fbpx

Napelempark juhokkal: bármilyen földre mehet

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 június 02.

A legfrissebb Magyar Közlöny szerint több agrár tárgyú törvényt is módosítottak, köztük a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvényt. Ebben a napenergia-erőművek és a vízilétesítmények kapcsán is történtek fontos változtatások.

 

Napelem
Napelem: egyre nagyobb kapacitás (forrás: napelemesek.hu)

 

Felépült Közép-Európa legnagyobb napelemparkja

A napokban többször is hallhattunk róla, hogy Kaposvár mellett mintegy 200 hektáros területen üzembe helyezték az ország legnagyobb napelemparkját. A China National Machinery Import & Export (CMC) kínai nagyvállalat 36 milliárd forintból épített 100 megawatt teljesítményű naperőművet, ami a legnagyobbnak számít egész Közép-Európában. Magyarországnak 2021 elején már 2,3 gigawatt naperőmű-kapacitása volt, amihez most hozzáadódik a kaposvári naperőmű teljesítménye – említi a Magyar Nemzet. A lap szerint idén május 9-én a teljes magyar áramtermelés 37 százalékát az ipari méretű fotovoltaikus erőművek adták. A lakossági naperőművek kapacitása is lényegesen nagyobb lett, egy év alatt a másfélszeresére nőtt.

A legelő is termőföld

A földvédelmi törvényt úgy módosították, hogy „Nem minősül a termőföld más célú hasznosításának napenergiát (…) agrofotovoltaikus rendszer szerint felhasználva (…) nem akadályozza az alatta fekvő területnek (…) valamely művelési ág szerint termőföldként történő hasznosítását.” A gyakorlatban a legkézenfekvőbb megoldás a terület legelő célú hasznosítása juhokkal. Magyarán nem minősül termőföldkivonásnak, más célú hasznosításnak, ha a területre úgy építünk napelemparkot, hogy alatt juhok is legelhetnek. A területen szükség szerint művelésiág-változást kell bejelenteni a hivatalnak, és az ezzel kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni. Földvédelmi járulék azonban nem sújtja a beruházást.

A törvénymódosítás kitér a belterületbe vonásra, a termőföld ideiglenes más célú hasznosítására, a földvédelmi járulék és bírság fizetésével kapcsolatos helyzetekre is, illetve azokra az esetekre, amikor a talajvédelmi hatóság engedélye szükséges bizonyos tevékenységekhez. Ezen kívül a salátatörvény tucatnyi egyéb agrártárgyú jogszabályon hajt végre kisebb-nagyobb módosítást, ezért célszerű átfutnia mindenkinek. Itt olvasható.

 

Lásd még a témában: Ezer hektárt vásárol fel egy befektető napelemparknak.