Az alma kártevői

Az almatermésűek közül hazánkban az alma kiemelten fontos gyümölcs. A mezőgazdasági termesztésen belül mind ipari, mind friss felhasználásra igen népszerű.

Mivel nagy termőterületen termesztik, ezért számos kártevője van. Már az ültetésnél nagyon fontos a területválasztás és a talajvizsgálat. Ez nemcsak a talajerő vizsgálatát jelenti, hanem a talajlakó kártevők monitoringját is. Sok a polifág kártevője, melyek szinte minden gyümölcsfánkon károsítanak.

A cserebogarak közül a kallócserebogár lárvái (1. kép) homoktalajon lévő ültetvényekben a gyümölcsfák gyökerén akár 25–80%-os kárt is okozhatnak, míg a májusi cserebogarak lárvái a kötöttebb talajú területeken okozhatnak jelentős kárt a gyökerek megrágásával.

 

cserebogárpajor
1. kép. A cserebogárpajorok egy fiatal fát el tudnak pusztítani (fotók: Takács Attila)

Levélbarkók

8 fajuk okozhat mérhető kárt a tavaszi, kora nyári időszakban a rügyek, levelek megrágásával. A közönséges levélbarkó kártétele néha eléri a 10–15 százalékos lombveszteséget, ha a fák jó kondícióban vannak, akkor gyorsan kinövik a kártételüket.

A kis farontólepkének (2. kép), az almafa a legfontosabb tápnövénye. A Duna–Tisza közén a fák 3-4%-át fertőzte, de az idős fák 25%-a is fertőzött lehet. Lepkéje lomha röptű, ezért a fertőzés lassan terjed nagyobb távolságra. A fertőzést könnyen felismerhetjük a fa tövében összegyűlő fűrészporszerű ürülékről és rágcsálékról.

 

farontó
2. kép. A kis farontó súlyos károkat okozhat

 

Az almaültetvények állatvilága nagyon népes, az ültetvényben észlelt fajgazdagságot az ültetvényt körülvevő biotópok jelentősen befolyásolják. A nagy diverzitásfokú környezet jelentősen elősegíti, hogy lényegesen emelkedjen a predátorok száma az ültetvényekben.

Az almamoly (3. kép) az alma legjelentősebb kártevője. Mindenütt megtalálható, ahol almatermesztéssel foglalkoznak. Az ország középső, száraz klímájú részein 70–80%-os kártételt is okozhat, ha elhagyják az ellene való védekezést. A rosszul időzített védekezés következtében is előfordultak 40%-os kártételek. Fő tápnövényei: az alma, a körte, a dió és a vadalma, de károsít a kajszin és a díszalmafajokon. E tápnövények hiányában megél az őszibarackon, a szilván, a birsalmán, a vadkörtén és a lisztes berkenyén is. Magyarországon két teljes nemzedéke fejlődik, de részleges harmadik nemzedéke is előfordulhat. Kifejlett lárvaállapotban sűrű gubóban telel a fatörzs védett részein, kéregrepedésekben, kéregpikkelyek alatt, esetleg száraz növényi anyagok között. Tavasszal bábozódik, és május elejétől, közepétől rajzik. A rajzás június közepéig, végéig tart. A kikelést követő napon már párosodhat. A nőstény alkonyatkor 14–16 °C feletti hőmérsékleten kezdi petéit lerakni. A petéket a gyümölcsön kívül a vékonyabb ágakon, leveleken egyaránt megtalálhatjuk. A petéből kikelő kis hernyó rövidebb-hosszabb ideig keresgél, amíg befurakodásra alkalmas helyet talál. A keresés akár 2–3 órán át is tarthat. Ez az az időszak, amikor a hernyó hosszabb időn keresztül ki van téve az inszekticidek hatásának is.

 

almamoly
3. kép. Az almamoly megjelenése nagy gazdasági kárral járhat

 

A második nemzedék lepkéi június végétől, július elejétől rajzanak, ettől az időszaktól kezdődően egészen szeptember közepéig repülnek. A nőstények a számukra kedvező körülmények (hőmérséklet, napsütés, páratartalom) hatására több petét raknak, amelyeknek a fejlődési ideje is rövidebb. Ilyen esetben a hernyónemzedék kártétele is mindig jelentősebb, mint az első nemzedéké. A fejletlen lárvák a gyümölcs tárolóhelyein is folytatják a károsítást, ennek okán a tárolóhelyen is gondot kell fordítani a gyümölcs védelmére. Rajzásának menete fénycsapdával, feromoncsapdával egyaránt megbízhatóan nyomon követhető, ennek alapján a peterakás, majd a lárvák kelésének ideje is jól meghatározható.

