fbpx

Nagyot drágult az élelmiszer, nőttek az agrárjövedelmek is

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 december 16.

A mezőgazdaság 13 százalékkal több értéket teremtett 2021-ben, holott az előállított árumennyiség 2,3 százalékkal csökkent. Az árak ugyanis 16 százalékkal nőttek.

 

szántás
A rossz termés ellenére is jól alakult a jövedelem (fotó: Horizont Média)

 

A mennyiségi csökkenést bőven meghaladta az áremelkedés

A gyümölcsfélék, az állatok és az állati termékek termelése bővült, a többi mezőgazdasági termékcsoporté csökkent, vagy nem változott. A növénytermesztés összességében 6,5 kevesebb mennyiségű árut állított elő, míg az állattenyésztés 4,5 százalékkal többet, mint 2020-ban a KSH első becslése szerint. A mennyiségi csökkenéseket éves szinten többszörösen meghaladta a drágulás mértéke:

 

mg kibocsátás
Forrás: KSH

 

Kicsit részletesebben a gabonafélék megtermelt mennyisége 10 százalékkal kevesebb idén, leginkább a kukoricatermés 23 százalékos visszaesése miatt. Ezt a kiváló árpa- (14%) és a szintén jó búzatermés (4,1%) részben ellensúlyozta. Repcéből idén 20 százalékkal termett kevesebb, ami a termőterület csökkenésére vezethető vissza. A napraforgóé nem változott, a fehérjenövényeké (szója) és a dohányé nőtt. Így az ipari növények mennyisége összességében 6,3 százalékkal zsugorodott.

 

búza és kukorica ára
Forrás: a KSH első háromnegyedévet összegző kiadványa

 

A takarmánynövények volumene 4,6, a kertészeti termékeké 3,7, a burgonyáé 18 százalékkal csökkent. Az egyéb növényi termékek mennyisége változatlan maradt. A gyümölcsfélék mennyisége 10 százalékkal nőtt, elsősorban az alma jó terméseredményének köszönhetően. A tavaszi fagyok megnehezítették a barackfélék termesztését. A szőlő mennyisége az előző évhez képest nem változott.

 

Az állattenyésztés teljes termelési volumene 4,5 százalékkal nőtt. Az élő állatok termelése 4,9 százalékkal, az állati termékek előállítása 3,5 százalékkal emelkedett. A nyers tehéntejé szintén bővült, a többi terméké változatlan maradt. 2021 I–III. negyedévében a sertéságazat szenvedte el a legnagyobb veszteséget: a vágósertés ára 15%-kal csökkent.

 

sertés és csirke ára
Forrás: a KSH első háromnegyedévet összegző kiadványa

 

15 százalékos input-áremelkedésre 16 százalékos drágulás a válasz

 

A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke – az árak 16%-os emelkedése mellett – folyó alapáron 13 százalékkal nőtt. (Az átlagos infláció mértéke ennek csak a harmada volt októberben.) A felhasznált inputok mennyisége nem változott (picivel több állatgyógyászati készítmény és takarmány fogyott, miközben a műtrágya- és növényvédőszer-felhasználás csökkent), ám az áruk összességében 15 százalékkal emelkedett. A harmadik negyedévben a műtrágyapiacon kezdődött el látványos áremelkedés:

 

műtrágya ára

 

A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 3,5 százalékkal csökkent, a vállalkozói jövedelem 12 százalékkal növekedett a KSH adatai szerint az idei évben.

 

Összeállította: Gönczi Krisztina