Hosszan értekezik a world-grain.com a kínai befektetési startégiáról annak kapcsán, hogy nemzetbiztonsági okokból megakadályozták, hogy a kínai Fufeng cég Észak-Dakotában egy amerikai légibázis tőszomszédságában létesítsen kukoricamalmot. Alább Kína 2010 óta tartó pénzügyi-gazdasági hódításait foglaljuk össze a mezőgazdaságra koncentrálva.
Földszerzéssel kezdte
A világ szántóterülete folyamatosan csökken, míg a népessége nő, ami leginkább Kínát aggasztja, ezért hosszú évek óta külföldi befektetések révén terjeszkedik a határain túl, beleértve a mezőgazdasági területek felvásárlását és a know-how-ba történő befektetéseket is. Hogy mennyire nem önellátó az ország, azt leginkább a szójabehozatal nagysága mutatja: 2020-ban az importált bab Kína belföldi fogyasztásának 85 százalékát tette ki. Kukoricából is tetemes az importjuk: 2021-ben rekord mennyiségű, 28,35 millió tonna tengerit vásároltak a nemzetközi piacról, ez az ország teljes kukorica-felhasználásának bő 10 százalékát tette ki.
Saját földterületei folyamatosan csökkennek, az állattenyésztését pedig vissza-visszatérő betegségek sújtják. Világjárványok indulnak ki innen, akár humán vonalon is. A klímaváltozás is erősen érinti a térséget: 2020 nyarán a történelmi esőzések okoztak áradásokat, 63 millió embert és 14 millió hektár termőterületet érintettek. Ezért Kína külföldön diverzifikálja a termelési alapjait, sok földet szerzett már Afrikában, Ázsiában, Ausztráliában, Dél-Amerikában, de még az Egyesült Államokban is. 2016 végére már több mint 1300 mezőgazdasággal, erdészettel és halászattal foglalkozó vállalkozásuk volt jelen tengerentúli befektetésekben, ezek együttesen mintegy 26 milliárd dollárnyi jegyzett tőkével rendelkeztek.
A kínai befektetések gyakran nemzetbiztonsági aggodalmakat keltenek a megcélzott országokban. „Minden, amit Kína tesz, azzal a céllal történik, hogy stratégiai előnyt szerezzen magának” – jegyezte meg aggódva Rick Crawford, az Egyesült Államok Mezőgazdasági és Hírszerzési Bizottságának tagja, noha az USA földterületeinek kevesebb, mint 1 százalékát szerzete meg az ázsiai ország. A közel 150 ezer hektáros terület csak európai szemmel nézve nagy, valójában elenyészően kicsi az USA vagy Kína méreteihez képest, vagy akár Kína egyéb befektetéseihez mérten. Feltűnő az is, hogy más nemzetekkel szemben elfogadóbbak az amerikaiak: a kanadai befektetőktől eltűrik, hogy 5 millió hektárt birtokoljanak az Egyesült Államok földvagyonából, de jelentős arányt képviselnek a holland, olasz, angol és német földtulajdonosok is.
A pénz az úr
A Sárkány legfőbb célpontjai ezért nem is itt vannak, hanem olyan fejlődő országokban, ahol kevés a versenytárs, gazdag a földkészlet és kicsi (megvásárolható) a politikai ellenállás. Az ellátási lánc kiépítéséhez kapcsolódik az Egy Övezet Egy Út (más néven Új Selyemút) program is, melynek központi eleme, hogy a hat fő gazdasági folyosón összeköttetést létesítsen Kína és a kereskedelmi partnerei között. Ez magában foglalja a kikötők, vasutak és egyéb szállítási és logisztikai infrastruktúra építését és megszerzését. Elsősorban olyan pontokat keresnek, ahol közvetlenül hozzáférhetnek a mezőgazdasági árukhoz. Az infrastruktúra kiépítésébe bevonják az adott országot is, ami viszont hatalmas adósságterhet eredményez a pénzszegény partnernél. A pénzügyi függés Kína befolyását növeli a kiszemelt térségben.