A kaliforniai pajzstetű az almafák másik fontos kártevője, az üzemi almások 39%-a fertőzött vele. Főleg a fák csúcsi része veszélyeztetett, amely nem részesül kellő védelemben. Sokgazdás kártevő. Tápnövényei 80 növénycsaládból kerülnek ki, így természetesnek vehetjük, hogy szinte valamennyi gyümölcsfánkat és bokrunkat megtámadja. Hazánkban több mint 60 növényfajon mutatták ki a kártételét. Mint jelentős kártevő elsősorban az almán, a ribiszkén és a csonthéjas gyümölcsfáinkon található meg, de előfordul még számos dísz- és vadon élő növényen is (rózsa, tűztövisek, galagonya, kökény, berkenye, nyárfa, szilfa stb.).

A megtámadott fákon szívogatja a törzset, az ágat, a termést és a leveleket. A föld feletti valamennyi növényrészt károsítja. A fiatal és idős fákat egyaránt megtámadja. A fák csúcsszáradása már távolról felhívja a figyelmet a kártételre. A szívása következtében mérgezett fatest sejtjei pirosra színeződnek. A gyümölcsön az eltávolított pajzstetű helyén világos közepű, piros szegélyű „lázfoltokat” találunk, amelyek különösen jól láthatók, ha a vizsgálat során a pajzstetveket nedves szivaccsal vagy rongydarabbal letöröljük a növény felületéről. Hazánkban évente két nemzedéke fejlődik. A párás, meleg időjárás kedvez a kártevő elszaporodásának. Az ültetvény telepítésekor károsítómentes szaporítóanyag használjunk! A lombkoronát úgy alakítsuk ki, hogy az a rendelkezésünkre álló gépekkel védhető legyen.

A permetezés hatékonyságát jelentősen növeli a téli fatisztogatási munkák rendszeres, időbeni elvégzése. A kémiai védekezéskor lemosó permetezésre a réz-, kén- és olajtartalmú növényvédő szerek ajánlottak.

A közönséges levélpirosító almalevéltetű áprilistól a fiatal levelek csúcsi részét szívogatja, ezért a levélszél besodródik a fonák felé, és a torzult rész élénkpirosra színeződik. Fejlődése során mindvégig ott marad az almán. Erősebb fertőzés csupán néhány fára korlátozódik. Az almafán más levélpirosító levéltetvek is előfordulhatnak, de azok 2–3 nemzedék után más növényekre váltanak át.

A zöld almalevéltetű szívása áprilisban már megfigyelhető a leveleken. Szinte kizárólag almás termésűeken fordul elő, ahol a károsított levelek hosszanti begörbülését figyelhetjük meg. Tojásállapotban a gazdanövényen telelő, egygazdás faj.

A vértetű az almafák egyik nagyon jelentős kártevője. Fő tápnövénye az alma és a madárbirs. Elvétve előfordul még a galagonyán, a berkenyén, a körtén és a birsen is. Vattaszerű, fehér viaszfonalakkal borított telepei megtalálhatók a többéves ágakon, törzsön, a fiatal hajtásokon, sőt erős fertőzéskor még a levélnyeleken is

(4. kép). A növénynedvek felvétele során a vértetű nyála a növénybe jutva szövetburjánzással járó torzulást vált ki. A szétnyomott állatok vérpiros színűek. A vértetű elsősorban a sebzések mentén támad. A fás részeken okozotthoz hasonló kártétel léphet fel a fiatal fák gyökerein is. A megzavart fejlődésű fák fagyérzékenyek. Védekezés: fontos a sebkezelések szakszerű és gondos elvégzése. A tősarjakat ne tűrjük meg az ültetvényekben! A vértetű populációdinamikájának legjelentősebb korlátozója a vértetűfürkész. Mivel a vértetű talajszint alatt élő egyedeit is képes parazitálni, a széles hatásspektrumú inszekticidekkel rendszeresen kezelt ültetvényekben is fennmaradhat.

 

vértetű
4. kép. A vértetű nehezen leküzdhető ellenfél

 

Fertőzésre fogékony fajták: a jonatán, a starking, a Golden Delicious, a húsvéti rozmaring és a téli arany parmen. Kevésbé fertőződik a Staymared fajta.

