Picit kevesebb jut termeléshez kötött támogatásokra

Az átmeneti években enyhén csökken a termeléshez kötött támogatások keretösszege. Hogy ebből mennyit fogunk megérezni, azon múlik, mit csinál a forint.

 

szoja tamogatas
A forint további gyengülése elmosná a támogatáscsökkenést (Fotó: Horizont Média)

 

Benyújtási határidők, fogalmi pontosítások

Számos apró eljárásrendi (pl. benyújtási határidő) módosítást hajtottak végre az agrártámogatási jogosultságokban, ezekről itt jelent meg egy salátarendelet (12/2021. (III. 23.) AM rendelete). A legtöbb pontosítás a 22/2016. (IV. 5.) FM rendeletben történt, ebben is leginkább a jogszerű földhasználat igazolásával kapcsolatos kérdéseket tisztázzák. Így például, ha a jogszerű földhasználattal kapcsolatban kétség merül fel a mezőgazdasági őstermelők családi gazdaságában, és a jogszerű földhasználó nem állapítható meg, akkor az adategyeztetés során azt kell igazolni, hogy

  1. a) a tag a mezőgazdasági őstermelők családi gazdaságáról vezetett nyilvántartásban őstermelők családi gazdaságának képviselőjeként van bejegyezve, vagy az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződésben képviselőként szerepel,
  2. b) – ha az a) pontban foglalt feltétel nem áll fenn – a tag az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződésben foglaltak alapján a közös tevékenység nyereségéből és veszteségéből magasabb aránnyal részesül,
  3. c) – ha az a) és a b) pontban foglalt feltételek nem állnak fenn – a tag az érintett tagok közül az általa az egységes kérelemben megjelölt további földterületek vonatkozásában nagyobb területen minősül földhasználati nyilvántartásba bejegyzett földhasználónak,
  4. d) – ha az a)–c) pontban foglalt feltételek nem állnak fenn – a tag az adott földterület vonatkozásában az előző évben jogszerű földhasználónak minősült.

 

Termeléshez kötött támogatások

A salátarendelet tartalmazza a 2021. és 2022. évre jutó, termeléshez kötött támogatási keretösszegeket is euróban, lásd táblázat. A másik táblázat pedig az előző pénzügyi ciklusban számait tartalmazza. A csökkenés jogcímenként 2 százalékos mértékű. Tavaly szeptember 30.-án, amikor a kifizetés árfolyama eldőlt, nagyon gyenge volt a forint (364,6 Ft/euró), ami az október 16-tól érkező kifizetési összegeket alaposan megemelte (lásd cikkünket: Hatalmasat ugrik idén az egy hektárra jutó területalapú támogatás!). Viszont idén már nem romlott lényegesen a forint – eddig. Ne is kívánjuk a további gyengülését, hiszen ezer szállal függünk az importtermékektől is. Ha marad a 367 forint körüli árfolyam, akkor idén egy szinte észrevehetetlen kicsi, másfél százalék körüli mínuszt tapasztalhatunk a kifizetésekben. Az elemzők által megjósolt 370 körüli forint-euró árfolyamnál már érzékelhetetlenül csekély lenne a különbség, de ennek inkább ne drukkoljunk…

 

szoja tamogatasszoja tamogatas

agrár forint forrás keret közvetlen kifizetés mennyi mezőgazdaság összeg támogatás termeléshez kötött