2004 és 2012 közötti az első kínai befektetések főként a növénytermesztésre, a halászatra és az ipar számára fontos nyersanyagok megszerzésére összpontosítottak. A célterületek Kelet-Oroszország és a szomszédos ázsiai országok voltak. A délkelet-ázsiai beruházásokkal a pálmaolaj, a manióka, a cukor, a gyümölcs és a fűrészáru biztosítását akarták elérni. Ezek az ázsiai beruházások teszik ki Kína agrárbefektetéseinek mintegy felét az USDA adatai szerint.
Technológiával folytatták
Az elmúlt 10 évben a kínai vállalatok érdeklődése áttevődött Európára, Észak-Amerikára és Ausztráliára. Először itt termőföldvásárlással kezdték. 2013-ban a Xinjiang Production and Construction Corps fél évszázadra szóló bérleti szerződést kötött az ukrán feketeföldek 9 százalékára. Ebben az időszakban vásárolta fel a WH Group az amerikai Smithfield Foodst (2013) és jelent meg vele Romániában. Kelet-Európában az uniós csatlakozást követő földpiaci liberalizáció vonzotta őket, ekkor sikerült 68 ezer hektárt megszerezniük Bulgáriában és 84 ezer hektárt Romániában. Keleti szomszédunkban mára a mezőgazdasági földterület 40 százaléka lehet külföldi kézben, de a hollandok, dánok jobban nyomulnak az országban, mint a kínaiak. A külföldiek által megszerzett terület 70-75 százaléka az unión belülről érkező befektetők kezében van.
A terjeszkedés a logisztikai hálózat kiépítésével és technológiai hódítással folytatódott. 2017-ben a ChemChina megvette a svájci Syngentát, és ekkorra került számos európai kikötő részben vagy egészben kínai tulajdonba. Itt írtunk róla, hogy 2017-ben az EU konténerforgalmának 10 százalékát már a kínaiak kezelték. Az áruk legfontosabb belépési pontja Európa felé a 100 százalékban kínai állami tulajdonban lévő pireuszi kikötő. A cikkben térképen is ábrázoljuk a kínai érdekeltségű európai kikötőket, ezekben azóta már tovább is nőtt a kínai tulajdon részaránya. 2017-ben a kínaiak Észak-Amerikában is növelték a logisztikai mozgásterüket: partnerséget kötöttek az USA 40 tagállamában érdekeltséggel rendelkező, gabona-szállítmányozással foglalkozó Growmarkkal, így amerikai-kínai közös tulajdonba került a Mississippi folyó uszály- és teherautóflottája, illetve vasúti terminálja. Eközben a kínai New Hope Liuhe az ausztrál marhahús- és tejtermelésben épített ki vegyesvállalatokat.
Ma már ott tartanak, hogy nem viszik, hanem hozzák a csúcstechnológiai tudást. A mezőgazdasági drónok terén a legnagyobb ilyen vállalatuk, a XAG közös teszteléseket végez a német Bayerrel. Eközben még nem dőlt el, hogy évszázadunk legnagyobb kincse, az adat, kit is illet, és mennyire megbízható a védelme.
A válság átformálja a világot
Bár a világ sokszor ferde szemmel néz a kínai befektetőkre, az ázsiai nagyhatalom olyannyira uralja a világkereskedelmet, hogy senki nem szeretne ujjat húzni vele. A 2018-as kereskedelmi háború megmutatta, hogy Washington sem képes pénzügyi eszközökkel a sarokba szorítani Pekinget. Annál is inkább, mivel ezzel saját odatelepült cégeit is megsarcolja. A mostani, Coviddal kombinált, háborús világválság kapcsán viszont érdemes megjegyezni, hogy Kínát jobban gyengíti, mint az USA-t, továbbá Kína megrendülése kapóra jön egy szomszédos államnak, Indiának. Azok az amerikai és európai nagyvállalatok, amelyek a koronavírussal szembeni zérótolerancia miatt bajba kerültek Kínában, illetve kínai alapanyagokra alapozták a hazai termelésüket, most Indiában építik ki a főállásaikat. (Lásd még: Ahogy gyengül Kína, úgy erősödik India.) Ennek messzemenő következményei lehetnek Kínára, illetve az egész világkereskedelemre.
A téma kapcsán ez a cikk is érdekelheti: Kőolajból kukorica, avagy az agrárium és a válságok.
