fbpx

Kitart-e a bodza ára idén?

Írta: Sándor Ildikó - 2022 április 08.

Van egy ágazat, ahol 3 év alatt húszszorosára is feltornázta magát a felvásárlási ár. Nem véletlen, hogy az idei szezon előtt a termelők és a felvásárlók is izgulnak. A napokban tartott bodzás szakmai rendezvényen még komolyabb jóslatokba egyik fél sem bocsátkozhatott, de az idevezető okok szakmai összefoglalására, valamint a technológiai kérdések megvitatására mégis nagy érdeklődés mellett került sor.

Bodzás rendezvény, előadók
Csizmadia György, BOTÉSZ elnöke a rendezvényen felvázolta a bodzások helyzetét (Fotó: Horizont Média/Sándor Ildikó)

Óriási üzlet egy libikókázó piacon?

Március 31-én a keceli Fresh Fruit TÉSZ Szövetkezet telephelyén gyűlt össze közel 100 bodzatermesztő, hogy meghallgassa a bodzapiacról Csizmadia György helyzetértékelését és Vizi Bernadett növényvédelmi szaktanácsait. Az ország minden bodzatermelő szegletéből érkeztek érdeklődők Kecelre, amit a szervezők a rekordingadozású árnak tulajdonítottak.

Az elmúlt két év sikertörténetéhez több tényező is hozzájárul – hangzott el a BOTÉSZ (Bodzatermesztők Értékesítő Szövetkezete) elnökének előadásában. Először 2010 környékén szabadultak el az árak, aminek hatására az addigi 3.500 hektár mellé hirtelen még 4.000 hektár ültetvény telepítésébe fogtak a termelők, aminek termőre fordulta után, különösen 2017-től már egyértelműen látszott, hogy túl sok lesz idehaza az áru. Az eredmény a felvásárlási ár beszakadása lett, az ország egyes területein akár 30 forintos kilónkénti ár lett a történelmi minimum.

Majd jött a koronavírus, és vírusellenes tulajdonsága miatt – elsősorban légúti fertőzések ellen hatékony – soha nem látott kereslet mutatkozott a növény iránt. Magyarország korábban is nagyhatalomnak számított bodzában, hisz a világ összetermésének mintegy kétharmada innen kerül piacra, de most ennek a mennyiségnek a sokszorosára mutatkozott hirtelen igény. A legnagyobb felvevőpiac pedig Ausztrália, az Egyesült Államok és az angolszász országok. A záros mennyiség viszont hamar rekordárat generált a piacon, tavaly időnként már kilónkénti ára a 600 Ft-ot is meghaladta. A feldolgozóipar (elsősorban a gyógyszeripar) azonban itt már behúzta a kéziféket, és bár megadta a kért árat, viszont mennyiségben jelentősen visszafogta a megrendeléseit, és inkább óvatos kivárásra „játszott”.

A piac, ahol nincsenek előre megírt szerződések

Ezzel a terménnyel nem lehet tőzsdére menni, nem lehet előre lekötni, nem hogy hónapokkal, de olykor még hetekkel előre sem lehet vele tervezni – foglalta össze a Mezőhír kérdéseire a piac hektikusságát Juhos Csaba, a TÉSZ elnöke. Az időjárás az utolsó pillanatig felülírhatja a jóslatainkat, de szerződés hiányában még a termelők reakcióit sem tudjuk feltétlen előre kiszámolni. leszerződni pedig a bodzatermesztő nem fog…, olyan ez, mint a környékben szintén kedvelt gyümölcs, a meggy termesztése és annak értékesítése: hektikus.

A jelenlegi gazdasági környezet, a háború kapcsán elszabadult energiaárak viszont a bodzafeldolgozás költségeit is hirtelen fogják megemelni. A fagyasztott vagy feldolgozott bodza értékesítése ugyan kiszámíthatóbb, viszont előállítási költsége sokkal magasabb, amit a termelőknek is mérlegelni kell.

Bodzás rendezvény
Az ország minden szegletéből érkeztek érdeklődők Kecelre (Fotó: Horizont Média/ Sándor Ildikó)

A termelői szemléletet viszont épp a közelmúlt sikertörténete tartja vissza a tervezéstől?

A keceli rendezvényen az előadó BOTÉSZ-elnöktől provokatív kérdést is kaptak a jelenlévők: ki az, aki elégedett lenne egy 300 forintos legális és fix felvásárlási árral? Nem meglepő módon voltak a résztvevők között, akik már itt is feltették a kezüket, ugyanakkor volt, aki most is kivárt a 600 forintos elméleti tétig. A leendő árat természetesen nem ezek a jóslatok fogják meghatározni, sokkal inkább az időjárás, annak tükrében a 8 vagy épp 14 tonnás termésátlag, a szakmai lobbi, és nem utolsó sorban a felvásárlás hátterében álló gyógyszeripar.

