Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztályának vezetője nem szokványos úton került a banki világba. Gépészmérnökkonstruktőrként ipari robot fejlesztésekkel foglalkozott, majd „belekóstolt” a villamosmérnöki szakmába, és kivitelezőként is dolgozott nagyberuházásoknál. De amikor szerette volna jobban megérteni a pénzügyek mibenlétét, és elvégezte a közgázt, végérvényesen beszippantotta a pénzügyi világ. Természetesen nemcsak szakmai életútjáról beszélgettünk, hanem a bankvilág változó megítéléséről, finanszírozási hibákról és lehetőségekről, a vidék lakosságmegtartó erejéről és a fiatalok előtt álló lehetőségekről is.
Tresó István ügyvezető igazgató, K&H Agrár- és Élelmiszeripari Üzletfejlesztési Főosztály
– Kétségkívül színes életút vezetett önnél a bankvilághoz. Mi volt az a motiváció, ami mindig új dolgok megtanulására késztette?
– Nagyon szerettem a mérnöki munkát is, és mindig igyekeztem a lehető legtöbbet tudni a szakmáról. A villamosmérnöki képzéshez kapcsolódó háromévnyi tanulást azért vállaltam, hogy igazán egy nyelvet tudjak beszélni a kollégákkal. Amikor később kivitelezőként kezdtem dolgozni, és területi főmérnökhelyettesként például a Mátrai Erőmű 4-es, 5-ös retrofitjénél a nagynyomású rendszerek kiépítését vagy a gyöngyösi nagyvágóhídi beruházásokat vezettem, éreztem, hogy rengeteget segítene, ha mélyebb tudásom lenne a pénzügyek terén – emiatt végeztem el a közgázt.
Ez az időszak ugyanakkor már a rendszerváltás és a kétszintű bankrendszer indulásával is egybevágott, ezért ott is kipróbáltam magam. A Konzumbanknál kezdtem, majd több bankban is megfordultam – igaz, hogy néha csak a cégtáblát festették át a fejünk fölött. Végül mostani helyemre, a K&H Csoporthoz csábítottak hálózatvezetőnek, majd létrehoztuk az agrár üzletágat, amelynek vezetésével megbíztak. A tanulási folyamat itt is folytatódhatott.
– Minek tekinti magát: mérnök, közgazdász, agrárszakember, bankár?
– Szerettem mérnök, konstruktőr lenni, de nagyon élvezem ma az agráriumot, már nem mennék vissza a tervezőasztalhoz. A mérnökség azonban adott egy jó szemléletet, amivel sokszor ütközöm a bankszektorban a közgazdászokkal. Ők inkább a számokat nézik, én többször meglátom mögöttük a valóságot is. Máig érzem magamon ezt a szemléletbeli különbséget. Szerintem egy cég vagy projekt értékelésében legfeljebb 40 százalékot tesznek ki a mérlegadatok, a maradék 60-at pedig a mérlegadatok mögött álló sok fontos apróság. A kockázatkezelők nem mindig értenek ezzel egyet, de nekem ez a tapasztalatom.
– Az agráriumban sokáig nem volt makulátlan a bankok imázsa. Ön szerint hogyan változott ez az elmúlt években?
– Úgy gondolom, az elmúlt két-három évtized kölcsönös tanulási folyamat volt a bankok és a termelők részéről is. Onnan indultunk, hogy nekem még volt olyan hitelért folyamodó cégvezető ismerősöm, akitől, amikor üzleti tervet kértem, csak annyit mondott, hogy bízzam rá, csak adjam oda a pénzt, és meglátom, menni fog… Ez azért nem így működik, erről a szintről el kellett mozdulnia az ágazatnak. A banki világnak is meg kellett tanulnia, hogy az agráriumban nem szabad csak egy évet nézni, általában három-négy év átlagából derül ki az igazság. Ezért amikor a pénzintézeti törvény előírása alapján az ügyfelek évenkénti minősítését végezzük, elsősorban az éves beszámoló alapján, erre is figyelni kell, mert vannak kritikus évek, nem lehet csak egy év alapján megítélni egy vállalkozás tevékenységét. Nekünk, bankoknak ezt kellett megtanulni, hogy hogyan értékeljük az agrárium valós teljesítményét.
