Az unió Közös Agrárpolitikája éppen most ölt végleges alakot. A termelés környezeti szempontok szerinti korlátázását célként kitűző támogatási rendszert azonban egyre több kritika éri a legújabb világválság nyomán.
Értelmetlenné váló támogatáspolitika
Az energiaválság egy dolog, és egy másik, amikor az éhezés réme is felsejlik Európában. Az EU Oroszországgal holtversenyben a világ legnagyobb búzaexportőre, a kenyere tehát mindig meglesz, de kukoricából, olajos magvakból (repce, szója, napraforgó) és zöldségekből, gyümölcsökből kiegészítésre szorul a helyi kínálat. És bár még szó sincs róla, hogy hiány lenne bármiből, az árak elszabadulása éppen elég teher a fogyasztók számára. Egy jobb kenyér Magyarországon már ma is kilónként ezer forintba kerül, egy 200 grammos vaj akciósan is 630 forintba, az étolaj ára is lassan, de biztosan kúszik a literenkénti ezer forint felé.
Már írtunk róla, hogy ilyen körülmények között a legfontosabb termelőeszköz, a föld felértékelődik, az agrártámogatások pedig részint a hozzájuk kapcsolódó előírások, részint az infláció miatt devalválódnak. Nem éri meg támogatásért cserébe lucernát telepíteni oda, ahol a napraforgó, az árpa vagy a cirok is elboldogul. A termelők ezt pontosan tudják, és egyre nagyobb nyomás alá helyezik a szakmai döntéshozókat. Az unió Közös Agrárpolitikája éppen most ölt végleges alakot. (A magyar elképzeléseket itt foglaltuk össze: Támogatásoptimalizálás másképp: már nem lesz plafon.) Ezért minden szem az unió két legerősebb tagállamra szegeződik: a németekre és a franciákra.
A franciák világos jelzéseket adnak
Franciaországban legutóbb a zöldség-gyümölcs termelők három nagy szövetsége (FNPF, GEFel, ANPP) szólította fel a szakmai irányítást a Farm to Fork (Termőföldtől az asztalig) stratégia újragondolására. „Nem kérünk mást, mint egy kedvező szabályozási környezetet, hogy holnap is táplálhassuk a franciákat!” – írják. Oroszország és Ukrajna jelentős szereplő a zöldség-gyümölcs ágazatban, mind a termelés, mind a fogyasztás szempontjából. A hadi állapot jól rámutat az európai ellátási láncok sebezhetőségére.
A szövetégek hangsúlyozzák: a globális felmelegedés elleni küzdelem szükséges, de a Green Deal 15-20%-os termeléskiesést okozhat az európai élelmiszertermelésben, ez pedig megengedhetetlen luxus. (Lásd cikkünket: Pontosan ennyit veszít az EU az agrártermelés zöldítésével.) „A termelés ilyen mértékű csökkentése nem lehet célja Európának. Felszólítjuk az európai vezetőket, hogy vizsgálják felül a Farm to Fork irányelveit egy olyan politika érdekében, amely garantálja az unió élelmiszer-önrendelkezését!” – fogalmaznak.
A legrosszabbkor változott a német kormány
Ami a németeket illeti, ők északi állam lévén leginkább cukorból és burgonyából vannak bőségben, 41 és 45 százalékkal vannak az önellátási szint felett. Húsból 18, tejből 12 százalékos a többletük, míg gabonafélékből éppen biztosítani tudják a belső igényeket. Tojásból azonban csak 72, zöldségből mindössze 36 százalékos az önellátottságuk. Itt az agrárpolitika újragondolását kérő hangok a háború negyedik napjától erősödtek fel. Legutóbb Karsten Schmal, a hesseni parasztszövetség elnöke szólította fel a Német Parasztszövetség elnökét, Joachim Rukwiedet, hogy képviselje erőteljesebben az élelmiszerbiztonságot. Az agrárpolitika extenzifikációs célkitűzései ezzel szembe mennek – mutatott rá a szakember. „Itt az ideje, hogy energia- és külpolitikánk felülvizsgálata után az agrárpolitikánkat is újragondoljuk. A Green Deal és a Farm to Fork stratégia megalkotásakor a döntéshozók nem számoltak a mostanihoz hasonló válságokkal” – fogalmazott Schmal.
A Közös Agrárpolitika szempontjából nem túl szerencsés, hogy a tavalyi németországi választásokon a Zöldek nemcsak hogy bekerültek a kormánykoalícióba, de ők adják a szövetségi agrárminisztert is egy török származású politikus személyében. Cem Özdemir a múlt hét közepén úgy számolt, hogy Ukrajna és Oroszország a világ búzaforgalmának csak 14 százalékáért felel, Németország meg egyébként is önellátó ebből az agrártermékből. „Aki az első válság láttán azt követeli, hogy lépjünk vissza a Közös Agrárpolitika klímabarátabbá tételétől, annak üzenem, hogy rossz úton jár. Ahhoz, hogy a világ élelmiszertermelése fenntartható módon biztosított legyen, előbb az ökológiai összeomlást kell megakadályoznunk” – fogalmazott az agrárminiszter.
Olaf Scholz új kormányában a szövetségi gazdasági és klímavédelmi minisztert is a Zöldek adják (Robert Habeck), és ők határozzák meg Németország külpolitikáját is (Annalena Bearbock), de még az atombiztonsági kérdéseket is rájuk bízták (Steffi Lemke). Nem csoda, ha a franciák aggódva figyelik, hogy az Európai Unió eddig legerősebbnek gondolt, de az első komoly válságban erőtlennek mutatkozó tagja miképp viszonyul az agrárpolitikához.
