fbpx

Rekordtermés jön? És mit tehetünk érte?

Írta: MezőHír-2022/07. lapszám cikke - 2022 július 13.

A kukoricaaratás még messze van, a napokban nőtte ki magát a kapálásból, így még a termésről nem sok mindent lehet mondani. A napokban olvasható, előrejelzett rekordtermés akár meg is lehet, de el is maradhat. Az ország azon részén, ahol eddig is nagy szárazság volt, nem valószínű a rekordtermés, ott viszont, ahol eddig „rendszeresen” megkapták a csapadékot – majd a kombájn megmondja. Mit tudunk tenni azért, hogy a területen, amin gazdálkodunk, a maximális terméspotenciált kiaknázzuk?

Fenntarthatóság és közmondásos fagyi-effektus

Nagyon sok összetevője van a dolognak. Nagyon sokszor hallani, inkább az idősebb generációktól, hogy „a földet az unokáinktól kaptuk bérbe”. Ennek tükrében az a kérdés, hogy ehhez így is állunk-e hozzá? Lesz az unokáinknak még talaj, amin gazdálkodunk, lesz-e tápanyag az utánpótlásra, vagy feléljük mindezt most a rövid ideig tartó haszonszerzés céljából? Ki tudja ezt megmondani? Nagyon sok elemzést, előadást lehet ezzel kapcsolatban találni.

Egyik szemszög lehet a valamelyest „fenntartható” gazdálkodásra a minél szélesebb vetésforgó. Az egyik évben ez a növény, másikban az, és így tovább… Lesz, amelyik jobban bejön, a nagyobb nyereséget hozza, de kizsigerelés nélkül, és a legkisebb természetkárosítás nélkül. Mert az, hogy esetleg olyan régióban vagyunk, ahol a kukorica adja a legnagyobb eredményt, és akkor folyton ezt vetünk, vagy a búza–repce-vetésforgó, netán „a fagyi visszanyal” effektussal fogunk találkozni. Megjelennek a különböző rezisztenciák, és akkor állunk és nézünk ki a fejünkből, hogy akkor most mi van?

Így viszont nedvességet menthetünk!

Egy másik helyzet a talaj nedvessége. Folyton az eget kémleljük. Van, aki imádkozik is, de a legtöbben az esőt várjuk. Azért vannak olyan termelők is, akik a földet is nézik, és tesznek is azért, hogy kisebb legyen a kipárolgás! Minél több vizet tartunk meg a földben, annál egyszerűbb a dolgunk. A helyesebb talajműveléssel kevesebbet bolygatjuk a talajt, a káros tömörödéseket megszüntetjük, próbálunk talajfelszín-takarást kialakítani a minél kevesebb kipárolgásért. A leesett csapadékot helyben kell tartani! Ezért a földnek képesnek kell lennie azt elnyelni, és később felhozni a növények számára.

Egy elporosított talajfelszín a csapadék hatására nagyon hamar eliszaposodik, és a lehulló csapadék innentől kezdve elfolyik az árkokba. Végül pedig eltűnik a területről.

A NoTill, a forgatás-bolygatás nélküliség lehet a végső megoldás? Addig hosszú az út, de érdemes mielőbb elkezdeni a földdel úgy viselkedni, mint a szeretteinkkel! Az intenzív forgatásos technológiáról óvatosan álljunk át a mulcsos technológiára! Próbáljunk meg intelligensen takarónövényt termeszteni, legyen ugyanolyan fontos, mint a főnövény! A takarónövényekkel figyeljünk oda, hogy a vízbalansz abba az irányba billenjen, hogy többet megőrzünk, mint elhasználunk!

A talajművelésnél a lazításra és a felszín egyengetésére koncentráljunk, a többit elvégzik a növények!

Íme, a leghasznosabb fogások!

A vetésforgókat úgy kell kialakítani, hogy a nagy szármaradvány ne okozzon a következő főnövényben gondot!

Maestro 24.75 SV L – folyékonyműtrágya-tartállyal szerelt vetőgép

A kukorica vetése bármilyen körülmény között megvalósítható! Bármilyen típusú és mennyiségű szármaradvány a vetést nem tudja hátráltatni. A vetőgépeket fel lehet szerelni mindenféle szár- és rögterelővel, vágótárcsával. A vetőbarázdát pedig különböző tömörítőkerekekkel tudjuk zárni. Az esetleges tápanyag-utánpótlásban a sávos műtrágyázás is tud segíteni. A Horschnál különböző kultivátorok segítségével meg lehet oldani a sávos lazítást és műtrágyázást! A Maestro vetőgép pedig alkalmas akár a direktvetésre is. Az AutoForce csoroszlyanyomás-rendszerrel mindig akkora nyomással dolgozik, amennyi ahhoz kell, hogy a magot pontos mélységbe rakja. A pontos mélységtartás és egyenletes kelés az alapja a magas hozamnak, ugyanis így tudjuk kihasználni az egyedi növényekben rejlő maximális terméspotenciált.

Az egyre dráguló műtrágya optimális kihasználása végett érdemes elgondolkodni a műtrágya precíz kihelyezésén is! A Maestro egy olyan szemenkénti vetőgép, amivel a precíz vetés mellett a logisztika is nagyon megoldott!

Szerző: Szász Zoltán 30/74-303-02