Az előző ciklusban 1 500 milliárd forintot költöttek vidék fejlesztésre, ebből 300 milliárd volt az élelmiszeriparnak címezve
Felelősen kell gondolkodni!
– Van olyan apró fortély, amivel az önök munkáját is segíthetik a hitelért folyamodók?
– Több ilyet is említhetnék, de nézzünk például egy nyugaton teljesen bevett gyakorlatot, amellyel itthon alig élnek a vállalkozások: a számviteli törvény hosszú ideje lehetőséget ad arra, hogy az éves beszámolókat a termelési ciklushoz, és ne a naptári évhez igazítsuk. Gondoljunk bele: a cégek naptári év végén sokszor még nem adták el a készleteket, kimerült a hitelkeretük, a befektetett tőke az őszi munkákban áll, a mezei leltár tele van – az év végi mérleg szinte a legrosszabb pillanatban készül. Aki ezt nem tudja, annak kockázati szempontból sokszor nagyon nehéz megérteni, hogy az adott számok nem is annyira rosszak, mint amilyennek látszanak, a törvényt viszont természetesen be kell tartanunk.
Sokszor az is segítene, ha mindenki felelősen mérlegelné, mit bír pénzügyileg. Mondok egy valós példát: egy bank mindig szem előtt tartja a hitelért folyamodók fizetőképességét. Ha a pályázatoknál lennének minimális elvárások a pénzügyi mutatókkal kapcsolatban, nem fordulhatna elő, hogy 200 millió forint éves árbevételű cégek 800 millió forint pályázati forrást kapnak. Ez ugyebár 1,6 milliárd forintos beruházást jelent 50 százalékos intenzitásnál. Még a közjegyző kifizetése is nehezen fog menni, nemhogy a 800 millió forint önerő előteremtése! Minden résztvevőnek felelősen kellene gondolkodnia.
– Egyébként hogy megy végig egy folyamat, ki mondja ki a végén a döntést a hitelezésnél?
– A bankvilágban régen az volt a gyakorlat, hogy megvolt az előterjesztés, és döntési hatáskör szerint a fiókvezető, régióvezető egy személyben felülírhatott mindent. Ma már mindig bizottság hozza a döntést, amelynek tagja a kockázatkezelő és az értékesítő is.
A támogatási rendszer olykor nem elég motiváló
– Mit gondol a pályázati dömpingről, ami az elmúlt években volt tapasztalható?
– A pályázatokkal nincs gondom, de a támogatási rendszeren változtatnék valamennyit. Az élelmiszer- és feldolgozóipar teremti meg a piacot, de a termelők bevételeinek döntő része még mindig alapanyag-előállításból származik. Az előző ciklusban 1 500milliárd forintot költöttek vidékfejlesztésre, ebből 300 milliárd volt az élelmiszeriparnak címezve. Szerintem utóbbira érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni.
– Hol lát ebben kitörési pontot? Több szellemi műhelynek (Agrárklub, MTA Agrárbizottság) is tagja – az ott elhangzottak átmehetnek a gyakorlatba?
– Nehezen. Jó hír, hogy egyre többször kíváncsiak a véleményünkre, de még nagyon sok tennivaló van. Amíg a régi beidegződések is jól működnek, addig nem fognak változni. A politikának kell ezért olyan előremutató változásokat generálnia, amik jó irányba mozdítják a mai termelőket is.
– Ha az idei évet nézzük, elég sok probléma van a világban. Mezőgazdasági szempontból hogy értékeli 2021-et?
