fbpx

„Demofarm” programmal nyitja meg első évét a Kukorica Kör Egyesület

Írta: MezőHír-2022/5. lapszám cikke - 2022 május 05.

Hazai nagyvállalatok támogatásával alakult meg tavaly, és került bejegyzésre az idei évben a Kukorica Kör Egyesület, melyet az alapítók a hazai kukoricatermesztők érdekében, edukáció és érdekképviselet céljából hoztak létre. A nonprofit vállalkozás egyéves előkészítés után indítja útnak szakmai programját, melyről Dr. Körösi Katalinnal, az egyesület szakmai vezetőjével és Daoda Zoltánnal, az egyesület ügyvezetőjével beszélgettünk.

– Nehéz év áll mindenki mögött, nem kímélték a nehézségek az alapítást sem.

Daoda Zoltán: – Valóban, kicsit hosszabb ideig tartott az egyesület bejegyzése, mint amire számítottunk, de egyáltalán nem bánkódtunk, hiszen így volt időnk átgondoltan megtervezni a szervezet munkáját, részletesen kidolgozni szakmai programunkat. A bejegyzés örömét pedig együtt ünnepelhettük az alapító tagokkal, hiszen egy szakmai kiállításon épp együtt voltunk, amikor a bejegyzés híre megérkezett a hatóságoktól.

– Milyen tervekkel indítják útjára a Kukorica Kört?

Körösi Katalin: – Egyesületünk alapító tagjai az agrárium szakmailag kiemelkedő képviselői, ezért a fő hangsúlyt az edukációra helyezzük, hiszen a gazdálkodókat jelen helyzetben ezzel tudjuk a legjobban és leghatékonyabban segíteni. Amikor a tagok között elindult a szakmai kommunikáció, a tapasztalat- és információcsere – még bőven az egyesület megalakulása előtt –, már akkor látható volt, hogy a jövőben nagy szerepe lesz mind a tudás, a tapasztalat, mind az innovatív megoldások átadásának, azóta ráadásul a változó körülmények hatására még jobban felértékelődött mindez.

D. Z.: – A megváltozott környezeti hatások (klímaváltozás) mellett a kialakult politikai helyzet, a jelentősen átalakult gazdasági és piaci körülmények újabb kihívások elé állítják az agráriumot, új gondolkodásmód kialakítására kényszerítik a szereplőket. Mi ebben is próbálunk segítséget nyújtani, naprakész hírekkel, tájékoztatásokkal, megoldásokkal segíteni a hazai kukoricatermesztőket.

– Említették a szakmai programot, erről megtudhatunk valamit?

K. K.: – Az indulás esztendejében „Demofarm” programmal indítjuk a működésünket, amelynek keretében az ország különböző területein, különböző nagyságú földterületen kukoricát is termesztő gazdálkodók bevonásával együtt alakítjuk ki szakmai programunkat a következő évre. Nagy öröm számunkra, hogy a programhoz nemcsak a tapasztalt, sokéves termesztői múlttal rendelkező gazdálkodók kapcsolódtak, hanem kezdő, kevésbé rutinos termesztők is. Napjainkban egy gazdálkodó számos olyan problémával szembesülhet, amihez a szakértő szem és tapasztalat értéke felbecsülhetetlen, legyen szó a leghatékonyabb vetés megvalósításától a talajállapot javításán keresztül a különböző támogatások hatásának a felméréséig.

D. Z.: – Az év során a „Demofarm” résztvevői folyamatosan megosztják velünk és egymással tapasztalataikat. A gazdálkodóktól azt kérjük, hogy mutassák meg, ők hogyan valósítják meg a saját technológiai tervüket, mekkora területen, milyen inputanyagokkal, milyen fajtával, hibriddel érik el a kitűzött terméshozamot. A „Demofarm” programba bekapcsolódó gazdálkodókkal mindenképpen hosszú távon szeretnénk együtt dolgozni és gondolkodni, mindenféle inputanyag-érdekeltségtől mentesen, csakis a leghatékonyabb kukoricatermesztés megvalósítását szem előtt tartva. Természetesen az összegyűjtött eredményeket megosztjuk, hogy mindenki tanulhasson belőlük, valamint jó alapul is szolgálhatnak majd a 2023. évi kukoricatermelési versenyhez.

– Mi az, amit a programhoz csatlakozott gazdálkodók nyernek ezzel?

D. Z.: – Amit a velünk együttműködő gazdálkodó a közös munka során nyer, az nem feltétlenül kézzelfogható; inkább egy szemlélet, ami a változó támogatások és gazdálkodási feltételek mellett a legmodernebb és hosszú távon is fenntartható termesztési technológiát jelenti, hiszen egyesületünk alapító és pártoló tagjai a mezőgazdaság különböző területein felhalmozott tudásukat adják a „Demofarm” gazdálkodóinak.

K. K.: – Nagy öröm számunkra, hogy egyik alapító tagunk jóvoltából hazánk egyik hátrányos helyzetű településén, Tarnabodon is létrejöhet egy Demofarm, ahol a Glia Kft. által biztosított területen kezdődhet meg a kukoricatermesztés, mely az ott élők számára munkát, tanulási lehetőséget is biztosíthat. Ez a tevékenységünk egyfajta ösztönzés is a termőterületek minél észszerűbb kihasználásra az ország hátrányosabb helyzetű területein, ahol kifejezetten előnyös lehet a mezőgazdaság által nyújtott megélhetési lehetőségek bemutatására.

– Az AGROmashEXPO kiállításon jelen voltak. Hol találkozhatunk az egyesülettel legközelebb?

D. Z.: – Idén igyekszünk minél több agrárprogramon részt venni, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a kukoricatermesztő gazdák megismerjék az egyesület célkitűzéseit, rövid és hosszú távú terveit. Ezeket kiegészítve saját szakmai napok keretén belül lehet majd velünk találkozni; ezekről a weboldalunkon és a social felületeinken adunk folyamatos tájékoztatást.

SZERZŐ: SÁNDOR ILDIKÓ