Már újburgonyából is nettó importőrök vagyunk

A nagy krumplitermelő nemzetekkel már jó ideje nem tudunk versenyezni, de a nyári újburgonya terén még sokáig domináltuk a hazai kínálatot. 2020-ban ez is megváltozott.

 

újkrumpli
Idén kevesebb volt az újkrumpli (forrás: i0.wp.com/nyugdijban.sk)

 

Visszaszoruló kultúra

Rohamosan csökken a burgonya termőterülete hazánkban. 2000 óta csaknem hetedére zsugorodott, eközben a megtermelt mennyiség ötödére esett. Idén már csak 7,1 ezer hektárról 176,5 ezer tonnát sikerült betakarítani. A termésátlag ugyan kiugróan jó volt (24,85 t/ha), de a végeredmény messze nem fedezi az ország burgonyaigényét.

 

burgonya termőterülete
Forrás: KSH

 

Romló kereskedelmi egyenleg

A burgonya importja 2020-ban több mint ötszöröse volt a kivitt mennyiségnek (52,7 ezer tonna vs 9,6 ezer tonna) – derül ki az AKI piaci jelentéséből. A legnagyobb beszállítónk minden évben Franciaország. A hazai termelők mozgástere az újburgonya-előállítás terén is szűkült. Tavaly fordult elő először, hogy ebből is többet szállítottunk be, mint amennyi exportra került. Az idei év első nyolc hónapjában Franciaországból 11 százalékkal kevesebb, 4,08 ezer tonna újburgonya érkezett, de a kivitel is csökkent 3,4 ezer tonnára. A legnagyobb célpiacunk Csehország volt.

 

7-17 százalékos drágulás

Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon az idei újburgonyát az egy évvel korábbihoz viszonyítva átlagosan 7 százalékkal kínálták magasabb áron a 14–26. héten (492 Ft/kg). A primőr termék kifutását követően a burgonya termelői ára 17 százalékkal volt magasabb, mint 2020-ban (168 Ft/kg). A múlt héten a legalacsonyabb a Fabiola és a Red Scarlett fajta ára volt (130 Ft/kg), a legmagasabb a Chérie fajtáé (250 Ft/kg). Franciaországból ennél mindössze 3 százalékkal drágábban került be a burgonya az országba.

 

Lásd még a témában: Őszintén a magyar krumpliról.

 

agrár ár burgonya export import krumpli mezőgazdaság termés termőterület újburgonya újkrumpli