Bodzából ugyanis a szomszédos országokban gumicukor, szirup, gyógycukorka és egyéb gyógyhatású készítmények is készülnek, és bár remélhetőleg kifelé haladunk a koronavírus járványból, a Nyugat-Európában erősebb trendnek örvendő egészségtudatos életmód ezt a piacot továbbra is életben fogja tartani, sőt…

Ki nyitott a biológiai növényvédelemre?

A táplálékkiegészítő- és gyógyszeripari felhasználás növekedése miatt a szermaradékoktól való mentesség egyre fontosabb tényező a bodza termesztésében. Bár számos negatív tévhit övezi a biológiai növényvédelem témakörét, a valóság az, hogy a hatóanyag-kivonások, a növényvédő szerrezisztencia és a felvásárlói igények változása egyértelműen ebbe az irányba tereli a termelők figyelmét. Szerencsére egyre több biológiai megoldás érhető el hazánkban is. Az esetlegesen felmerülő pluszköltségeket pedig a piac mellett, egy 2023-tól induló, új támogatási forma, az Agrár-ökológiai Alapprogram is tudja honorálni – emelte ki előadásában Vizi Bernadett, a Biocont Magyarország Kft. vezető szaktanácsadója.

Biológiai növényvédelem a bodzában

A Green Deal nyomán bekövetkezett drasztikus szerkivonások miatt a növényvédelem fókusza a „tűzoltás” helyett a növények egészségének fenntartására, stresszmentesítésére irányul. A bodza esetében kiemelten fontos a szárazságtűrés fokozása, a jó terméskötés és az egyenletes termésérés, bogyószíneződés biztosítása.

Ezért a vegetáció során 4 alkalommal, az alábbi fenológiai fázisokban javasolt növénykondicionáló kezelést alkalmazni:

  • a hajtások 15-20 cm-es fejlettségénél – 2 l/ha Activstart Szőlő- Gyümölcs + 1 l/ha MC Mineral;
  • virágzás kezdetekor – 2 l/ha Activstart Szőlő- Gyümölcs+ 1 l/ha MC Mineral;
  • virágzás befejezése után – ismét 2 l/ha Activstart Szőlő- Gyümölcs+ 1 l/ha MC Mineral;
  • bogyók színesedése előtt – újra 2 l/ha Activstart Szőlő- Gyümölcs+ 1 l/ha MC Mineral.

Az előadásban egy gyakorló gazda tapasztalatait is szemléltette a szaktanácsadó: Koroncón háromszori Activstart Szőlő- Gyümölcs kezeléssel a fürtök súlya átlagosan 41%-kal nőtt a kezeletlen területhez képest, és az egyenletes, gyors beérés miatt egy menetben megoldható volt a betakarítás. Ezzel jelentős többletbevételt ért el a termelő.

bodza
Koroncón a háromszori Activstart Szőlő- Gyümölcs kezelés eredménye: súlynövekedés és egyenletes érés (Fotó: Vizi Bernadett)

A levéltetvek elleni védekezésre a NeemAzal-T/S javasolt, ami különleges, összetett hatásmechanizmusával akadályozza a kártevőkben a szerrezisztencia kialakulását. Bár hazánkban még nem rendelkezik állandó engedéllyel bodzában, de a külföldi tapasztalatok szerint sikeresen veszi fel a harcot levéltetvek, atkák és poloskák ellen a narancsolaj tartalmú, szermaradék nélküli Prev-Gold rovar-, atka- és gombaölő szer.

Súlyos kárt tud okozni a bodza termésében a foltosszárnyú muslica is. Ökológiai gazdálkodók számára is segítséget nyújthat a gyorsan bomló, természetes piretrin hatóanyagú Pyregard, a készítmény épp a rendezvény előtti nap kapta meg szükséghelyzeti engedélyét bodzában.

A lepkefélék hernyói ellen pedig a közkedvelt Dipel került bemutatásra, melyről felhasználói tippeket is kaptak a jelenlévők.

És akik nem a hivatalos utat választják

A bodzaszedésre alapított családi vállalkozások gyakran nem találnak embert a szedésre, és ez a megoldhatatlannak tűnő probléma generált a közelmúltban egy „fekete jelenséget”, mégpedig a teljes szüretet garantáló, viszont számla nélkül fizető szüreti szolgáltatást és/vagy felvásárlást. Csizmadia György már sokadszorra, most is felhívta a termelők figyelmét: ez az átmenetileg jó megoldásnak tűnő „kiskapu” előbb-utóbb megbosszulja magát. Ugyanis a bodzatelepítésre felvett támogatások, a területalapú támogatások, a növényvédelmi költségek számlái a rendszerben egyszercsak szembekerülnek a látott (vagy épp nem látott) terméseredményekkel, ami ezt az ágazatot is hivatalos mederbe fogja terelni.

Korábban már itt is írtunk róla, hogy több milliós hasznot hozhat a bodza.