Bő 20 évvel ezelőtt születetett meg a vizek minőségét védő, uniós nitrátdirektíva, de több mint egy évtizeden át figyelmen kívül hagyhatták egyes nyugat-európia országok. Most viszont már olyan drasztikus lépésekre kell sort keríteni a levegő és a föld védelme érdekében, ami valóban rengeteg gazdaság bezárásával jár. Eközben Középkelet-Európában fogyóban az állatállomány és a szervestrágya, az aszály pedig lelohasztja a pillangósokhoz fűzött reményeket is. A szélsőségek korát éljük.
Állatlétszám-csökkentés a hollandoknál
Heteken át tüntettek a gazdák Hollandiában a kormányzat nitrátpolitikája miatt. Tulajdonképpen már a harmadik éve vitatkoznak a hollandok arról, hogy a talaj és a levegő nitrát-, illetve ammóniaterhelése mennyiben írható a mezőgazdaság számlájára, és szabad-e megfelezni emiatt az ország állatállományát.
Próbáltak már mindent a hollandok: a németeknek exportálni a hígtrágyát, 100 km/h-ra csökkenteni az autópályán megengedett sebességet, a tengerre telepíteni a tehenészeteket – semmi nem vált be. 2000 sertés/négyzetméter állatsűrűséggel ugyan mit is várunk? Végül az állam egy 300 millió eurós keretet hozott létre azon gazdálkodók megsegítésére, akik önként feladják a termelést a Natura-2000-es területeken. A cél: 2030-ra megfelezni a nitrogén-kibocsátást, ehhez összeségében 24 milliárd eurós támogatást rendelt a kormányzat. (A megvalósításhoz az építőiparnak és a közlekedésnek is hozzá kell járulnia.)
A holland tervek szerint regionális nitrátcsökkentési előírások alapján kell visszafogni a környezet terhelését, ennek mértéke a helyi adottságoktól függően 12 és 70% között szór. Az állattartó gazdaságok mintegy harmada számára ez a rendelkezés a végítélettel egyenlő. Nem csoda, ha a gazdatüntetéseken már lövések is dördültek.
Vörös zónák a németeknél
Az érdekes az, hogy mind a hollandok, mind a németek csaknem két évtizeden át fütyülhettek az EU nitrátdirektívájára. (A magyar nitrátrendelet 2008 óta szab szigorú kereteket a nitrogén felhasználásának.) Miután az EU megunta a németek kivárásra játszó taktikáját, és kötelezettségszegési bírsággal sújtotta őket, három évvel ezelőtt létrehozták azokat a „vörös zónákat”, ahol a gazdaságoknak 20%-kal csökkenteniük kell a szántóföldekre kijuttatott nitrogénhatóanyag mennyiségét.
Az elvárások időközben szelídültek: a szakvezetés belement, hogy csak azokat a gazdaságokat érintsék a műtrágya-kijuttatási korlátozások, amelyek valóban erősen hozzájárulnak a vizek nitrátszennyezéséhez. Ehhez persze az egyes tartományoknak fénysebességgel kell kiépíteniük a nitrátterhelést mérő hálózatot, ami még mindig nem állt fel országos szinten. Megkezdődött egy törvényalkotási folyamat is, ami a károkozók felelősségét jobban érvényesíti tudja.
Számítunk az állatokra!
Nyugat-Európa környezeti problémáinak egy részéért valóban az állattartás felelős. Belgium szintén nitrogén-kibocsátási problémákkal küzd, csak idő kérdése, hogy itt mikor robban a bomba. A köztudatban a környezetvédelem ügye gyakran összekapcsolódik az állatvédelemmel, így Nyugaton már évtizedek óta erős a vegetáriánus mozgalom. Az állattartás betiltásának követelése a legnagyobb válság közepette sem csitult el. Engedélyezték a rovarfogyasztást is, remélve, hogy ez idővel némi alternatívát kínálhat a húsokkal szemben.
Ezzel szemben Középkelet-Európában visszaszorult az állattarttás és vele együtt a szervestrágya mennyisége. Ezt szintetikus trágyákkal nehéz helyettesíteni, főként ilyen árak mellett. A szervestrágya legnagyobb problémája, hogy nagy térfogatban van kevés tápanyag, így drága az anyagmozgatás. Víztől megfosztva, pelletálva azonban nagyobb távolságokat is beutazhatna. Már évekkel ezelőtt támogatni kellett volna a baromfitartó telepek ilyen irányú beruházásait.
Sajnos a sorozatos aszály miatt még pillangósokkal, másodvetéssel sem tudunk segíteni a földeken. A hazai borsó- és babtermelés klimatikus okokból éli a végnapjait. Kár, mert ezek a fehérjenövények nemcsak nitrogénnel gazdagítják a talajt, de fehérjedús növényi alternatívát kínálnak a húsoktól elforduló fogyasztóknak, így több szempontból is felértékelődnek. Ha le kell írnunk őket, akkor csak a napraforgó- és a kukorica-feldolgozás fehérjedús hazai melléktermékeire számíthatnak azok, akik száműzik a haszonállatokat az ökoszisztémából. Persze megvásárolhatják a messziről érkező tofut is, ezzel tovább rontva a környezet állapotán.
Aki igazán organikus szemléletű, az tudja, hogy állat nélkül nincs mezőgazdaság, erről szól a biodinamikus gazdálkodás is. Bár ebben a termelésmódban sok a rituális szertartás, el kell ismernünk: tiszteli az élővilág egységét. Most, amikor a zalai növénytermesztők a Hajdúság állattartóit segítik takarmánnyal, talán jobban átérezzük, mennyire egymásra vagyunk utalva: ember, állat, növény. Nemcsak a trágya miatt, de amit megtermelünk, annak a fele egy állatban hasznosul, ami keresletet támaszt a gabona iránt. Egyszóval a holland példa befuccsolása nem jelenti azt, hogy jobb lesz, amit a helyére kívánunk. Egyszer maradhatnánk már a ló közepén is, nemcsak a két oldalán…
Ez a cikk is érdekelheti a témában: Műtrágya helyett vizelet? A kisdolog is nagyot lendíthet.