– Szerintem rég volt ennyire nehéz éve az ágazatnak. Az energia- és alapanyagárak, illetve a szállítási költségek is egyszerre és nagy mértékben emelkedtek. Ráadásul mindez egybeesik a közös agrárpolitika, a támogatási rendszerek már látható jelentős változásával, ami meghatározza a következő EU költségvetési ciklus időszakát. A szántóföldi növénytermesztés van a legkényelmesebb helyzetben. Ott a tapasztalatok szerint a komolyabb vállalkozásoknak 1,5-2 év tartalékuk van, és a magas felvásárlási árak is segítenek. A műtrágya és a gázolaj ára azért eléjük is nehézségeket állít, kérdésessé teheti a következő betakarítási időszak eredményességét. Felkészültünk erre pénzügyileg, megvan a megfelelő tudásunk? A válságállóság itt derül majd ki. Az állattenyésztésben nagy a hatékonysági mutatók szórása. Ma nem nagyon van olyan állattenyésztő a brojlertenyésztők kivételével, akinek a mai piaci értékesítési ár alatt marad az előállítási költsége. A kérdés, hogy meddig tart ez a helyzet és mennyi tartaléka van ezeknek a cégeknek. Az a baj, hogy jó részük megfelelő hatékonysággal dolgozik, de az extrém anyag- és energiaár-emelkedések nagyon próbára teszik őket. Aki korábban is csak támogatással együtt volt nyereséges, komoly gondban lesz. Annak van esélye, aki normális helyzetben támogatás nélkül is hasznot tudott realizálni. Ha valaki hiteligénnyel fordul hozzánk, többek között azt is vizsgáljuk, hogy ez átlendíti-e a nullszaldón a céget.
A következő időszak ki fogja „válogatni” az életképes vállalkozásokat, így várhatóan több lesz az eleső, mint korábban. A gazdaságpolitika kijelölhet olyan stratégiai ágazatokat, amelyeket támogatással hajlandó válságállóbbá tenni, ez segíthet, hogy ne legyen akkora a baj. De mindenkinek ők sem nyújthatnak mentőövet…
Rég volt ennyire nehéz éve az ágazatnak, amikor az energia-, az alapanyagárak, a szállítási költségek is ennyire egyszerre és jelentősen változnak
Generációváltás kontra piaci koncentráció
– Piaci koncentráció várható. Nem tart attól, hogy a vidék teljesen elnéptelenedik?
– Nézzük meg a statisztikákat: az aktív foglalkoztatottaknak 4,3-4,4 százaléka dolgozik az agráriumban, ennél jóval többen, nagyjából hárommillióan laknak községekben, tehát nem a mezőgazdaság tartja vidéken az embereket. A rendszerváltás előtt talán mondhattuk ezt, de ma már nem. A vidék lakosságmegtartó ereje azon múlik, hogy van-e iskola, posta, orvosi rendelő, járhatók-e az utak és még sorolhatnám. Kiváló példa erre a pandémiás helyzet. Nagyon sokan költöztek vidékre, de nem azért, hogy az agráriumban dolgozzanak.
– Hogyan látja a generációváltást?
– Mit értünk generációváltás alatt? Nálam ez azt jelenti, amikor az apától a gyerek veszi át a gazdaságot, és folytatja a termelést. Szerintem a generációváltás egy körben már lezajlott, mert ha megnézzük a cégeket, jelentős részük a rendszerváltás idején kezdte el a mezőgazdasági tevékenységet. Az akkori alapítók már 70-75 évesek, a gyermekeik pedig 40-45 évesek, önálló egzisztenciával. Vagy a családi cégben, és akkor nincs miről beszélni, mert egyértelmű a generációváltás, vagy azon kívül. Ha nem a mezőgazdaságból élnek meg, akkor nagy valószínűséggel nem is fognak oda visszatérni. Úgy gondolom, hogy nem a generációváltás, hanem a tőkekoncentráció idejét fogjuk megélni. Ha egy idős gazda már nem tudja azt az energiát beletenni a munkába, akkor mielőtt elkezdené a vagyon felélését, érdemes eladnia a gazdaságot. Amikor még jól működik, amikor még értékes. Ilyenkor jönnek azok a 40-45 éves, már mezőgazdasággal foglalkozó befektetők, akik ezt meg fogják venni. Nekünk, bankoknak pedig abban is szerepünk van, hogy segítsünk felkészülni erre az időszakra.
– Milyen a bankszektorban a szakember-utánpótlás?
– Eléggé elkötelezettnek kell lenni, hogy valaki a bankvilágban helyezkedjen el, pedig nagyon jó, érdekes szakma. Én nem bántam meg, hogy az életutam ide vezetett!