A bimbólikasztó-ormányos az erdők melletti ültetvényeket veszélyezteti elsősorban. A gyenge fertőzés jó virágzás esetén nem jelent veszélyt az ültetvényekre. A lombosfa-fehérmoly kártétele egyes években súlyos lombvesztést is okozhat. Foltaknájában, amely a levélszínen helyezkedik el, a hernyó körkörösen rág, és az ürülék is körkörösen helyezkedik el. A gyümölcs csészéjéhez és kocsányához szőtt bábbölcsőjével jelentősen rontja az áru piaci értékét. Az almafaszitkár sebzésen át fertőz, rajzása hosszan elhúzódik. Főleg a termőkaros ültetvényeket károsítja. Öntözött ültetvényekben mindig gyengébb a fertőzés. A 10–12 éves fákat támadja legerősebben. Hazánkban az ültetvények 70%-a fertőzött.

Az atkák közül a takácsatkák (Te tranychidae) a legjelentősebb kártevők, amelyek akár 60–70% termésveszteséget is okozhatnak.

Domináns fajnak számít a piros gyümölcsfa-takácsatka (5. kép), az imágók és a lárvák szívása nyomán káros enzimek jutnak a növénybe, a szívás helyén elpusztul a klorofill, így a növények képtelenek a napenergiát hasznosítani. A szívás helyén fokozódik a párolgás, a károsított levelek súlya 15–20%-kal csökken. 4–6 nemzedékes atkafaj, amely tojás alakban telel át a fákon, a rügyek tövében, kéreggyűrődéseknél, ágvilláknál, kéregrepedésekben. Tojásai pirosak, kerekdedek, az áttelelő tojásoknál szélsőséges hőmérséklet-ingadozások esetén nagyon nagy a mortalitás (75–100%). Az áttelelő tojásokból kikelő lárvák megjelenésének megállapításához használjunk takácsatka-megfigyelő lapokat, a lárvák és az imágók számát sztereomikroszkóp alatt ellenőrizzük! Ha a leveleken az atkák száma meghaladja a 6 db-ot, és a leveleknek több mint 20%-a fertőzött, indokolt a védekezés.

 

gyümölcsfa-takácsatka
5. kép. Piros gyümölcsfa-takácsatka

 

A fatisztogatási, faápolási munkák során nagyon sok atkatojást távolíthatunk el a fákról. A téli lemosó permetezésre legjobban beváltak az olajos szerek, mert a kipermetezés után a fákon képződött vékony, filmszerű réteg befojtja a tojásokat. A hímek rajzása szexferomon csapdákkal ellenőrizhető.

Felhívom a kedves Olvasó figyelmét, hogy a gyümölcsfák virágzása esetén a méhkímélő technológia alkalmazása egyes növényvédő szereknél kötelező!

A méhkímélő technológia keretében méhekre mérsékelten veszélyes/mérsékelten kockázatos rovarölő szerek felhasználására kerülhet sor. Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg, és legkésőbb 23 óráig tarthat.

 

A következő hatóanyagok állnak a termesztők rendelkezésére:

‑ Aknázómolyok, gyümölcsmolyok, sodrómolyok ellen alma-, birs-, körte-, naspolya-, szilvakultúrákban: emamektin benzoát, méhekre kifejezetten veszélyes.

‑ Almában, körtében: almamoly, körte-levélbolha ellen: piriproxifen, méhekre kifejezetten veszélyes.

‑ Méhekre nem jelölésköteles: nektarinhoz és szilvához: acetamiprid, szilvadarazsak, szívó kártevők, körtelevélbolha, levélaknázó molyok, levéltetű, levéltetvek, molyok.

‑ Méhekre mérsékelten veszélyes: alma, birs, körte, naspolya: spinozad. ‑ Méhekre kifejezetten veszélyes: almában felhasználható: indoxakarb, almailonca, almamoly, gyümölcsmolyok, sodrómolyok, szőlőmolyok ellen.

‑ Méhekre kifejezetten veszélyes: lambda-cihalotrin: aknázómolyok, almamoly, gyümölcsmolyok, levéltetvek, sodrómolyok ellen.

 

SZERZŐ: TAKÁCS ATTILA NÖVÉNYVÉDELMI ENTOMOLÓGUS

agrár alma alma-levéltetű almamoly almatermésűek cserebogarak inszekticidek kaliforniai pajzstetű kártevő lemosó permetezés mezőgazdaság polifág szexferomon csapda takácsatkák tápnövény vértetű