár egyedi szerződéseket is köthetünk az itteni forgalmazásra.

permetezés

– A gyártás és termékellátottság terén az elmúlt pár év mit hozott a Nufarmnál? A pandémia alatt és után előfordultak az ágazatban anomáliák…

– Ha az elmúlt két évet nézzük, akkor az egyik legmegbízhatóbb szállító voltunk. Minden megrendelést ki tudtunk elégíteni, maximum 1-2 hetes csúszások fordultak elő egy-egy terméknél. Ebben a három európai gyár, valamint a jól szervezett a háttér is sokat segített.

– Nehéz szezonon van túl a hazai gazdatársadalom. Mit tart most szakmailag a legfontosabbnak, milyen tanácsot tud nekik adni?

– 2022 nem volt egy sikersztori, a fél országban termés is alig volt, ez látszik a szezon indulásán is. A gabonaárak is lementek, részint az ukrán termény bejövetele miatt. Sok őszi kalászos van már elvetve, több, mint korábban szokott. 30 éves tapasztalatom, hogy ilyenkor a termelők mindig a spóroláson gondolkodnak. Költséghatékonyság, olcsóbb ár – ilyenkor ezek a hívószavak. Nem szabad azonban szem elől téveszteni a jó minőséget, a biztos, megfelelő szakmai hátteret sem!

– Mi lesz a következő nagy lépés a cégnél?

– Két fő dolgot emelnék ki. Lesz egy új rovarölő szerünk a piacon, aminek nagy jövőt jósolunk, ez a Carnadine. Repcében és almában alkalmazható rovarölő permetezőszer, amely a szokásosnál 25%-kal több acetamiprid hatóanyagot biztosít hektáronként. Ez erősebb hatást, hosszabb ideig tartó védelmet jelent a kártevők ellen. Könnyen kezelhető, vízoldható folyékony koncentrátum (SL) a formulációja. Emellett több új csomagajánlatunk van, valamint két új kukorica-gyomirtó termékünk is.

Ha pedig más irányú terveinket nézzük, a nyár közepén új irodába költözünk. A Nufarm egy pénzügyi szolgáltatóközpontját is Magyarországon létesítette, ennek is nő a létszáma, így a következő 2-3 éven belül már 60-70 ember fog cégeinknél dolgozni, szükség lesz az új helyre. Innen is látszik: a Nufarm komolyan veszi Magyarországot!

Szerző: Fodor Mihály